TALABÉR MÁRTA (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! A rendszerváltást követően született meg a szociális igazgatásról és ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény. Ez a jogszabály a bentlakást nyújtó ellátások területén a fogyatékos személyek ellátását nagy létszámú intézményekre építve szabályozta. Az intézmények sok esetben távoli településeken, városokon kívül jöttek létre, ezzel izolálva a fogyatékos embereket.

Magyarországon jelenleg fogyatékos személyek számára fenntartott bentlakásos szociális intézményben 17 467 fő részesül ápoló-, gondozóintézményi ellátásban, akiknek közel 70 százaléka, mintegy 12 ezer ellátott olyan intézményben él, amely 50 férőhelyesnél nagyobb. A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény 17. §-a rendelkezik arról, hogy a fogyatékos személyek számára ápolást, gondozást nyújtó, 50 főnél nagyobb férőhelyszámú szociális intézményeket, ahol az említettek szerint 12 ezer fogyatékos személy él, ki kell váltani.

A törvény kimondja, hogy 2013. december 31-éig legalább 1500 fő fogyatékos és pszichiátriai beteg személynek ellátást nyújtó intézményi férőhely kiváltásának kell megtörténnie, amihez az európai uniós társfinanszírozással megvalósuló fejlesztési programok nyújtanak támogatást. A jogszabály 2011. január 1-jétől hatályos rendelkezése szerint az 1500 férőhelyen kívüli, tehát az előbbiek szerint kiváltásra nem kerülő intézményi férőhelyek kiváltására a kormány által meghatározott rendben kerül sor.

Tisztelt Államtitkár Úr! Milyen lépések történtek a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvénynek, valamint az Európai Unió normáinak és ajánlásainak való megfelelés érdekében? Hogyan fog Magyarországon megvalósulni a nagy létszámú intézmények kiváltása?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage