BARSINÉ PATAKY ETELKA (MDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szomorú eset történt: leomlott egy téglafal, és meghalt egy édesanya. Ha valamirõl, akkor errõl beszélni kell ebben a házban, mert ez mindannyiunk ügye.
Nem arról akarok beszélni, hogy ki a hibás, mert ez az igazságszolgáltatás dolga, de arról beszélni kell, arra fel kell hívni a figyelmet, hogy milyen állapotok uralkodnak nagyvárosainkban. Ma egy téglafal, holnap a vakolat, holnapután a homlokdísz omlik le, és okoz balesetet. A statisztikák szerint 4 millió lakásból 2,3 millió lakás felújítása indokolt, és félmillió lakás felújításra sem érdemes. Ugyanakkor a lakásoknak a 90 százaléka az elmúlt nyolc év alatt magántulajdonba került. De attól, hogy magántulajdonba került, ez a lakásállomány, a 2,3 millió felújításra szoruló lakás ettõl még nemzeti vagyon.
Tegnap a miniszterelnök arról szólt, hogy idõ elõtt visszafizettük a tartozásainkat, az adósságainkat az IMF-nek. Ez jó. Csak hát mi fog történni a belsõ adóssággal? Errõl beszélni kell, mert hogyha nem beszélünk, attól ennek az árnyéka még rávetõdik a sikerre. Mit tett a kormány négy év alatt lakásügyben? Elkészült a lakástakarék-törvény, a jelzálogtörvény, a társasházi törvény, és jó, hogy ezek megvannak. De nem történt komoly lépés, hogy tényleg megoldódjon ez a probléma.
Mi még idejekorán benyújtottunk egy országgyûlési határozati javaslatot, és benyújtottuk most az õsszel ismét - nem is tûzte napirendjére a parlament. Mit kellene tenni? Mit kellett volna tenni? Elõször is a kormányzatban a lakáspolitikának nincs gazdája. Hiába van az Ipari Minisztériumban jó építõipari szakember, hiába van a Pénzügyminisztériumban jó, lakáshoz értõ pénzügyes szakember, de mégis, hogy itt elõrelépés történjen, kell egy felelõs a kormányban. Bevallom, tisztelt kormányképviselõk, jelen lévõ kormányképviselõk, nem is tudom, hogy erre a felszólalásomra ki fog válaszolni. A Környezetvédelmi Minisztérium jelen lévõ képviselõje? A Pénzügyminisztérium, a Népjóléti, a Belügy- vagy netalántán az Ipari? Mert a kormányban lényegében nincs gazdája a lakáskérdésnek.
A következõ: született egy kormányhatározat, hogy az állami költségvetési kiadás fõösszegének 4 százaléka fordítható lakáscélokra. Igen ám, de közben zsugorodott a kiadási fõösszeg. Talán megismételném a pénzügyi államtitkár úr számára is, hogy közben, mialatt a kormány rögzítette a 4 százalékot, a kiadási fõösszeg zsugorodott. Így történhetett az a nagyon furcsa helyzet, hogy míg '96-ban 101 milliárdot lehetett költeni ennek alapján a lakásra, addig '98-ban ez mindössze 83 milliárd, és akkor még nem beszéltem az infláció okozta reálérték-csökkenésrõl. Ez jóval kevesebb, mint '96-ban, pedig akkor már a Bokros-csomag után voltunk, kérem! Tehát kevés ez a 4 százalék. Különösen akkor kevés, hogyha ebben a 4 százalékban és ebben a 83 milliárdban benne van az a lakáskölcsön-konszolidáció, ami a régi lakáshitelek törlesztésére vonatkozik, és amelyet ez a bizonyos lakáskeret 2024- ig kell hogy nyögjön.
Tisztelt Kormány! Úgy hiszem, ez egy olyan belsõ adósság, amit szintén illene visszafizetni. Ez egy olyan, konszolidációra váró kérdés, amit ugyanúgy, mint amit a külsõ államadóssággal tettünk, rendezni kell majd.
(9.10)
Ezt nem lehet elfelejteni, errõl nem lehet nem beszélni. Ezt a konszolidációs összeget ki kell venni a lakáscélra fordítható pénzekbõl.
A 83 milliárd forintból, amely lakásra van, kamattámogatás címén felújításra mindössze 0,3 milliárd van. Ez is megengedhetetlen! A lakás-takarékpénztárak - amelyeken 5,8 milliárd forintos állami támogatás van '98-ban - azonban lényegében a házak külsõ felújításáról nem gondoskodnak, illetve egészen parciális mértékben. Ezek, kérem, elmaradtak az elmúlt évben. Az önkormányzatok (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõ leteltét.) a rendelkezésre álló pénzüket nem teljes egészében lakáscélra fordítják. Tehát sok tennivalója lesz a következõ kormánynak.
Köszönöm. (Taps az MDNP padsoraiban.)