DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Eléggé különös, itt hallgatva a kormánypárti képviselőket 15 hónapja, hogy ők folyamatosan a többség érdekeit védik. Egyetlenegyszer csúszott homokszem a gépezetbe, egyetlenegyszer önök a kisebbséget védték, nevezetesen akkor, amikor a különböző off-shore lovagoknak próbáltak itt törvényt alkotni. (Taps az LMP soraiban.) Ez az egyetlen kisebbség, amelyiknek az érdekeit önök védik.

A másik, hogy itt elhangzott önöktől - azt hiszem, Papcsák polgármester úrtól -, hogy a többségnek is vannak jogai. Eléggé déj vu érzése van az embernek, amikor önök itt a többségre, a többség jogaira hivatkoznak, esetleg, talán nemsokára már a békés többség is el fogja hagyni az önök ajkát. Hallhattunk már ilyen szóösszetételeket, hallhattuk már ezt az érvelést: 2006 őszén az akkori hatalom ugyanígy a többség nyugalmára hivatkozott. Valóban voltak, akik megszegték a rendet, megszegték a jogszabályokat, azokat emelték föl, és gondolták úgy, hogy a velük szemben állókat le lehet ezzel bunkózni.

Az önök bűnbakképzési politikája nem egyedülálló, nem előzmények nélküli, és az egész elmúlt 15 hónapos politikájukra jellemző. Önök fölmutatnak egy csoportot, találnak ott valakiket, akik valóban normát szegtek, akár erkölcsi, akár jogi normákat, és ezt a csoportot állítják be bűnbakként, így osztják meg a társadalmat. Az önök nemzeti együttműködése nem szól másról, mint hogy mélyebbnél mélyebb árkokat vágjanak ebbe a társadalomba, és kijátsszák a különböző társadalmi csoportokat egymás ellen.

Komolyan gondolják azt, hogy a hajlék nélküli emberek örömmel feküdnek be a virágágyásba, polgármester úr? Komolyan gondolja ezt? Talán nem az lenne a lelkiismeretes dolog polgármesterként és országgyűlési képviselőként, hogy az okokról beszéljen? A lelkiismeretes dolog az lenne, hogyha önök nem elvennének több ezer milliárdot pár év alatt a jóléti szférából, hanem mondjuk, a szociális ellátások színvonalát növelnék, akkor lenne egyáltalán erkölcsi alapjuk arra, hogy ilyen rendészeti szabályokról itt pobedáljanak.

Köszönöm. (Közbeszólás a Fidesz részéről. - Kocsis Máté felé:) Szégyelld magad azért, amit folytatsz! (Dr. Papcsák Ferenc: Te szégyelld magad, amiért itt vagy a parlamentben! - Az elnök csenget.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage