DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselõtársaim! A tavalyi évben elnémult két törvénynek a vitája, az egyik törvény az alkotmánybíróságról szóló törvény volt, a másik az alkotmánybíróság ügyrendjérõl szóló törvény. Ezt követte valamikor a tavalyi év végén a két kormánypártnak az a koalíciós egyeztetõje, amelybõl kiderült, hogy a hátralevõ idõszakban az Országgyûlés nem fog tárgyalni Alkotmánybíróságról szóló törvénytervezetet. Ezért mindannyiunkat nagyon meglepett Horn Gyula miniszterelnök úrnak az a felkérése, amelyben magához kérte az Alkotmánybíróság tagjait, és a hegy el is ment Mohamedhez, majd ennek a megállapodásnak vagy beszélgetésnek semmi eredménye nem volt.
Azt nem egészen pontosan tudjuk, hogy a miniszterelnök úr mit kért, vagy mi volt a javaslata. Egyet tudunk, hogy az Alkotmánybíróság egy dolgot kért: 9-rõl 12 évre emeljék fel az alkotmánybírák mandátumát, hiszen a Magyar Országgyûlés három éven keresztül nem jelölte és nem választotta meg sorban, folyamatosan az alkotmánybírákat. Miután ezt nem lehet meg nem történté tenni, próbáljuk meg a problémát orvosolni.
Ezt követõen meglepett az a kormánycsomag, amelyet képviselõtársaim is megkaptak. Ez egy nagy-nagy árukapcsolás. Az árukapcsolás is azért lepett meg, mert - ahogy itt miniszter úr is és Bihari képviselõ úr elmondta - évek óta készültünk arra, hogy egy átfogó, egy koncepcionális változást is magában foglaló törvénytervezetet kellene megalkotni. Azonban ez az a törvénytervezet, amelyre hivatkoztam, hogy ez némult el a tavalyi évben. Ez azért félmunka, mert kísérletet tesz egy kicsit átfogó szabályozásra, a teljesség igénye nélkül.
Hangsúlyozom még egyszer: ha figyelembe veszem az Országgyûlés négyhetes munkaidõszakát, túl nagy ez a csomag, amelyet a kormány összeállított. Olyan kérdéseket tett bele, amelyek évek óta szakmai viták kereszttûzében állnak, ami miatt nem várható, hogy egy rendes szakmai vita után az Országgyûlés dönteni tudjon. Egy bizony várható, ami a kormány gyakorlatában eddig is komoly gyakorlat volt, hogy így a ciklus vége felé vagy az õszi és tavaszi ülésszak vége felé komolyabb vita nélkül lenyomja az Országgyûlés torkán ezt a törvénytervezetet. Nem félnék attól, ha ez egészben le is menne az Országgyûlés torkán. Egytõl azonban nagyon tudok félni, hogy ez részeiben fog megtörténni, és senki nem ment meg minket attól, hogy ez részeiben kerüljön elfogadásra.
Például egy ilyen szélsõséges esetet hadd említsek: elfogadja az Országgyûlés az alkotmány-módosítást, tehát elfogad jelölési szabályokat, ugyanakkor a törvénybõl néhány dolgot kimazsolázva például nem emeli fel 12 évre a mandátumot. Nagy esély van rá, hiszen megosztottak még maguk a kormánypártok is, s adott esetben megszünteti a meghosszabbításnak a lehetõségét. Ez is benne van ebben a csomagban.
Megítélésem szerint kár volt megnyitni ilyen széles skálában a módosításoknak és a vitának a lehetõségét, mert vagy lett volna teljes, átfogó módosítás, vagy vettük volna figyelembe az Alkotmánybíróságnak azt a kérését, hogy 9-rõl 12 évre emeljük fel, illetõleg az újraválasztás megszûnik ezzel egyidejûleg, de ezt meghaladóan kinyitni ezt a vitát, négyhetes parlamenti ülésszakunk olyan szakaszában, amikor, hangsúlyozom, három hét áll rendelkezésünkre, nem tartom célszerûnek. Ennyit az elõzményekrõl.
Két dologról szeretnék kiemelten beszélni. Az egyik az alkotmánymódosítás, a másik a mandátumhosszabbítás. Az alkotmánymódosítást a Magyar Demokrata Fórum elvbõl nem ellenzi vagy nem támogatja, hiszen négy héttel az országgyûlési ciklus befejezése elõtt nem ildomos alkotmányt módosítani. A jelölés szabályainak megváltoztatását érdemben sem támogatjuk. Nem támogatjuk azért, tisztelt képviselõtársaim, mert nem az alkotmány írott szövege a rossz, hanem az a gyakorlat, amelyet a Magyar Országgyûlés '94 óta kialakított.
Az alkotmány írott szabálya tökéletes. Azt kívánja meg az Országgyûléstõl, hogy tegyék félre a pártpolitikai érdekeiket, és egymásra utalva, egymás fogságában próbáljanak - ellenzék és kormányzó párt - pártok felett álló személyeket jelölni. Sikerült ezt is közel négy éven keresztül megtennie az Országgyûlésnek. A szocialista többség óta nem mûködik az a konszenzuskészség, tisztelt képviselõtársaim, amely nélkül nem lehet alkotmánybírót választani. Nincs meg ez a készség. A tegnapi vita is ezt bizonyította nekem. Kompromisszumot az ellenféltõl elvárnak, de amikor önöknek kellene kompromisszumkészséget tanúsítani, akkor félbeszakadnak a tárgyalások.
Az alkotmánymódosítást azért sem támogatjuk, mert évek óta félretett kérdés ez, hogy nyissuk meg szakmai szervezeteknek a jelölés jogát, azonban erre vonatkozóan komoly szakmai vita sem alakult ki az Országgyûlésben sem és az Országgyûlésen kívül sem. Felvetõdtek kamarák, felvetõdött nagyon sok csatornás megoldás. Olyanra is érkezett javaslat, hogy ne az Országgyûlés legyen az, amelyik végsõ soron megválasztja, hanem a jelölteknek egy részét válasszák is meg a szakmai szervezetek és ha a kezemet a szívemre teszem, tisztelt képviselõtársaim, akkor megint csak díszletnek használjuk azt, hogy itt szakmai szervezetek jöjjenek létre, legyen az az OIT, a kamarák vagy bárki, ha az önök politikai szûrõjén és a mindenkori parlamenti többség szûrõjén kell keresztülmennie, akkor oda jutunk vissza, hogy megint azt válogatják ki a kormánypárti többségben lévõk, aki nekik - Dornbach képviselõ szavaival élve - jogfilozófiailag megfelel. Látszat az, hogy önök igyekeznek szakmai szervezetek delegálását vagy jelölését elõsegíteni, valójában a politikai szûrõt és a patthelyzetet nem tudják feloldani.
A másik problémám az Országos Igazságszolgáltatási Tanács. Én már azt is megkérdõjelezem, hogy miféle hatalomkoncentráció készülõdik itt, amikor a Legfelsõbb Bíróság elnöke Solt Pál, amikor az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke Solt Pál, és most letesszük az alkotmánybírák jelölésének a jogát a Solt Pál vezette Országos Igazságszolgáltatási Tanács kezébe. Miközben, tisztelt képviselõtársaim, nem mûködik egy hónapja sem ez a tanács. Tehát ha figyelembe veszem azt, hogy ennek az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak nincsen múltja, nincsen tapasztalata, nem tett le az asztalra még semmit, milyen bizalommal vagyunk mi egy olyan testület irányában, amelyik gyakorlatilag egy hónapja állt fel.
Ezt meghaladóan azt is kétségesnek tartom, hogy az Alkotmánybíróság és a rendes bírósági szervezet között kialakult egy nagyon érzékeny hatalmi ági egyensúly. Ez a hatalmi egyensúly megítélésem szerint veszélybe kerülhet azáltal, hogy az alkotmánybírák személyére a rendes bíróság egy testülete jelölési jogot kap. Hiszen az Alkotmánybíróságtól senki nem ül bent például az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsban - ne is legyen ott, tisztelt képviselõtársaim, de akkor elvárható lenne, hogy ez visszafele se mûködjön. Megítélésem szerint az önálló hatalmi ágak összemosásának minden mozzanatától tartózkodni kellene, még az efféle személyi javaslatoktól is.
