LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mindössze egyetlen alapvető kérdéssel szeretnék igen röviden foglalkozni, és ezt a külügyminiszter úr figyelmébe ajánlanám.

Ez a kérdés pedig az, hogy vajon automatikusan behelyettesíthető-e a korábbi magyar állampolgár és magyarországi székhelyű vállalat az új törvényben az Európai Gazdasági Térséghez tartozó állampolgárral, illetve ide tartozó székhellyel. Ezen automatikus és véleményem szerint nem kellően megfontolt hozzáállás miatt sérül az előterjesztés, és módosító indítványok révén korrekcióra szorul.

Egyetlen példát szeretnék említeni. A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 122. § (1) bekezdése arról intézkedik, hogy “országos műsorszolgáltatásra jogosult részvénytársaságban a magyar állampolgárságú, magyarországi lakóhelyű természetes személyeknek vagy magyarországi székhelyű jogi személyeknek összesen legalább a szavazati jogok 26 százalékával kell rendelkezniükö. Ezt a 26 százalékos magyarországi arányt kívánja úgy megváltoztatni az előterjesztő, hogy a továbbiakban ez az előírás ne a magyar állampolgárokra, hanem az Európai Gazdasági Térséghez tartozó valamennyi állampolgárra, illetve ne a hazai székhelyű vállalatokra, hanem az Európai Gazdasági Térséghez tartozó valamennyi vállalatra vonatkozzon. Tömören úgy fogalmazhatnánk meg ennek a kormány-előterjesztésnek a lényegét, hogy az még a 26 százalékos magyar tulajdoni hányadot is sokallja, és teljesen ki kívánja szorítani a magyar tulajdonosokat a médiapiacról. Ez véleményem szerint Magyarország érdekeit sérti.

Az előterjesztő arra hivatkozik, hogy az Európai Unió tiltja az állampolgárság szerinti diszkriminációt, de elhallgatja azt a tényt, hogy nem tiltja például a lakóhely szerinti megkülönböztetést. Nagy-Britannia kivételével szinte valamennyi ország védi a médiapiacát, és helyben lakáshoz, illetve annak valamilyen hosszúságú időtartamához köti a műsorszolgáltató szervezetekben történő tulajdoni hányadot.

Módosító indítványt nyújtottam be a Magyar Demokrata Fórum nevében, hogy megváltoztassuk az előterjesztésnek ezt a véleményem szerint valóban hazai érdekeket sértő részét. A külügyminiszter úr figyelmébe ajánlom.

Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiban.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage