*

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Kiemelkedően fontos téma ez, amihez most ilyen nagy lendülettel szólnak hozzá képviselőtársaim. Valóban nem kérdés, hogy igazából a nemzetgazdaság és a nemzet fennmaradásának egyik döntő záloga az, hogy meg tudjuk-e védeni a magyar termelőket, a magyar kézben levő vállalkozásokat, és a magyar fogyasztókat hagyjuk-e kiszolgáltatni valóban azoknak a multicégeknek, amelyeknek a tombolásáról itt hosszas elemzéseket hallottunk képviselőtársaimtól, különösen Lenhardt Balázstól, Z. Kárpát Dánieltől, és a többiek is mind erről szóltak.

Képes-e felvenni a versenyt - hogy szimbolikusan is szóljak - a Versenyhivatal? Tud-e egy jó és hatékony eszköze lenni ennek az élethalálharcnak, amelynek valóban óriási a tétje, hiszen itt lényegében években kimutatható radikális csökkenés mutatkozik akár az élelmiszerszektorban, akár bármelyik kereskedelmi vagy gyártó szektorban? A nemzeti tulajdonban levő vállalkozások életereje folyamatosan csökken, folyamatosan vesztik a teret, és folyamatosan nyerik a teret azok a hatalmas méretű vállalkozások, amelyek kihasználják az európai léptékeket, a világléptékeket.

Éppen ezért nagyon fontos felidézni mindjárt itt a jelentés elfogadása kapcsán folyó vitában, hogy egyáltalán van-e saját, szuverén versenyjogunk, vagy sincs, egyáltalán az Országházban tudunk-e olyan jogalkotási lehetőségekkel felruházni egy magyar versenyhivatalt, hogy az a lehető legmaximálisabb módon védje a hazai vállalkozásokat, védje a hazai fogyasztókat, védje azt a versenyt, amelyet hitünk szerint igazából szabaddá teljes mértékben nem szabad tenni, mert akkor annak valóban a totális kizsákmányolás, a totális anarchia és a gyarmatosítás a vége.

Azért szomorú a mérleg, hiszen az uniós csatlakozást a Jobbik Magyarországért Mozgalom, ami akkor még nem volt párt, de mozgalomként már akkor ellenezte, és nagyon sokan elleneztük. Jómagam is európai jogi szakjogász vagyok, és 2001-ben szereztem ebbéli szakképesítésemet. Már akkor tisztában voltam azzal sokadmagunkkal együtt, Drábik Jánostól kezdve nagyon sok embert tudnék mondani, Csath Magdolnát is akár, akikkel együtt azt mondtuk, hogy az uniós csatlakozás kivitelezése abban az időszakban, 2003 és 2004 fordulópontjában, amikor a magyar gazdaság már lényegében a szinte totális legázoltság állapotába került... - valóban, ahogy Rozgonyi Ernő mondta, volt bankszektor, nincs már magyar bankszektor, volt magyar élelmiszer-feldolgozó gazdaság, már lényegében nincs magyar kézben levő ilyen élelmiszer-feldolgozó gazdaság, az energiaszektort eladták. Hosszan folytathatnánk a sort. Tehát igazából egy teljesen kiszolgáltatott, eszköztelen, saját piacait átengedő, alárendelt szerepbe szorított Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz.

Mondjuk ki, hogy sajnos ezt az uniós csatlakozást a Jobbikon kívül az összes itt meglevő párt, akkor létező - az LMP akkor nem létezett - parlamenti pártok mindegyike közös erővel támogatta anélkül, hogy arra törekedett volna, hogy a magyar csatlakozáskor a versenyjogi szabályok tekintetében, amelyekre az uniós harmonizáció teljeskörűen kiterjedt... Tehát nekünk 2004. május 1-jétől mindenfajta érdemi derogáció nélkül kellett átemelni és alkalmazni az uniós versenyjogi szabályokat. Ezek pedig lényegében a senki által fel nem hatalmazott Bizottság szuverén törvényhozása nyomán kialakított szabályok alapján alakulnak. Maga a Bizottság mint jogalkotó egyébként az az Unióban, amely egyben a versenyfelügyeleti szerv is, és lényegében az Európai Unió és főleg a Bizottság ma már a transznacionális szinten működő multicégek akarat-végrehajtó gépezetévé vált sajnálatos módon. Ez összeurópai szinten, nem csak Magyarországon, összeurópai szinten rendkívül komoly válsághelyzetet eredményez. Rendkívül komoly elégedetlenségbe ütközik, olyan szinten, hogy ma már több tízezres tüntetésekkel szakszervezeti munkavállalók...

Brüsszelben nemrégiben jártam, ahol igen dühös és igen felindult állapotban levő európai emberek fejezték ki abbéli nemtetszésüket, hogy ami itt folyik összeurópai szinten a nemzetgazdaságok és ezen belül is a verseny szabályozása terén, az lényegében sajnálatos módon minden deklarált szép szó és szándék ellenére abba az irányba hat, hogy lényegében ezek a globális cégek gyakorlatilag maguk alá gyűrik szép sorban egymás után a nemzetállamokat. Márpedig én azt gondolom, hogy ha igazán belenézünk a társadalmi folyamatok mögé, akkor azok a sikeres nemzetek Európában és azok a jövőképpel rendelkező nemzetek, amelyek nemzetállami keretek között képzelik el a jövőjüket.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom ilyen nemzetállami jövőben gondolkodik, és ennek érdekében vizsgálja meg azt, hogy egy Versenyhivatal, amikor elkészítette a jelentését, vajon ennek az abszolút követelményrendszernek meg tudott-e felelni. Tudom, hogy ez egy magas szint, és nyilván a hatályos jogszabályok keretei között kellett munkáját elvégezni. Ezek a hatályos keretek a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló 1996-os törvény, amelyet teljeskörűen harmonizálni kellett az európai uniós csatlakozás folytán. Ennek legfőbb oka többek között az az Európa-klauzula, amely az alkotmányba 2002 decemberében került be megint csak egy Fidesz-MSZP összefogással, és lényegében a szuverenitásunk jelentős részét átengedte az Uniónak.

Nézzük meg azért, hogy a relatív lehetőségekkel tudott-e élni a Versenyhivatal, vagy sem. Mivel azért sok vélemény megfér itt a Jobbik-frakcióban, azért azt gondolom, hogy ebben kidomborodott egy olyan vélemény is itt a frakcióban, amely most itt az én álláspontom is, és ehhez fogok csatlakozni, hogy ugyan azt mondjuk, hogy igen, sok mindent megtett a Versenyhivatal, de úgy gondolom, a lehetőségei, keretei között még többet, még keményebben és még célirányosabban kellett volna a globális cégek térnyerését és totális tobzódását Magyarországon megfékezni.

Engedjék meg, hogy idézzek egy mondatot a Multinacionális Cégek Károsultjainak Egyesülete honlapjáról. Bizony eljutottunk oda, hogy Magyarországon létezik ilyen egyesület, amely nem kevés magyar vállalkozást, magyar fogyasztót és magyar embert tömörít, akiket multicégek versenyhivatali, versenyjogi szabályokat durván sértő gyakorlata tett tönkre. Ez a gyakorlat egy folyamatos, jelen lévő valóság. Ezek a vállalkozások lényegében - főleg a beszállítókra gondolok és főleg a kiskereskedelmi egységekkel rendelkező kereskedelmi multicégekhez történő beszállítókra - egyszerűen oly mértékű kiszolgáltatottságban, oly mértékű erőfölénnyel való visszaélést elszenvedő helyzetben működnek, amely, úgy gondolom, sokkal kiemeltebb figyelmet és koncentráltabb támadást és leszámolást igényel a Versenyhivatal részéről. Én nagyon szeretném...

