KOCSIS IMRE ANTAL (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Elhangzott már többször a távhõtörvény kapcsán, hogy ez egy készülõ törvénysor elsõ darabja. Mi, akik az önkormányzatban dolgozunk, érezzük csak át igazán e mondat jelentõségét, hiszen már valóban évek óta készülünk arra, hogy a távhõszolgáltatásról megszülessék a törvény.
Amikor megszületett ez a változat, akkor nagyon sok olyan vita hangzott el az önkormányzati körben - a Megyei Jogú Városok Szövetségében is többek között -, amikor is arra utaltak az önkormányzati vezetõk, hogy nagyon könnyen agyonnyomhatja a településeket az, ha a törvénysor elsõ darabja után nem következik a második, a harmadik, a negyedik, azaz a kormányzati intézkedések, törekvések a távhõtörvény jogi hátterének rendezése után igazából nem avatkoznak be a távhõszolgáltató gazdasági társaságok és az önkormányzat életébe. Ez a beavatkozás nem az önkormányzatiság megszûnését jelenti. Önkormányzati vezetõként nagyon gyakran mondjuk, hogy nem szerencsés az önkormányzatok életébe való közvetlen beavatkozás, de a távhõszolgáltatás az a terület, amely tekintetében az önkormányzatok ezt kérik a mindenkori kormányzattól.
Tehát miután a távhõtörvény megoldja a jogi környezetet, tovább kellene haladni azon az úton, amelyet már képviselõtársaim is részint említettek. Mit nem old meg? Elsõsorban az avult technikai háttérre nem ad magyarázatot, nem is készült magyarázatot adni - teszem hozzá azonnal -, azaz nem várom a törvénytõl, hogy magyarázatot adjon rá, csupán azt, hogy a kormányzat gondoljon arra, hogy tovább kell haladni ezen az úton.
Szekszárd esetében elmondhatom, hogy a sokak által üdvözölt mérés nem üdvözítõ megoldás, nem az egyedül üdvözítõ megoldás, hiszen Szekszárdon - talán az országban elõször - már öt éve folyik ez a bizonyos hõközpontonkénti mérés, azaz a lakásokban lakók pontosan tudják, hogy mennyi mért hõt fogyasztanak. E tekintetben tehát a mindenki által üdvözölt mérés nem az egyedül üdvözítõ megoldás, mert mi továbbra is ugyanazokkal a gondokkal küszködünk, amelyekrõl még a felszólalásom hátralévõ részében mindenképpen beszélni fogok.
Nem oldja meg a helyzetet az egycsöves rendszer kétcsöves rendszerré alakítása sem. Erre is megtörténtek Szekszárdon az átalakítási törekvések, azaz a távfûtõmû maga lép be segítséggel nagyon sokhelyütt, hogy a technikailag elavult rendszert átalakítsa. Ennek ellenére azt kell mondanom, hogy meglehetõsen nehéz helyzetbe kerül akkor, amikor folyamatosan nem tudja elõteremteni az önmaga amortizációjára szükséges költségeket. Tehát itt, ezen a téren hiába teszi meg bármelyik települési önkormányzat azt, hogy meglehetõsen sok hitellel, de azért segíti a távfûtõmûvét, hiszen az avult berendezések magántulajdonban vannak - nem önkormányzatiban, és nem gazdasági társaságok tulajdonában, hanem olyan magántulajdonban, ahol a segítségre más konstrukciók szükségesek.
Sokan említették - többen tévesen - az energiahordozók árarányát, már ami a közületeket és a magánfogyasztókat illeti. Valójában nem arról van szó, hogy többet fizet a távhõszolgáltató a gázért, mint ahogy itt hallottuk egy-két felszólalásban, hanem csupán arról, hogy ez a különbség nem meghatározó. Meghatározónak kellene lennie a lakossági ár és a közületi ár között, azaz legyen értelme környezetvédelmi okokból is egy távfûtött város megteremtésének. Ebben a pillanatban nem ebben az irányban haladunk, hiszen most ugyan nem végeztem igazán erre vonatkozóan számítást, de feltételezem, ez az arány a 60-70 százalék helyett 90 százalék körül mozog, tehát feltételezem, hogy a lakossági árhoz viszonyítva körülbelül 90 százalékon kapja a közület az energiahordozót. Ez nem elegendõ különbség, ezen az úton tehát tovább kell haladni. Üdvözítõ út lehet a kapcsolt villamosenergia-termelés, hiszen blokkfûtõmûvek már üzemelnek Magyarországon. Azonban ehhez is szükséges az az árpolitika, amely a közületi és a lakossági ár arányában nyilvánul meg - az imént már beszéltem errõl.
