PÁL TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselő Úr! Felsőrajk önkormányzata ebben az évben már többször fordult a Belügyminisztériumhoz anyagi támogatásért.

A költségvetési törvény biztosította keretek között egyetlen jogcím van, amelyből az egyedi működési problémák enyhítésére támogatás nyújtható, ez pedig a működésképtelen önkormányzatok egyéb támogatása, amelynek szabályait a költségvetési törvény rögzíti. Ennek értelmében azok az önkormányzatok részesülhetnek ebből a támogatásból, amelyek működőképessége a működési célú támogatások mellett nem biztosított. Amennyiben ilyen helyzet alakul ki vagy ilyen helyzet áll elő, akkor a belügyminiszternek lehetősége van arra, hogy visszatérítendő vagy vissza nem térítendő támogatást biztosítson.

A kérelmek benyújtása folyamatos, az elbírálás is folyamatos, tehát lehetősége van Felsőrajk önkormányzatának is arra, hogy erre a támogatási formára benyújtsa az igényét. Amennyiben ebből a keretből nem tudja biztosítani a működését az önkormányzat, akkor lehetőség van arra, hogy a működőképessége megőrzése érdekében egyéb támogatásra jelentsen be igényt, egyéb támogatást kérjen - ezt is a belügyminiszter bírálja el.

Én megnéztem, amikor idejöttem: Felsőrajk önkormányzata mind a mai napig nem nyújtott be ilyen támogatásra igényt. Tehát amikor ön azt kérdezi, hogy milyen lehetősége van az önkormányzatnak, akkor azt mondom, hogy erre a formára be lehet adni a támogatási kérelmét. Egyébként Felsőrajk önkormányzata március 5-éig az előző támogatásból közel 6,3 millió forint előleget már kapott, tehát ott már egy nagy összegű támogatás megjelenik. Ezen kívül pedig ez a második forma az, amire lehetősége van az önkormányzatnak, de természetesen ehhez mindenképpen be kell adnia az igényét az önkormányzatnak, hogy ez az elbírálás meg is történjen. Én azt javaslom, hogy a polgármester úrral ezt beszélje meg, és nyújtsák be az igényt a minisztériumhoz.

Köszönöm szépen.

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage