*

BALCZÓ ZOLTÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Köszönöm a szót. A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényjavaslathoz képviselőtársaimmal benyújtottunk egy néhány szavas módosító indítványt, próbálva úgy megfogalmazni, hogy a szöveg ünnepélyességét ne csorbítsa. Ez a betét az volt, hogy "az oktatás keretében történő megemlékezés útján is". Ebből a szempontból itt most lényegtelen, hogy ez a módosítás nem lett elfogadva, mert az, ami itt, ebben a határozati javaslatban megjelenik, tartalmában, céljában teljes mértékben az, amivel egyet tudunk érteni és támogatjuk. Nyilván, ha van ehhez némi kiegészítésünk, részben elhangzott, az utánam szólók meg fogják tenni.

Föl kell tennünk azt a kérdést, hogy vajon elegendő-e meghatározó történelmi eseményekről tanulságképpen emléknapokon foglalkozni az iskolában. A válasz nyilvánvaló: nem elég. Ha a történelemoktatást és -tanulást, az irodalmat, a földrajzot nem hatja át alkalmanként az ehhez tartozó ismeret, akkor önmagában ez az egy nap kevés lesz. Ugyanakkor valóban, ez hangsúlyt tud adni.

Néhány szót ezeknek az emléknapoknak a történetéről. Ahogy Pokorni Zoltán is mondta, '90 előtt október 6-a volt, aradi vértanúk napja. Azt követően a Fidesz kormányzása alatt Pokorni Zoltán miniszterként bevezette a közoktatási intézményekben a holokauszt-emléknapot, a Magyar Országgyűlés Horváth Béla kisgazda képviselő javaslatára - abból kiindulva, hogy az embertelen diktatúrák által elkövetett bűnök tanulságként megmaradjanak, és itt ne legyen különbség - országgyűlési határozatban fogadta el a kommunizmus áldozatainak emléknapját.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom tartalmilag - mondhatom így - Körömi Attila független képviselő által 2004. május 25-én nyújtott be egy olyan határozati javaslatot, amely a trianoni döntés évfordulójának nemzeti emléknappá nyilvánításáról szólt. Ez a javaslat felépítésében teljesen egyezett a kommunizmus áldozatai emléknapjáról szólóval, középfokú tanintézetekre vonatkozott, és talán hadd idézzek az indokolásából - nem az egészet - néhány mondatot: "1945 után nemzedékek nőttek föl úgy, hogy Trianonról és következményeiről, e tragikus sorsforduló tényeiről nem is hallhattak. 1990 után sem történt meg a kollektív emlékezet helyreállítása, a történelmi tények és a máig ható következmények széles körű megismertetése. Mindezek szükségessé teszik, hogy a trianoni döntés évfordulójának emléknapot szenteljünk, amelynek a tragikus sorsdöntésre emlékezés mellett fontos célja a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának tudatosítása. Ez nekünk, a Magyar Köztársaság állampolgárainak jogi és erkölcsi kötelességünk. Előbbit az alkotmány írja elő, a Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain kívül élő magyarok sorsáért, és előmozdítja a magyarsággal való kapcsolatok ápolását, az utóbbira pedig, az erkölcsi kötelességre Szabó Dezső így figyelmeztet: minden magyar felelős minden magyarért. 2004. május 25."

Miért teszem hozzá ezt a dátumot? Mert talán éreztük akkor azt a súlyos hiányosságát a rendszerváltásnak, amelyik szomorúan, de a diagnózis fontos volt, 2004. december 5-én vált világossá. Azt követően fideszes képviselőtárstól hallottam, hogy a nemzeti konzultáció záróakkordján, 2005 februárjában hat téma szerepelt, és nem értettem, hogy a hat témában e sikertelen népszavazás után miért nincs valami üzenet arra vonatkozóan, hogy mi legyen a határon túli magyarokkal. Akkor azt a választ kaptam, hogy a magyar társadalomnak erre még nem volt fogadókészsége, ez nem volt egy igazán jó projekt.

Rendkívül örülök annak, hogy a Fidesz túljutott ezen a projektszemléleten, és ezekben a törvényjavaslatokban, amelyeket most látunk, valóban megteszi azt, amire jelenleg szükség van a nemzettudat felélesztése érdekében, és az ezen az úton való továbbhaladás érdekében.

Nagyon sokszor fölmerül a Jobbikkal kapcsolatban, politológusok, újságírók és mi magunk részéről is, hogy hát bizony, ha a Fidesz ilyen javaslatokat vállal és teljesít, akkor kifogja a szelet a Jobbik vitorlájából. Anélkül, hogy részletezném, hadd mondjam el, sajnos még nagyon sok szelet hagy benn ebben a vitorlában, mert ebből a szempontból azt mondanám, bár kifogná mindegyiket, és így mennénk előre. De azt is engedjék meg, hogy most ennek a javaslatnak a kapcsán elmondjam a személyes meggyőződésemet, demokratikus párt vagyunk, lehet, hogy nem mindenki osztja ezt így, az alapkérdésben egyetértünk. Ez pedig arról szól, hogy egy ellenzéki párt abban a helyzetben van, hogy feltehetőleg meg tudja tartani a médiában, a képviseletben a saját maga javaslatait önállóan, és ez hozzátartozik, de akkor nem valósul meg, ha pedig hasonló javaslatokat fölkarol a kormányzati többség és megvalósul, akkor előremegyünk.

Nem vagyok képmutató, ez a vitorlásverseny folyik. Ebben az Országgyűlésben kampány van, állandóan, permanens kampány, minden párt törekszik arra, hogy a támogatottságát megőrizze. De most mégis, pontosan ennél a törvényjavaslatnál számomra, hadd mondjam el, ez a metafora most itt téves és hibás, és hadd lépjek ki belőle.

Egy hajóban utazunk, s ez nem is az ország hajója, hanem a nemzet hajója, s önöknek, akik megkapták a navigálás, irányítás lehetőségét, az a feladatuk, hogy ezen a többárbocos hajón minden jó szelet befogjanak az előrehaladás érdekében.