SNEIDER TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem kívánok hosszú fejtegetésbe kezdeni a most elénk került törvényjavaslattal kapcsolatban, mindenesetre azt azért az elején le szeretném szögezni, hogy én magam a tavaszi választási kampány során 118 lakossági fórumon több mint 10 ezer ember előtt jeleztem, hogy ha bekerülünk a parlamentbe, és lesz rá lehetőségünk, akkor meg kívánjuk szüntetni ezeket az ügynevezett nyugdíj-privilégiumokat. Ez a több mint 10 ezer ember, aki legalábbis végighallgatta a beszédeimet, bizony mind helyeselte, tehát úgy gondolom, általában a magyar társadalom tekintetében ez egy pozitív lépés lesz, hogyha végre tudjuk hajtani, hiszen rengeteg olyan személy él ma Magyarországon, akiket valóban az előző rendszerben a most itt nem található párt elődszervezetei, illetve ők maguk rendkívüli hátrányba juttattak, de azokat is rendkívül irritálja, akik csak egyszerűen alacsony nyugdíjjal élik a mindennapi életüket, miközben a 40 évüket vagy ki tudja, hány évüket ledolgozták, és mégis a töredékét kapják, mint adott esetben ugyebár Biszku elvtárs. Nos, nagyon örülök, hogy bizottsági elnökként is részese lehettem annak, hogy végül is a parlament napirendre tűzte ezt a mai törvénytervezetet, ami elénk került.
Én az államtitkár úrra szeretnék reagálni, igazából erre is készültem, csak úgy szőr mentén ezekkel a gondolatokkal mi is foglalkoztunk, amit az államtitkár úr már elmondott. Való igaz, ezt mi is nagyon jól tudjuk, hogy ez a törvényjavaslat nem nyújt megoldást minden esetre, sőt viszonylag kis területre koncentrálódik. Ha nagyon megnézzük, akkor csak azokra, akik 1990-ben vagy 1990 előtt mentek nyugdíjba, őrájuk lehetne ezt konkrétan megfogalmazni, és természetesen ott is lehetnek olyan jogi problémák, amelyeket még szükséges javítani. Tehát sajnos, adott esetben, mondjuk, Gyurcsány Ferencre, aki már akkor is komoly pozíciót töltött be mint KISZ-titkár, nem fog vonatkozni, és az ő nyugdíja nem lesz ettől kevesebb, ha netán valamikor nyugdíjba megy, de tegyük hozzá, nem hiszem, hogy ebből a nyugdíjából fogja majd eltartani magát.
Mi úgy gondoljuk, ahogyan az államtitkár úr is elmondta, hogy igen, szigorítani kell ezen a javaslaton, javítani kell ezen a javaslaton. Én magam személy szerint mindenképp szeretném, hogyha legalább a megyei és a megyei jogú városok KISZ-titkárai is belekerülnének ebbe a javaslatba, ők például még hiányoznak. Én szeretném, ha ez az ugyan szűk réteg bekerülne ebbe a körbe, hiszen akkor itt, megmondom őszintén, a mellettünk lévő padsorokból jó pár személyt érintene ez a javaslat.
Nos, a kritikákra tekintettel felmerült az alkotmányossági kérdés. Én úgy gondolom, a jelen helyzetben valóban elmondhatjuk, hogy talán ez a legkisebb probléma a törvénytervezet előtt, hiszen már kilenc alkotmánymódosításon túl vagyunk, egy tizediktől már nem fog összeomlani ez az ország, mondhatnám így is, de én abban sem vagyok egyébként biztos, hogy ez az előttünk lévő törvényjavaslat alkotmánysértő lenne, mert az alkotmány azt mondja ki, hogy a nyugdíjhoz mindenkinek megvan a joga, de azt már nem mondja ki, hogy milyen mértékű nyugdíjjárulékhoz. Ugye, tudjuk jól, most a legkisebb minimálnyugdíj 28 500 forint, de ettől függetlenül ennél kisebb nyugdíjak is léteznek, hiszen ma is létezik a résznyugdíjak fogalma, aki tíz évnél kevesebbet dolgozott, az bizony nem kap még ekkora összeget sem, tehát nincsen meghatározva az alkotmányban konkrétan, hogy mihez kötnénk a nyugdíjak kifizetését, úgyhogy szerintem a javaslatunknak ez a része nem is alkotmánysértő.
Tulajdonképpen nagyjából ezek lettek volna az én gondolataim a felvetett kérdésekkel kapcsolatban. Mi arra várunk igazából, hogy ezen az egyeztetésen sikerül egy olyan állásfoglalást tennünk, ami mind a két fél számára elfogadható, és természetesen a jogi normák szempontjából is elfogadható. Mi tehát készen állunk arra, hogy megvitassuk a törvénytervezetet, és tényleg nagyon örülünk, hogy erre nyitott a Fidesz, és hajlandó megtenni ezt a lépést. Én úgy gondolom, ez a társadalom szempontjából, az igazságérzetünk szempontjából egy rendkívül fontos lépés lesz. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban. - Halász János tapsol.)