KUNCZE GÁBOR belügyminiszter: Elnöknõ! Tisztelt Képviselõtársaim! Itt most nehéz a válaszadás, hiszen egy család egyéni tragédiájából vezet le a képviselõ úr általános kérdéseket. Engedjék meg, hogy elõször az egyedi ügyrõl hadd szóljak néhány szót.
Amikor 1998. január 14-én 21 óra 25 perckor bejelentették a kislány eltûnését, azonnal jelentõs erõkkel kezdte meg a kutatását a rendõrség. A mai napig több mint tízezer órát fordítottak csak ott helyben, illetve a környéken a megtalálására, illetve a rendõrség egészét országosan is mozgósították az ilyen típusú bûncselekmények felderítése vonatkozásában.
(15.00)
Ezen túlmenõen nemzetközi körözést adtak ki, felvették a szomszéd országok rendõrségeivel a kapcsolatot, és ott is megindultak a nyomozások. Nagy köszönet illeti Gyula város polgárait is, akik szintén bekapcsolódtak a keresésbe, és segítették a rendõrség munkáját. Sajnos ezek a kutatások egyelõre nem vezettek eredményre, illetve még érdemleges információk sem keletkeztek az eltûnéssel kapcsolatban.
Ebbõl azonban nem következik az, tisztelt képviselõ úr, hogy az általános helyzet ilyen Magyarországon. Én ugyan mindig elmondom, hogy magam a közbiztonság javulásáról majd akkor fogok beszélni, ha a polgárok is ezt így fogják érezni. Ma a közbiztonság alakulásáról rossz a véleményük, ezért én is azt gondolom, hogy számos teendõ van még ezen a területen, és minden esetben, amikor a rendõrség ilyen ügyekkel találkozik, higgye el nekem, hogy - különösen, ha kisgyermekrõl van szó - fokozott erõfeszítéseket tesz a felderítés érdekében. Azonban megint csak azt kell mondanom, hogy az ilyen esetek mögött jelentõs részben ugyanúgy társadalmi problémák húzódnak meg, mint a bûnözés egésze mögött, hiszen az eltûnõ személyek egy része családi problémák miatt hagyja ott családját, és például rokonoknál húzódik meg, ami pedig nem a bûnözéssel összefüggõ probéma.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)