DR. NYIKOS LÁSZLÓ, a számvevőszéki és költségvetési bizottság elnöke, az összefoglalt kisebbségi vélemény ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A két nagyobbik ellenzéki párt 15 bizottságban mondott kisebbségi véleményt, pontosabban 15 bizottságból érkezett a költségvetési bizottsághoz írásbeli kisebbségi vélemény, integrálandó ezeket. Ezeknek a lényege az, hogy sem az MSZP frakciója, sem a Jobbik frakciója nem tartja alkalmasnak a költségvetési törvényjavaslatot arra, hogy a plenáris ülés vitát folytasson róla. Ezt az álláspontot mindkét frakció kisebbségi véleménye számos érvvel, adattal támasztotta alá. Ezek rendkívül gazdag információmennyiséget adtak számomra. Nem is volt könnyű a dolgom, hogy ezeket valamilyen rendszer szerint összesítsem, illetve strukturáljam és önöknek közérthetően elmondjam.

Végül is azt a megoldást választottam, hogy négy csokorba szedtem ezeket az érveket, információkat, adatokat, elutasító álláspontokat. Ezeket sem mondom el teljes összességében természetesen, hanem mindegyikhez mondok néhány példát, hogy érthető legyen az az együttes álláspont, amely miatt ezt a költségvetést, a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot a két nagyobbik ellenzéki párt nem tartja alkalmasnak sem arra, hogy erről itt vitatkozzunk érdemben, sem arra, hogy ha ilyen marad, mint amilyen most, ezt elfogadja, megszavazza.

Az egyik nagy csokorba tartoznak azok az érvek, azok az ellenérvek, kritikák, amelyek társadalompolitikai jelzővel illethetők talán, hogy tudniillik társadalmi szempontból, társadalompolitikai nézőpontból miért nem jó, miért nem fogadható el ez a költségvetés. Elhangzott olyan jelző, szemben a kormány által használt jelzővel - az elrugaszkodás az eurózónától, az elrugaszkodás jelzője -, hogy az elszegényedés költségvetését fogalmazza meg ez a költségvetési javaslat, mert érzéketlen. Érzéketlen a kormány, a pénzügyi kormányzat érzéketlen a szegények helyzete iránt.

Igenis, most némileg reflektálnom kell a többségi véleményben elhangzott, Szijjártó Péter képviselőtársam által ismertetett példára, jóllehet nyilván szó szerint nem hangzott el a kisebbségi véleményekben, hogy mi a megszorítás. Ez rendkívül relatív fogalom, kedves képviselőtársam, hogy mi a megszorítás, az, hogy a Balkánon olyan megszorítások vannak, amilyeneket volt szíves idézni. Szerencsére nem a Balkánhoz tartozunk - még -, reményeink szerint nem is fogunk oda tartozni. Magyarországon ennél kevésbé drasztikus megszorítások is nyugodtan nevezhetők megszorításnak, nem kell a szavakat ilyen mértékben cizellálni. Tudniillik az, hogy 750 milliárd forintot kivon az államháztartásból ez a költségvetési törvényjavaslat, 400 milliárd körüli összeget az adók, járulékok oldalán bevételnövelésként, a másik oldalon 300 milliárd körüli összeget kiadáscsökkentésként, ez bizony megszorítás, főleg a mögötte levő filozófiai elvek.

A miniszter úr említést tett az adófilozófiáról tegnap az adóvitában. Az az adófilozófia, amely úgy szól, hogy a fogyasztást, a forgalmat adóztassuk és kevésbé a jövedelmeket és legkevésbé a vagyont, ez az adófilozófia bizony szegényellenes adófilozófia, hiszen az áfa mint ennek a legmarkánsabb eleme, a szegények adója. Azt megfizeti a hajléktalan is, ha elegendő pénzt tud összekunyerálni az aluljárókban vagy most már ott sem, hanem az utcasarkokon. Az áfa tehát egy szegényellenes adó, szemben a vagyonadóval, ami nem szegényellenes adó, hiszen azt csak az fizeti, akinek vagyona van. Az az elv, hogy úgymond fizessenek a gazdagok, egy nagyon régi társadalompolitikai elv. Ha jól emlékszem, az alaptörvényben is szerepel ez az utalás, hogy tudniillik akinek nagyobb a vagyona, nagyobb a jövedelme, nagyobb mértékben viselje, vállalja az ország terheit. Szó sincs arról, hogy az önök lineáris adója lenne a legmegfelelőbb adófilozófia, illetve adónem. Ez egy neoliberális adónem, lássuk be őszintén itt egymás között vagy a szélesebb nyilvánosság előtt.

Társadalmilag tehát elfogadhatatlan ez a költségvetés, mert ilyen talajon áll. Ez a nyugdíjemeléses dolog is ennél sokkal árnyaltabb, igaz, hogy a nyugdíjasok számára a várható inflációval azonos mértékű nyugdíjemelést irányoz elő a költségvetés, azonban a nyugdíjasok fogyasztási szerkezete, jól tudjuk, más, mint az átlagemberek fogyasztási szerkezete; ergo a nyugdíjasok reálnyugdíja, reáljövedelme is várhatóan csökkenni fog, különös tekintettel arra, hogy a kormány optimista az infláció várható mértékét illetően, hiszen például a Magyar Nemzeti Bank prognózisa ennél pesszimistább, 4,7 százalékos inflációt vár. Vannak elemzők, akik ennél is nagyobb inflációval számolnak.

További probléma társadalompolitikai szempontból, hogy ez a költségvetés a hosszú távú érdekekkel nem számol. Nem ad kitekintést sem 3 évre, sem 5 évre, sem még hosszabb esztendőre. Mi lesz Magyarországgal 3, 5, 10, 20, 50 év múlva? Ezekre még utalás sincs a költségvetésben. Azzal, hogy a gazdaságpolitikájának az alapját képező államadósság-kezelést, államadósság-menedzselést és a hiánycél mindenáron való tartását favorizálja, ezzel tulajdonképpen az eszközt céllá emeli. Kérem tisztelettel, nem az a célja egy költségvetésnek, nem az a célja egy ország gazdaságpolitikájának, hogy az állam adósságát csökkentse. Ez nem cél. Ez persze fontos dolog, ez egy eszköz. A cél az, hogy az állampolgárok, a lakosság, az adófizetők lehetőleg minél jobban tudjanak boldogulni. (Taps a Jobbik padsoraiból.) Ez a cél hiányzik ebből a költségvetésből. Ez egy neoliberális célrendszert fogalmaz meg, és ezt minden eszközzel mindenáron el akarja érni, többek között a már említett adópolitikai eszközökkel, többek között azokkal a megszorításokkal, amelyekről még említést fogok tenni.

Még egy társadalompolitikai csokorba tartozó probléma - ez már átvezet a szakmai kérdésekhez -, hogy semmiféle lépést nem tett, úgy tűnik, nem tesz ebben a javaslatában a kormány arra, hogy az államháztartás informatikai rendszerét javítsa. Másfél évtizeddel ezelőtt hatalmas összegeket kapott az akkori magyar kormány többek között Japántól is kölcsönként. A pénz persze eltűnt, felszívódott, mint sok más egyéb közpénz. Tehát jelentős összegeket kapott a magyar pénzügyi kormányzat arra, hogy korszerűsítse az államháztartás informatikai rendszerét. Ez nem sikerült. Kérem, olyan helyzetben vagyunk mi, képviselők, hogy keresgéljük mint Petőfit Barguzinban, keresgéljük a különféle részinformációkat, hogy hogyan lehetne megtudni, hogy ez mitől annyi, amennyi.

Azok a kiadáscsökkentő intézkedések sem láthatók ebben a javaslatban, amelyek onnan szedhetők össze, hogy azokat a központi költségvetési szerveket, közalapítványokat, közhasznú szervezeteket, közintézményeket bizony tételesen át kellene világítani, hogy szükség van-e még rájuk, és ha igen, akkor annyi pénzért van-e szükség rájuk, mint amennyibe kerülnek. Itt jelentős tételek vannak, hiszen közismert az EU-statisztikákból az, hogy a magyar államháztartás kiadási szerkezete olyan, hogy a magyar állam relatíve sokat költ magára, még mindig sokat költ magára, és ott jelentős források vannak, és azokat persze sokkal nehezebb megtalálni, sokkal nehezebb feltárni, sokkal többet kell vele kínlódni, sokkal több érdekkel kell szembenézni, ütközni, konfliktusokat vállalni, mint 2 százalékkal megemelni az áfakulcsot. Ez roppant egyszerű. Kérem szépen, 1 százalék áfa 25 milliárd forint, 2 százalék 50 és így tovább, egészen 30-ig. Hát, ad absurdum lehetne 30 százalék is az áfakulcs.

Ugye, minden gazdaságpolitika egyik kulcskérdése a gazdasági növekedés, amit GDP-vel mérnek, bár a GDP egy rendkívül - mondhatni - elavult mérőszám, de hát nem tudunk jobbat egyelőre. Maradjunk a GDP-nél, ami akkor is növekszik, ha a fogyasztás csökken, a magyar GDP-nek ez a szerény, 1,5 százalékban és még mindig optimistán előirányzott növekedése is azt akarja, hogy az export majd növekedni fog, miközben a fogyasztás meg nem nő! A fogyasztás stagnál, és azt a csökkenést, ami bekövetkezett a válság miatt, azt sem tudja utolérni. Ezért az elszegényedés költségvetése, mert azt a szegényebb szintet nem tudja túlhaladni, hiszen nem növekszik a lakosság fogyasztása; 0,2 százalék, ami praktikusan mérhetetlen. Tehát a gazdasági növekedés bizonytalan, és további bizonytalanságot jelent, hogy a felső határon tervezte a kormány - 1,5 százalék -, de voltak ennél merészebb remények is néhány évvel ezelőtt, de sajnos most itt tartunk.

A foglalkoztatás problémája. Erről is nagyon sok szó esik. Az a roppant optimista cél, hogy 10 év alatt 1 millió új munkahely - nyilván ezt nem lehet arányosan számon kérni a kormányon, nincs még itt az ideje annak, hogy érdemben bemérjük, hogy mennyi valósult ebből meg, de ezek az adatok, számok, tervek rendkívül szerények, hogy 200 ezer közfoglalkoztatott a Start-programban, ők aztán hogy lesznek visszavezetve a piac világába ez teljesen homályban marad.

A következő gazdaságpolitikai probléma az életszínvonval, hiszen mint utaltam rá, az államháztartás adósságának csökkentése nem öncél. Az életszínvonal már inkább célja egy gazdaságpolitikának. Itt is rendkívül szerények az előirányzatok. A köztisztviselői illetményalap nem nő, a közalkalmazotti illetményalap nem nő, következésképpen a reálkeresetek ezekben a rétegekben csökkenni fognak; kivétel - megemlítem, mert az Állami Számvevőszék összes vezetője itt van - az Állami Számvevőszék, kivéve a gyevi bíró. A Számvevőszék várhatóan 2012-ben is növelni tudja a keresetek reálértékét. Gratulálunk a törvényhez, amit voltak szívesek megalkotni! (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Végül egy nagyon fontos kérdés, amit gazdaságpolitikai kontextusban meg kell említeni; ez pedig több ellenzéki párt programjában is szerepel - az önök költségvetésében erre még utalás sincs -, az ökoszociális nemzetgazdság kérdése. Az, hogy Magyarország 50-100 év múlva is létezzék és egészségben élhessenek az utódaink, ahhoz most gondolni kell a természetvédelemre, a környezetvédelemre, a vízügyre és egyebekre. Erre vonatkozólag is tulajdonképpen hiányoznak az érdemi költségvetési utalások, pontosabban támogatások, hiszen az ezzel foglalkozó intézményeknek ha nem is drasztikusan, de csökkentették az előirányzatait a javaslataik.

Az ágazatpolitikai problémák, amik még konkrétabbak a kisebbségi véleményekben, például a mezőgazdaság. Az agrárgazdasági jelentés, ami nemrég volt a Ház előtt, nagyon korrekt szakmai alapon számolt azokkal a komparatív előnyökkel, amikkel a magyar föld, a magyar vízkészlet, ivóvízkészlet, gyógyvízkészlet rendelkezik, és ezek a komparatív előnyök nem domborodnak ki eléggé a költségvetés számaiban. Igaz, hogy mintegy 13 milliárd forinttal növekszik az agrárágazat támogatási előirányzata 303-ról 316 milliárd forintra, ez azonban rendkívül kevés.

Kérem szépen, nekünk meggyőződésünk az, nekem személy szerint is, aki falusi gyerek voltam, meggyőződésem az, talán érzelmileg és kicsit talán túlságosan is, hogy ennek az országnak a felemelkedését hosszú távon csak a vidék és csak a mezőgazdaság biztosíthatja. Nem a feldolgozóipar, nem a gépipar, nem a multik behozott kultúrája, szerelési kultúrája, mert itt a magyar emberek, akár az Audiról, akár a Mercedesről van szó, összeszerelő betanított munkások, tisztelettel jelentem, és hosszú távon ez a kreativitást nem biztosítja. Itt a vidék és a mezőgazdaság felemelése, szoros harmóniában a környezettel - ez a jövő útja. És ez nem látszik, nem derül ki, nem hangsúlyozódik eléggé a költségvetésben.

Hasonló probléma az egészségügy. Vannak olyan jelentések, amik úgy fogalmaznak, hogy minden eddiginél nagyobb megpróbáltatás vár a magyar egészségügyre. Lehet, hogy egy kicsit drámai ez a megfogalmazás, de ha megnézzük, hogy a gyógyszerkassza 28 százalékkal csökken, és a fogászati ellátásra szánt összegek is csökkennek, akkor nem lehetünk túlságosan optimisták. Hasonlóképpen nem lehetünk optimisták a honvédelmet illetően sem, hiszen azokat a kiadásokat, kiadási javaslatokat, amiket a miniszter úr megfogalmazott a honvédelmi tárca költségvetési tervezetében, azokat a pénzügyi kormányzat visszanyeste, és most már ott tartunk, hogy a GDP-hez mért honvédelmi kiadások várható mértéke 0,7 százalék. Ez istentelenül kevés, tisztelettel jelentem. Ne adja Isten tényleg, hogy erre érdemben valamikor sor kerüljön, de azért egy ország szuverenitása szempontjából ez igen szerény összeg. És van ez a régi mondás - én nem tudom szó szerint idézni -, hogy ha nem a saját hadseregedet tartod el, akkor másnak a hadseregét tartod el, és erre vannak példák a magyar történelemben szép számmal, ezért aztán nem közömbös az, hogy a honvédelmi kiadásokra mennyit fordít a magyar államkassza, és egyáltalán a honvédelmi ágazatot mint a klasszikus állami funkciót hogyan kezeli.

A kultúra, ami szintén rendkívül mostoha körülmények között fog élni, létezni a következő esztendőben, hiszen már a tavalyi, a 2010-hez képest csökkentett összeg is tovább csökken, 2010-hez képest két év alatt mintegy 35-40 százalékkal csökkennek a közművelődésre, főleg a kistelepülések közművelődési lehetőségeinek finanszírozására szánt összegek.

Kérem szépen, ne csináljunk a kisfalvakból, városokból, fatornyos falvakból analfabéták gyülekezőhelyét, hanem valamilyen módon a közművelődést a kistelepüléseken is komolyabban kellene venni, akár csak az oktatást, akár a közoktatást, akár a felsőoktatást. A pedagógusbérek nem nőnek, a nemzet napszámosai tulajdonképpen minimálbéren tengődnek, semmiféle affinitás nem látszik a pénzügyi kormányzatban arra, hogy az ilyen szerény és legalacsonyabb szinten éppen csak a tengődést biztosító pedagógusbéreket emelje.

És nem utolsósorban említést teszek még a sportágazatról, hiszen ilyen vélemény is elhangzott, hogy lepusztult stadionok vannak. A nagyerdei stadion majd megépül. Gondolom, ez lesz talán az egyik nagy Patyomkin-falu a jövőben, ha lesz egy nagy stadionunk az ország második városában, miközben Budapest tele van lepusztult stadionokkal, itt sem nagyon lehet dicsekedni ezekkel az előirányzatokkal, és nem utolsósorban a helyi önkormányzatok problémája, amiről szintén szó esett, hogy a megyei önkormányzatok és az állam közötti vagyon- és adósságcsere következtében egyfajta kiürülési tendenciát lehet megfogalmazni a megyei önkormányzatoknál. Hol lesznek a megyék, a nemesi vármegyék, az ellensúly a központi hatalommal szemben? Mi lesz az ellensúly? Nincs ellensúly.

Végezetül, tisztelt képviselőtársaim, a költségvetési prezentációról is szeretnék szólni néhány szót, bár erről majd a külön hozzászólásomban teszek említést, hogy mennyire átlátható vagy át nem látható ez a költségvetés, mennyire nem veszi figyelembe azokat a költségvetési elveket, amiket Magyary Zoltán, akinek a nevét önök most áruvédjegyként használják a közigazgatásban... - Magyary Zoltán forog a sírjában, hogy az általa leírt költségvetési elvek, amiket 1923-ban kristálytiszta logikával papírra vetett, nem érvényesülnek az önök költségvetésében. Az ésszerű részletesség elve többek között - és itt akkor tulajdonképpen abba is hagyom, hogy ideje maradjon Vágó Gábor kollégámnak arra, hogy az LMP kisebbségi véleményét elmondja; az ésszerű részletesség elvét azért említem meg, mert itt van miniszter úr, aminek én roppant örülök. Tegnap bíráltam önt, miniszter úr, hogy keveset jár a költségvetési bizottság üléseire, remélem, a jövőben többször lesz módunk találkozni.

És addig is, amíg találkozhatunk, engedje meg, hogy átadjak önnek egy tanulmányt, amit a költségvetési bizottság szerény keretéből finanszíroztam. Ezt egy akadémiai intézet készítette... (Babák Mihály: Meg se kérdezett minket! Elfogyott a pénz.) Egy akadémiai intézet készítette. A pénz nem fogyott el, kedves képviselőtársam. A pénz fölött egyelőre még a költségvetési bizottság elnöke rendelkezik, 60 százalékos mértékben. Ez bőven benne van a kereten belül.

Ebből a keretből - abszolút szabályos módon - rendeltem egy tanulmányt, ami arról szól, hogy az önök által elfogadott alaptörvényben az ésszerű részletesség elve mit jelent a Lajtán túli országokban. Miniszter úr, engedje meg, hogy átadjam ezt önnek. Önnek kiváló helyettes államtitkárai vannak, pontosabban: Naszvadi úr is egy kiváló államtitkár, aki éppen most megérkezett, de a helyettes államtitkárai kiválók. Ők látogatják a bizottság üléseit, akiket én megismertem, nagyszerű szakemberek. Talán módjuk lesz majd ezt a tanulmányt hasznosítani.