DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Vezérszónokként a vitához hozzászóló Kuncze Gábor említést tett az autópálya-építésekről, és ezzel kapcsolatban szeretnék néhány dolgot a tisztelt Ház tudomására hozni, és a tévénézők tudomására, akik feltételezhetően még figyelemmel kísérik a mai parlamenti vita eseményeit.
Emlékszünk arra a néhány évvel ezelőtti pillanatra, amikor az ön frakciótársa, Kovács Kálmán, karöltve Keller Lászlóval, kivonultak az autópályákra, és ott rugdosták az aszfaltot és a bitument, mondván, hogy milyen rossz minőségben épít a Vegyépszer autópályákat. Ezek után eltelik néhány esztendő, önök kormányt alakítanak, és nagy dérrel-dúrral, nagy ünnepségek közepette adják át ezeket az autópályákat, azokat az autópályákat, amelyeknek a minőségét ellenzéki politikusként még kifogásolták. Ez az egyik megjegyzésem.
A másik: a Vegyépszer már az önök kormányzása idején is nyert autópálya-tendereket. Lehet, hogy ön ezt nem tudja, esetleg tájékozódjon a frakcióvezető úr Csillag Istvánnál; a Vegyépszer, az egyébként önök által kifogásolt minőségű autópályákat építő Vegyépszer az önök kormányzása idején is nyert tendereket. (Közbeszólás az MSZP soraiból: De tendert nyert!)
A harmadik megjegyzésem: az ára ezeknek az autópálya-szakaszoknak, amiket egyébként az önök idején építenek, kétszerese-háromszorosa annak az árnak, amit egyébként önök akkor, amikor még ellenzékben voltak, kifogásoltak.
A negyedik megjegyzésem: 800 kilométer autópálya - én csak erről beszéltem, a kormány vállalásairól beszéltem. Medgyessy Péternek az “Egyetértésben a nemzettelö című programjában az szerepel, hogy 800 kilométer új autópálya és autóút fog épülni Magyarország 2006 végéig. Amikor megkérdezték az SZDSZ által delegált minisztert, Csillag Istvánt, hogy hány kilométer olyan autópályát, illetve autóutat adnak át, amely beruházások a Medgyessy-kormány idején kezdődnek el, Csillag István az Info Rádióban a következőt válaszolta: körülbelül mi úgy gondoljuk, hogy ez olyan 270-280 lehet.
Köszönöm a figyelmet. (Göndör István közbeszól.)
(11.30)