DR. DÁVID IBOLYA, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köztársasági Elnök Úr! Leendő Miniszterelnök Úr! Örülök, hogy a teremben van. (Taps a Fidesz soraiból.) Kedves Képviselőtársaim!

A Magyar Demokrata Fórum elnökeként és országgyűlési képviselőként ebben a Házban 12 év alatt már sok mindent megéltünk, megéltünk ellenzékiségben és megéltünk kormánypártiságban sok kormányprogramot, sok emelkedett hangulatot, és sok olyan alkalmat, amikor rosszul éreztük magunkat ebben a Házban. Megtanultuk azt, hogy milyen felelőssége van a kormánytöbbségnek, milyen felelőssége van az ellenzéknek, mert az ellenzéknek is van felelőssége, más felelősség, nem kisebb, csak könnyebb. Mert könnyebb kritizálni, ellenvéleményt megfogalmazni, előrevivő gondolatokat letenni az Országgyűlés asztalára, mint programot szervezni, programot végrehajtani.

Az ellenzéknek egy nagyon sajátos területe a kormányprogram vitája, hiszen itt valóban csak kritika, valóban csak ellenvélemény az, ami megfogalmazódik, és még az sem ildomos, hogy az ember mit javasolhatna helyette, ezért engedjenek meg néhány olyan javaslatot végiggondolásra, amely az embernek 12 év után eszébe jutott e kormányprogram elolvasása kapcsán, és talán néhány emlékeztető és frissítő gondolatot, hogy mit is ígértek a kampányban, melyek voltak a korábbi hetek, hónapok ígéretei. Nagyon nehéz ma itt ebben a helyzetben nem visszaemlékezni a 12 évre, és mégis kísérletet teszek arra, hogy ne befolyásoljon az elmúlt négy év ellenzékisége, ne befolyásoljon az elmúlt 12 év vagy az azt megelőző néhány év kormányzati munkája, foglalkoznék csak a jelennel, és foglalkoznék csak a jövővel. És ha visszafogottabban bírálom a kormánynak a kormányprogramját, akkor ne tessék úgy értékelni, hogy az egy jó program, hanem írják annak a számlájára, hogy demokráciafelfogásomból bizony ez ered.

 

 

(14.00)

 

A festék sok mindent elbír, azonban a hétfői naptól a tettek fogják meghatározni azt, hogy a kormány mit tud és mit akar tenni a nemzet felemelkedéséért. Ez a mai visszafogottság azonban nem jelenti azt, hogy a kormányprogram végrehajtásában vagy a nem végrehajtásának módozataival és egyéb tételekkel kapcsolatban ne fogalmazzam meg a Magyar Demokrata Fórum nevében hétfőtől kezdve a legkeményebb kritikát is, különösen akkor, ha az a nemzet sorsát érinti, a demokratikus intézményrendszerünket vagy honfitársaink érdekeit, a jövőnk erősödését nem szolgálja.

Tisztelt Képviselőtársaim! A program megítélését nagyban megnehezíti, hogy mondanivalóját nagyon sok helyen, szakmai kifejtés helyett, a politikai retorika uralja. Elsősorban és különösen így van ez az első fejezetben, ahol minduntalan az jutott eszembe, hogy a kampány még nem ért véget. Talán érthető négy év ellenzékiség után, de számomra mégis csak zavaró az, hogy túlságosan sok a negatív definíció. Nem arról van szó, hogy mit kíván tenni, vagy mit tart helyesnek a kormány, hanem hogy mit nem akar, és mit nem tart helyesnek.

Ebből következően időnként vitairat jellegét ölti ez a kormányprogram. A kitűzött célok teljesíthetőségét pedig több helyen egyszerűen nem lehet megítélni, mivel nem szól arról, hogy milyen eszközökkel, hogyan fogja azokat elérni, például a szociális ellátás javítását, a foglalkoztatottság növelését, az önkormányzatiság előtérbe helyezését. Olyan ez, amikor a szülő azt mondja, hogy a gyereknek föl kell nőni, de hogy valójában kinek a nevelése alatt, milyen formában, az nagy talány marad.

Számomra a kormányprogram egy jó részében ez a talány fogalmazódott meg. Én hittem annak - mondtam, nem befolyásolt az előző 12 év -, hogy egy szociáldemokrata kormány programját tartom a kezemben. Sajnos, azonban ez a program a várhatónál sokkal kevesebb szociáldemokrata vonást tartalmaz, és sokkal több benne a liberális elv. A szociális piacgazdaság megteremtését sokkal inkább bízza a piaci eszközökre, mint az állami beavatkozás eszközeire. Emiatt erősen kérdéses, hogy mindazok az esélyegyenlőségre, a kiegyenlítésre, a méltányosságra vonatkozó részek, amelyek az egyes fejezetekben megjelennek, megvalósulhatnak-e.

A programot számomra átszövi egy piacillúzió, hiszen ma még, egy átmeneti gazdaságban a közgazdasági tankönyvek modelljére csupaszított és a versenyt mindent megoldónak látó elméletei nem helyettesítik a piacépítés és a társadalmi biztonság együttesen megjelenő, reális igényét. Az elmúlt század második felének szociáldemokrata európai kormányai általában ezzel a felismeréssel kormányoztak. Ez az, ami számomra ebből a programból bizony hiányzott.

Engedjék meg, hogy néhány olyan területre térjek át, ahol ellentmondásokat véltem fölfedezni a kormányprogramon belül. A főbb ellentmondások sorát kezdeném azzal, hogy a nyilvánosság előtt tett ígéretekkel együtt értelmezhető számomra ez a program. A nyilvánosság előtt tett ígéretekkel együtt, amelyek úgy szóltak, hogy megtartják az előző kormány juttatásokra, támogatásokra, kedvezményekre vonatkozó intézkedéseit, és ezeket a társadalmi-gazdasági élet úgyszólván minden területén további kedvezményekkel fogják kiegészíteni: jelentős bér- és nyugdíjnövelések, további adócsökkentés, támogatások, beruházások és dologi költségek emelése, önkormányzatok kedvezőbb anyagi ellátása, és a sort még folytathatnám.

A fentieknek némileg ellentmond például a 65. oldalon a gazdaságpolitika című fejezet. És szomorúan hallgattam Kuncze Gábor frakcióvezető úrnak a gazdaság helyzetére vonatkozó elemzését is. (Közbekiáltások az SZDSZ soraiból: Szomorú is!) Úgy a gazdaságpolitikai fejezet, mint a frakcióvezető úr által elmondottak is egy kedvezőtlen gazdasági helyzetképet próbálnak festeni, és egy olyan negatív jelenséget mutatnak be, amelyik a gazdasági növekedés ütemének csökkenésétől az alacsony felhalmozási rátán keresztül az államadósság növekedéséig mind-mind azt vetíti elénk, amit egy mondatban így fogalmaz meg a program: "puritán, takarékos költségvetési kiadáspolitikát akar megvalósítani."

Nos, ez a két törekvés együttesen nem megy! Ha az első igaz, akkor a második megvalósíthatatlan. És bizony ez fordítva is így van. Ha pedig mégis, akkor a forrás csak az infláció növeléséből, vagy további eladósodásból származhat. Márpedig egy tál lencséért nem adhatjuk el a jövőnket.

Tisztelt Képviselőtársaim! A főbb ellentmondások sorát folytatnám a program 16. oldalával, amely az Alkotmányozás, jogalkotás című fejezetében fogalmazódott meg. Ennek a fejezetnek a szerzője valószínűleg nem olvasta el az egész kormányprogramot. Előfordul ez a rohammunka idején. Amíg a 17. oldalon például a kormány a mennyiségi jogalkotás helyett úgy véli, hogy áttérhet egy minőségi jogalkotásra, sőt, finom hangolásról beszél a joganyag, addig a program egésze egy olyan jogalkotási dömpinget von maga után, amellyel bizony e fejezet megalkotója nem számolt.

A tervezett feladatok jelentős része csak jogalkotás útján valósulhat meg, nem beszélve például a kétharmados többséget igénylő döntésekről. Komolyan vehető-e, hogy e szűkre szabott - mondjuk - négy esztendő jogalkotása útján az alkotmánymódosításon túl a választójog reformja, a vele kisebb létszámú parlament, a teljesen átalakítandó önkormányzati rendszer, az állampolgári alapvető alapjogok bővítése és a kissé talányos gazdasági alkotmányosság erősebb megalapozása, a szociálpolitika, az egészségügy, a társadalombiztosítás megoldható az egyéb jogalkotási feladatok mellett úgy, hogy közben csökkenjen a jogalkotás mennyisége?

Amit a fejezet és az anyag összessége megoldandó feladatként ambicionál, az nem más, mint az illúziók világa.

Tisztelt Képviselőtársaim! A megelőző szocialista-szabad demokrata kormány előkészítette az ügyészség kormányfelügyeletének javaslatát. Majd az Orbán-kormány iránti bizalmatlanságát hangoztatva - nemzetközi összehasonlításban is példátlan módon - a saját javaslatát leszavazta, miközben hangsúlyozta, hogy semmiféle szakmai kifogást a törvény ellen nem emel. Most meg e kardinális kérdésről - pedig kétszer olvastam el a programot - egy szó véleménye nincs az újonnan megalakuló kormánynak. Bár engem is csak a kíváncsiság vezérel, mégis felvethető: rendjén van ez így?

Végül pedig az ellentmondások sorában szeretnék a program 11. oldalára kitérni az önkormányzatok és a közigazgatás szervezeti rendszerével kapcsolatban. Aki abban a tévhitben él, hogy a megyék rendszerének és ezzel a közel ezeréves hagyomány felszámolásával nem parázsba nyúl, az nagyot téved. Ha önök ezt megteszik, ami ebben a programban szerepel, akkor egészen biztos, hogy a következő választást el fogják veszíteni. Mert kevesek a külföldi példák. És tévesen értelmezni az uniós kényszerre való hivatkozást, mindig racionális érvekre hivatkozni - bizony egy ilyen érvelés nem számol azzal, hogy itt történelmi hagyományok vannak. Történelmi hagyományok, amelyekre pont másfél éven keresztül voltunk nagyon büszkék, amelyek ezer éves történelmi hagyományt jelentenek.

Itt bizony figyelembe kell venni azokat az igényeket, amelyek a közigazgatási rendszerhez fűződő helyi lakossági igények, s ezek bizony nem esnek egybe azzal az anyaggal, amelyet a kormányprogramban látunk. A falusi, kisvárosi közigazgatás egy része az indokoltnál nagyobb távolságra van a megyeszékhelytől. Aki ismeri például ezeket a távolságokat és azokat a szükséghelyzeteket, ami miatt a kisvárosi és a falusi embereknek a személyes megjelenése szükségeltetik, az nehezen tudja ezt egy régiós rendszerbe áthelyezni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Volt egy mondat, ami szíven ütött ebben a programban, amely úgy hangzott, hogy újra akarják önök éleszteni hazánkban a reményt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt leendő Miniszterelnök Úr! Ez a mondat több okból is sértő és fájó számomra. Sértő és fájó, mert ugyan a mondat nagyon szép, de sajnos, semmit nem ígér. Hozzáteszem mint keresztény gondolkodású ember, sokan vagyunk olyanok, akik soha nem adtuk föl a reményt, még a legsötétebb kommunista időkben sem. (Nagy taps a Fidesz és az MDF soraiban.) Miért pont most adnánk föl, és miért pont most kellene éleszteni a reményt?

 

(14.10)

 

Tisztelt Képviselőtársaim! Ennek az egyetlen félmondatnak az üzenete olyan lekicsinylése tizenkét évi szorgalmas munkánknak, annak a lendületnek, amivel a rendszerváltozást kezdte meg az akkori ellenzék, sőt a negyvenéves szocialista világ után az ország újjáépítését, hogy úgy gondolom, ma Magyarországon nincs ember, aki azt vallaná, hogy nem táplál reményt a jövőjével kapcsolatban.

Tisztelt Képviselőtársaim! Magam is szeretném kiemelni azt, ami a kampányban elhangzott, hiszen ez az ellenzéknek egy nagyon fontos feladata, ez a "felfrissíteni a gondolatokat" című kategória, ami bizony hiányzik ebből a programból; az, amit önök megígértek, az a járulékkedvezmény, amit nyújtanának mindazoknak, akik a negyvenöt-ötven év fölötti korosztály foglalkoztatásának a bátorítása érdekében munkáltatói jogokkal élnek. Ez egyébként benne volt a Magyar Demokrata Fórum programjában is. Mi örömmel kerestük ebben a kormányprogramban - sajnos nem találtuk meg. Remélem, hogy ez nemcsak választási fogás volt, hanem - tudva azt, hogy nagy sebtében készülnek a kormányprogramok - talán csak tévedésből maradhatott ki, mert bizony ez egy komoly ígéret volt, és aki nem tartja az ígéretét, azzal szemben a bizalom is meggyengül.

A jogalkotás területére visszatérve két-három gondolatot szeretnék még elmondani.

A polgári törvénykönyv kapcsán fölvetődött bennem a gondolat - nagyon régóta dolgozunk rajta, és elkészült az új polgári törvénykönyv koncepciója -, hogy talán újra kellene gondolni annak, aki ezt a fejezetet írta, hogyan lehet a polgári törvénykönyv különféle fejezeteit különféle időkben hatályba léptetni. Ez nonszensz számomra, hiszen az, hogy a szerződési és a kártérítési jog vagy bármelyik területe önállóan életbe léphetne a többi nélkül, ez pont annak mond ellent, hogy egy új, teljesen egységes rendszerre, egy egységes, koherens rendszerre épüljön föl a polgári törvénykönyvünk, amelyet másként nem lehet megoldani, csak úgy, ha minden könyve egyszerre lép majd hatályba.

A jogalkotás területén a fejezet írója mintha föltalálta volna a spanyolviaszt, amikor azt mondta, hogy deregulációra van szükség.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt évek arról szóltak, hogy milyen módon és milyen ütemben tudjuk az egyébként már nemkívánatos jogszabályokat hatályon kívül helyezni. Szeretném elmondani, hogy az előző négy évben több mint 2400 jogszabályt helyeztünk hatályon kívül. Valójában ezt a munkát csak folytatni kell.

Ugyanúgy egy nagy ellentmondás van ebben a szakaszban, amikor az egyik mondat arról szól, hogy a jogalkotási hajrában ezt és ezt tette a kormányzat, miközben a másik mondat arról beszél, hogy a jogalkotási munka nem állt másból, mint hogy a parlament kisebb-nagyobb módosításokat tett a törvényeken, és a nemzetközi jogszabályok ratifikálásával foglalkozott. Én azt hiszem, hogy ez a kettő szintén kizárja egymást, és talán aki ezt a fejezetet írta, kicsit nagyobb figyelmet szentelhetett volna az előző négy év kemény jogalkotási munkájának, kicsit többre becsülhette volna az Országgyűlés jogalkotó munkáját.

Szeretnék kitérni még egy fontos területre - és nem sok olyan mondatot fogok elmondani, ami "nem lesz"-szel kezdődik, de azért ez a mondat sem volt egy egyszerű mondat -: "Nem lesz politikai befolyásgyakorlás a rendőrségre, az ügyészségre és a bíróságokra." Fura mondat ez egy kormányprogramban. És szeretném megkérdezni: másra lesz? (Derültség a Fidesz soraiban.) Vagy ha nem politikai, akkor egyéb befolyás gyakorlására készül-e valaki? Nyilván ez a mondat sok szempontból nem értelmezhető, és én azt hiszem, hogy egy nem szerencsésen megfogalmazott, kampányban elhangzott mondatra mégsem lehet kormányprogramot építeni.

És amikor végigolvastam a jogalkotás mellett az igazságszolgáltatást is, akkor bizony eszembe jutott, bölcs ember az, aki tíz-tizenöt év múlva tudja eldönteni azt, hogy egy reform reform volt vagy deform volt. Mert valóban szokás minden újításunkat reformnak nevezni, de azt majd az élet eldönti, hogy így volt-e.

Azonban egy dolgot szeretnék mondani: azt az igazságszolgáltatási reformot, amire a kormányprogram anyaga hivatkozik, 1998 tavaszán nem a polgári kormány minősítette úgy, hogy a Horn-kormány által reformnak nevezett változások mély kockázatot hordanak magukban. Nem a polgári kormány mondta ezt, hanem például az új büntetőeljárási törvény kapcsán a Legfelsőbb Bíróság elnöke és a szakma többsége.

Az igazságszolgáltatási változtatásokkal kapcsolatban végeztem egy összehasonlítást, hogy mi történt az igazságszolgáltatáson belül a bírói létszámok és a bírói fizetések területén, és elmondhatom, hogy 51 százalékos volt a bíróságra fordított költségvetési összeg növekedése, a bírói létszám 155 fővel nőtt, a tisztviselők száma a bíróságokon 537 fővel növekedett, és a kezdő bírói fizetés 160 ezer forintról 220 ezer forint fölé emelkedett. Ezeket a tényeket egy kormányprogram megfogalmazásánál nem lehet figyelmen kívül hagyni, és nem lehet úgy tenni, mintha nem lettek volna. Ha ezt kívánja a kormány folytatni, akkor én magam ezzel egyet tudok érteni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt leendő Kormány, Miniszterelnök Úr! Kívánom a leendő kormánynak, hogy ebből az ígérethalmazból és valóban elnagyoltan vonzó célokból, romantikus elképzelések sokaságából hamar derüljön ki a végrehajtás első heteiben, hogy vajon milyen kitörési lehetőséget szán hazánknak a kormány: "szakiként" - és ezt idézőjelben szeretném mondani, nem az én szavam volt - egy-egy ügyet, területet eligazgatni, vagy pedig világos célokat, a nemzet felemelkedését szolgáló perspektívát biztosítani egy olyan emelkedő nemzet számára, amely méltán megérdemli azt, hogy méltó kormányprogramja és méltó kormánya legyen.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)