SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Elhangzott többször az ülésteremben, hogy konkrét módosító indítványok nem fogalmazódtak meg a 2004. évi költségvetéshez. Ízelítőül kettőt gyorsan elmondanék ezek közül.
Az egyik, hogy hála istennek annak idején, 2001-ben, a Szociális és Családügyi Minisztérium elindította a kistérségi szociális felzárkóztató programot. Ez nem célzott meg mást, mint a szociális törvényben és a gyermekek védelméről szóló törvényben előírt kötelező önkormányzati feladatok megvalósítását, megfelelő pénzügyi forrásokkal, a települések, a minisztérium és a megyei területfejlesztési tanácsok együttműködésével. Csodák csodája, úgy látszik, hogy hiába módosítjuk a szociális törvényt, hiába lesz egyre több ellátás, a kormánynak nem igazán tetszik a kistérségi szociális felzárkóztatás, ugyanis az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium költségvetésében a szociális kistérségi felzárkóztatásra rendelkezésre álló 2003. évi előirányzat - 200 millió forint - 50 millió forinttal csökkent ebben az évben. Ez egyértelműen azt jelenti, hogy az a cél, amely korábban nagyon helyesen megfogalmazódott, most egyértelműen csökken.
Látom, hogy az államtitkár asszony nem igazán helyesli, amit mondok. Kedves államtitkár asszony, önök az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumon belül egy szép kis összefoglaló előirányzatot hoztak létre: kiemelt egészségügyi, szociálpolitikai feladatok, szociális felzárkóztató programok. Nem szolgál más célt egyébként ezeknek a pénzeknek az összesöprése, minthogy ne legyen igazán nyomon követhető ezeknek a forrásoknak a tényleges rendelkezésre állása.
Az én kérésem és módosító indítványom azt célozza meg, hogy a szociális kistérségi felzárkóztatásra rendelkezésre álló források ne csökkenjenek, hanem egyértelműen növekedjenek. Egy másik kétpercesben elmondom egyébként, hogy honnan. Ugyanezt javaslom a mozgáskorlátozottak támogatásánál is, hiszen az előirányzat ott is az elmúlt évi szinten marad, a 2002. évihez képest pedig több mint 40 százalékos csökkenést mutat.
Köszönöm, hogy meghallgattak.