Ezt az idézetet pedig felidézem: "A Tesco olykor 15-20 százaléknyi visszatérítést, akciósár-polcpénzt gombolt le tőlünk, így az előzetesen kalkulált 10 százalékos hasznunk gyakorlatilag semmivé lett, emellett az áruház 100 százaléknál is többet tett rá a tőlünk vásárolt termékre." És folytatódik a sor, Kádár Zsuzsanna, az egyesület elnöke hosszan listázza, elemzi, hogy hogyan és milyen panaszokkal fordultak hozzá a pórul járt, tönkrement magyar vállalkozások, mert itt tulajdonképpen nem csak profitszerző gazdasági társaságok kudarcáról van szó, ha egy ilyen globális multicég lenyomja, kifekteti ezeket a cégeket. Ezen cégek mögött családok állnak, ezen cégek mögött magyar sorsok állnak, és olyan életpályadöntések születnek itt, hogy akár öngyilkosság, akár pedig a gyermekek számára a biztos jövőkép elvesztésével jár.

Meg kell kérdezni, a Versenyhivatal vajon megfelelt-e ennek a kívánalomnak. Nagyon jól tudja elnök úr is, hogy a Tesco elleni eljárás, amit a kereskedelmi törvény megsértése miatt indított a hivatal, visszáruzás és kötbérezés miatt, bizony ez megszüntetésre került, mert a Tesco megígérte az eljárásban, hogy majd jó fiú lesz, be fogja tartani a szabályokat, újra felülvizsgálja a szabályokat és jó útra tér.

Azt gondolom, aki figyeli a magyar valóságot és követi az eseményeket, az tudja, hogy nem ez történt, sőt a munkajogi vonalon ráadásul azt tapasztaltuk, hogy közel egymilliárd forinttal megkárosították a saját munkavállalóikat, amikor a túlórapénzt és egyéb más, munka törvénykönyve szerinti járandóságot nem fizettek ki nekik. Egy ilyen cégnek Magyarországon már régen zár alá kellene kerülnie, és réges-rég ki kellett volna tenni a "Takarodó!" feliratot, és a "Magyarországról kifelé!" táblát. De sajnos erre itt még nem került sor.

Aztán vizsgáljunk meg egy másik területet. Az élelmiszer-termékpálya kódex témaköre nagyon fontos ügye volt azoknak a magyar termelő szövetkezeteknek és ilyen szövetkezeti szövetségeknek, amelyek úgy gondolták, hogy meg kell védeni a magyar élelmiszereket a külföldi agyontámogatott élelmiszerekkel szemben, hozzunk létre egy olyan termékpályakódexet, amely biztosítja azt, hogy a rendszerhez tartozó áruházakban a magyar termékek aránya a 80 százalékot fogja elérni. 94 pontot határoztak meg, és ebből 10-et a Versenyhivatal bizony kifogásolt versenyhivatali szempontból, eljárást is indított hivatalból ezen szövetséggel szemben az élelmiszerkódex miatt, és lényegében csupán az mentette meg - úgymond - őket az eljárás végigvitelétől, hogy végül is elálltak az élelmiszerkódex hatálybalépésétől, és ki tudja, hogy ennek végül is milyen hátrányos következményei lettek.

Tehát úgy látom, hogy az az irány, amit alapvetően a Versenyhivatal követ, kétségkívül nem nevezhető teljesen rossz iránynak, azonban az erőket sokkal határozottabban kellett volna koncentrálni ezekre a nagyméretű és világosan körülhatárolható körben működő vállalkozásokra. Szemben ezzel pedig azt látjuk, hogy ügyszámcsökkenés volt 1998-hoz képest, 37 százalékos ügyszámcsökkenés, aminek azért ne örüljünk semmiképp. Nem tudom, mi lehet ennek az oka, én sajnos azt tudom legfeljebb mondani, hogy az a kiábrándultság, fásultság és reménytelenség azon emberek részéről, akik nyilván a Gyurcsány-Bajnai-rendszerben azt tapasztalták, hogy tulajdonképpen lényegében szinte bármit tehetnek, minden egyes nappal újabb és újabb téglával erősödik a multicégek építménye Magyarországon.

A Versenyhivatal, ha igazán jól működött volna, úgy gondolom, azért nem feltétlenül az ügyszámcsökkenés lenne az erénye, hanem adott esetben a hivatalbóli eljárások számának a növelésével kellett volna reagálni. A versenytörvény 70. § (1) bekezdése - tudjuk jól - erre kifejezett lehetőséget biztosít, tehát igenis, a Versenyhivatal nemcsak egy követő szerv, amelynek a bejelentések és panaszok alapján kell eljárnia, hanem igenis folyamatos monitorozással. Látjuk, volt erre példa, amikor az élelmiszertermékpálya-kódex esetén a magyar élelmiszer-termelő szektorral szemben kellett fellépni. Nyilván vannak esetek, amikor hivatalból lépett fel, helyesen, jó irányban a globális cégek versenytörvényt sértő magatartásával szemben, de mégis, az az összbenyomásom, hogy ezt a lehetőségét nem használta ki.

