Ami a kiszámíthatóságot illeti, itt valóban van egy fontos előrelépés. Ezt nyilván a parlamenti vitában mindenki dicsérni fogja, hogy a hatos lottó adóbevételéhez kötik a filmfinanszírozást. Ez a módszer valóban a Nemzeti Kulturális Alap esetében jól vizsgázott, ráadásul törvénymódosítás révén elértük azt is - azt hiszem, ezt minden parlamenti párt megszavazta -, hogy nem lehet elvonni ezeket a forrásokat a Kulturális Alaptól. Bár a zárolások miatt a Nemzeti Kulturális Alapnak is voltak problémái, de ezeket végül is a következő évben ki tudta osztani.

A kiszámíthatóság területén tehát van előrelépés, bár elvileg eddig is kiszámítható volt a filmfinanszírozás, hiszen az a bizonyos horribilis adósság, amiről beszélünk, amit felhalmozott a Mozgókép Alapítvány, az elsősorban nem azért van, mert azt a pénzt elköltötték valami másra, vagy ellopták, vagy eltapsolták, hanem azért, mert a magyar állam és a Mozgókép Alapítvány között meglévő szerződést a magyar állam nem teljesítette. (Dr. Hiller István: Így van.) Tehát ha elzárják a pénzcsapot, akkor bizony hiány lesz, főleg akkor, ha egy olyan filmfinanszírozási rendszer alakul ki, ami utófinanszírozásra épül, és éppen ezért banki hiteleken keresztül lehet csak megvalósítani. Lehet hogy ez a rendszer sok szempontból rossz volt, és nem volt kellően mentes attól, hogy minden esetben az átláthatóság szempontjai érvényesüljenek, és valóban volt néhány elhíresült botrány, de amikor arról beszélünk, hogy mindenki tudja, hogy mi történt a Mozgókép Alapítványnál, azért nem vagyok benne biztos, hogy valóban pontosan tudjuk, hogy mi is történt. Azt mindenképpen tudjuk, hogy 2010-ben zárolták az első milliárdokat, és azt is tudjuk, hogy azok az alkotók, azok a produceri irodák, amelyek sokszor a saját személyes vagyonukkal felteltek a banki hitelekért, azok az emberek most teljesen kétségbe vannak esve. Megnyerték a cannes-i, különböző díjakat, és most rettegnek attól, hogy a családjuk vagyonát elviszi a bank.

Ennyit arról, hogy a producerek miért nem tiltakoztak a törvénytervezet ellen. Én körülbelül tíz producerrel beszéltem az elmúlt néhány napban, mindenki ki van borulva ettől a törvényjavaslattól, csak éppen tartják a szájukat, mert abban bíznak, hogy egy érvényes, a magyar állam és a Mozgókép Alapítvány között, illetve a Mozgókép Alapítvány és közöttük meglévő szerződés értelmében hozzájutnak ahhoz a pénzhez, amit a magyar filmművészet öregbítése érdekében beletettek. De bízunk abban, hogy azokat a tárgyalásokat, amiket a kormánybiztos úr folytat a bankokkal, megnyugtatóan sikerül rendezni, és nem fog a teljes magyar filmszakma egy adósságválságban eltűnni, hiszen az a fajta tudás, ami nélkül Magyarországon filmipar és filmművészet nem lesz, ez ezekben a cégekben, ezekben az önhibájukon kívül vastagon eladósodott cégekben van.

Egy dolgot szeretnék még a kiszámíthatóság kapcsán szóba hozni, ez pedig az, hogy ez a törvény csak a filmkészítéssel foglalkozik, és van egy csomó olyan feladat, amit a Mozgókép Alapítvány elvégzett még a film területén, és forrásokat biztosított ehhez, és ezek szintén rendkívül fontos tevékenységek.

