Azonban nem a személyes példámon keresztül kell itt az Országgyűlésben megvizsgálnom a törvényjavaslatokat, hanem az ország érdeke szempontjából. Azt kell mondjam, hogy ez a legszínvonaltalanabb javaslat, ami napirendre kerülhetett az Országgyűlésben ebben a ciklusban. Már ha csak ránézünk erre a javaslatra, ha megtekintjük a fejlécét, azt látjuk, hogy az 1848-as pesti srácok nem adtak ki ilyen grafikai munkát a kezük közül. Ez nemhogy grafikust nem látott, de a betűtípusa, a stílusa, a tördelése teljesen összevissza, meg hát legfőképp a tartalma.

Nézzük meg az első pontját, amely in medias res, tulajdonképpen a közepébe vág. Preambuluma nincs, pedig ha valahol, itt indokolt lehetne egy ilyen emlékhatározat esetében. De preambuluma nincs. S az 1. pont nemhogy megmagyarázná, hogy mely napot minek kellene szentelni a jövőben, hanem rögtön egy technikai megjegyzéssel kezdi, hiszen a határozat első mondata úgy szól, hogy a megemlékezést a médiákon keresztül kell megtartani, tehát mielőtt elmondta volna, hogy egyáltalán miről beszélünk és mi ez az egész. Már az általános iskolában a fogalmazásórán megtanítják, hogy normális esetben van egy bevezetés. Ez viszont itt hiányzik. S méltatlan, hogy ezt a mezőgazdasági bizottság módosító javaslatának kellett kijavítania. Méltatlan az Országgyűléshez, hogy egy ilyen javaslat kerülhet elénk. Még akkor is, ha persze a javaslat szép és támogatjuk, hogy legyen ennek is emléknapja. Ki mondana erre nemet? Talán csak a szocialisták, akik el is bujdokoltak bánatukban, hogy ennek is lehet emléknapja.

Azonban azt gondolom, hogy az érdemi intézkedések sokkal fontosabbak lennének. Nyilvánvaló, hogy önök megint csak az érdemi intézkedések hiányáról kívánják elterelni a figyelmet egy újabb antikommunista javaslattal, amiből már rendszert csinálnak. De már kezd egy kicsit sok lenni az a szimbolikus javaslat, amelyekkel elfedik a valódi antikommunista intézkedések hiányát. Természetesen örültünk még az elsőnek, a kommunizmus áldozatai emléknapjának, de tegyük hozzá, hogy azt is egy kisgazda képviselőnek köszönhetjük. A Fidesz nem kívánt megemlékezni a kommunizmus áldozatainak emléknapjáról. 2000 januárjában Pokorni Zoltán csak a holokauszt áldozatainak emléknapjára vonatkozó határozati javaslatot terjesztette be az Országgyűlésnek, majd néhány hónappal később egy kisgazda képviselő, Horváth Béla volt az, aki rávilágított a kettős mércére, így már a Fidesz sem tudott nemet mondani, és végül lehetett egy emléknapja a kommunizmus áldozatainak is. De a Fidesz számára nem ez volt a legnagyobb - egyébként normális esetben sokkal nagyobb - tragédia, hanem a holokauszt áldozatai.

(23.40)

Most is azzal állunk szemben, hogy van itt, bár most nem egy kisebbik kormánypárt, hanem egy ellenzéki párt, amely sorozatosan antikommunista javaslatokat fogalmaz meg, és amely helyett vagy amelynek hatására legalább valamiféle határozati javaslatok kerülnek ide az Országgyűlés asztalára. De önök preambulumok szintjén elintézik az antikommunizmust. Olyan közhelyszerű alapigazságok kinyilvánításával, hogy az MSZMP jogutódja az MSZP. Hát ezt eddig is tudtuk, azt gondolom. Most viszont nagyon hiányoljuk, hogy megint egy olyan javaslat fekszik tehát előttünk, amely sokkal fontosabb kérdéseket szorít ki innen az Országgyűlés napirendjéről.

Például, hogy kezdjem a legaktuálisabbal, az ügynökügyek kérdését. Azt gondolom, hogy idetartozna, és sokkal inkább kellene, ha már a kommunizmus bűneiről beszélünk, sokkal fontosabb lenne az ügynökmúltnak először is a feltárása. Tehát ott még nem is beszélhetünk akár az áldozatok megkövetéséről, akár nekik emléknapot szentelni, nem tudunk, mert nem is tudtunk még szembe nézni a múlttal, mivel önök rendszeresen leszavazzák. Legutóbb Schiffer András kezdeményezését, de decemberben például a Jobbik javaslatát, amikor mi a nemzeti emlékezet bizottságát, amit egy sóhivatalként az alaptörvényben végül létrehívtak, mi érdemi utasítással, rendelkezéssel töltöttünk volna föl, ennek a feladatává tettük volna az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalát. Önök ezt tehát ugyanúgy leszavazták, mint legutóbb az LMP-s törvényjavaslatot az ügynöklisták kérdésében. Semmi változás nincs az elmúlt 20 évhez képest, maszatolás természetesen van, és újabb és újabb ígérgetések, meg legfőképpen Lázár János hazudozásai ezzel kapcsolatban.

De hát azért egy hétpontos követeléssel szeretnék előállni, amelynek második pontja, ami innen nagyon is hiányzik az ügynökkérdéseken túl, azt gondolom, az a lusztrációs törvényjavaslat, amelyet szintén talán itt második legfontosabbként említhetnénk, hogy az egykori állampárti vezetők, akik akár a kuláküldözésekben is részt vettek, azok ne lehessenek ebben az állítólagosan új rendszerben is nemhogy, mondjuk, miniszterelnökök, mint Gyurcsány Ferenc, országos KISZ-vezető múltja ellenére megtehette, de szerintünk még országgyűlési képviselő, polgármester vagy állami cég vezetője sem lehetne, aki az előző, szocialista államélet irányításában részt vett. Erről szintén hallani sem akarnak, ezért az egykori cenzor, Lendvai Ildikó, vagy épp az egykori MSZMP központi bizottsági tag Kovács László itt ülhetne, ha éppen ellátná képviselői feladatát. Szóval, a lényeg az, hogy országgyűlési képviselő maradhat.

Azt gondolom, ez sokkal fontosabb lenne annál, mintsem hogy egy n+1. emléknapot szenteljünk akár, mondjuk, most épp a kulákoknak, akiknek az emlékét sokkal jobban sérti az, hogy még mindig itt lehetnek például az Országgyűlésben az előző rendszerben emberi életek megnyomorítói.

A harmadik fontos követelésünkként, azt gondolom, beszélni kell a luxusnyugdíjakról is néhány mondatban, hogy miért nem kerülhet még mindig napirendre, még egy ilyen késő keddi éjszakai órában is, amikor ezek az antikommunista javaslatok a minket érdeklő antikommunisták kedvéért napirendre kerülhetnek. Az érdemi intézkedések, a kommunista luxusnyugdíjak megvonásának ügye miért nem kerülhet még mindig napirendre? Most is leszavazták, legutóbb tegnap még a napirendrevételét is annak a jobbikos javaslatnak, amit persze módosító javaslattal persze felvizezhetnének, megtehetnék, de az, hogy egyáltalán nem is foglalkoznak ezzel a kérdéssel, amire mi már 2010 júliusában kidolgoztuk, ami a hatályos lengyel szabályozást átültette a magyar jogrendszerbe, a precíz nyugdíjtörvény-módosító javaslatunkat. Hogy Biszku Béla és hasonszőrű bűntársai ne juthassanak több százezer forintos nyugdíjhoz. Ezekről önök hallani sem akarnak.

Tehát akár a kuláküldözésben részt vevő kommunista funkcionáriusok éppen azért, mert akár ezekben részt vettek, semmi hasznos, érdemi munkát nem végeztek, ma lehet, hogy több százezer forintos nyugdíjjal itt élnek közöttünk. Nem tudjuk. Meg kell kérdezni Kubatov Gábort, ő bizonyára hozzáfér az ilyen személyes adatokhoz. Mi nem. Mi nem tudhatjuk, hogy milyen nyugdíjakban részesülnek.

Azt gondolom, ez a három legfontosabb, az ügynökkérdések, a kommunista vezetők kizárása és a luxusnyugdíjak, amelyek az antikommunista követeléseink élén állnak. De azért a három a magyar igazság mellett ráadásként hadd mondjak egy, már részben szimbolikus, de azt gondolom, még mindig érdemileg szükséges javaslatot. Ez pedig a kárpótlások kérdése. Ma is szó esett arról, hogy erkölcsi elégtétel, erkölcsi kárpótlás jár akár a kuláküldözés áldozatainak. Kérem szépen, ez nem elég. Gondoljanak csak a holokauszt áldozataira! Ott, na persze, hogy nem érnék be erkölcsi elégtétellel az úgynevezett holokauszt áldozatai. Sőt, már antiszemitizmus is lenne talán, ha azt fogalmaznánk meg, hogy ők érjék be az erkölcsi elégtétellel, akár csak az után a sok-sok milliárd után, amit eddig megkaptak. Nem elég ez számukra, még most is a költségvetésben szerepel például az 1947-es párizsi békeszerződésből eredő jóvátétel címén 1,7 milliárd forint, és számtalan hasonló tétel szerte a költségvetésben és annak alrendszereiben.

Azt gondolom, ez rendkívüli kettős mérce, hogy a kommunizmus áldozatainak eközben érdemi kárpótlás nem jár. És miként a holokauszttal kapcsolatosan mindenféle múzeumot, emlékközpontot üzemeltetnek állami pénzekből, addig például az ország egyetlen 1956-os múzeuma, a Pongrácz Gergely által Kiskunmajsán alapított múzeum, amely azóta egy ifjúsági táborral is kibővült, bizony nem kaphat állami támogatást. Idén tett házelnök úr látogatást ott, illetve már tavaly nyáron, de az idei költségvetésben sem támogatták, miként a tavalyi költségvetéshez fűzött módosító javaslatunkat is leszavazták erre vonatkozóan, pedig csak egy néhány tízmillió forintos állami támogatást gondoltunk az ország egyetlen '56-os múzeumának.

Tehát egy országgyűlési határozattal akarják elintézni, holott azt gondoljuk, hogy igenis sokkal inkább szükséges lenne például a fiatalokhoz egy ilyen ifjúsági táboron keresztül eljuttatni '56 üzenetét.

És ha már a szimbólumok felé tértünk, akkor meg kell említeni itt a Szabadság téri szovjet emlékművet, ami szintén sürgősebb feladata lenne az Országgyűlésnek ennek eltávolítása érdekében intézkedni. Azonban erre vonatkozó javaslatunkat is leszavazták már az úgynevezett fülkeforradalmárok egytől egyig. Tarlós Istvánnak volt egy kezdeményezése, hamar kitáncolt mögüle, nyilvánvalóan kormányzati nyomásra, pedig ő is látta, hogy ennek itt már nem volna helye. Az úgynevezett szabadságról elnevezett téren a kommunista megszállók...