DÖGEI IMRE (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselõtársaim! Másodszor szólok itt e helyrõl a területfejlesztéssel kapcsolatos problémákról, hisz írja a tervezet, hogy a vidékfejlesztés az agrárgazdaság szerkezetátalakításán túlmenõen magába foglalja a vidéki lakosság jövedelemszerzésének és életkörülményeinek fontosságát, javítását. Ekörül forog tulajdonképpen az összes beterjesztett javaslat, valamint annak elfogadása.
Elsõsorban mindenképpen - írja tovább a javaslat - a munkahelyteremtés meghatározó egy területfejlesztés életében. Ez természetes, hiszen, ha arról beszélünk, hogy területet fejlesztünk, elõször is az alapoknál egy munkahelyteremtésnél kell kezdeni. Ez magába foglalja bizonyos fokig a települések öntevékenységét annak a munkahelynek a megteremtésével kapcsolatban, mert a megközelítés, az áru elszállítása, a nyersanyagok odavitele, sok minden egyéb befolyásolja azt, hogy a terület gazdaságilag jövedelmezõ legyen, és ez nagyban hozzájárul a vidék fejlõdéséhez, annak széppé és vonzóvá tételéhez, hogy egy varázsütéssel odacsalogassa a polgárokat.
Ez a Dunántúlra, a Duna-Tisza közére és a Tiszántúl térségére, összességében az egész országra egyaránt vonatkozik.
Itt, ahogy hallgattam a hozzászólásokat, fejtegetéseket, én is eltérek a Dunántúltól, a Duna-Tisza közét is átlépve a Tiszántúlt emelem elsõsorban a figyelem középpontjába.
A múlt héten szóltam arról, hogy ez a vidék mennyire elmaradott, mennyire hátrányos helyzetben van. Holott akkor, amikor az adottság - az agrárgazdaságot jeleztem itt egy szakaszban a törvénytervezet kapcsán - rendkívüli odafigyelést igényel. Ez a térség száz éveken keresztül meghatározója volt a magyar gazdasági életnek, a mezõgazdaságot tekintve vitte a vezérfonalat. Nyilván iparilag nem volt nagyon fejlett, azonban a századok folyamán kialakult egy olyan ipari bázis... - ez már Borsod-Abaúj-Zemplén megyére vonatkoztatva, Miskolc, majd Debrecen, egy kézmûipari réteget foglalt magába, a Tiszántúlnak meghatározó része volt Debrecen és környéke, de az Alföld legalább olyan fontos szerepet játszott mindig Magyarország gazdasági életében.
Ez sajnos az utóbbi tíz-húsz évben megszûnt, teljesen más irányba terelõdtek a területfejlesztéssel foglalkozó tényezõk.
Ezt a lemaradást vagy ezt stagnálást mindenképpen fel kell frissíteni, és sajnos ennek a kormánynak erre már nem sok ideje van. Mindenesetre a rendelet meghozatala rendkívül fontos, hogy ezt már ne kelljen újra megalkotni, legfeljebb módosítással jobbá tenni, ez mindképpen szükségeltetik, és a következõ kormánynak is lesz egy koncepcióelképzelése, amit ebbe vagy beleilleszt, vagy némelyiket újjáalakítja, de hogy mindenképpen elõbbre kell lépni, az biztos.
Mint ahogy már elmondtam, most is el tudom mondani: a munkahelyteremtés jelenti tulajdonképpen a vidék infrastruktúráját.
Mi adódik a településen, amibõl az a térség el tud indulni? Itt a mezõgazdaságról tudok beszélni, de tudok beszélni a turizmusról is, hiszen a Tisza folyó kettészeli az Alföldet, jelentõs része ezen a területen fekszik, amely csodálatos természeti kincsekkel rendelkezik.
A Tisza folyó partja rendkívül vonzza a vadászatot, a halászatot, a turisztikát, hiszen egy õstermészet alakul ki a területet szemlélõ ember elõtt, amely csak vonzani tudja a külföldieket. Ha ezt olyan úthálózattal tudnánk felgyorsítani, bekapcsolni a vérkeringésbe, akkor igenis beszélhetnénk turizmusról, mert megkapó a látvány. Megkapó az a látvány, azok az árterületek, amelyek keresztülszelik olyan megkapó területekkel, amelyek vonzzák a turistákat. Hiszen szinte azt hiszi az ember, hogy egy õstermészet, egy õs valami van ott, amit még senki nem fedezett fel. De nem arról van szó, hogy nem fedezték fel, hanem inkább elhanyagolták, és ez az dolog, ami olyan szürkeállományt biztosítana a természeti kultúrának, amit elhanyagolni semmiképpen nem lehet.
Ugyanakkor a lakosság kész arra, hogy ebbe bekapcsolódjon. Ha csak annyit mondok: Szolnok megye mindjárt a Tiszántúl egyik legszélsõségesebb megyéje, amely ugyan két részre oszlik, átnyúlik a Duna-Tisza közére is, azonban a túlnyomó része a Nagykunság, majd továbbmegy Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyén. Ezek a területek meg tudják maguknak szerezni azt a lehetõséget, ha hagyják, és a koncepciónak ez a legfontosabb pillére, amelyre mindenképpen számítani kell a közeljövõben.
Megszûnnek olyan mezõgazdasági feldolgozóüzemek, amit már volt szerencsém említeni, amellyel ez a kormány megint nem tud semmit csinálni, legalábbis sokat nem, legfeljebb késleltetni, megakadályozni, de úgy vagyok az üzemek megszüntetésével, egy fontos mezõgazdasági üzem megszüntetésével, mint amikor azt mondjuk, hogy kivágunk egy fát, de addig nem is szabad kivenni, amíg nem ültetünk helyette kettõt. Valahogy így kellene most is egy ipari üzem megszüntetésénél ezt figyelembe venni. Mert elhiszem, hogy vannak olyan termékszerkezetek, amelyek Magyarországon talán elhanyagolhatók, talán késleltethetõk, talán nem olyan fontos, van nála fontosabb is, de az, hogy mezõgazdasági terméket feldolgozó üzemet megszüntetünk, ez olyan vétek, hogy szinte a hazaárulással egyenrangú!
(21.50)
Mire gondolok itt? Nem tudok elképzelni olyan rendelkezést, akárki intézte, akárki írta alá, akárki engedélyezte, hogy egy baromfi-feldolgozó, például Törökszentmiklóson, halálra van ítélve. Még a múltkor azt mondtam, és azóta jobban körülnéztem ezen a területen, hogy maximum két évet szántak neki. Kérem, ez egy katasztrófa! Ugyanakkor teszi a dolgát az önkormányzat, teszi a dolgát a település, csak hagyják.
Ugyanakkor nagy örömmel és tényleg nagy bizakodással vettem tudomásul, hogy viszont Törökszentmiklóson helyeznek üzembe egy ötszáz fõs üzemet, ami már meg is kezdte a tevékenységét. Tehát ha hagyják, hogy a település induljon, mert a szakembergárda rendelkezésre áll, ez óriási eredmény. Errõl is hallgat a fáma, hogy egy olyan üzem indult el, ugyanakkor megint tárgyalás folyik egy olyan üzemmel, ha hagyják, ami szintén be tud kapcsolódni a vérkeringésbe. De elsõsorban mint mezõgazdasági jellegû országnak - nemcsak Szolnok megyében, hanem Hajdú-Bihar megyében és a többiben - egy ilyen üzemet megszüntetni nem szabad! Elmondtam a múltkor is, most is csak folytatni tudom tovább, hogy igenis, mezõgazdasági jelleggel foglalkozó ország vagyunk, és olyan perspektívát kell beütemezni a területfejlesztésbe, amely a legtöbb embert tudja foglalkoztatni.
Kérem, azoknak a kis családi gazdaságoknak az összefogása, amelyek most sajnos szétzilált állapotban vannak, rendkívüli feladatot igényel. De higgyük el, és én állítom, hogy nincs más választás e pillanatban, mint a családi gazdaságok fejlesztése! Akkor a munkanélküliség... - egy kényszermegoldás ugyan, mert nem biztos, hogy szereti, de a lényeg az, hogy megéljen belõle. Ez a legfontosabb, hogy át tudja segíteni a családokat ezeken a kezdeti nehézségeken. Tehát adott a dolog, és erre a lakosság partner. Nem lehet azt elkívánni, hogy egy olyan terület, amelyik gazdaságilag termõföld, aranykorona értéke igen magas, rendkívül jó, természeti adottságai kiválóak, és nincs kihasználva, ez elfogadhatatlan!
Persze, ennek az alapfeltétele az úthálózat kiépítése. Hadd mondjam el - elkezdtem a múlt héten, akkor is igyekeztem befejezni, késõ volt, most is ugyanez a helyzet, nem is akarom a tisztelt képviselõtársaimat sokáig untatni; de a magam részérõl el kell mondanom ezt a véleményt, és a Kisgazdapárt részérõl is tudom ajánlani a tisztelt Országgyûlésnek, vagy a következõnek, a jegyzõkönyv majd megörökít minden elképzelést -, hogy igenis, túl kell lépni ezeken a területi akadályokon, amelyek jelenleg Magyarországon vannak.
Hogy mennyire fontos az úthálózat, kérem, egyetlenegy példát tudok elmondani. Az este hazafelé jövet Kunszentmártonból, körülbelül ilyen idõben, talán egy órával hamarabb, jövök az autópályán - nem mindennap járok azon a területen -, és véletlenül beszaladtam az autópályát jelzõ sorompó elé, amikor pirosra futott. Természetesen én nem akartam az autópályán jönni, már le is akartam térni Lajosmizse felé, illetve Vecsés irányában a 4-est átszelni, mert hiszen Rákosszentmihályon van a lakásom, oda át kell mennem; véletlenül beszaladtam. Onnan már visszaút nincs, ott fizetni kell abban a pillanatban, de ez természetes. De hogy valaki tévedésbõl, nem háborús körülmények között, csupán tévedésbõl beszalad, onnan már visszaút nincs, mint az egérfogó, ha csapdát jelez. Fizettem 570 forintot, míg megtettem azt a 150 métert, hogy ki tudjak jönni abból a zsákutcából. Ráadásul a hátam mögött megáll egy valószínûleg lefülelõ kocsi lámpával. Nem volt botrány, természetesen kifizettem, adtak egy jegyet, eljöttem.
Az úthálózat nagyon csodálatos összetétele ezt a rejtélyt is magában foglalja Bács-Kiskun megyében, tehát a Duna-Tisza közén, ugyanúgy van ez a Dunántúlon. Na, nem ilyen a helyzet Szolnok megyében, a Tiszántúlon! Ott kérem, nyugodtan elindulhat az ember Budapestrõl, Szolnokon keresztül, senki nem fog elébe állni, ha zsákutcába megy, megy nyugodtan Debrecenen, Nyíregyházán keresztül Záhonyig. Legfeljebb vége van az útnak, ha véletlenül letér; ott rükvercben megy vissza, és folytatja az útját. Ez is mutatja azt, hogy bárhogy is mondják... - és én nem akarom most megsérteni ezeket térségeket, de valahogy így kellene kinézni az egész ország úthálózatának. De ott van az a térség, ami minden adottságra képes, az emberek szakértelme, az emberek leleményessége, a természeti adottságok, amelyek nincsenek kihasználva, ezt vétek kihagyni!
Szokás az, hogy megalázunk embercsoportokat, a kormányt is, a képviselõket is, hogy tehetetlenek vagyunk. Kérem, sajnos ez igaz. Azonban nem az a megoldás, hogy egymást szapuljuk, mert ez sehova sem vezet. Én mindenesetre ezt a jelenlegi kormány hibájának rovom fel - többek között természetesen, de nem sértve meg.
Azonban szeretném hangsúlyozni, hogy amikor 1995 õszén egy parlamenti nap alkalmával Lezsák képviselõtársunk felvetette a Duna és a Tisza csatornázását összekötõ vízi utat, akkor az Országgyûlés szinte egyhangúlag fogadott el egy olyan tervezetet, hogy azt még az õsz folyamán elõadja, és bemutatja a tervezetet, hogy hogyan képzeljük el, zsiliprendszerrel és egyebekkel. Kérem, ez elmaradt - mint aki nem akar hallani róla. Vagy talán nagy a feladat? Most el vagyunk foglalva a bõs-nagymarosi vízlépcsõvel. Ez már nagyon el van rontva, az biztos, hogy hogyan lesz helyrehozva, nem tudom. Költjük rá a pénzt, milliárdokat, és nem akarunk ebbõl a zsákutcából kijutni.
Azonban a vidékfejlesztésrõl beszélve, ez a mi megoldásunk a keleti országrészben rendkívüli feladatot ad a kormánynak, de sürgõsen tenni kell valamit. Lemarad ez a vidék, pedig az emberek nem ezt érdemlik. Századokon keresztül termelték a maguk termékét, nem volt munkanélküliség, legfeljebb szegény emberek voltak, de nyugodtan lefekhettek. Ma már ezt sem tudják megtenni, és ez katasztrófa! Katasztrófa a XX. század végén, a harmadik évezred küszöbéhez érve!
Mindenképpen szeretettel és tisztelettel ajánlom valamennyi képviselõtársamnak, különösen a kormánynak, fõleg a területfejlesztésre vonatkoztatva, hogy igenis, legalább mutassa meg ennek az összekötõ csatornának a dokumentációját, vagy mondja el valaki, hogy hogyan áll ez. Lesz erre pénz? Lesz valamikor, tíz, húsz év múlva? Hogyan áll ez? Nem beszélve az összekötõ útjainkról, az összekötõ tiszai hidakról! Az nullával egyenlõ, kérem! Nem bírjuk összekapcsolni Észak- és Nyugat-Magyarországot normális közlekedési formában. Ezt mindenképpen meg kell oldani!
Tehát a megoldás, és ez jellemezze valamennyi magyar állampolgárt ebben az országban: ha bírál, próbáljon ésszerû javaslatot is tenni. Kérem, én a családi gazdaságban látom a lehetõségét azoknak az üzemeknek, amelyeket az elõbb felsoroltam. Nem beszélve arról, hogy a malmok ott állnak csupaszon, ebek harmincadjára, a vágóhidak üresen. De ehhez egy olyan koncepciót kell kidolgozni, hogy meginduljon valahogy a mezõgazdaság, és akkor lehet egy olyan infrastruktúráról beszélni, ami megoldja ezt a rendkívül feszült helyzetet mint területfejlesztést.
Nem akarok többet mondani. Elmondtam egy pár gondolattal, amit úgy éreztem, hogy el kellett mondani. Fontos, hogy be tud kapcsolódni az Alföld az idegenforgalomba, be tud kapcsolódni a termelésbe, be tud kapcsolódni sok ipari létesítmény üzemeltetésébe. Szakemberünk van, tehát nem ezen múlik. Azon múlik, hogy a területfejlesztési tanács úgy foglalkozzon az üggyel, hogy hathatós legyen. Már sokat beszéltünk róla, most már valóság kellene hogy legyen.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.