DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Tisztelt Ház! Két napja hallgatta meg az Országgyűlés külügyi bizottsága a külügyminiszter-jelöltet. Ahogy ő akkor összefoglalta helyzetünket és az általa követni ígért külpolitikai elveket, az ennél a kormányprogramnál lényegesen tartalmasabb volt. Annyira, hogy egy ellenzéki képviselőtársam is akadt, aki lelkesen megszavazta az MSZP pártelnökének külügyminiszterségét.
Pedig a kormányprogram nem nagyon meggyőző. Ennek kül- és biztonságpolitikai fejezetét átolvasva mindenekelőtt az általánosságok árasztják el az ember agyát. A semmitmondás persze lehet diplomáciai erény, de kormányprogramhoz kevés. Az ember ilyen papagájszöveg olvastán kénytelen a hangsúlyokra figyelni. Így fel kell tételeznünk, hogy amikor "az ország tényleges súlyán alapuló nemzetközi mozgástér"-ről beszél, akkor a Die Welt interjúszövege a megfejtés, mely szerint egy kicsi ország ne legyen nagyralátó. Ezt az értékelést csak megerősíti az a szövegrész, amely - idézem a 2.3.-ból - "szakítást jelent a regionális hatalmi illúziókkal", vagyis Magyarország mint a határon túli magyarok számára vonatkozási pont igényével.
Kétségtelen, hogy a nemzeti jobboldal fontosnak ítélte és ítéli a regionális hatalmi, de hangsúlyozottan védőhatalmi jellegű szerepet, amely természetszerűleg túlterjeszkedik az országhatáron, csak éppen az nem elfelejtendő, hogy - Illyés Gyula szavaival - "ez nem jogot sért, hanem jogot véd". Nemzettársaink egyenjogúságát igyekszik biztosítani az utódállamok területén, ahol, mi tagadás - lásd éppen Fun ar Kolozsvárját -, immár 82 éve nem sikerült ezt elérniük a magyar kisebbségeknek, akik ezért igenis rászorulnak a maradék anyaország, a magyar állam támogatására. Elég, ha az önálló állami magyar egyetem erdélyi törekvését vesszük, melynek akadályozása miatt magánegyetemet kell ott támogatnunk.
Ezért azután a határon túli magyarság csak akkor összekötő kapocs Magyarország és a szomszédos államok között, ahogy a kormányszöveg állítja a 7.1.-ben, ha az autonóm magyar közösség életlehetőségei az egyenjogúság alapján biztosítottak. Szívesen üdvözölnénk magát a nemzeti közép demokratikus koalíciójának tartó kormány magyarságpolitikáját, amely szerint a határon túli magyar kisebbségeket érintő kérdésekről azok képviselőinek meghallgatásával alakítanak ki itthoni álláspontot, ahogy a szöveg mondja, ha nem rontaná le ennek hitelét a kormány makacs ragaszkodása a kormányprogram szövegében is az Orbán-Nastase megállapodás felülvizsgálatához, és talán egyébként ez a kevés egyértelmű és világos megállapítások egyike a szövegben, holott a hiteles határon túli politikusok éppen ennek elhagyását kérik.
Egyet lehetne érteni abban, hogy - idézem a 7.1.4.-ből - "a határon túli magyarság helyzete tartósan és megnyugtató módon csak hosszú távon, az európai integráció keretei között rendeződhet", ha az eddigi magyar kormány politikáját nem gyengítette volna épp nyugati partnereink szemében a folytonos baloldali sajtótámadás-sorozat. Ez éppen az ellen hat, amit a program úgy ír le, hogy "lehetőség nyílik a magyar nemzet európai keretekben való újraegyesítésére" - a 4.1.7. szerint.
Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, ezt a gondolatot az EU-val is el kell fogadtatni. Már csak ezért sem kellene a jobboldalt nacionalista, revizionista, fasiszta jelzőkkel feldíszíteni a sajtóban sem. Teljesen nyilvánvaló, hogy a közép-európai térség stabilitásában fontos szerepe lehet annak a ténynek, hogy a magyar kisebbségek következetesen törvényes eszközökkel küzdöttek egyenjogúsításukért, még akkor is, ha az államhatalom nyers erőszakot alkalmazott velük szemben. Ezért egy nemzetközi kisebbségvédelmi rendszer létrehozása, ahogy ezt a kormányprogram szorgalmazza, valóban előrelépést jelentene fennmaradásukért folytatott harcukban, ahogy egész Európa 100 milliós nemzeti kisebbségének is ezzel nyílna tér az önrendelkezésért a jog eszközrendszerén belül folytatandó eredményes harcában.
Viszont üresnek tűnik az az állítás, mely szerint a kormány a "közép-európai, ezen belül elsősorban visegrádi együttműködést meg kívánja újítani". Igen, de hogyan? Abban a szellemben, amellyel támadta miniszterelnökünk értékelését a Beneš -dekrétumokról? Amelyek németeket és magyarokat szorítottak ki a csehszlovák államból, és amelyekhez való ragaszkodás túlélte magát a csehek és szlovákok közös államát? Amelyek miatt a magyaroktól elvett földek nevesítetlenekként máig az állam kezén vannak? Valóban elhiszi azt valaki, hogy térségünk békéjét a magyarok megalázottsága, beolvadása biztosíthatja?
Ugyancsak kiérleletlen az euroatlanti szövetség politikájának fejezete. Fel sem merül, hogy az európai uniós csatlakozás során adódó nehézségeket hogyan kívánja kezelni a kormány. Nem csatlakozás, hanem csak lakkozás, hogy nem tartja említésre méltónak azt a helyzetet, ami az amerikai agrárprotekcionista intézkedés után van kialakulóban. Nem tudhatjuk, hogyan kívánja kezelni az európai közös biztonsági és védelmi politika olyan gordiuszi csomóit, mint a nem EU-tag államok részvétele a közös védelemben, vagy az európai védelempolitika parlamenti ellenőrzése. Nem tudjuk meg, milyen választ javasol a kormány a NATO-t ért kihívásra, csupán annyit mond a szöveg, hogy "az Egyesült Államok ellen intézett terrortámadás és a szövetség várható újabb jelentős bővítése szükségessé teszi a NATO megújítását".
De hogyan? Csak nem úgy, ahogy arra hivatkozik más helyt, hogy a délszláv válság kezelése megmutatta a felelősség összehangolását? Csak nem a válság MSZP-s kezelésére gondol, mert az bizony egységbontó volt? Akár a magyar légtérhasználat korlátozására való törekvésre, akár a légicsapások ideje alatt a politikai rendezés szorgalmazására gondolunk.
Tisztelt Ház! Ha a következetességet keressük az anyagban, akkor a marxista dialektika olyan megújítása tárul elénk, mint ami megmutatkozik abban, hogy a miniszterelnök és egyes csapattagjai érvényes magyar törvénnyel, közkeletű nevén az átvilágítási törvénnyel egyszerűen szembehelyezkednek.
(16.50)
Ugyanakkor elvárják az ország lakosaitól a jogkövető magatartást, pedig épp itt kezdődik a korrupció - ezt Kuncze képviselőtársamnak is mondom -, ami ellen oly hangosan hirdetik a harcot. Ha vannak, akik a törvény fölé helyezik magukat, ha fentről indul az erkölcs, a jog könnyen vétele, akkor nem marad más, mint a szép szavak csokra, amilyen ez a közepesen demokratikus program, vagy - Székelyhidi Ágoston tegnapi cikke szerint - a bizalmatlanság demokráciája.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)
Előző Következő