DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt, hogy Babák képviselő úr összevissza beszél, csak arra mondtam, hogy az előző felszólalásában azt állította, én azt mondtam, hogy mi váltottunk paradigmát, most viszont már elismerte, hogy azt mondtam, hogy ők váltottak. Erről beszéltem, tisztelt képviselő úr. Világosan megmondtam, hogy önök 2000-ig folytatták - más jelszavakkal ugyan - a Horn-kormány gazdaságpolitikáját, 2000-ben ezen gyökeres változást hajtottak végre; meg is lett az eredménye, attól kezdve így ment lefelé (Mutatja.) a gazdasági növekedés üteme.

 

(21.40)

 

Tisztelt Képviselő Úr! Csináljunk már végre valamit, tetszik nekünk mondani. Szeretném jelezni, hogy csináltunk és csinálunk valamit. Az államháztartás képtelenül magas hiányát idén lefaragtuk, szándékaink szerint 4,5, valójában valószínűleg 4,8 százalékra, jövőre további 1 százalékpontot faragunk belőle. A tőzsde, úgy tűnik, kezd magára találni, a forint túlértékeltségét megszüntettük, és ezzel mintegy 600 milliárd forint többletjövedelemhez juttattuk a gazdálkodókat, úgyhogy elkezdtünk valamit csinálni.

Azt talán ön is tudja, hogy a gazdaság rendszerint nem egyik pillanatról a másikra szokott engedelmeskedni azoknak a gazdaságpolitikai intézkedéseknek, amelyeket egy kormány meghoz, vagy ha igen, akkor csak negatív értelemben, tehát nagyon gyorsan lehet rajta rontani, és elég lassú, amíg javul. Szerencsére van még három - jó, két és fél - évünk, amíg javíthatunk rajta. Én meg vagyok róla győződve - bár ön szerint én ehhez abszolút nem értek (Jelzésre:), bocsánat, igaza van, Domokos képviselő úr szerint nem értek hozzá -, hogy ennek meglesz az eredménye.

Engem nem zavar, hogyha ön számokat idéz, én is számokat szoktam idézni. Ezek a számok is kérlelhetetlenek, amelyeket én elmondtam. 511-hez képest 994-gyel költötték túl (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) május végéig a költségvetést. (Taps az MSZP soraiban.)

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage