*

MILE LAJOS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Lehet, hogy a késői órának vagy a koromnak tudható be, de az előterjesztők szavait hallgatva sok minden erőt vett rajtam, csak éppen a forradalmi hevület nem, de nem is kívánok többet reflektálni az elhangzottakra, inkább nézzük a dolgot magát.

Az előttünk lévő képviselői indítvány egy ellentmondás feloldását, egy régóta létező igazságtalanság megszüntetését tűzte ki célul. A jelzett ellentmondás lényege, hogy az 1989-90-es alkotmányos forradalom óta Magyarország demokratikus jogállamként definiálható, ám az új keretek között is tovább él azok privilégiuma, kiváltságos díjazása, akik az előző, szocialista elnyomó rezsim irányítói, politikai, egzisztenciális haszonélvezői voltak.

Mintha csak kizárólag a keretek változtak volna meg, ám az elismerésben rejlő gesztus azt jelzi, hogy a keretektől függetlenül, sőt azok ellenére a demokratikus jogállam kiemelten méltányolja mindazok valamikori tevékenységét, akik épp az új társadalmi berendezkedés, az új keretek kialakulásának esélyeit voltak hivatottak ellehetetleníteni, ha kellett, kivégzésekkel, bebörtönzésekkel, deportálásokkal, ha kellett, akkor fenyegetéssel, zsarolással, emberek tönkretételével, mindenféle demokratikus szabály mellőzésével, a legalapvetőbb emberi jogok folyamatos megsértésével. A helyzet tehát abszurd, hiszen a demokratikus jogállam szemléleti alapvetéseit kérdőjelezi meg a jelzett ellentmondás. Az ellentmondás megszüntetésére irányuló politikai akarat tehát támogatható és támogatandó is.

Az előterjesztés másik aspektusból vizsgálva egy morális elemet is tartalmaz, jelesül a méltánytalanság megszüntetésére, az igazságosság visszaállítására irányul, nagyon helyesen. Az irány tehát támogatandó. Ennél az elemnél nagy a kísértés a pátoszra, a profetikus hevületre, az ezekkel járó túlzásokra, esetleg torzításokra, ugye. Az ilyen érzelmi túlfűtöttség helyett annak tudomásulvételét ajánlom, hogy a társadalom igazságérzetének tökéletes helyreállítása illúzió. A teljességigény dicséretes ugyan, ám igazán komoly szellemi, szakmai erőfeszítést az igényel, hogy az adott területen minél pontosabb megoldásokat tudjunk javasolni. És ez sem kis feladvány. Ennek illusztrálására sajnos ez a törvénytervezet is alkalmat nyújt.

Nagyon sokan dolgoztak az államigazgatás különböző területein olyanok, akik jóvátehetetlen károkat okoztak, ám a taxatív, és tegyem hozzá: elég slendrián és hiányos felsorolásból mégis kimaradtak. Ennek természetesen oka lehet a jogbizonytalanság elkerülésének dicséretes szándéka, ám a megfelelő arányérzék hiánya, a súlyozás problémái is okozhatják a pontatlanságokat, hiányosságokat. Ha már az ifjúsági szervezetek vezetői bekerültek - nagyon helyesen - a felsorolásba, joggal vetődik fel a kérdés, hogy a korabeli szakszervezet, vagy a jobblétre szenderült Népfront potentátjai miért maradtak ki öles betűkkel a tervezetből. Itt bizony a felelősség szintjeinek precíz bemérése lehet a megoldás, hiszen a lista teljessége a szándék eredeti szellemiségének megfelelően szinte lehetetlen.

A tervezet 7. § (2) bekezdés e) pontja a törvény hatálya alá vonni tervezi mindazokat, akik az MSZMP vezető beosztású alkalmazottai voltak. Hát, ez bizony elég szétfolyó kategória, szinte definiálhatatlan. Meddig terjed a vezető beosztás? Kik fogják megállapítani, hogy ki érintett ezen a területen? Nem is folytatom, ennyiből is látszik, hogy ennél a pontnál túl sok a bizonytalanság, és ha így marad, épp az alapszándékkal ellentétes következményekkel lehet számolni, ugyanis az igazságosság és a méltányosság elve sérülhet.

Lényeges, hogy a jogszerűség maradéktalanul érvényesüljön, épp ezért egy ilyen jellegű államigazgatási eljárásban is kötelező a fellebbezés lehetőségének megteremtése, a fellebbezés eljárásrendjének rögzítése, a jogi fórumok kijelölése. Nehéz elkerülni, ám mégis törekedni kell arra, hogy nehogy ingoványos területekre tévedjünk, kompetenciákat sértsünk, mert ezek orvoslásához kevés a jó szándék.