Itt is elhangzott, és a bizottsági ülésen is többen szóvá tették, hogy azok a filmek, amelyek Magyarországon az elmúlt időszakban készültek, lehet hogy a nemzetközi fesztiválok zsűrijeinek nagyon tetszettek, de a magyar közönségnek nem. A helyzet szerintem nem ez, mert valójában ezek a filmek nem jutottak el a magyar közönséghez nagyon sokszor, egyszerűen azért, mert arra költöttünk eddig viszonylag sokat, hogy a filmek elkészüljenek, és arra már nem, hogy ezeket a filmeket Magyarországon nemcsak hogy bemutassák, hanem ennek megfelelő marketingháttere is legyen. Tehát azzal a hollywoodi filmiparral, amellyel megtömik a magyar nézők a fejüket - és 90 százalékban ilyen filmeket nézünk a mozikban -, ennek a marketinggépezetével nagyon nehéz felvenni a versenyt, főleg akkor, ha erre semmilyen forrás nincs. Márpedig ez a törvénytervezet nemcsak hogy nem mond semmit arról, hogy honnan lesz forrás a filmek bemutatására, a filmek marketingjére, arra a szemléletformálásra, hogy ezek a filmek valóban eljussanak a magyar közönséghez, és a magyar film a magyar nemzeti identitás részévé váljon, nemcsak hogy nem biztosít forrásokat, de konkrétan ki is veszi a törvény feladatai közül a forgalmazás támogatását. Illetve csak az artfilmek besorolásával meg az ilyen típusú tevékenységekkel kapcsolatosan őrzi meg a kulturális kormányzat kompetenciáját, ami elég vicces ahhoz képest, hogy tulajdonképpen a törvény semmit nem mond erről, és nincsenek is erre források.

A következő törvény vitájában majd újra elmondom, de éppen ezért nagyon fontos az, hogy a magyar törvényhozás lépjen például a városi vagy artmozihálózat támogatása kapcsán, hiszen Magyarországon egy olyan nagyon torz moziszerkezet alakult ki - egyébként megjegyzem, szerintem ebben vastagon szerepe volt Andy Vajna korábbi üzleti tevékenységének -, hogy a jegybevétel 90 százaléka azokban a plazamozikban működik, amelyeket a városi önkormányzatok - sokszor szerintem egyébként viszonylag rövid távú politikával - átengedtek befektetőknek, és a saját mozijuknak a konkurenciáját hozták létre. Ezek a városi mozik pedig a tönk szélén vannak. Ha nem csinálunk valamit, nem juttatunk pluszforrásokat, akkor egyszerűen nem lesz hova moziba menni, csak a plazába, és ott bizony nem fogják forgatni még Andy Vajna nagyszerű filmjeit sem a hollywoodi produkciók mellett.

Nézzük a másik területet, az átláthatóságot. Azt gondolom, hogy ez a törvény semmilyen módon nem jelent semmilyen előrelépést az átláthatóság területén a korábbihoz képest, ami egyébként szintén nem volt megfelelő. Joggal lehet kritizálni a Mozgókép Alapítvány támogatási rendszerét és annak az átláthatatlanságát, viszont szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ebben a törvényben egyetlenegy betű nincs arról, hogy azok a források, amiket filmfinanszírozásra kíván a magyar kormány fordítani, ezek pontosan hogyan lesznek elköltve; semmi nincsen arról, hogy kik fogják eldönteni, azokat hogyan fogják kiválasztani, azok milyen elvek alapján fognak dönteni. Jelenleg is működik egyébként, tényleg ez a törvény igazi bája, hogy a lényeg már megvan, tehát tulajdonképpen most felépítünk egy törvényes keretet, de valójában ez a filmszakmai döntőbizottság már működik, a filmalap már létrejött, annak van vezérigazgatója, van vezetése, és például a saját szmsz-ében leírja, hogy a filmszakmai döntőbizottság döntési elveit nyilvánosságra kell hozni. Sehol nem található meg, tehát jelenleg is az átláthatóság területén semmit nem tudunk.

Elképzelhető, hogy lesznek olyan alacsonyabb szintű jogszabályok, kormányrendelet vagy miniszteri rendelet, amelyekben ez rendezésre kerül, és elképzelhető az is, hogy azok az emberek, akik most a filmekről fognak dönteni, majd bölcsebb döntéseket hoznak, de ez ebből a törvényből egyáltalán nem következik. Most nem akarom megismételni a Novák Előd képviselőtársam által felsorolt neveket és az itt meglévő összeférhetetlenségeket, de azért gondolom, hogy ezek nagyon súlyos problémákat vetnek fel. Tehát tulajdonképpen a döntési pozícióban lévő emberek jelenleg is vastagon érintettek azzal az egész döntési folyamattal kapcsolatosan. Nem prejudikálom, hogy ez az összeférhetetlenség feltétlenül elfogult döntéseket fog eredményezni, de azt szeretném jelezni, hogy a törvényben semmilyen összeférhetetlenségi szabály nincs.

