SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Bizakodásra adnak okot szavai. Ha jól értem, akkor revideálták Pintér miniszter úr korábbi kijelentését, miszerint nem létezik ez a jelenség, illetve nem is szükséges ezen a téren jogszabály-változtatás.
Ha jól értem az ön szavait, akkor igenis fel fognak lépni, és készülnek a szabálysértési törvény megváltoztatására. Mi ezt örömmel fogadjuk, és természetesen, ahogy ön is elmondta, szeretnénk együttműködni ebben a kérdésben, és partnerként fogunk viselkedni.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP padsoraiban.)