Egy mindenképpen megállapítható tehát, hogy a lehetőségei, keretei között - amelyek azért, ne felejtsük el, nem kicsik - tehát a nettó árbevétel 10 százalékáig terjedő bírságot lehet kiszabni a versenytörvényt súlyosan, kirívó módon megsértő vállalkozásra, ami bizony nem egy kis- és középméretű magyar vállalkozásnál, általánosan ismert vállalkozásnál a végét jelentette a vállalkozásnak. Szemben viszont a nagy cégek esetében ez közel sem olyan megerőltető, tehát itt már felmerül egy jogszabály-alkotási helyzet. És ezúton indítványozom is, és Horváth János képviselőtársamnak mondom, hogy a kormány felelősségét nyilván abban kérjük számon, nem abban, hogy vegye át a piac irányítását, és termelési kérdésekbe meg az értékesítési viszonyokba szóljon bele, de abba viszont szóljon bele, hogy adjon olyan eszközt a Versenyhivatal kezébe, amely hivatott a verseny tisztaságát és tulajdonképpen a nemzetgazdaság kibontakozását védeni, hogy igenis, a nettó árbevételhez vetített bírság lehetőségét jelentős mértékben emelje meg. Sőt, akár vállalkozási mérethez igazítottan egy többkulcsos rendszert alakítson ki, és minél nagyobb méretű egy vállalkozás, fajlagosan annál magasabb méretű bírságot kapjon, hogy ezzel menjen el a kedvük nekik örökre attól, hogy amit egyébként saját hazájukban betartanak - vagy legalábbis jobban betartanak -, azt úgy gondolják, hogy itt, a közép-, kelet-európai gyarmatnak tekintett vidéken szabadon áthághatnak.

Úgy gondoljuk, hogy ezen a mércén mérve tehát azért több aggály felmerül, és különösen, ha még azt is megnézzük, hogy a kereskedelmi törvénynek, amely alapvetően jó irányú szabályozás volt - 2006 nyarán lépett hatályba -, ha igazán a betűjét kikényszerítenénk, akkor nem lennének ezek a beszállítói anomáliák, vagy a 2010 januárjában hatályba lépett mezőgazdasági beszállítókat védő jogszabály mögé sokkal határozottabban oda kellene állni a magyar szerveknek. Ez nemcsak a Versenyhivatalra igaz, hanem párhuzamos, összehangolt munkát kellene végezni akár a minőségvédelemért felelős tisztiorvosi hivataloknak, a fogyasztóvédelmi hatóságnak, illetve a munkaügyi védelmi szerveknek. Hiszen egy ilyen össz-szervezeti összehangolt akciósorozat lehet alkalmas csak arra, hogy ezeket a végletekig elszemtelenedett multicégeket megregulázzuk.

Éppen ezért tehát nem az olyan vállalkozásokkal kell leszámolni, mint az a rákellenes szer, amellyel szemben közel hároméves eljárás folyik, három év teljes kommunikációját vizsgálták át, hogy az a rákellenes alapítvány a kommunikációjában vajon sértette-e a tisztességes piaci magatartást, vagy sem, miközben a rákot túlélők tapasztalatát összegző könyvet tettek le az asztalra, és ezért vitték a Versenyhivatal vádpadjára. Mindeddig még döntés nem született, de nagyon remélem, hogy nem is fog, vagy ha döntés születik, akkor az csak a megszüntetés lesz, mert az ilyen és ehhez hasonló termékeket, a természetgyógyászati készítményeket is, amennyiben azok tisztességesek, meg kell védeni, hiszen a magyar emberek élete ezen is múlik, meg azon is, hogy a Versenyhivatal valóban ki tudja-e teljesíteni azt a küldetését, amelyre létrehozták.