DR. HORVÁTH ZSOLT, a fogyasztóvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Asszony! Képviselőtársaim! A fogyasztóvédelmi bizottság a múlt heti ülésén megtárgyalta a törvényjavaslatot, amelyet általános vitára alkalmasnak talált a többség. A képviselők hangsúlyozták ezen az egyébként tárgyilagos és jó hangulatú vitán, hogy az elmúlt húsz év során nem sikerült a közigazgatás rendszerét alapvetően hozzáigazítani a magyar polgárok igényeihez és szükségleteihez. Kormánypárti képviselők elmondták, hogy húsz éven keresztül kísérletek ugyan történtek, de átfogó megoldás nem született.

A mi bizottságunkban is elhangzott, hogy a regionalitás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, maga az ügyintézés bonyolultabbá vált, költségesebb is lett, és megnyúltak a határidők, amennyi idő alatt a hivatal a különböző eljárásokat teljesíteni tudta.

A kormánypárti képviselők nagyon nagy reményeket fűznek az új hivatali rendszerhez, megvalósulhat az egyablakos ügyintézés, ami talán még annál is fontosabb, hogy egy ablak, de végre nem kell különböző hivatalokba járni, ha egy-egy adott ügymenetet szeretnénk végigvinni.

(12.00)

Például - elhangzott a bizottság ülésén - hogyha valaki nyitni szeretne egy éttermet, akkor a jövőben egyetlen helyen el tudja intézni az összes ezzel kapcsolatos ügyintézést, míg tudjuk, hogy ez eddig nem így volt, hivatalról hivatalra kellett mennie mind neki, mind pedig a saját aktájának.

Felvetették ellenzéki képviselőtársaink, hogy ez milyen költségeket fog generálni. A kormánypárti álláspont, a képviselők véleménye az volt, hogy ha és amennyiben egy hivatalt átszervezünk, akkor lehet, hogy az átszervezés időszaka alatt bizonyos pluszköltségeket vállalni kell, ugyanakkor ez a későbbiekben egészen bizonyos, hogy meg fog térülni a párhuzamosságok felszámolása miatt, illetve a gyorsabb ügyintézés révén. Külön kihangsúlyozták kormánypárti képviselők, hogy nem csak a hivatal működési költségének csökkenése az, ami a magyar társadalom, illetve a magyar adófizetők számára bevételt jelent; az is nyereség, hogyha valaki fele- vagy harmadannyi idő alatt hozzákezdhet a saját vállalkozásához, ennyivel hamarabb tud munkahelyet biztosítani, ennyivel hamarabb lesz adófizető ez a vállalkozás és ez a tevékenység. Ez a haszon nyilván nem a kormányhivatalok költségvetésében fog megjelenni, hanem az egész magyar társadalom költségvetésében.

Kormánypárti képviselők azt is kihangsúlyozták, hogy ha esetleg nem lesz akkora megtakarítás a hivatalok átszervezésén, mint amit elvárnak egyes állampolgárok, akkor azt is figyelembe kell venni, hogy a minőség, az ügyintézés minősége, az ügyintézés gyorsasága és az a kényelem, amihez ezen keresztül az állampolgárok hozzájutnak, az megítélésünk szerint akár még többletköltségek vállalását is indokolttá teheti.

Mindent összegezve a kormánypárti képviselők nagy reményekkel vágnak az egyébként nagy feladat elé, és nagyon bízunk abban, hogy húsz év után abban a többségben, amellyel rendelkezünk, és amellyel a törvényi akadályokat is le tudjuk bontani, végre egy európai és modern közigazgatása lesz Magyarországnak. Tehát - még egyszer mondom - bizottságunk támogatta az általános vitára való alkalmasságot.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage