ELNÖK: Jó napot kívánok! Átvettem az ülés vezetését. Köszöntöm a képviselő hölgyeket, urakat. Most megadom a szót a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónokának, Apáti István képviselő úrnak, és közben annyit, elnézést, hadd kérjek - ezt megtettem szóban az előbb képviselő úrtól is, de akkor most önöktől is hadd tegyem meg -, hogy nemzetközi delegáció érkezik pár percre. Szerencsénk van, mert most jönnek be, és tudom őket köszönteni, mert különben a 30 perces időtartam a vezérszónoki körben egy kicsit hosszú lett volna, hogy megvárják. Úgyhogy mindjárt köszöntjük a delegációt, és utána adom meg képviselő úr, önnek a szót, hogyha nem haragszik, ha ez a forgatókönyv lehetséges.
Akkor most köszöntöm nagy tisztelettel őexcellenciája, tisztelt Pany Yahtotou asszonyt, a laoszi nemzetgyűlés alelnökét és delegációját, ahol helyet foglal az agrárminiszter-helyettes és több más magas rangú vendég is. Köszönjük szépen, hogy ellátogattak országunkba, ismerkednek Magyarország történelmével, ismerkednek hazánk gazdasági lehetőségeivel (Taps.), és természetesen Magyarország szépségeivel is tegnap, ma Budapesten, holnap pedig még a Balatont és a tihanyi apátságot is látni fogják. Én az elmúlt két órában a delegációt fogadtam, és tárgyaltam más képviselőtársakkal közösen.
Elmondhatom önöknek, hogy nem pusztán udvariassági látogatásról van szó, hanem mezőgazdasági és egyéb kérésekben igenis komoly, hasznos laoszi-magyarországi együttműködéseket kíván létesíteni a delegáció. Bízom benne, hogy Magyarország is és Laosz is hasznosul majd ezekből a kapcsolatokból, cégeink és természetesen a két ország is.
Köszöntjük még egyszer a delegációt, visszatérünk a napirend tárgyalására, és most adom meg a szót Apáti István képviselő úrnak, a Jobbik szónokának.