DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Először szeretnék egyik képviselőtársam reakciójára reagálni, utána egy másik kétpercesben a másikra, ha megengedi, mert nem fog beleférni.
Nagy Kálmán képviselő úr a tiszteletdíj, illetve a bérek megállapításáról beszélt, és mondja, hogy a törvény a közalkalmazotti bértáblához méri. A kamara alkalmazottjai a munkatörvénykönyv hatálya alá tartoznak törvényesen. A kötelező tagság idején hozták a megfelelő testületek - nem egy ember, a megfelelő testület - azt a döntést, hogy mennyi legyen a fizetett kamarai tisztségviselők bére. Még egyszer mondom: ez egy munkáltatói jog, úgy érzem, és ez nem indokolja.
Az, hogy közpénz lenne a kamara működésében? Igen, hát, közpénz annyi van, amennyiben az állam támogatja a kamara működését. És majd Puskás képviselő úr által fölvetettekre ott fogok reagálni, mert ő a felügyelőbizottság szerepét emelte ki, hogy ott nem akadályozza. Megpróbálom majd azt bizonyítani, hogy igen, de majd egy másik kétpercesben.
Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.)