A megemlékezés napja, mint ahogy ez már az előbb, az előterjesztői expozéban elhangzott, június 29-e, Péter-Pál napja, amely a régi hagyomány szerint a betakarítás kezdete és a parasztság ünnepe, azt gondolom, a mai napig is. Tegyük hozzá, hogy nemcsak falun, hanem még a fővárosban is él ez az ünnep, hiszen például az én választókerületemben, Budapest XXII. kerületében, Budafok-Tétényben is van hagyománya a Péter-Pál nap megünneplésének. Már csak ezért is áll közel hozzám ez az indítvány.

A javaslat indoklásában is szerepel az, hogy Rákosi- mint Sztálin "legjobb" magyar tanítványa - a bolsevik ideológiát egy az egyben átvette és alkalmazta. 1948. augusztus 20-án a beszédében - mint hallhattuk, a kecskeméti beszédében - meghirdette a kuláküldözés feladatát, és mint ahogy akkor mondták, a szocializmus építésének fontos eszközeként tekintett erre. Ettől kezdték meg módszeresen a magyar középparasztok, illetve a módosabb gazdák üldözését, munkájuk és életük ellehetetlenítését. Kuláknak titulálták ugyanis mindazokat, akiknek 25 hold vagy annál több szántójuk, vagy 5 hold vagy annál több szőlőjük volt. Kuláklistára kerültek a cséplőgép-tulajdonosok, továbbá a legkisebb malmot üzemeltetők is. Meghirdették a jómódú parasztság társadalomból való kiiktatásának a programját.

1948-49 fordulóján történt meg az úgynevezett kulákgazdaságok összeírása Magyarországon, a félelem légkörét tudatosan alakította ki a kommunista rendszer, rendszeresítve a jogtiprást. Így a Rákosi-éra perekkel, rendőri, ÁVH-s zaklatással, internálással, megfélemlítéssel mindent elkövetett az úgynevezett kulákság felszámolására. Ahogy ők mondták, osztályellenségként kezelték, hamis vádakkal illették, és a földjüktől megfosztották őket. Jelentős részben börtön vagy internálás, vagy éppen a halálos ítélet lett a sorsuk. A kezemben tartok egy újságcikket, amely éppen erről szól. Arról történetesen, hogy egy köröstarcsai parasztembert az '50-es évek elején koholt vádak alapján bíróság elé citáltak, ahol halálra ítélték, majd felakasztották, hiszen azzal gyanúsították, hogy szándékosan okozott tüzet, s ezzel veszélyeztette a nemzetgazdaság vagyonát - állították róla ebben a bizony koncepciós perben.

Tegyük hozzá, hogy a gazdákat kötelező terménybeszolgáltatásokkal és szándékosan betarthatatlan rendeletekkel, mondvacsinált indokokkal állandóan zaklatták és nyomorgatták, például anyagi vagy börtönbüntetéssel sújthatták őket, ha a rendszeresen kiküldött hatóságok például hernyót találtak az egyik fán, vagy éppen, ha a kút állapotát nem megfelelőnek vagy a trágyát büdösnek találták és így tovább. A börtönben a legsúlyosabb kínzásoknak vetették alá őket. A kulákok tulajdonát - például házát - eltulajdonították, ezt nevezték úgymond szocializációnak.

Egyes források szerint 1948-53 között mintegy 400 ezer parasztembert ítéltek el, főként úgynevezett közellátási bűntett ürügyén. 1953-ra meglehetősen kaotikus helyzet alakult ki az úgynevezett kuláklisták körül. Egy akkori jelentésben például ezt olvashatjuk, engedjék meg, hogy idézzem: a jelenlegi kuláklista adatai alapján a kulákok száma 71 603. Ebből földtulajdonnal rendelkező 49 716, összesen 735 146 katasztrális hold szántóterülettel, de ezek közül 25 kataszteri hold, illetve 350 aranykoronánál magasabb kataszteri tiszta jövedelemmel mindössze 13 447 család rendelkezik, és a tulajdonukban lévő szántóterület 396 706 kataszteri hold. Földtulajdonnal nem rendelkezik 21 887, ebből értelmiségi 2869. Eddig az idézet ebből a korabeli jelentésből.

Sajnos eljött a padlássöprések időszaka is, a beszolgáltatás olyan, az adó felüli terhet jelentett, amely teljesen ellehetetlenítette ezt a középparaszti réteget. Ekkor a kötelező beszolgáltatás nem teljesítésre hivatkozva a hatóságok mindent elvettek a parasztoktól. Az 1952-53. év fordulóján az élelemtermelő parasztok kétharmadának, azaz mintegy 800 ezer családnak nem maradt kenyere és vetőmagja.

A kuláknak tituláltak közül sokakat melléképületekbe költöztették a lakásukból, a lakást pedig a helyi pártfunkcionáriusok foglalták el. Gyermekeiket már nehezen vagy egyáltalán nem vették fel a középiskolába, legfeljebb lakóhelyüktől igen távoli intézménybe.

(23.00)

A felsőoktatásba pedig gyakorlatilag még a legjobb tanulók sem kerülhettek, így a magyar falvakból a nagykorúvá serdült gyermekek elköltöztek, kénytelenek voltak munkásként elhelyezkedni, és esetleg több év kihagyás után már munkásszármazásúként gondolhattak az egyetemre vagy a főiskolára. A megbélyegzés mindennapos volt, mint ahogyan az előttem szólók is említették, az igazolványba bekerült a nagy "K" betű, gyermekeik neve mellett az osztálynaplóban is ott volt ez a jelzés.

A falvak elnéptelenítésének, az elvándorlásnak a legfőbb eszköze és kiteljesítője volt a kuláküldözés és az erőszakos kollektivizálás. Ezért mondja ki a javaslat indokolása, idézem: "Ennek a középparaszti rétegnek, amelyet a kuláktörvény is üldöz és tönkretett, köszönhető a nagy mezővárosaink, az erős községeink, falvaink XIX. századi kialakulása. A jobbágyfelszabadulás után alakult ki a földjét magáénak tudó, szerető, szakszerűen gondozott kert- és gyümölcskultúrát teremtő és a magyar nép mindennapi kenyerét biztosító magyar gazdaréteg. Itt az idő tehát, hogy legyen egy nap, amikor fejet hajtunk emlékük előtt, és a figyelmet ráirányítjuk arra, hogy a XXI. században is hazánk felemelkedésének egyik záloga ösztöke lehet ennek a gazdarétegnek a megerősítése, megbecsülésük és segítésük."- fogalmaz a javaslat indokolása.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma már akár a világhálón fellelhető digitális fotó- és filmarchívumok segítségével is tájékozódhatunk a letűnt korokról. Sokan most azt mondják, próbáljunk felejteni, felejteni a múltat, akár egyébként a dicsőséges, akár a szégyellnivaló korszakokról van szó. Azt gondolom, ezt az egyet biztosan nem tehetjük. Hiába próbálják egyesek feledtetni legtöbbször a lelkifurdalásuk miatt a múlt rémtetteit, aljas és visszataszító időszakait, ez hiba volna, hiszen az emlékezés folytán tudjuk felhívni a mai és a következő nemzedékek figyelmét a bűnökre, amelyeket nem szabad még egyszer elkövetni. Így tudjuk csak elejét venni az emberi gonoszság újratermelődésének, újbóli felbukkanásának.

A történelem, szokták mondani, sokszor ismétli önmagát, de ezt ne a bűnök megismétlésével tegye. Ezért fontos tehát emlékezni, ezért döntött úgy a Ház az ezredfordulón, hogy emléknapot szentel a kommunista diktatúra áldozatainak, csakúgy, mint a holokauszténak, és tegyük hozzá, hogy nemrég emlékeztünk itt a Házban a kitelepítettekről, és éppen Rétvári Bence államtitkár úrral avattunk nem is olyan régen ugyancsak a XXII. kerületben egy emlékművet a Budapestről kitelepítettek emlékének megörökítéséül.

Ez a javaslat is az emlékezés okán ebből a megfontolásból született. Kérem a tisztelt képviselőtársakat, támogassák és emlékezzenek. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)