Az egyházak megtisztulása a társadalom egészének szempontjából is üdvözlendő folyamat, és szó sincs arról, hogy a megtisztulás útjába akarnánk állni. Ám az egyházakra vonatkozó kitétel kissé szellős. Nagyon nem szeretnék annak a levéltárosnak a helyében lenni, akit esetleg annak elbírálására kérnek fel, hogy állapítsa meg: valamely egyházi vezető állt-e kapcsolatban a szocialista rendszer valamelyik gyalázatos intézményével. A különböző ügynöktörvény-kísérletek alkalmával többször is találkozhattunk ilyen és hasonló, rendkívül bonyolult és kényes dilemmákkal. Ám ez esetben talán az lenne a szerencsés, ha az állam világnézeti semlegességére támaszkodva az egyházakra bíznánk saját megtisztulásuk komoly elszántságot igénylő feladatát.

Érintették eddig is a hozzászólók, hogy a felszabadult összeget a szocializmus áldozatainak és egyenes ági leszármazottainak kompenzálására kell fordítani. Igen, fölvetődik a kérdés: kit tekintünk a rendszer áldozatának? A pontatlanságot, főleg egy törvénytervezetben nem lehet azzal elkenni, hogy erről majd valamilyen társadalmi egyeztetést, vitát fogunk folytatni. Itt érződik a jogalkotói szándékban a tökéletes bizonytalanság és definiálhatatlanság, mert ha jól értelmezzük ennek az előterjesztésnek a logikáját, mindazok, akik kívül esnek a taxatív felsoroláson, azok mind áldozatai voltak tulajdonképpen az előző rendszernek. Ennek a mértékét ki fogja meghatározni? Ki fogja meghatározni a mértékkel arányos kompenzálás mértékét? Tehát ez ilyen szempontból, azt kell mondjam, hogy gyatra.

Idáig jutottunk el, amikor amellett érveltünk, hogy a szándék miért helyes, és morálisan és erkölcsileg is miért támogatható és támogatandó; és itt most el kell mondjam azt is, hogy miért alkalmatlan ez az előterjesztés arra, hogy az egyébként nemes szándékot törvénnyé is tudja emelni.

Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársam a maga briliáns visszafogottságával látványosan érvelt az alkotmányosság mellett, és nyomatékosan és nagyon helyesen hívta föl a kormánypárti képviselők figyelmét arra, hogy a változtatásokat legyenek olyan kedvesek az alkotmányosság keretein belül megoldani, és mondjuk, az Alkotmánybíróság jogköreihez se nagyon tessenek hozzápiszkálni, mert az nem igazán illendő dolog egy jogállamban. (Babák Mihály közbeszólása.)

No, hát én őt szeretném megerősíteni, és itt föl fogok olvasni az Alkotmánybíróság határozataiból is ezzel kapcsolatban, hiszen itt figyelemmel kell lenni mindenféleképpen az Alkotmánybíróság gyakorlatára. A korábbi rendszerben elkövetett, már elévült cselekmények büntethetőségének megnyitásával kapcsolatban hozott 11/1992-es alkotmánybírósági határozatra hivatkozom, és bizony ennek itt helye van, mert azt gondolom, hogy releváns ennek a törvénytervezetnek a minősítésekor.

Az Alkotmánybíróság e határozatában kimondta, hogy "bármely politikai törekvés kizárólag az alkotmány keretei között valósítható meg," - megerősítve Gaudi-Nagy Tamás szavait - "s hogy az alkotmányosság megítéléséből a napi politikai szempontok ki vannak zárva. Az Alkotmánybíróság kezdettől fogva nem tett tartalmi különbséget a korábbi rendszerben, illetőleg az alkotmány után alkotott jogszabályok alkotmányossági vizsgálatában."

A következő idézet: "A rendszerváltás a legalitás alapján ment végbe. A legalitás elve azt a követelményt támasztja a jogállammal szemben, hogy a jogrendszer önmagára vonatkozó szabályai feltétlenül érvényesüljenek. Az elmúlt fél évszázad különböző rendszereinek legitimitása ebből a szempontból közömbös, illetve a jogszabály alkotmányossága tekintetében nem értelmezendő kategória."

Még mindig idézni fogok: "A régebbi rendszerek jogának különleges kezelése - a jogfolytonosság és a legalitás elismerése mellett is - két vonatkozásban merülhet fel. Az első kérdés, hogy mit lehet tenni a régi - s mára alkotmányellenessé vált - jogszabályok szerint létrejött jogviszonyokkal, összhangba hozhatók-e ezek az alkotmánnyal. A második, hogy az elmúlt rendszerek alkotmányellenes intézkedéseire vonatkozó új jogszabályok alkotmányosságának megítélésénél figyelembe vehető-e a rendszerváltás sajátos történelmi körülménye."

Ugye, az Alkotmánybíróság szerint "a jogállam alapvető eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság - többek között - megköveteli a megszerzett jogok védelmét, a teljesedésbe ment, vagy egyébként véglegesen lezárt jogviszonyok érintetlenül hagyását, illetve a múltban keletkezett, tartós jogviszonyok megváltoztathatóságának alkotmányos szabályokkal való korlátozását. A jogbiztonság elvéből főszabályként az következik, hogy lezárt jogviszonyokat sem jogszabállyal, sem jogszabály hatályon kívül helyezésével - származzék ez akár a jogalkotótól, akár az Alkotmánybíróságtól - nem lehet alkotmányosan megváltoztatni."

Még egy idézet: "A jogviszonyok igazságtalan eredménye viszont önmagában nem érv a jogbiztonsággal szemben." Mondok egy kivételt, hogy segítsek esetleg javítani a jogszabályon, azt is kimondja az alkotmánybírósági határozat, hogy "kivétel ez alól az elv alól csak akkor engedhető meg, ha azt a jogbiztonsággal konkuráló más alkotmányos elv elkerülhetetlenné teszi, és ezzel nem okoz céljához képest aránytalan sérelmet".

Még egyetlenegy idézet: "Nem lehet azonban a történelmi helyzetre és a jogállam megkövetelte igazságosságra hivatkozva a jogállam alapvető biztosítékait félretenni. Jogállamot nem lehet a jogállam ellenében megvalósítani."

Azért idéztem ilyen hosszasan az Alkotmánybíróság határozatát, mert pont arra a dilemmára világít rá, ami egy kicsikét zavarba hozza mindazokat, akik egyébként erkölcsi megfontolásból, igazságérzetüktől vezetve és történelmi ismereteiknél fogva is támogatni szeretnék ezt a javaslatot. Nem igazán tudtam eldönteni még a hozzászólások után sem, hogy mi volt az előterjesztő valós szándéka. Tényleg törvényt szeretett volna ebből az indítványból, vagy csupán egy egyébként méltányolható politikai gesztust, politikai deklarációt szeretett volna megjeleníteni az Országházban? Hiszen elhangzott, hogy a választók előtt többször elhangzott ígéret erre vonatkozóan, és az valóban egy szép dolog, ha a választóknak tett ígéretet szeretnénk betartani, de nagyon nagy kérdés, hogy ezt milyen minőséggel csináljuk meg.

Itt azt látom, hogy ebben az esetben a támogatható szándék kivitelezhetősége valóban kérdőjeles, mert oly sok alkotmányos szabállyal megy szembe, hogy ebből így az én megítélésem szerint törvényt faragni, törvényt gyártani nemigen lehetséges. Tehát félek, hogy ha ez így marad, és komoly változtatásokon nem megy keresztül, akár az eredeti szándéknak sajnos a paródiája is lehet, és megkérdőjeleződik az alapszándék valós tartalma, tehát hogy tényleg jogszabályt akartak-e ebből az előterjesztők csinálni.

Amennyiben természetesen ezek az aggályok megszűnnek, és egy komoly átalakítás után, az eredeti szándékot megtartva egy értékelhető és minőségileg is elfogadható tervezetet látunk, és ebben próbálunk segíteni, tehát mi is fogunk adni be módosítókat, akkor nem zárkózunk el az elől, hogy támogassunk egy ilyen jellegű beadványt, de ez a mostani indítvány, ez az önálló képviselői indítvány a támogatásra minőségi okoknál fogva nem alkalmas.

Tehát nagyon szépen kérem az előterjesztőket, hogy egyeztessenek szakemberekkel, ha kell, akár a kormány képviselőivel, akár a többi ellenzéki párttal vagy kormánypártokkal is, és próbáljanak egy olyan minőségi dokumentumot letenni a Ház asztalára, amely egyébként méltó ahhoz a szándékhoz, amely ezt önökkel az Országgyűlés elé hozatta.