DR. LÉVAI KATALIN tárca nélküli miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót, és köszönöm azt a lehetőséget, hogy ma egy olyan vitanap jött létre, ahol egy nagyon súlyos problémáról beszélhetünk, egy olyan társadalmi csoport problémájáról, amely csoportról nagyon keveset szoktunk sajnálatos módon beszélni, és nagyon ritkán hangzik el, hogy egy olyan sérülékeny társadalmi csoportról van szó, amelynek a társadalmi tagsága még nem teljesedett ki. Egy demokrácia akkor teljes, akkor mélyül el, ha minden társadalmi csoport elnyeri teljes társadalmi tagságát. Nézzük meg, hogy igaz-e az idősek esetében!

A hazai népességben folyamatosan növekszik az idős emberek aránya, és tudnunk kell, hogy néhány éven belül minden harmadik polgár 60 éven felüli lesz. A korösszetétel eltolódása főként a nőknél figyelhető meg, akiknek több mint a fele a 40 éves vagy az annál idősebb korosztályba tartozik. Az összes háztartásnak 26,2 százaléka egyszemélyes háztartás, és nagyon magas körükben, az egyszemélyes háztartások körében az egyedül élő idős, özvegy nők aránya, de emelkedik az egyedülálló idős férfi háztartások aránya is.

Egy idősödő társadalomról beszélünk tehát, ráadásul az időseknek egy jelentős hányada falusi lakos, falun vagy kisközségekben él, ahol falu- és tanyagondnoki szolgáltatásokat vehet legfeljebb igénybe, és tudjuk, hogy az infrastruktúra és a szolgáltatások a kistelepüléseken sokkal gyengébbek, mint, mondjuk, a nagyvárosokban.

Az Esélyegyenlőségi Kormányhivatalnak van egy olyan információs és szolgáltató irodája, amely az elmúlt nem egészen egy év során összegyűjtötte azokat a panaszokat, amelyek az idős emberektől érkeznek hozzánk. Összesen több mint háromezer ilyen levél érkezett be, és engedjék meg, hogy ezeknek az alapján - mint egy kis mintavétel alapján - néhány példát mondjak el arra, hogyan élnek az idős emberek, melyek azok a leggyakoribb sérelmek és panaszok, és melyek azok a leggyakrabban előforduló diszkriminációs esetek, amelyek őket érik; és nézzük meg, hogy mit kezd ezzel a kormányzat, mit tudott eddig kezdeni, és mit tud ezzel kezdeni a civil társadalom, az egyházak, egyáltalán a társadalom egésze hogyan áll hozzá ezekhez a kérdésekhez.

Az egyik nagyon jelentős kör, amelyik folyamatosan visszajelzi, hogy problémái és megélhetési, egzisztenciális gondjai vannak, az idős, egyedülálló emberek. Ők azt kérik, hogy az egyedülállók valamiféle pótlékának bevezetése lehetne egyfajta megoldás. Úgy tudom, hogy az Egészségügyi és Szociális Minisztérium dolgozik egy ilyen javaslaton. Valóban nagyon ideje annak, hogy az egyedülálló idősek problémáját külön is figyelembe vegyék.

(9.50)

Az idős embereknek Magyarországon az egészségi állapota sajnálatos módon rosszabb, mint az európai uniós országok átlagában, mint az európai uniós országok többségében. Ezzel a rossz egészségi állapottal számolni kell, és tudjuk azt is, hogy nagyon sok idős ember az idős kora jelentős részét, különösen az élete utolsó napjait, különféle intézményekben tölti. Készültek arról kutatások korábban, hogy gyakran érik az idős embereket, akik intézetben élnek, és így különösen sérülékeny csoportot alkotnak, méltatlan helyzetek. Ők maguk már nincsenek mindig a képességeik teljes birtokában, nem tudják önmagukat megvédeni, nem mindig ismerik fel az érdekeiket; rendkívül sérülékeny, törékeny, idős emberekről van szó.

A szociális törvény egy olyan érdek-képviseleti fórumot hozott létre, amely az ő érdekükben, az ő védelmükben, az ő jogaik, méltóságuk érdekében működik. Azt hiszem, hogy ezt az érdek-képviseleti fórumot feltétlenül meg kell erősíteni a szociális munkások hálózatával, az ellátórendszer, a szociális gondozórendszer erősítésével, hiszen tudjuk, hogy nem minden esetben működnek tökéletesen. És csak akkor működhetnek, ha az egészségügyi és a szociális szakma összefog, nem egymással rivalizálva, hanem együtt az idős emberek érdekében. Ez nagyon régi kérése, követelménye a szociális szakmának, amelyik ebben az esetben általában gyengébb érdekérvényesítő, mint az egészségügyi szakma.

Egy olyan területről is érkezett panasz, amire nem számítottunk, mert bevallom, ezeket a panaszokat az idős emberek sérülékenységéről, a jogaik sérülékenységéről, az információhoz való nehéz hozzájutásukról ismerjük, hiszen a legtöbb ország ezekkel a problémákkal küzd. Erre később majd még visszatérek, hogy milyen válaszokat, milyen lehetőségeket tudunk kínálni ilyen panaszok esetében.

Ami viszont meglepő volt a számunkra, az az, hogy nagyon sokan jelezték a 65 éven felüli idősek közül, hogy ha pénzintézetnél kölcsönt akarnak felvenni, akkor a pénzintézet egyszerűen azért nem áll velük szóba, mert idősek - a kor szerinti diszkriminációnak egy rejtett, de nagyon súlyos formájáról van szó. Azt hiszem, ezekben az esetekben mi értjük azt, hogy van egy jelentős banki kockázat akkor, ha valakit 65 éves kora felett szeretnének valamiféle hitelhez juttatni, mégis elfogadhatatlannak tartom, hogy kor szerinti diszkriminációt alkalmazzanak a pénzintézetek. Tehát itt javaslom azt, hogy nagyon gyorsan dolgozzunk ki egy olyan diszkriminációellenes stratégiát, amely erre valamiféle választ ad.

A jogismeret hiánya, az információk hiánya miatt az idős emberek esetében a lakásmaffiózóknak való áldozatul esés nagyon gyakran megtörténik. Ezek hétköznapi esetek, de a leggyakrabban mégiscsak a bulvársajtóból értesülünk róluk, és semmiféle megoldást nem látunk. Azt gondolom, hogy azok az információs központok, azok az esélyházak, amelyek kiépülnek kistelepüléseken, kisvárosokban - már ebben a hónapban nyolc ilyen információs és szolgáltató esélyházat nyitunk meg az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal támogatásával -, éppen az ilyen esetek megoldásában segíthetnek. Az információhoz való hozzájutás nagyon fontos, és nemcsak a szociális területen, hanem az egészségügy területén is. Úgyhogy azt hiszem, hogy az a program, amit “Tolerancia az egészségügybenö címmel indítottunk el, eddig öt különböző kórházban szerte az országban, ugyancsak azt segíti, hogy a sérülékeny csoportok számára elérhetetlen információ hozzájuk közelebb kerüljön és elérhetővé váljon.

Közismert probléma az is, hogy a munkaerőpiac rendkívül kíméletlenül reagál; rendkívül kíméletlen, nem is csak az idős emberekkel szemben, hanem már a 40 éven felüli, vidéki, nagyon gyakran női munkaerővel szemben. A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium olyan stratégiát dolgoz ki az Esélyegyenlőségi Kormányhivatallal együtt, amely abban teszi érdekeltté a munkáltatókat, hogy a 40 vagy 50 év feletti sérülékeny munkavállalókat alkalmazzák. Hiszen az ő foglalkoztatásuk messze elmarad a kívánatostól, ugyanakkor az aktivitásuk, a szellemi képességeik még abszolút azt ígérik, hogy kitűnő munkaerők lehetnek a munkaerőpiacon.

Nagyon fontos terület tehát a foglalkoztatásban az új stratégiák kidolgozása, a részmunkaidő, a távmunka elterjesztése, amely Magyarországon megint csak jóval alacsonyabb arányban honosodott meg, mint az Európai Unió legtöbb országában, hiszen tudjuk, hogy Magyarországon messze 5 százalék alatt van, és az európai uniós országokban ez 26-30 százalék. Nagyon sok esetben az idősek számára lehetőséget nyújt, hiszen nem biztos, hogy teljes állásban szeretnének dolgozni, hanem megelégednének részfoglalkoztatással is.

Tehát mindazok a lépések, amelyek azt célozzák meg, hogy az idős népesség munkaerő-piaci bizonytalanságait, amiből egzisztenciális bizonytalanságok adódnak, megoldják, mindazok a lépések, amelyek a nagyon sérülékeny idős csoportok számára az intézeti ellátást segítik elő a szociális rendszer megerősítésével, továbbá azok a törvények, amelyek jelenleg életben vannak, azt célozzák meg, hogy az idős emberek biztonságát és méltóságát megőrizzék. Nem vagyok elégedett ezzel a helyzettel, meg kell hogy mondjam. Minden törekvésünk és az összes civil szervezet, egyházi szervezetek, önkormányzatok, állami szervezetek törekvése ellenére nem mondhatjuk azt, hogy az időstársadalom méltóképpen éli az életét, de sajnálatos módon ez a helyzet nem új keletű, hanem nagyon régi probléma. A megoldások erre viszont új keletűek, hiszen mindazok a megoldások, amelyek reformot jelenthetnek a foglalkoztatásban, az új, készülő, megújuló Szolid-projekt, amely egy teljes, átfogó szociális reformot céloz meg, többek között azt a célt tűzték ki, hogy ennek a különösen sérülékeny csoportnak segítsék a teljes társadalmi tagságát.

A saját kompetenciánkba tartozó nemzeti civil alapprogramban külön felhívtuk a figyelmet arra, hogy az esélyegyenlőség szempontjait érvényesítsék a pályázatoknál, és külön felhívtuk a figyelmet az idős, munkavállalásra kész emberek segítésére. Külön felhívtuk a figyelmet arra, hogy azt az európai uniós alapelvet, amely gyönyörű szép elv, és amelyet sajnálatos módon kevés országban alkalmaznak, nevezetesen az élethosszig tartó tanulás elvét, vegyük komolyan. Ehhez olyan szemléletváltásra van szükség, amely természetesnek tekinti azt, hogy valaki a 60 éves kora fölött még képes új munkát vállalni, még képes tanulni, még képes érdeklődni, és egyáltalán teljes módon részt venni a közéletben. Ez az az európai uniós elv, amit mi is a magunkénak mondunk, és amelyet nagyon komolyan kell venni - erre kell ösztönözni a munkaadókat is, és erre kell ösztönözni az embereket is, hogy ismerjék el ezt az elvet, hiszen ez valóban a jövőnk egyik nagyon fontos záloga.

Az önkéntestörvény előkészítése, amely most az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal berkein belül történik, azt hiszem, segítséget nyújt abban, hogy azok az idős emberek, akik számára fontos az aktivitás, megtalálják az aktivitás lehetőségét. Az önkéntes munkával kreditet is szerezhetnek, amely esetleg egy megújuló szociális törvénykezésben átváltható az egzisztenciális biztonságukra.

Nos tehát, összefoglalóan az idősek számára az egzisztenciális biztonság alapjai: az információkhoz, a joghoz való hozzájutás feltételei; a különösen sérülékeny idősek számára az intézetekben való teljes jogú ellátás biztosítása; olyan új törvények megalkotása, amelyek az ő lehetőségeiket, a továbbfejlődésüket, önmaguk kiteljesedését segítik. Ezek azok a prioritások, amelyekkel ez a kormányzat szembenéz, és ezek azok a prioritások, amelyeket, azt hiszem, minden jóérzésű ember magáénak vallhat, és ezek azok a prioritások, amelyeket tudásom és ismereteim szerint a civil szervezetek és a legkülönfélébb szervezetek is a magukénak vallanak.

(10.00)

Azt hiszem, csak együttesen, nagyon hosszú és kitartó munka után érhetünk el olyan eredményeket, amelyekkel elégedettek lehetünk.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)