Látható az is, hogy ami itt ma folyik vita címszó alatt, az kabaré. Önök idõkeretbe szorítanak egy ennyire fontos kérdést, ami önmagában nem is lenne baj, ha hajlandóak lennének nemcsak hogy vitatkozni errõl a problémakörrõl, de egyáltalán odafigyelni. Tehát az, hogy hátul röhögcsélnek a képviselõ úr notebookja mögött négyen-öten (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.), az, hogy poénkodnak, az, hogy beszólogatnak, az egy dolog, de hogy négy és fél percet voltak képesek eddig hozzászólni ehhez a kérdéskörhöz, az mindent elmond önökrõl. Szegénységi bizonyítvány arról a kormányzatról, amely saját magát takarítja ki Magyarország kormányzati székébõl (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.), és járul hozzá ahhoz, hogy visszajöjjenek azok, akik a problémakör nagyját elõidézték, és akik a baj nagy részét ránk hozták. (Dr. Józsa István tapsol.) Ezen gondolkozhatnának el, kedves képviselõtársaim.

És hogy mirõl beszélünk, milyen kérdéskörrõl? Újra fontos lenne tisztázni azt, hogy csak a magyar lakosság, csak devizában, csak az itteni bankoknak mintegy 5000 milliárddal tartozik. Tartozik ezen felül a magyar állam is, hiszen az államadósság egy jelentékeny része, nem egészen a fele, kicsit kevesebb, de szintén devizában él. Tartoznak a magyar vállalkozások is és a magyar önkormányzatok 1000 milliárdos adósságállományának is egy jelentõs része devizában került felvételre. Tehát mindenféle játszadozás, amit önök tanúsítanak, a bankokkal való összejátszás is egyébként, hiszen retorikailag támadják õket, de a gyakorlatban nem terhelik õket teljes egészében, ez mind-mind a magyar állampolgárok zsebén csapódik le. Ezért van az, hogy az önkormányzatoknak programokat kell megszüntetniük, ezért van az, hogy a vállalkozásoknak dolgozókat kell elbocsátaniuk, pusztán azért, mert a kormányzat gyáva a probléma megoldásához.

Még egyszer mondom, négy és fél percet voltak képesek reagálni bármilyen felvetésre is ebben a vitában. Ez önökrõl nyújt be szegénységi bizonyítványt (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.), miközben bizottsági üléseken egymásra kontrázva, egymásra erõsítve önmagukat gyõzködik, hogy mennyire jó, amit csinálnak, mekkora oroszlánlépésekkel haladnak elõre, miközben kétharmados felhatalmazással nem képesek az ország bajain segíteni.

Látható egyébként a Jobbik aláírásgyûjtõ kampányán is, ahova özönlenek az emberek, ott is látható volt, hogy egyedül vagyunk a probléma megoldásának szándékával. De az is látható itt a parlamentben, hogy egyedüli párt vagyunk, a bankárok és a multik pártjai között egyedüli pártként próbáljuk a magyarok érdekeit képviselni önökkel szemben. Nehéz feladat, és akkor is végig fogom mondani a mondandómat, ha ez egyeseknek nem tetszik.

Látható az is, hogy a Fidesz-kormány nagyon büszke arra, hogy részben kivezette az egyoldalú szerzõdésmódosítások lehetõségét. Azért mondhatom, hogy részben, mert teljeskörûen ezt nem tudta elérni, a kamatszintekkel való játszadozással ugyanis ez a mai napig lehetséges. Csakhogy 2001-ben történt az a ficak, amirõl önök elfeledkeznek, saját törvénykezési hibáiknak hála vált lehetségessé egyáltalán a szerzõdések egyoldalú módosítása.

Aztán a 2004-es fordulópont után 2007-2008-ra szaporodott föl a devizahitel-állomány akkorára, hogy már tömegessé váltak a bankok elleni visszaélések, az egyoldalú szerzõdésmódosítások, késõbb a különadók, különterhelések áthárítása. Most pedig ott tartunk, hogy a fogyasztóvédelmi bizottság ülésén a kormány jelenléte nélkül kellett hogy hallgassuk az egymás mellett ülõ bankszövetségi képviselõt és a PSZÁF vezetõjét, ahogy arról papolnak nekünk, hogy mennyire fontos a szerzõdések biztonsága, és Úristen, nehogy beavatkozzunk, mert szegény pici bankokat ez mennyire fogja bántani. Ehhez képest a szerzõdések biztonságáért az utóbbi tíz évben kizárólag a magyar állampolgárok aggódhattak, akikre áthárították a terheléseket, akikre adott esetben 30 százalékig haladó büntetõ jellegû késedelmi kamatokat súlyoztak, és akikre áthárították az önök által kivetett ágazati különadót is.

Ez kétszer is bebizonyosodott, egyszer a tavalyi évben, amikor szeptember-október hónapban a tranzakciós díjak, számlavezetési díjak érdekes módon pont olyan mértékben emelkedtek, mint amennyi a kivetett különadó volt, másodszor pedig akkor - és ezen is lehet röhögcsélni, de önök fölött fog ítélkezni a történelem miatta -, amikor is a kivetett ágazati különadó úgy került áthárításra, hogy a magyarországi ügyfél véletlenül másfél-két százalékkal többet fizet, mint Lengyelországban egy hasonló szerzõdéssel rendelkezõ állampolgár. Egyértelmûen duplán kerül tehát áthárításra a különadó, ami ellen önök nem tettek semmit.

Amire önöktõl tellett, az folyamatosan a gazdagoknak történõ kedvezés. A gazdagok kormányától mást nem is vártunk. Jelen esetben is a bankok extraprofitját érintetlenül hagyva kísérelnek meg megoldási csomagként eladni valamit, egy olyan kényszerintézkedést, amire a társadalom felhajtó ereje kényszerítette önöket. De továbbra sem mernek szembeszállni a kereskedelmi bankok rendszerével, hanem egy olyan 180 forintos rögzítést jelölnek ki, amelyhez képest az adósok 94 százaléka alacsonyabb árfolyamon vette fel a hitelét. Ez a 94 százalék olyan helyzetbe került, hogy a bankok által róluk lesarcolt extraprofit majdnem hogy érintetlenül marad, nem kéri ezt vissza senki a bankoktól, mint ahogy nem számoltatja el õket senki az egyoldalú szerzõdésmódosításokért és az áthárításokért sem.

Pedig lennének lehetõségek e tekintetben, a többször említett családi csõdvédelem pont azon KDNP-nek a javaslata volt, amely kevesebb mint kettõ percet áldozott a drága idejébõl erre a vitára. Az õ javaslatuk természetesen egy finomított, továbbfejlesztett formában kerülhetett most a Ház elé. Érdekes módon reagálni sem hajlandóak vagy nem képesek rá, most sem figyelnek oda arra, amirõl beszélünk, hiszen teljesen természetszerû, nem kapták meg azt az engedélyt vagy felhatalmazást az anyatesttõl, az anyapártjuktól, aminek köszönhetõen bármit is reagálhatnának erre a kérdéskörre. Pedig az öncsõd intézménye, a családi csõdgondnokság segíthetne abban, hogy az akár társadalmi munkában kinevezett, kihelyezett csõdgondnok segíthetne jogi segítségnyújtással, közvetíthetne a bankok irányába, segíthetne akár a szerzõdések átkonstruálásában is. Önök azonban erre nem nyitottak.

Kimondható, kormányzati pozícióból a saját korábbi javaslatukra sem nyitottak, ennyire Janus-arcú a jelenlegi kormányzati szektor, és ennek köszönhetõen fogja elérni, hogy pár év múlva nem fog ott ülni azon a helyen, ahol most megtalálható.

(19.50)

Mert ki kéne mondja azt, hogy bûnösök a bankok azért, mert egymásra licitálva a lehetõ legmagasabb arányban finanszírozták meg hitelekkel az ingatlanokat, sokszor az ingatlan értékének 110-115 százalékával. Magatartásuk etikátlan volt továbbá azért is, mert nem volt ritka a 30 százalékot elérõ késedelmi kamat felszámítása, ahogy a korábbiakban már említettem. Bedõlt hitelek során olyan hiteleket is felmondtak, amelyeket az adósok rendesen fizettek. Ez is visszatérõ fogyasztóvédelmi probléma volt.

Ahogy az elõzõ kormány nem rendezte ezt a területet, sajnálatos módon önök sem rendezték. Továbbá hibás a bankrendszer, mert nem végezte el azokat az úgynevezett stresszteszteket, szcenárióanalíziseket, amelyek arra lettek volna jók, hogy egy negatív forgatókönyv esetére megvizsgálják azt, hogy mi lesz az adósok hitelképességével, mi lesz a törlesztõképességükkel. Nem, õk nemes egyszerûséggel mindent átterheltek az adósokra, végül pedig olyan közvetítõ cégeken keresztül is devizahitelezésre kényszerítették a magyar lakosságot, amely közvetítõ cégek alkalmazottainak a szükséges képesítése sem volt meg ehhez sok esetben, mert ez eleve törvénybe ütközõ cselekedet volt. Másrészt külön jutalékokat és díjszabásokat szabtak ki azon ügyintézõk számára, akik devizahitelekre beszélték rá azt a magyar állampolgárt is, aki esetleg még ingadozott vagy nem szerette volna ezt felvenni.

Végül pedig hibásak a bankok azért, mert 2008-ig a náluk elhelyezett betétállomány meghaladta a hitelállományt, tehát papíron és elvileg elképzelhetõ volt az, hogy a náluk lévõ betétekbõl finanszírozták a devizahitelezést, miközben az árfolyam-különbözetet lefölözték luxusprofitra, saját zsebre dolgozva, és tehették mindezt következmények nélkül, a kormány és a PSZÁF asszisztálása mellett.

Elmondható az is, hogy lenne megoldás is. A Jobbik benyújtott megoldási javaslatainak csomagját önök rendszeresen nemhogy leszavazták, tárgysorozatba sem vették. Emlékezzünk csak vissza, javasoltuk a behajtási jutalék 2 százalékban való maximalizálását, a kirívóan etikátlan bankok mûködési engedélyeinek ideiglenes felfüggesztését, a szociális ügyvédi hálózat megerõsítését, lakásvesztés esetére azt, hogy további tartozásokat az ingatlan elvesztésekor már ne lehessen számon kérni az ügyfélen.

És a legaljasabb, legundorítóbb dolog az, hogy valakinek a kilakoltatása után még mindig milliókat követeljenek a családjától, a rokonaitól, és ne tudja folytatni az életét még egy úgynevezett csökkentett üzemmódban sem. Végül pedig az egyetlen, számunkra elképzelhetõ megoldás az lenne, hogy a felvételkori forintárfolyamon az összes hitelt konstruáljuk át, legyenek a devizaalapú hitelek forinthitelek, mentesítsük õket a luxusadóktól, extraprofitoktól, az átterhelésektõl, a különadó átterhelésétõl, ezt követõen pedig lássanak csodát: a magyar emberek nagyon nagy többsége szabadulhatna fel, juthatna levegõhöz, és az is egészen bizonyos lenne, hogy a kereskedelmi bankok folytatólagos visszaéléseinek sodra megszûnne, hiszen végre egyszer megtanulhatnák azt, hogy Magyarország nem szabad gazdatest, amivel mindent el lehet követni. Magyarország szabad és szuverén állam kellene hogy legyen. Önök tehetnének ezért, de látványosan nem tesznek.

Látható az is, hogy van egy olyan társadalmi felhajtóerõ, ami ki fogja kényszeríteni a cselekvést, ha kell, akkor közérdekû perek sokaságát követõen mind a 20 magyarországi nagybank összes ügyfelére érvényesek lesznek azok a bírósági döntések és határozatok, amelyek meg fogják állapítani, hogy semmisek ezek a szerzõdések. Hibásak, spekulatív konstrukciókról van szó, amelyek mellett önök még most is asszisztálnak, még most sem hajlandóak kimondani azt, hogy szabad rablás folyt Magyarországon, amelyet a nemzetközi bankrendszer itteni leányvállalatai támogattak, önök pedig semmit nem tettek ez ellen.

Egyértelmûen látható az is, és még egyszer, sokadszor el fogjuk mondani: a második Orbán-kormány hatalomra lépése óta 124 ezerrel, mintegy 806 ezerre nõtt a minimálbér kétszeresével legalább 90 napja tartozók számaránya. Ez mutatja az önök hatékonyságát. Ez nem nagy nulla, ez mínusz, kérem szépen. Három ilyen magvas és nagyon kemény cselekvési lépés után, amirõl önök beszélnek, sikerült ezt a több mint százezres csökkenést elérni, gratulálunk hozzá! (Folyamatos zaj.)

Mi kell még a kétharmados felhatalmazáson túl, hogy rendezhetõ legyen ez a kérdéskör? Mert ha önöknek kétharmaddal nem megy, akkor talán át kéne értékelni, hogy a megfelelõ székekben a megfelelõ emberek ülnek-e. Példának okáért a gazdasági miniszter alkalmas-e feladatának ellátására (Közbekiáltások a Jobbik padsoraiból: Nem!), vagy a témával megbízott képviselõik egyáltalán azon alapvetõ gazdasági ismeretek birtokában vannak-e, amelyek ezen helyzetnek legalább a megítéléshez szükségesek lennének?

Eközben a magyar médiát az járja át, hogy az osztrák bankok mit és miért sírnak, önök a nemzetközi pénzvilág elvárásai miatt aggódnak, nem merik, nem hajlandóak kimondani azt, hogy a kereskedelmi bankok kirívóan etikátlan magatartása felelõs a kialakult helyzetért, és csak egy szûk rétegnek próbálnak látszólag segíteni. A devizahitelesek óriási tömegét, több mint 90 százalékát hagyják a híd alá menni, és nyugodt lelkiismerettel röhögcsélnek a parlamentben.

Gratulálni szeretnék ehhez önöknek! (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Elõzõ Következõ

Eleje Tartalom Homepage