Hadd tegyek itt egy kicsi kitérõt: egy Szekszárd nagyságrendû városban Németországban, az egykori NDK területén jó néhány éve 3-4 milliárdos beruházással átalakították a fûtõmûvet, hiszen megérte azonnal ilyen komoly befektetéssel központi költségvetési pénzekbõl egy kistelepülésnek, egy 40 ezres kisvárosnak - Gotháról van szó -, hogy egy 3-4 milliárdos berendezéssel a távfûtõmûvét gazdaságossá tegye. Ezt mi nem tudjuk megtenni, de a kis lépésenkénti átalakítás feltétlenül szükséges, és ehhez minden önkormányzat, amely távfûtõmûvel rendelkezik, kéri a kormányzati segítséget.
A törvénnyel kapcsolatban néhány olyan kitételt nem szeretnék megismételni, ami itt már elhangzott, és amit fontosnak tartok.
Egyetlenegy elemre szeretnék még kitérni, ez pedig a fogyasztóvédelem. Biztos vagyok abban, hogy az önkormányzat önmagában fogyasztóvédõ, hiszen az önkormányzati ármegállapító döntésekben a fogyasztóvédelem - azaz a politikai döntés a szakmai döntés helyett - alapvetõ szerepet játszik. Ha tehát olyan elemet építünk be, olyan fogyasztóvédelmi elemet építünk be, amely nem ugyanaz, mint ami a gáztörvényben vagy a villamos energiáról szóló törvényben van - az 1994-es törvényekrõl beszélek -, akkor már eltértünk a jogharmonizáció elvétõl. Be kellene építeni itt is ugyanazt a fogyasztóvédelmet, azaz, mint ahogy a gáztörvényben a fogyasztóvédelem részletes szabályait az ipari és a kereskedelmi miniszter rendeletben határozza meg, ez hiányzik a távhõszolgáltatásról szóló törvénybõl. Ha ugyanilyen fogyasztóvédelmi megjegyzésekkel lehetne fûszerezni - elnézést a pongyola kifejezésért - a törvényt, akkor mindenképpen ugyanabba a körbe kerülne a távhõszolgáltatás, mint amilyenben a maga természetes módján van a gázszolgáltatás, illetve a villamosenergia-szolgáltatás.
Még egy önkormányzati elemrõl kívánok ugyanitt - a fogyasztóvédelem területén - beszélni. Ez pedig az, hogy az önkormányzatnak minden ármegállapítási döntés elõtt fel kell vennie a kapcsolatot a fogyasztóvédelmi szervezetekkel és az érdekvédelmi civil szervezetekkel is.
(21.20)
Miután a legtöbb önkormányzat automatizmusként építette be az ármegállapításába az energiahordozó árának emelését, ebbõl következik, hogy ezek az automatizmusok úgy mûködtek, hogy a távhõszolgáltató a tulajdonos önkormányzat irányába jelzett, emelkedett a gázár, emelkedik a szolgáltatás, közben az alapdíjak változatlanul maradnak, közben semmi sem történik, csak az árképzésben egy megszabott számítás szerint automatikusan növekedik az ár.
Ha beépítjük a fogyasztóvédelmi elemeket úgy, ahogy ebben a törvényben vannak, akkor ez azt jelenti, hogy miután nem határozza meg a törvény, hogy hány fogyasztóvédelmi szervezettel kell fölvenni a kapcsolatot, gyakorlatilag elõfordulhat, hogy egy településen - játsszunk el a gondolattal - 15-20 ilyen mûködik, akár lakóközösségenként is, a törvény viszont meghatározza, hogy ki kell kérni a véleményüket minden egyes ilyen döntés elõtt, ez tehát azt jelenti, hogy az energiahordozók árának emelésével párhuzamosan a Távfûtõ Mûvek rendkívül nehéz helyzetbe kerülhet, hiszen végig kell futtatnia ezt a mechanizmust, és ez akár több hónapot vehet igénybe, és valóban több hónapot, hogyha a törvény szövege változatlan marad.
A részletes vitában szeretném ezzel kapcsolatos álláspontomat kifejteni. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)