(18.40)

Egyébként igazából az is egy nagyon érdekes szempont, hogy ha valaki végignézi a kormánybiztos úr életútját, illetve magyarországi üzleti érdekeltségeit, akkor tulajdonképpen ő egy olyan piacot fog kormánybiztosként, illetve nem tudjuk még pontosan, hogy milyen pozícióban, alapvetően meghatározni a döntéseivel, amelyben ő nemcsak egyszerűen szereplő, hanem főszereplő. Azt gondolom, nem lehet eltekinteni attól a ténytől, hogy ebben a formában ez nagyon súlyos összeférhetetlenségi problémákat vet föl.

Szintén nem növeli az átláthatóságot, és semmiképpen nem növeli a parlamenti kontroll szerepét az, hogy a filmiroda vezetőjét Szalai Annamária nevezi ki. Én nem tudom, a média és az egész vizuális kultúra területén van-e még olyan ember, akit nem Szalai Annamária nevez ki, hiszen pontosan tudjuk azt, hogy milyen beleszólása van a Médiatanács elnökének, illetve a hatóság vezetőjének mindenféle más döntésekbe. Szintén az átláthatósággal kapcsolatos probléma, hogy a nemzeti filmvagyont tulajdonképpen ellenszolgáltatás nélkül használhatja a Médiaszolgáltatási Alap. Ez azt jelenti praktikusan, hogy a magyar közszolgálati televíziók bármikor díjmentesen férhetnek hozzá ehhez a filmvagyonhoz. Ez önmagában persze kedves, hogy az adófizetők pénzén működtetett közszolgálati televíziónak nem kell fizetnie ezekért a jogokért, de ha belegondolunk, ez enyhén szólva nem egy versenysemleges szabályozás.

Nagyon jó lenne tudni azt, hogy minden más szereplő a közszolgálati televíziókon kívül milyen módon, milyen díjszabás vagy milyen elvek mentén használhatja ugyanezeket a képeket, hiszen nem lenne jó, ha ezt a filmvagyont csak a Médiaszolgáltatási Alap használhatná. Szerintem ez a szabályozás valószínűleg nem állná ki az alkotmányosság próbáját, hiszen ez egy burkolt támogatás lenne, amit nem így kell érvényesíteni, ha az állam ilyen típusú filozófiát akar követni.

Végül a harmadik terület a sokszínűség megőrzése vagy megerősítése. Úgy gondolom, itt is komoly visszalépés az, ami történik. Egyrészt azt látjuk, hogy tulajdonképpen néhány ember fog dönteni arról, hogy Magyarországon ki csinálhat filmet, miről, és még arról is ő fog dönteni, bár ez nem a törvényből következik, hanem a döntőbizottság által kiírt pályázatból, ugyanis ott az szerepel, hogy még az utolsó vágás joga sem a rendezőé. Amerikában már megszokták azt a filmesek, hogy a produceré az utolsó vágás joga; Európában ez nem dívik, Európában a rendezőké az utolsó vágás joga. De az, hogy valaki támogatásra érdemesnek talál egy rendezőt, egy forgatókönyvet, majd a végén ő mondja meg azt, hogy a film pontosan hogyan nézzen ki, azt jelenti, hogy ez nem egy filmalap, hanem egy produceri iroda, azzal a különbséggel, hogy nem a saját pénzét fekteti be nagy nézettségű filmekre, hanem az állam, az adófizetők pénzét fekteti be.

Hogyan lehet úgy a film sokszínűségét erősíteni, ha minden film esetében, ami Magyarországon az adófizetők pénzéből készül, végső soron Andy Vajna dönti el, hogy ki kap pénzt, és még a végén ő fogja megvágni a filmjét is? Nem akarok most ilyen hangzatos szózatokat mondani, hogy rendezői szabadság, művészeti szabadság, mert tudom, hogy itt sok pénzről van szó, és lehet, hogy ezek nem annyira kecsegtető szavak, de azt biztosan el lehet mondani, hogy ha ez az öt ember dönt Magyarországon mindenről, amit filmre fordítani lehet, akkor ez nem a sokszínűséget fogja erősíteni, az egészen biztos.

Ráadásul itt van egy további probléma is. Az, hogy ez a törvényjavaslat bizonyos határidők és finanszírozási szempontok kapcsán gyakorlatilag lehetetlenné teszi azt, hogy Magyarországon koprodukciós filmek készüljenek. Márpedig az elmúlt időszakban Magyarországon nagyon sok film készült, amelyek nemzetközi együttműködés keretében jöttek létre. Ráadásul ezek az országok Magyarország nemzetközi megítélése szempontjából nagyon fontosak lehetnek. Itt olyan határidők vannak, pályázati határidők megállapítva, amennyi idő alatt nem lehet egy nemzetközi koprodukciót létrehozni.

