DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Számolva a megintéssel kértem szót, az előző alkalommal lemondtam az elnök úr figyelmeztetése nyomán arról, hogy az előző parlamenti üléshez megjegyzéseket fűzzek, de nem tudom megállni, hogy a Magyar Rádió ügyében ne szólaljak fel.
Ha Halász képviselő úr azt feltételezi, hogy az ilyen fajta finanszírozás politikai alapon megy, akkor jó lenne, ha kifejtené az álláspontját arról, hogy az előző ciklusban, amikor a kormány a parlament megkerülésével kétszer 1,5 milliárd forintot adott a Magyar Rádiónak a kulturális minisztérium költségvetéséből, akkor ezt miért tette, ha ez olyan minősíthetetlenül politikai befolyást feltételező dolog.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)