DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Elõször is engedjék meg, hogy abbéli örömömnek adjak kifejezést, hogy az imént hallhattuk Kovács László külügyminiszter úr fontos megszólalását, amelyben számos olyan elem hangzott el, amellyel meggyõzõdésem szerint a Ház egésze egyetérthet, kormánypárti és ellenzéki képviselõk egyaránt.
(8.20)
Engedjék meg, hogy ismertessem a szabaddemokraták ezzel kapcsolatos álláspontját, amely 1997. szeptember 25-e óta, tehát az ítélet kihirdetése óta lényegében változatlan, lényegében az alábbi fontos elemeken alapul:
Egyetértettünk abban, hogy Magyarország számára nincs más út, mint az ítélet elfogadása. Ebben, azt hiszem - legalábbis verbálisan -, a Ház egésze egyet tud érteni.
Egyetértettünk abban, hogy az ítélet a feleket jóhiszemû tárgyalásra hívja fel, jóhiszemû tárgyalásra a kompromisszum elérése érdekében. Jóhiszemû tárgyalás alatt a nemzetközi jog és a Hágai Bíróság azt érti, hogy a felek hajlandók megvizsgálni nemcsak a saját maguk által elõterjesztett javaslatokat, hanem jóindulatúan és jóhiszemûen megvizsgálják a másik fél által elõterjesztett javaslatokat is. Úgy ítélem meg, hogy a magyar tárgyalódelegáció ebben a tekintetben a jóhiszemûség minden feltételét teljesítette, messzemenõkig figyelembe vette a másik tárgyalófél javaslatait. Komolyan elgondolkodhatunk azon, vajon ez elmondható-e a szlovák tárgyalófélrõl.
Hágában azt várják el mindkét féltõl, hogy a józan ész alapján, az elérhetõ kompromisszumok szellemében szülessen valamiféle megállapodás. Nem azt várják, hogy az egyik vagy a másik fél adja fel az álláspontját, hanem azt várják, hogy próbáljanak megegyezésre törekedni. A hágai ítélet, és ebben teljes mértékben egyetértek a külügyminiszter úrral, egy fair ítélet volt, egy fair kompromisszum a két álláspont között. Nem szenvedtünk vereséget, nem is nyertük meg ezt a pert; lehetõséget kaptunk arra, hogy megállapodás útján rendezzük a kérdéseket.
Olyan megállapodást érdemes kötnünk, amely legalább olyan jó, mint ami elvárható egy végleges hágai ítélettõl. Nem érdemes olyan megállapodást kötnünk, amely feltehetõen rosszabb, mint egy majdani hágai ítélet. Ezt nyilván a szlovák félnek is figyelembe kell venni, és egyébként ez az õ korlátaikat is jelenti: õk sem köthetnek nyilvánvalóan rosszabbat, mint amit egyébként Hágában elérhetnének.
Idáig a magyar fél nagyon rugalmasan folytatta a tárgyalásokat, ugyanakkor bizonyos kérdésekben határozott és szilárd volt. Ezt mi pozitívnak és fontosnak tekintjük, és ezt a magatartást várjuk el a továbbiakban is.
Egyetértünk abban a miniszter úrral, hogy vannak fontos megoldandó problémák, és ezeket a megoldandó problémákat vagy a tárgyalásoknak kell rendezniük, vagy a majdani ítéletnek. Elõször is: fontos megoldandó problémának tekintjük a kérdésben leginkább érintett térség, a Szigetköz problémáinak megoldását. Azt hiszem, mindannyian egyetértünk abban, hogy a Szigetköz problémái nem a Duna elterelésével kezdõdtek, de abban is egyetértünk, hogy a Duna elterelése nagyban hozzájárult ezeknek a problémáknak a megerõsítéséhez. Tehát csak olyan megoldást fogadhatunk el, mely biztosítja a szükséges mennyiségû és dinamikájú vizet a Szigetköz számára, amely valódi megoldást jelent a szigetköziek problémáira.
Úgy ítéljük meg, hogy az az álláspont, amit ma jelenleg a magyar kormánydelegáció képvisel, egy elfogadható, támogatható változat erre. Többféle változat is elképzelhetõ, de az egyik ltalunk is támogatható változat az, amit a magyar delegáció képvisel. Fontosnak tartjuk azt, hogy kitartanak a víztükör tengerszint feletti magassága mellett, hiszen itt nem egy álkérdésrõl van szó, hanem valódi kérdésrõl, arról a kérdésrõl, hogy meg tudjuk-e oldani a Szigetköz vízellátását, a mellékágakba megfelelõ mennyiségû vizet tudunk juttatni, az ökológiai egyensúlyt helyre tudjuk-e állítani. Tehát úgy véljük, hogy ebben a kérdésben a magyar kormánydelegáció nem hátrálhat és helyeseljük, hogy nem is hátrált meg.
A második fontos probléma a kártérítések kérdése. Itt is örömmel igazolom vissza azt, amit a miniszter úr mondott, mert teljes az egyetértés közöttünk: a hágai ítélet útmutatást adott a szorosan vett kártérítések ügyében. Mindkét felet arra hívta fel, hogy lépjenek vissza a kártérítési igényektõl. Ha visszagondolunk arra, hogy Szlovákia az eredeti periratokhoz 1 milliárd csehszlovák korona és 345 millió szlovák korona kártérítési igényt csatolt, illetõleg ezt kiegészítette még a C-variáns építésének költségeivel - de ez erõsen vitatható, mert az eredeti szerzõdéstõl eltérõ építkezésekrõl van szó -, akkor, azt hiszem, jogos volt a bíróságnak az az intése mindkét fél számára, hogy nullszaldós megállapodásra jussanak. Tehát helyeseljük a magyar kormánydelegációnak azt a törekvését, hogy nullszaldót érjen el.
Nyilvánvalóan más kérdés a közös elszámolások kérdése. De a közös elszámolások kérdése csak akkor merülhet fel, ha Magyarország igényt tart, igényt jelent be a jelenleg Bõs és Dunacsún által termelt energiára. Amennyiben igényt jelent be, akkor nyilvánvalóan a berendezések értékéhez is hozzá kell járulnia valamilyen mértékben. Megfontolandó, tisztelt képviselõtársaim, hogy célszerû-e egy ilyen igényt bejelenteni, hiszen igen magas fajlagos költséggel termelik ezt az energiát ezek a létesítmények. De ebben a kérdésben, azt hiszem, megtalálható az egyetértés.
Itt vannak az alsó szakasz problémái. Az alsó szakasz problémái között gyakran szoktunk beszélni arról, hogy az Duna alsó szakaszának hajózhatósága az év egészében vagy jelentõs részében nem biztosított, s ez valóban így van. Azt hiszem, abban is egyetérthetünk, akár a latinokat idézve: navigare necesse est - hajózni kell, hajózni jó -, erre a kérdésre valamilyen megoldást találnunk kell.
De azt is tudnunk kell, hogy a hajózással kapcsolatos magyar érdekek mennyit érhetnek meg számunkra. Sajnálattal kell megállapítanunk azt, hogy a Mahart hajóforgalma, de az egész Duna hajóforgalma 1980 óta lényegesen csökkent, mintegy a felére csökkent, és ez csak részben hozható összefüggésbe azzal, hogy a Duna nehezebben hajózható. Általános európai tendenciáról van szó, Európa belvízi hajózása általában visszaesést mutat, függetlenül a hajózhatóság problémáitól is, a közlekedés szerkezetében vannak alapvetõ változások. Tehát mélyreható elemzést kíván az, hogy valóban milyen beruházásokat igényel.
Mi tudjuk azt, hogy az Európai Unió szorgalmazza az európai szabványoknak megfelelõ hajóút kiépítését. Értjük is ezt, hogy miért szorgalmazza, valószínûleg más országok esetében mi is ezt tennénk, de itt a költségeket és hasznokat valóban szembe kell állítani. Jogos-e Magyarországtól elvárni egy 120 méter szélességû, 2,6 merülési mélységû hajózási útvonalat akkor, amikor például a Duna-Majna-Rajna-csatorna átlagos szélessége 45-50 méter, a merülési mélysége a 2 métert sem éri el, tehát lényegesen kevésbé tudja biztosítani azoknak a hajóknak a továbbjutását, amelyek egyébként Bécs és Budapest között közlekedhetnének.
Ugyanez igaz, tisztelt képviselõtársaim, a gázlók problémájára is. Ez az alsó szakaszra tervezett vagy elképzelt duzzasztás valóban felszámol néhány gázlót, de a Dunán nagyon sok gázló van. Legalább tizenegy hasonló gázlót tartunk számon, már közvetlenül itt Budapest alatt, Budafoknál is van egy, aztán Dunaföldvárnál, aztán Soltnál, aztán Barakánál, aztán Mohácsnál, lenn az alsó jugoszláv szakaszon, és fenn, az osztrák szakaszokon is vannak gázlók. Tehát tizenegy további gázló van, ami azt jelenti, hogy mi biztosíthatjuk nagy költségekkel Budapest és Bécs között a hajózhatóságot, de mind elõtte, mind utána ez a lehetõségeinken kívül esik.
Engedjék meg, hogy az energiatermelés kérdésérõl szóljak néhány szóban. Azt hiszem, nincs komolyan vehetõ energetikus, aki azt mondaná, hogy pusztán energiatermelési szempontból célszerû lenne a vízierõmû-beruházás, az újabb vízlépcsõ. De minden ésszerûen gondolkodó energetikus azt mondja, ha egyéb okok ezt indokolják, akkor persze már olcsóbb, ha energiát is termel. Tehát önmagában ezért ezt a létesítményt megépíteni semmiképpen nem lehet, nem szabad, mert a fajlagos energia-elõállítási költség többszöröse a hagyományos vagy az atomerõmûvek által elõállított energiának. Tehát itt abból kell kiindulnunk, hogy ha minden más ok arra int és arra ösztönöz minket, hogy ezt a problémát így oldjuk meg, az alsó szakasz problémáit duzzasztással, akkor már van ésszerûsége az erõmûnek, de egészen addig semmiféle ésszerûsége energetikai szempontból nincs.
Tehát ami az alsó szakasz legvitatottabb problémáját illeti - és ezt a szabaddemokraták a tegnap benyújtott országgyûlési határozati javaslatukban is kifejezésre juttatták -, induljunk ki abból - és abból célszerû és abból kell kiindulnunk -, hogy a hágai ítélet nem kötelezte Magyarországot vízlépcsõépítésre.
(8.30)
Egyszerû formába hozva a hágai ítéletet, úgy értelmezhetjük, hogy azt mondta ki: nem kell megépíteni, ami nem épült meg, és nem kell lebontani, ami már megépült. Ez utóbbi része az ítéletnek nem túl kedvezõ számunkra, de sajnos, éppúgy igaz, mint az elsõ fele. Tehát ezt tudnunk kell. Ettõl persze a magyar kormány, a majdani magyar kormány hosszas mérlegelés, hosszas megfontolás után - és a parlament támogatását élvezve - dönthet majd úgy, minden szempontot figyelembe véve, hogy nincs, nem maradt más megoldása. De nem azért kell úgy döntenie, mert Hágában erre köteleztek volna minket, vagy bármikor is köteleznének erre minket.
Itt teljes mértékben egyetértek külügyminiszter úrral, nagyon rövid az az idõ, amit adtak számunkra. Most ez a hat hónap nem elég arra, hogy minden érvet kimerítõen megvizsgáljunk, minden szempontot egymással egyeztessünk, minden vizsgálatot - környezetit, gazdaságosságit, költség-haszon elemzést - elvégezzünk, erre, sajnos, nem elég a rendelkezésre álló idõ. De igazából semmi nem sürget minket, van idõnk a kérdéseket végiggondolnunk.
A szabaddemokratáknak az a véleményük, hogy most semmiféle hosszú távra elkötelezõ, kényszerpályát létrehozó, a magyar parlament és a jövendõ kormány mozgásterét szûkítõ megállapodásra nincs szükség. Nem tudjuk, hogy megállapodásra most, március 25-én egyáltalán van-e lehetõség, és feltétlenül szükséges-e. De a magunk részérõl nem utasítunk el egy szándéknyilatkozat vagy elõzetes megállapodás - vagy bárhogy is nevezzük - elfogadását, de az azonban nem kötheti meg a következõ kormány kezét a majdan választható változatok tekintetében.
Sok párhuzamos változat van. Ezekre vonatkozóan el kell végezni a szükséges vizsgálatokat, a környezetvédelmi vizsgálatokat, az ökológiai vizsgálatokat, a gazdaságossági vizsgálatokat. S ezeken nagyobb hangsúly van, mint amit eddig kapott a kérdés, hiszen több száz milliárdos beruházásról van szó, Magyarország fejlesztési forrásainak egy jelentõs részét lekötõ beruházássorozatról van szó. Tehát megfontolt döntést igénylõ kérdésrõl van szó. Ezeket mind meg kell vizsgálni, közösen kell megvizsgálni. Ismételten egyetértek külügyminiszter úrral, törekedve arra, hogy külsõ szakértõket, európai szakértõket is bevonjunk, és higgadt mérlegelés nyomán kell döntenünk. Dönthetünk így is és úgy is. Mi nem mondjuk azt, hogy már eleve tudjuk, hogyan dönthetünk. Mert még túl kevés az ismeret, túl kevés a tudás. De minden mostani elkötelezõdés a késõbbi lehetõségeket szûkítené le.
Tisztelt Képviselõtársaim! A szabaddemokrata képviselõtársaim részleteiben is ki fogják fejteni ennek az álláspontnak az argumentációját, hallani fognak önök a kérdés összes összefüggésérõl, a gazdaságosságtól az energetikán át a környezetvédelemig és a Szigetköz érdekeinek védelméig. Én ezekkel a szavakkal kívántam összegezni azt az álláspontot, amely szeptember 25-e óta vezeti a szabaddemokratákat, s azzal az óvatos bizakodással fejezem be, hogy az álláspontok közelíthetõk a két kormánypárt között.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)