Más lenne a helyzet, tisztelt képviselõtársaim, ha véleményezési joga lenne egy bíró tekintetében az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak. A véleményezés az más. De ne õ tegye meg a javaslatot.
Még egyszer hangsúlyozom, a tanács ellen szól az is, hogy most állt fel, teljesen kísérleti stádiumban van, nem tudjuk még, hogyan fog mûködni. Azt sem tudjuk, tisztelt képviselõtársaim, hogy nem kapott-e túl sok feladatot, sõt, hogy mennyire lesz nehézkes a mûködése.
(10.50)
Hangsúlyozom még egyszer: mielõtt ilyen komoly jelölési jogot megkap, próbáljon meg valamit a tevékenysége során bizonyítani. Nem igen értettem egyébként - és erre az indoklás sem tért ki -, hogy vajon miért ejtette a kormány elõterjesztése azt a korábban többször hangoztatott jelölõszervezetet, amely a Magyar Tudományos Akadémia lett volna. A Magyar Tudományos Akadémia az, amely kialakult mûködési renddel rendelkezik, megalapozott - nem vitásan - tudományos testület, mûködõképes, társadalmilag elfogadott, és nem egy egy hónapja létrehozott testület vagy szervezet.
Azt sem igen értem, hogy miféle indok vezette az elõterjesztõt arra, hogy a köztársasági elnöknek, egy személynek testáljon ilyen jogot. Mindig bölcsebb ilyenkor ezt egy testület döntésére bízni. Miniszter úr elmondta, hogy garancia az, hogy az egyetemek véleményét ki kell kérni. Ez a mondat, amely az elõterjesztésben van, semmit nem jelent. Melyik egyetemet, mindegyiket, kiket az egyetemen, a rektort, a dékánt, a tanszékvezetõket? Kiket kell megkeresni? Testületként kell majd állást foglalnia a szegedi vagy a pécsi tudományegyetemnek? Ha ki is kérte a véleményeket, a köztársasági elnököt a jelölés során semmi nem köti, hogy ezt figyelembe is vegye. Amikor Eisenhower leköszönt elnöki tisztségérõl, megkérdezték, hogy mi volt az a többéves tevékenysége során, amit másként tett volna, és a leköszönõ azt mondta, hogy "nem neveztem volna ki két legfelsõbb bírósági bírát, mert ennek a felelõsségét én vállaltam, és két olyan bíró került be a székbe, akik utóbb méltatlannak bizonyultak erre a pozícióra".
Tisztelt Képviselõtársaim! A köztársasági elnök úr is tévedhet. Ne viseljen ekkora felelõsséget egy parlamentáris rendszerben a köztársasági elnök!
Nem értettem az elõterjesztõknek azt a javaslatát sem, hogy ha a magyar alkotmánybírósági rendszer nagyon sokban hasonlít a német rendszerhez, akkor vajon miért nem a német példát veszik olyankor elõtérbe, amikor egy sikertelen jelölés volt. Hiszen a német szövetségi alkotmánybíróságról szóló törvény 7. §-ának a) pontja szerint abban az esetben, ha sikertelen volt a jelölés, akkor az alkotmánybíróság maga tesz javaslatot - ez is egy megoldás. Az is egy megoldás, amit az Egyesült Államokban is gyakorolnak - ebben nem értek egyet Dornbach képviselõ úrral, a nemzetközi példákban mindig lehet olyan találni, ami a saját igazamat igazolja vagy a másokét gyengíti -, miszerint konszenzuskényszer áll egy-egy jelölt mögött, hiszen ott az elnök jelöl, azonban a szenátus jóváhagyása mindig feltételezi azt, hogy egyfajta konszenzusra kell törekednie.