Végül még hadd utaljak vissza erre az utolsó vágás joga problémára. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy Magyarország teljesen szembemegy az európai filmművészeti szervezet, az Eurimage ajánlásával, amely egyértelművé teszi azt az elvet, hogy az utolsó vágás joga a rendezőké kell hogy legyen. És ennek bizony az a hatása, hogy azokat az európai forrásokat, amelyek rendelkezésre állnának, a magyar alkotók nem fogják tudni igénybe venni, egyszerűen azért, hogy a kormánybiztos úr megőrizhesse magának azt a jogot, hogy ő vágja meg a filmeket legvégül.

Úgyhogy azt gondolom, ez a javaslat egy nagyon erős centralizáció, anélkül, hogy a centralizációból fakadó lehetséges előnyöket például az átláthatóság terén garantálja, anélkül centralizálja és egységesíti, egyszínűsíti a magyar filmművészetet. Egyetlen okunk lehetne arra, hogy ezt elfogadjuk, bár ez nekem még szintén nem lenne elégséges, de egyetlen okunk lenne, mégpedig az, ha biztosak lehetnénk abban, hogy az adófizetők pénzével jobban fognak gazdálkodni, mint eddig. Ez nem következik be, a törvényjavaslatból legalábbis ez nem olvasható ki. Lehet, hogy így fog történni, de akkor ez szerencsés véletlen lesz, mert a törvény ezzel kapcsolatosan az égadta világon semmit nem mond.

Szintén el lehetne fogadnunk azt, ha azt gondolnánk, hogy Magyarországon szükség van olyan típusú filmekre, amelyeknek valóban nagyobb nézettségük van, amelyek valahogy összekötik a művészvilág és a magyar közönség ízlését. Hogy miért van az, hogy Magyarországon nincsenek nagy nézettségű nemzeti filmek, hogy miért van az, hogy a magyar emberek nem szeretik még az európai filmeket sem, ez szerintem egy hosszabb folyamat. Sajnos nem nézik őket, egész konkrétan, a televízióban is elkapcsolják; ez egy empirikus kérdés, államtitkár úr. Én nem örülök annak, hogy így van, de higgye el nekem, hogy ez így van. Ez egy hosszabb folyamat. Az, hogy hogyan torzult el úgy a magyar filmgyártás szerkezete, a filmforgalmazás szerkezete, hogy ezzel a problémával küzdenünk kell, ezt nem fogja az megoldani, hogyha nagyon sok pénzért... Hiller államtitkár úr utalt a Szabadság, szerelem című filmre, ami különben, azt hiszem, 1 milliárd forint támogatást kapott, ehhez képest nem nézték ám meg olyan nagyon sokan. Ne gondoljuk azt, hogy sikerült ezt a modellt már egyszer is megvalósítani, hogy csinálunk nagy nézettségű nemzeti filmeket!

Egyébként meg csinálhatunk ilyen filmeket. Tehát azt gondolom, a mindenkori kulturális kormányzatnak van annyi mozgástere, hogy bizonyos témákat, bizonyos típusú, általa preferált értéket megvalósító témákra adjon külön forrásokat. De az, hogy Magyarországon az összes filmtámogatásra jutó összes forrást egy nagyon szűk kör dönti el, és nincs is semmilyen más pályázati lehetőség, és még arra sincs mód, hogy nemzetközi koprodukcióban a magyar alkotók részt vegyenek, ez olyan szinten veti fel azt a veszélyt, hogy a magyar filmművészet sokszínűsége el fog sorvadni, hogy azt gondolom, ez komoly aggályokat ébreszt mindenkiben, aki számára fontos a magyar nemzeti filmművészet.

Éppen ezért ebben a formájában ezt a törvényjavaslatot az LMP támogatni nem tudja. Benyújtottunk számos olyan módosító indítványt, ami részben a szakmai kontrollt, részben az átláthatóságot növelné. Nem gondolom, hogy ezek a szempontok egymással ellentétesek, nem gondolom azt, hogy az elmúlt évek tapasztalataiból azt a következtetést kell levonnunk, hogy ami szakmai, az a mutyi világa. Ez a rendszer nem szakmai, és még inkább a mutyit fogja megerősíteni.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage