*

FICSOR ÁDÁM (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy Győrffy Balázs utolsó mondatai, szavai teljes mértékben igazak, hogy ha egy olyan helyzettel találkozunk, ami nem teljesen triviális és nem könnyen érthető, ráadásul azt gondoljuk, hogy abból a jövőre nézve következmények származhatnak akár felelősök megnevezésében vagy jövőbeni kormányzati cselekvésre, akkor helyes dolog vizsgálóbizottságot fölállítani.

Azt gondolom, hogy egy vizsgálóbizottság, ha valóban vizsgálatot kíván végezni, valóban meg akar érteni problémákat, az előre tudja vinni ezeket a folyamatokat. Apró példát mondanék, Font Sándor szóbeli előterjesztéséből én már azt vettem ki, hogy a privatizáció kapcsán valóban ez a szándék, vagy ahogy Ivanics képviselő úr is szóban már átfogalmazta az írásbeli előterjesztést, miszerint a "különös tekintettel szocialista-szabad demokrata kormányokra" már a cukorpiaci reformra vonatkozik, hozzáteszem: az írásbeli előterjesztésben a privatizáció kapcsán jelenik meg. A privatizáció kapcsán ezt így különös tekintettel felvenni, azt az aprócska problémát veti föl, hogy '93-ra az összes cukorgyárat eladták. Innentől kezdve azért eléggé nehéz lesz azt a felelősséget firtatni.

Ha az egész folyamatot akarjuk megérteni, akkor azt hiszem, hogy azok a súlyos és erős szavak, amiket államtitkár úr használt, hadd ne menjek el odáig, de én magam is minimum azzal egyetértek, hogy stratégiai hibák sorozata volt az, ahogy általában az élelmiszer-ipari privatizáció Magyarországon lezajlott - stratégiai hibák sorozata. Nem tudom megítélni, nem vagyok minden ismeret birtokában, hogy azt el tudjam dönteni, hogy a kilencvenes évek legelején egy kialakuló piacgazdaságban az akkori döntéshozóknak meg kellett-e hogy legyen a megfelelő tudása, ismerete ahhoz, hogy ők tényleg szándékosan rossz szándékú döntéseket hoztak akár kormányszinten, akár tisztviselők szintjén, vagy pedig ők a maguk legjobb tudása szerint döntöttek, és utólag igazolódott be, hogy stratégiai hiba. Azt hiszem, hogy utólag mindig könnyebb okosnak lenni. Kétségtelen tény, hogy stratégiai kudarcot vallottak az akkori elképzelések, és ma tényleg súlyos árat fizet ezért az ország, súlyos árat fizet az élelmiszeripar és ezen keresztül a mezőgazdaság, a gazdatársadalom, a magyar vidék. Tehát ilyen értelemben ezt mindenképpen mondhatjuk.

A privatizáció folyamatában ugyanakkor még egyszer arra hívnám fel a figyelmet, és ezt felvetette, ha jól emlékszem, államtitkár úr, de lehet, hogy valamelyik előterjesztő, hogy érdemes lenne ezt nem csak a cukoriparra vonatkoztatni, ezt az egész élelmiszer-gazdaság kapcsán megnézni. Hozzáteszem, ha olyan bizottságot szeretnénk, aminek előremutató következménye is van, talán érdemes lenne azzal is foglalkozni, hogy a jövőre nézve mit lehet tenni, hogyan lehet részlegesen reparálni ezt a helyzetet akár jogi eszközökkel vagy olyan eszközökkel, amit egyébként az előző agrárkormányzat több esetben is folytatott. Hogy kettő példát emeljek ki: az Alföldi Tej esetében, a Pápai Húsüzem esetében, állami hitellel, állami támogatással, termelői összefogások mellé odaállni és meglévő élelmiszer-ipari kapacitásokat termelői kézbe juttatni, termelői kézbe adni. Ha ez agrárstratégia, akkor azt gondolom, hogy ez egy helyes agrárstratégia, érdemes akkor ezek irányából következtetéseket levonni. A privatizáció felelőseit meg kell vizsgálni, de kérem, hogy ebben maradjunk tárgyszerűek, és '91-es, '92-es, '93-as döntésekért az akkori kormányok felelősségét kell ebben vizsgálni.

Van az éremnek egy másik oldala. Ez pedig az, hogy az EU-s cukorreform eredményeként Magyarországnak ez az ágazata drasztikusan meggyengült, óriási károk keletkeztek. Nekem az alapvéleményem ezzel a kérdéssel kapcsolatban az, hogy a privatizáció folyamatának, a privatizáció során elkövetett - és most itt mindenki vérmérséklete és véleménye szerint húzza alá a megfelelőt - stratégiai hibák vagy bűnök eredményeként egy olyan helyzet állt elő, aminek ez következménye volt. Mert azt hiszem, hogy több hozzászóló is nem pontosan vagy legalábbis kétértelműen fogalmazott, amikor arról beszéltek, hogy Magyarország a kvótájának a 75 százalékát felajánlotta. Legyen az nagyon világos mindenki számára, hogy itt nem a magyar kormány ajánlott fel kvótát. Egy kilogramm kvótát sem ajánlott fel a magyar kormány, hiszen a cukorpiaci rendtartás értelmében neki semmilyen joga és beleszólása nem volt.

A gyárak és az üzemek dönthettek úgy, hogy felajánlják ezt a kvótát, és érdemes megnézni, ha már vizsgálóbizottságot hozunk létre, és vizsgálóbizottságot fogunk működtetni, gondolom, a vizsgálóbizottság ezt meg is fogja tenni, az idevonatkozó EU-s jogszabályt, a 318/2006. és a 320/2006. EK-rendeletet, amely nagyon világosan mondja ki, hogy a tagállami kormánynak kötelessége, tehát nem mérlegelési jogkörbe utalja, hanem kötelezővé teszi ennek a bezárási tervnek az elfogadását, ha és amennyiben az európai uniós jogszabálynak megfelelően nyújtja be egy ilyen cukorgyár. Természetesen, vethetik fel a kérdést, hogy mi az, amit tehet, mi az, amit másként tehetett volna az agrárkormányzat. Egészen biztos vagyok benne, hogy a vizsgálóbizottság, ha korrekt, tárgyilagos munkát fog végezni, biztosan fog találni olyan részelemeket és momentumokat, amit biztosan lehetett volna jobban, szakszerűbben csinálni, de abban még inkább biztos vagyok, hogy olyan stratégiai hibát ebben a folyamatban nem fog találni, ami radikálisan változtathatta volna meg ezt a szakaszát ennek a folyamatnak, hiszen itt már külföldi kézben lévő gyárak voltak, nem Magyarországon született döntések voltak, a kormánynak ebben a kompetenciája minimális volt.

Hogyan lehet egy közös agrárpolitika keretében, egy közös európai politika keretében érdeket érvényesíteni? Hogyan lehet jó agrárpolitikát csinálni egy ilyen kontextusban? Azt hiszem, két ponton foghatjuk meg ezt a folyamatot. Az egyik az, hogy a brüsszeli tárgyalások során, mind a szakértői szintű, mind a miniszteri szintű tárgyalások során kellően határozottan állt-e ki az akkori agrárminiszter, az akkori agrárkormányzat a magyar érdek mellett. Utólag látjuk és világos, hogy ez nem a magyar érdeknek megfelelő szabályozás volt, ergo mindent megtett-e az agrárminiszter, hogy ez a szabályozás ne kerüljön elfogadásra, egyik oldalról, a másik oldalról, hogy ha és amennyiben már látszik, hogy ennek a minősített többsége megvan, akkor hogyan lehet annak Magyarország számára a legkárosabb pontjait megváltoztatni, megváltoztatásra bírni.

Én azt hiszem, hogy ha a bizottság valóban tárgyilagos vizsgálatot fog végezni, és azokat a jegyzőkönyveket, a tanácsi ülések jegyzőkönyvét, a szakértői ülések jegyzőkönyvét, a magyar kormányzati álláspontot és a magyar kormányzati mandátumot fogja tekinteni, abban azt fogja látni, hogy Gráf József akkori agrárminiszter a legnagyobb ellenzői között volt ennek a reformnak, a leghatározottabban és a legsarkosabban szólalt fel minden ponton ez ellen a reform ellen. Ugyanakkor úgy érezhette magát, azt hiszem, mint a mai ellenzéki képviselők gyakran, hogy a kétharmadnak nem mindig van füle a hallásra, mondhatja a magáét egy ellenző, de hogyha már egy döntés megszületett kormányzati szinten, akkor az végig is fog menni, és ehhez egyébként megvan a többsége. Sajnos, az Európai Unióban is, ebben a közösségben is döntéshozatali szabályok és eljárások élnek, EU-s döntésekről van szó, amik ebben a formában megszülettek, de elnök úr kérésére nem megyek bele ezek tartalmi elemzésébe, hiszen a bizottság ezeket reményeim szerint fogja vizsgálni tényszerűen, dokumentumok és jegyzőkönyvek alapján.

A másik kérdés, hogy miután megszületett ez a brüsszeli döntés - egy európai tanácsi döntés, hogy legyen teljesen világos -, azután milyen olyan végrehajtási szabályokat lehet alkotni, hogyan lehet ezt úgy végrehajtani, hogy a legkisebb kárt okozza ez egy adott tagállam számára, vagy egy másik esetben, nem cukorpiac esetében hogyan lehet a legnagyobb előnyt egy tagállam számára elérni. Én azt hiszem, hogy itt két szakaszról kell beszélnie a vizsgálóbizottságnak, hiszen a cukorpiaci reform volt módosítva. Kaba más körülmények között zárt be, és utána következő gyárbezárások egy más szabályozási környezetben voltak.

Kaba esetében még nem volt szabályozva az, hogy a kártérítésből, a kompenzációból mennyi az, ami a termelőknek jár. Ebben a magyar kormány azt tudta elérni, hogy európai szinten a legmagasabb arány, a legmagasabb összeg jutott a termelőknek. Utána, a reform következő szakaszában pedig azzal lehetett operálni, ezzel a bizonyos 7 eurós + 4 eurós nemzeti kiegészítéssel, a 7 eurós európai uniós támogatással arra rávenni a cukortermelőket, hogy a kalkulációban, amikor ők kiszámolták, hogy mennyi pénzt kapnak azért, ha felhagynak a termeléssel, és mennyit kapnak akkor, hogyha folytatják a termelést, abba a fontos közgazdasági egyenletbe, amit minden termelő akkor fölállított magának, számolják bele, kalkulálják bele ezt a 7+4 eurót. Itt egy apró momentumra hívnám fel a figyelmüket, hogy sajnos az európai uniós 7 euró a SAPS-boríték keretében Magyarországon szétosztásra került. Ennek ellenére és emiatt mondta azt a kormány, hogy ezt is még nemzeti támogatásból hajlandó kiegészíteni.

Akkor sem volt könnyű költségvetési helyzetben az ország, de mindent igyekezett megtenni a kormány annak érdekében, hogy olyan helyzetet teremtsen, olyan érdekeltségi viszonyokat teremtsen az EU-s szabályozás adta keretek és lehetőségek között, ami lehetővé teszi és arra sarkallja elsősorban a termelőket, hogy termeljenek. Ugyanakkor látni kell, hogy a gyárak tulajdonosai is elsősorban abba az irányba motiválták az eseményeket, és elsősorban abban az irányban alakították az eseményeket, hogy ők maguk hozzá tudjanak jutni a rájuk jutó európai uniós támogatáshoz. Ennek pedig a gyökere, mint korábban már kifejtettem, és a bizottság keretei között még azt hiszem, hogy lesz alkalmam kifejteni, a privatizációban, az elhibázott, elszúrt privatizációban keresendő.

Összességében és lezárva, ahogy már utaltam is rá, a Magyar Szocialista Párt részt fog venni ebben a vitában, részt fog venni ebben a vizsgálóbizottságban. Arra kérjük és azt javasoljuk a kormánypártoknak, hogy ez egy valós vizsgálat legyen, egy tényeken alapuló vizsgálat legyen, egy olyan vizsgálat legyen, amiből esetlegesen olyan következtetések származhatnak, hogy mit tudunk tenni a helyzet reparálása érdekében, mert abban az alapigazságban, azt hiszem, hogy nincsen vita, hogy sokkal jobban lenne, ha a magyar vidéket szolgálná egy olyan élelmiszer-gazdaság, egy olyan élelmiszer-vertikum, amiben a termelői befolyás a mainál sokkal nagyobb lenne, lehetőleg és remélhetőleg tulajdonosi módon, de ha nem úgy, akkor más ágon, de egy sokkal érdemibb, a mainál sokkal érdemibb termelői befolyás legyen ebben. Minden olyan agrárpolitikai törekvést, ami ebbe az irányba mutat, támogatni fogunk.