MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! A mai politikai vitanap címének első felével szeretnék foglalkozni, az értékteremtő nyugdíjasokkal, mert bizony nagyon sokan vannak, nagyon sok értéket teremtettek, és nagyon sok értéket teremtenek ma is.

Úgy gondolom, a legnagyobb érték a gyermek. A társadalom jövője, a társadalom léte a gyermekektől függ. A gyermekek számától függ. Azoknak a családoknak és azoknak az embereknek, akik fölvállalták azt, hogy a társadalom legnemesebb termékét, a gyermeket hozzák világra, nevelik, gondozzák, felkészítik arra, hogy majd vállukon vigyék a társadalom terhét, az ő teljesítményük igazán a legméltóbb arra, hogy megemlítsük. Közülük is az édesanyákat kell kiemelni.

Béki Gabriella képviselőtársam a kitűnő statisztikai adatokból fölemlített többet. Kiabálnak a számok. Kiabálnak a számok, hogy a nőknek mennyivel kevesebb a nyugdíjuk, és ez nem kis mértékben azért adódott, mert gyermekeket neveltek, mert 36-38 éves korukig ezzel foglalkoztak. Utána már nem tudtak elhelyezkedni, vagy nagyon szerény állásokba tudtak menni, és ennek következménye, hogy életük legutolsó szakaszában, amikor kicsit könnyebben kellene élniük, bizony nagyon szerény a nyugdíjuk. Amíg saját jogon a férfiak átlaga 67 ezer forint havonta, addig az özvegyi jogon a női nyugdíj 38 737 forint. Igen nagy számú édesanya van közöttük, akik gyerekeket neveltek föl, és akik a legértékesebbet adták.

Már Lévai Katalin miniszter asszonynak említettem, hogy ennek a rendkívül fontos és széles - nem szép szó ez a réteg, de ezt kell mondanom - rétegnek a legfőbb gondja az, hogy miután az édesanyák fölnevelték a gyerekeiket, három vagy több gyereket, lanszírozták az életbe, fölkészítették, akkor még 38 vagy 40 évesek, erejük teljében vannak, jellemük kiteljesedett. És milyen nagy szüksége volna a társadalomnak az ő közreműködésükre, értékteremtésükre, ami a fő címe a mai vitanapnak!

És nincs meg ennek a lehetősége. Meghirdettük a 40+ programot. Ez egy nagyon szép dolog - de nem tudtunk eredményt elérni. Azt kell elérnünk, hogy a társadalom megbecsülje a gyermeknevelést, megbecsülje azokat, akik föláldozva nemcsak az anyagiakat, hanem éjjelüket-nappalukat, mindenüket, gyermekeket neveltek, utána megbecsülésben részesüljenek, és hozzunk létre olyan lehetőséget, egy társadalmilag megbecsült másodkarrier lehetőségét. Egy 38-40 éves nő, anya el tudjon menni, és tudjon teljes értékű szakmai karriert befutni. Hogy rettegett orvosnő húgom és más értelmiségeik, hogy lemaradnak azért, mert három gyerekük van! Nem maradnak le semmiről, ezt kell szuggerálni nekünk, és ezt kell elősegítenünk társadalmi intézkedésekkel, és nem utolsósorban anyagi intézkedésekkel is. 40 évtől 65 éves korig egy remek másodkarrier, egy remek kiteljesedés lehetne.

Meghirdettük az életfogytiglani tanulást. Sokan ebben példát is adtak. Hadd említsem meg egykori atyai barátomat, Endrédi Vendel cisztercita főapátot, aki 72 éves volt, amikor kapott egy programozható számítógépet, és megtanult programozni, mert a számelméleti kutatásaihoz ez kellett. Hány ilyen idős emberünk él ma? Megbecsüljük őket? Segítjük őket?

Drákói törvények születtek, 60 éves, 65 éves, 70 éves korban lecsapódik a sorompó. Lehet valaki kiváló egyetemi tanár, ha a 70 éves korát betölti, egy nappal tovább nem maradhat az egyetemen. Van egy volt osztálytársam, aki egyetemi tanár volt a Zeneművészeti Egyetemen, elérte a 70. évét, nyugdíjazták. Öt kiskorú gyermeke van, a legkisebb 6 éves, a legnagyobb 18 éves. Mit csinálunk akkor, ha lesz egy - nem író - Nobel-díjasunk? Ki tudjuk-e nevezni egyetemi tanárnak, mert, tegyük föl, 75 éves? Ezeket az ésszerűtlen, merev határokat is föl kellene lazítani. Kitolódott az életkor, és reméljük, javulni fognak a magyar mutatók. Ezt is elő kellene segíteni.

És vannak bizonyos rétegek, amelyeknek nagyon sokat köszönhetünk, és akiknek a megbecsülése vagy kártérítése nagyon nehézkesen folyik. Gondolok a háború áldozataira, a holokauszt áldozataira, a nekik járó szerény kárpótlás kifizetésére. Vagy gondolok az öreg '56-osokra. Aki 16 éves volt '56-ban, az most 64 éves, aki 40 éves volt '56-ban, az most 88 éves. Nagyon kevesen élnek már közülünk. Van két olyan rétege az '56-osoknak, amely rendkívül sokat szenvedett. Az egyik a halálraítéltek rétege. Jelenleg 51 volt halálra ítélt van még életben, tavaly négyen meghaltak. A másik azoké, akik tíz évnél többet töltöttek börtönben, nem jöhettek haza a nagy amnesztiánál, akik '70-72 körül jöttek haza, és akikre igazán ráférne a segítség.

Ahogy vannak a nemzetnek színészei, vannak operaénekesei, miért ne lehetne pár tucat vagy százhúsz '56-osa, akiket megbecsülünk, akiket kiemelten kezelünk, és utolsó éveiket segítjük? Úgy gondolom, hogy az értékteremtésnek a lehetőségeit meg kell nyitnunk, erre vonatkozóan vannak intézkedések, egyetemeken lehetővé teszik az egyetemi tanulmányokat.

 

(12.40)

De itt is valahogy divatba kellene hozni, úgy gondolom, ez lenne a legfontosabb. De a legfontosabbnak az édesanyák sorsát tekintem.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)