Tisztelt Képviselõtársaim! Nemigen értettem azt sem a törvénytervezetbõl - sajnos, vannak ilyan szakaszai ennek a kétharmados törvénymódosításnak -, amikor az indokolás egy szót sem ír arról, hogy mi indokolta például a vezetõ államigazgatási tisztség mint kizáró vagy összeférhetetlenségi ok megszüntetését; egy mondat sem foglalkozik ezzel az önök indoklásában. Az embernek még olyan gondolat is eszébe jut, hogy talán személyre kezdünk szabni törvénytervezeteket.
Sok-sok kérdésem lenne még ezzel a törvénytervezettel kapcsolatban: miért nem foglalkozik az ügyrend státuszával és egyebekkel. Azonban az idõ sajnos, nagyon rövid, és még egy dologról szeretnék beszélni, ez pedig a meghosszabbítás. Nem kívánom megerõsíteni azokat az indokokat, amelyek alátámasztják a 9 évrõl 12 évre való meghosszabbítás fontosságát a folyamatos ítélkezési gyakorlat kialakítása érdekében. Sokkal inkább szeretnék azzal foglalkozni, hogy egyáltalán nem idegen ez a meghosszabbítás a magyar közjogi szabályozástól. Mindemellett a közjogba sem ütközik, tisztelt képviselõtársaim.
Kezemben tartok egy olyan csomagot, amelyet 1990 óta a magyar Országgyûlés a meghosszabbítások terén végzett. Ebben vannak az elõzõ ciklusból származóak, amelyeket az akkori ellenzéki pártok is megszavaztak, és vannak olyan törvénytervezetek, amelyeket már az új kormány fogadott el. Sorba szeretném venni ezeket. Ezek között van például az a társadalombiztosítási önkormányzatok hatáskörét érintõ törvénytervezet, amelyben 1996-ban önök, kormánypárti képviselõk jelentõsen megnövelték a feladat- és hatáskörüket, majd 1997-ben meghosszabbították a mandátumukat. Maga a tb önkormányzati igazgatásáról szóló törvény - és ez a nyugdíjbiztosításra és az egészségügyre ugyanúgy vonatkozott - azt mondja, hogy négy évre szól a megbízatás. Ezt meghaladóan 1997-ben meghosszabbította az Országgyûlés, mégpedig 2000. január 1-jéig. Indokolás nincs a törvénytervezetben, csak annyi, hogy pontosan megjelöli az új idõpontot. Nem részletezi tovább, hogy ez etikailag kifogásolható vagy nem.
Hadd mondjam, hogy 1990-ben a tanácsok megbízatásának meghosszabbításáról is törvény született, miközben az 1985-ben megválasztott tanácsok megbízatását 1990. szeptember 23-ig meghosszabbította. Mondhatják, hogy ez az elõzõ parlamenti többség volt, azonban az önök többsége egy alkotmánymódosítással lerövidítette 3200 települési önkormányzati képviselõnek, illetõleg polgármesternek a mandátumát. Ha valami jogbiztonságot veszélyeztet, akkor nyilván az, ha rövidítem a mandátumot. Ez sokkal inkább veszélyezteti a jogbiztonságot, tehát ez a fajta érvelése a kisebbik kormánypártnak nem állja meg a helyét.
(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyûlés alelnöke
foglalja el.)
Elmondhatnám még, hogy a bírói szervezettel kapcsolatban szintén volt egy módosítás, a bírósági népi ülnökök megbízatásának meghosszabbításáról: az 1985-ben megválasztott ülnökök megbízatását 1990 december 30-ig meghosszabbította, érdekesség egyébként, hogy utána ezt még kétszer kellett meghosszabbítani, mert az élet úgy hozta. (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõkeret leteltét.) Ha fontos ok indokolja, akkor lehet meghosszabbítani. A különbség az 1957-es országgyûlési meghosszabbításhoz képest, hogy más az, amikor egy törvényhozó testület a saját megbízatási idejét hosszabbítja, és más az, amikor a törvényhozó testület a hatáskörébe tartozó törvényekben egy másik testületnek hosszabbítja meg a mandátumát; okot nem kellett volna adni rá, tisztelt képviselõtársaim.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiban. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Az Alkotmánybíróság nem népi ülnök!)