DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Szabó úrnak nem szólt személyes, ilyen jellegű megjegyzés; Ecsődi úr emlegette az úttörőszövetséget. De most ne ezzel foglalkozzunk tényleg!

Viszont, ha ön szerint fogyasztásorientált volt a gazdaságpolitika - amit persze mindenki nagy szlogennel mond -, nézzük már meg a számokat, mondjuk, a 2002-es költségvetésben, amit önök döntöttek el, illetve ami az elmúlt nyolc hónapban történt: 2000 milliárd forinttal költöttek túl. Ehhez képest nézzük már meg, hogy mi történt 2001-ben és 2002 első félévében. Nem önök hajtották föl a fogyasztást? A jóléti rendszerváltás, amiről önök beszéltek, nem az volt a fogyasztás fölpörgetése? - amúgy gazdaságilag beszélünk. Nem önök voltak azok, akik a beruházásokat lefékezték a múlt évben, és áttették a fogyasztás irányába? - mondva azt, hogy egyébként megvannak a forrásai, persze hitelből. Ennek eredménye az, hogy 51,7 százalékról 60 százalékos eladósodottsága lesz az országnak a GDP arányában.

De hát ön nem is érti ezeket a szavakat, hiába mondom, már ne haragudjon, Szabó képviselőtársam! Már a múltkor is megbeszéltük, hogy a gazdasággal mintha komoly problémái lennének; igazából mintha brosúrából olvasná valahonnan, nem pedig a konkrét zárszámadási törvényből - ami ön előtt nincs is ott, tehát nem tudom, miről beszél.

Visszatérve még az üzletrészekkel kapcsolatos kérdésekre és a mezőgazdaságra: már ne haragudjanak, az üzletrész-felvásárlások kérdése messze nemcsak gazdasági kérdés volt, bár nyilván annak is kellett volna lennie. Arra volt másfél évük, hogy ezt a 25 százalékos problémát - ezt Karakas úrnak mondom - rendbe tegyék. Miért nem tették rendbe? - kérdezem én. Erre nem ad választ viszont az önök előterjesztése. Másrészről viszont látni kell azt, hogy az elmúlt tizenegy évben igazából az üzletrészekbe beszorult tulajdonosoknak mennyi közük volt a mintegy 1300 téeszben hozott döntésekhez, és hogy tönkrementek. Ezeket kellett kiszabadítani valahogy, hiszen azért mégiscsak önök is az üzletrész-tulajdonosoknak szívesen mondták, hogy vegyék meg, mivel máshonnan nem jutottak pénzhez; kivéve azok, akik 2-3 százalékos névértéken próbálták megvenni, azok nem örültek valóban a felvásárlásnak.

Köszönöm a figyelmet.

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage