SZABÓ LAJOS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő módosító javaslat tartalmi részét már több ízben megvitattuk, mind a bizottsági üléseken, mind a részletes vitában - akkor a tartalmi vitát lefolytattuk.

A most elénk kerülő javaslat egy koherenciazavart kíván kiküszöbölni. Ez a koherenciazavar jelenleg a módosításokkal együtt elfogadni kívánt törvényben nem létezik, mivel a költségvetési bizottság által benyújtott javaslat 24. pontja éppen azt a különös szabályt tartalmazza, amellyel az általános szabályokat felülírva az a koherenciazavar kiszűrésre került, amelyre képviselőtársaim utaltak. Ez a formai válasz, amivel erről a kérdésről beszélni lehetne.

De van egy tartalmi része is a válasznak, amely éppen arra irányul, hogy a költségvetési bizottság által benyújtott kapcsolódó módosító javaslat az esetlegesen változó módosítást nem személyi jövedelemadóként kezeli, és így nem érinti a benyújtott adóbevallást, illetve a munkáltatók által kiállított adóigazolást. Éppen erről szól a (24) bekezdés utolsó mondata, amely azt mondja, hogy a kiutalandó különbözetet és késedelmi kamatát az egyéb kötelezettségek számla terhére kell elszámolni és kiutalni. Ez a módosítás éppen azt a koherenciazavart kívánja megszüntetni, amit a képviselőtársaim által benyújtott módosító javaslat ezen pont elhagyásának az indítványozásával visszahoz a törvénytervezetbe.

Kérem, hogy a T/2275/16. számú módosító javaslat elfogadása nélkül fogadja el a tisztelt Ház a törvénymódosító javaslatot. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage