FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen a választ, igen tisztelt államtitkár úr. A fiatalok jelentik az ország jövőjét, ezért úgy gondolom, hogy nagyon fontos az, hogy egyrészt az oktatási rendszerünkben is figyelemmel kísérjük ezeket a problémákat, hiszen az igazi megoldást az jelentené, ha a fiatalok olyan szintű képzést kapnának az oktatási intézményekben, amely piackonform tudást jelenthet, és amely az iskola elvégzése után esélyt ad ezeknek a fiataloknak arra, hogy el tudjanak helyezkedni.
De addig is, amíg ez megvalósul, úgy gondolom, nagyon fontos az, hogy a nehéz helyzetbe került fiataloknak, akik sokszor négy-öt év tanulás után szembesülnek azzal, hogy a diplomájuk tulajdonképpen nem sokat ér a munkaerőpiacon, képzéssel, továbbképzéssel, információnyújtással esélyt nyújtsunk a tekintetben, hogy lényegesen nagyobb módjuk és lehetőségük legyen a jövőben elhelyezkedni Magyarországon. Köszönöm szépen.