LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nem öröm az, ami az Európai Unióban történt, nem érdemes tehát bagatellizálni, egyikünk se hajlott erre. De azért nem is olyan fejlemény, ami miatt ma itthon alapvetően mást kellene cselekednünk, mint ahogy azt tegnap gondoltuk volna. A közös európai hajó iránytűje kétségkívül reparálásra szorul, a hajó régi utasai elfáradtak a hosszú út alatt, veszekedésre is hajlamosak, de a hajó szerencsére nem kapott végzetes léket. Hogy ne is kapjon, abban nekünk, a tíz új utasnak is megvan a magunk beleszólása, és ez mindenképpen reményt ad. Magyarország belső céljait azonban nemhogy megkérdőjelezi, hanem megerősíti az új helyzet új veszélyeivel együtt. Ha az európai hátszél egy időre bizonytalanabbnak is tűnik, akkor nem kisebb, hanem az eddiginél nagyobb szükségünk van arra, hogy megtegyük, ami rajtunk áll; nem véletlen, hogy valamennyi hozzászóló beszélt erről is.

Ebben a helyzetben a magyar politikai erőknek két feladatuk van, az egyik kívül, a másik belül. Az Unióban végrehajtandó feladat: a kormánynak, de valójában minden pártnak is a maga politikai családján belül mindent meg kell tennie az európai összhang helyreállításáért, hiszen nemzeti érdek, hogy ne húzódjon tovább a költségvetés elfogadása előtti bizonytalanság korszaka, amely a vártnál hosszabb ideig toporogtathat minket a támogatások előszobájában. Ebből a szempontból biztató, hogy a legnagyobb ellenzéki párt elnöke közvetlenül az európai csúcs előtt teljes egyetértéséről biztosította a kormány céljait, hiszen hitelesebben tudjuk az európai egység gondolatát képviselni a diplomáciában, ha ezt nemzeti egységben tesszük.

 

(13.40)

Erre jó a volt miniszterelnökök találkozója a jelenlegi miniszterelnökkel, és talán jó lesz némi tévhit tisztázására is. Magyarország nem sereghajtó az uniós támogatások tekintetében, ellenkezőleg: ezüstérmes abban a versenyben, amely a pozitívan elbírált pályázatok tekintetében folyik, mint ahogyan pozitív dolog az is, hogy a regionális operatív programok minden fillérje bőségesen le van már kötve pályázatokkal.

De van más feladatunk is. Minden eddiginél határozottabban kell folytatnunk, amit saját erőből itthon megtehetünk az ország fejlődéséért. Egy felemelt fejű és önérzetes nemzet örül ugyan az európai segítségnek, ésszerűen számol is vele, de nemcsak és nem kizárólag erre számít, hanem a magyarok számtalan tehetségére, tenni akarására is.

Közhely, hogy tehetséges nemzet vagyunk; közhely már a kedvenc búsongási témánk is, hogy eddig nem minden tehetség kapott itthon lehetőséget a kibontakozáshoz, mert nem volt pénz és nem volt igazságosság. Itthon, belül éppen ezen a két bajon kell segítenünk olyan programmal, amelynek célja a nagyobb gazdagság és a nagyobb igazságosság. Természetesen azt szeretném, hogy ahogyan az uniós politikában, úgy ezekben a célokban is egyetértenénk. Remélem, hogy így lesz, annak ellenére, hogy kicsit csodálkozva hallgattam - ha már az adópolitika szóba került - Orbán Viktor úr legutóbbi tévényilatkozatát, mely szerint - próbálom a mondatot pontosan idézni - az egész adócsökkentésben nem az a kérdés, hogy mennyire igazságos, szerinte. Hát szerintünk meg igen. De remélem, mire sor kerül a parlamenti vitára, egyet tudunk érteni abban, hogy bizony nem jó adórendszer az, amelyik nem igazságos.

A folytatás is elbizonytalanított a nyilatkozatban. Az elnök úr valami olyasmit mondott, hogy a cégekkel kell megegyezni, mekkora az az összeg, amelyet adók formájában a központi költségvetés rendelkezésére tudnának bocsátani. Én valóban híve vagyok minden párbeszédnek, nem is mi szüntettük be a munkaadók, a munkavállalók és az állam háromoldalú kerekasztalát, de ha mondjuk, egy ilyen, amúgy szükséges tárgyaláson a cégek képviselői azt mondják, hogy mondjuk, csak a felét tudják adni az eddiginek, akkor jövőre feleannyi iskola lesz? Vagy feleannyi orvosi rendelő? Vagy feleannyi nyugdíj? De bízom benne, hogy az ilyen és hasonló vitáink ellenére az alapértékekben, igazságosság és fejlődés alapértékeiben egyetértésre jutunk, hiszen a televízióban is egyetértésben tapsolunk meg egy-egy megasztárt, aki nehéz körülmények közül emelkedik ki. (Derültség az ellenzék padsoraiban.)

De ahhoz, hogy ne egy, hanem sok ezer hétköznapi siker legyen, több kell. Ehhez a tartós leszakadás csapdáiból kell kisegíteni az abban vergődő családokat. Örülnék, ha a régi és a jelenlegi pártvezetők, miniszterelnökök ebben is egyetértésre jutnának, mert csak a több esély hozhat több teljesítményt. Ez kell az országnak (Az elnök a csengő megkocogtatásával a hozzászólási időkeret leteltét jelzi.), de ez kell ahhoz is, hogy a hangunk hangosabb és erősebb legyen az Európai Unióban.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)