DR. SZABÓ LAJOS MÁTYÁS (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A külföldre utazásról szóló törvényjavaslat került most napirendre, és azért kértem szót, mert az elmúlt alkalommal az általános vita kezdetekor elég komoly véleménykülönbség alakult ki arról, hogy szükség van-e erre a törvényre vagy sem, elég lenne-e elintézni néhány módosító indítvánnyal azt, ami itt most új törvényként fekszik elõttünk.
Azt hiszem, ez a vita tipikusan olyan vita, amely arról szól, hogy vajon mikor éri el a módosítások mennyisége és minõsége azt a szintet, amikor új szabályozásra is szükség van. Azt hiszem, az elõterjesztõ úgy ítélte meg és azért döntött a mostani forma mellett, mert itt felhalmozódtak olyan változások, amelyek az én véleményem szerint is egy új törvénybe foglalva jobban hívják fel a figyelmet mindazon állampolgárok számára - és bizony- bizony nagyon sok van ilyen, hiszen majdnem mindenkit érint Magyarországon egy ilyen útlevél-, külföldre utazásról szóló törvény -, akik vélhetõen így a jogkövetésben is pontosabban járhatnak majd el.
Különösebben néhány dolog váltott ki vitát, és itt most elsõként a rendelkezéseknek arról a részérõl szeretnék szólni, amelyek az úgynevezett diplomata útlevelekrõl rendelkeznek, s amelyek az országgyûlési képviselõket is érintenék, méghozzá olyan értelemben, hogy megvonnák tõlük ezt a diplomata útlevelet.
Bizottsági elõadóként már volt szerencsém tolmácsolni a külügyi bizottság ezzel ellentétes véleményét; ugyanakkor most ezt megteszem egyéni képviselõként is. Megteszem ezt azért, mert így talán hosszabban tudok érvelni amellett, hogy miért nem értettünk egyet - sem a bizottság, sem magam - azzal, hogy ezt a szokásjogot megvonják, ha úgy tetszik, szerzett jogot elvegyék a magyar parlament mindenkori képviselõitõl.
Nem vitatom azt, amikor az elõterjesztõ az elvonás mellett érvelt, hogy számos európai uniós tagállamban ilyen joga nincs a képviselõknek.
(20.00)
De akkor, amikor valaki, mondjuk, az angol parlament MP-joggal felruházott urait emlegeti, és az angol útlevelet hozza fel példának, akkor tisztelettel szeretnék arra emlékeztetni, hogy azokban az országokban, amelyekbe magunk legtöbbször utazhattunk vagy ahol most is elég sokat megfordulunk, azt hiszem, egy United Kingdom-útlevél igen rendes tiszteletet vált ki anélkül, hogy bármilyen - hogy úgy mondjam - fokozott diplomata státusszal is meg lenne erõsítve.
Merem remélni, hogy a Magyar Köztársaság magánútlevele hamarosan legalább olyan tekintélyt vált majd ki széles e világban, Közép-Európában, Kelet- Európában vagy a FÁK-országokban, de addig, amíg ez a tekintély természetes módon nem termelõdik ki - különösen az utóbb említett kategóriákban, különösen a vízummal terhes kapcsolatok fenntartásakor -, bizony a diplomata útlevél fenntartása nagyon fontos.
A bizottsági ülésen egy nagyon érdekes példát mondott el Bársony András, a bizottság alelnöke, aki az egyik közép-ázsiai volt köztársaságban - most már független köztársaságban - járva, megmutatta az útlevelét, és még diplomata útlevele ellenére is ott, a helyszínen kellett hogy vízumról intézkedjék, miközben megvan a vízummentességrõl szóló kétoldalú szerzõdésünk. Ha õ akkor nem ilyen státuszú útlevéllel utazik, azt hiszem, a beutazása - úgy is, mint európai diplomatának - sokkal nehezebb lett volna.
A következõ: azt is szeretném elmondani, hogy nekem is van szerencsém tapasztalatot gyûjteni a saját közép- és kelet-európai régiónkból, és azt kell mondjam, hogy számos olyan példával tudok találkozni, amikor annak ellenére, hogy való igaz az az állítás, miszerint különleges jogok - például az, hogy a vámvizsgálatot elkerülhetném - ehhez az útlevélhez nem kötõdnek, de a történelmi hagyományok, a szokások mégis úgy alakultak, hogy van egyfajta erkölcsi tisztelete és respektje ennek a típusú útlevélnek, és bizony állíthatom, hogy a képviselõk mozgását könnyíti.
Azt hozom fel példának, hogy van egy olyan határátkelõ - szándékosan nem említem a nevét -, ahol bizony vannak úgynevezett heti piaci napok, amikor a két ország polgárai a régi "KGST-szokásoknak" megfelelõen elég rendesen sorba állnak, és ha az embernek úgy hozza a sorsa, hogy éppen ezekben az idõpontokban kell átkelnie ezen az általam ismert határátkelõhelyen, akkor azt mondom bárkinek, hogy meg ne próbálja a sort megelõzni - legalább egy ilyen útlevél nélkül a zsebében, de még ezzel is elég kétséges -, hiszen a képviselõ gépkocsiján nincs megkülönböztetõ rendszám, tehát önmagáról az autóról ez a státusz nem jön le - hogy pestiesen szóljak.
A vita arról folyt tovább, hogy vajon ez a jog járhat-e a képviselõk családtagjainak, egészen pontosan feleségüknek, házastársuknak és az egy háztartásban élõ gyermekeknek. Miközben tökéletesen értem azt, hogy az elõterjesztõ csökkenteni kívánja az így kiadott útlevelek számát, a bizottságban is megoszlott errõl a vélemény. Én magam azt támogattam, hogy különösen akkor, amikor a képviselõ - mint családfõ, ha úgy tetszik - utazik, és viszi a szorosan vett családja tagjait egy gépkocsiban vagy bármilyen más utazási eszközön, akkor számos olyan magyarázattól mentesíti õket, amely elég kínos helyzeteket teremthet.
Tehát azt hiszem, hogy nem ez az a szám, amely kifejezetten felduzzasztja a diplomata útleveleket, amelyek még kint vannak. Tehát mindkét esetben személyes véleményem az, hogy meg kellene hagyni ezt a szerzett jogot a magyar parlament képviselõi számára mindaddig, amíg valóban nem jutunk el arra a fejlettségi szintre, arra az integrációs szintre, amelyen oly sokan, oly sokszor dolgozunk, és nem mondhatjuk majd el - remélem, minél hamarabb, de addig még néhány év mégiscsak eltelik -, hogy már az úgynevezett schengeni határokon belül tudhatjuk már magunkat.
A következõ témakör, amelyhez szólni szeretnék, a szolgálati útlevél visszaállítása. Tudom, hogy voltak az általános vita elsõ szakaszában olyanok, akik ezt vitatták, és voltak olyanok, akik üdvözölték ennek az útlevéltípusnak a visszaállítását. Én is azok közé tartozom, akik üdvözlik ennek az útlevélfajtának a visszaállítását, maximálisan egyetértve azzal, ami az elõterjesztés 14. §-ához fûzõdõ indoklás elején van; nevezetesen: "A szolgálati útlevél újbóli bevezetését az indokolja, hogy különösen egyes afrikai, ázsiai országokban, valamint a volt szocialista országok többségében, elsõsorban a Szovjetunió utódállamaiban a magánútlevéllel hivatalos célból utazó, illetõleg tartós külszolgálaton ott tartózkodó magyar állampolgárok hátrányos helyzetbe kerülhetnek." Így igaz!
Éppen ezért, miközben nagyon szépen, tisztán elismertetik egy adott tényhelyzet, amely ma még így van, furcsa, hogy a 7. oldalon ugyanennek a paragrafusnak a részletes indoklásában, az utolsó bekezdésben ez áll: "A javaslat a szolgálati útlevelet nem terjeszti ki a piaci szféra területére, mivel itt a jogosultság és az állami érdekeltség nehezen ellenõrizhetõ, és a visszaélés lehetõsége megvan." Itt egyébként hivatkozik az elõterjesztés - gondolatjelbe téve - "az európai országokhoz hasonlóan" kitételre.
Azt hiszem, hogy ebben a helyzetben ugyanazt tudnám elmondani, amit az elõbbi helyzetben a képviselõk diplomata útlevelérõl. Azt hiszem, hogy a '90- es évek vége felé közeledve mindenképpen elmondhatjuk azt, hogy a piaci élet vagy a piaci szféra - ahogy ez az indoklás fogalmaz - szereplõi között létrejöttek, megteremtõdtek azok a felelõs magyar gazdasági emberek, vezetõk, akik igenis jól felfoghatóan - még akkor is, ha örömünkre az állam és gazdaság egyre inkább szétválik, mégis beláthatóan: adófizetõként mindenféleképpen vagy az ország hírét gazdaságán, kereskedelmén át növelõen - komoly szerepet játszanak.
Éppen ezért úgy gondoltuk, hogy néhány képviselõtársammal együtt, Czellár Istvánnal - õt azért is említeném, hiszen az elõzõ vitában már nagyon röviden kitért erre a problémára -, Szász Domokossal és Molnár Gyulával módosító indítványt nyújtunk be, amelyben vitatkoznánk a magyarázatnak azzal a kitételével, miszerint nem terjeszti ki a piaci szféra területére a szolgálati útlevél adásának lehetõségét.
Elfogadva azt, hogy igenis, lehet vele visszaélés - bármivel lehet, nemcsak ezzel -, a javaslatunkban az ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter egyéni elbírálás alapján adhatna a belügyminiszternek elõterjesztve - végül is a belügyminiszter lenne az, aki megadhatná a piaci élet egyes szereplõinek a szolgálati útlevelet. Mi úgy gondoljuk, hogy ez a kettõs miniszteri kontroll -
tehát hogy a szakági miniszter egyedi elbírálás alapján terjesztené elõ a belügyminiszternek, és végül a belügyminiszter adna ilyen szolgálati útlevelet a piaci élet egyes szereplõinek - biztosítaná azt a kontrollt, amelyre, természetesen elismerjük, e helyzetben szükség van. Hozzáteszem, hogy különösen az európai térségeken túl - de Közép- és Kelet-Európában pedig a volt keleti piacokon -, akkor, amikor kitüntetett célunk az ottani piacok visszaszerzése vagy a piacok megtartása, az ilyen típusú mozgás, tehát a szolgálati útlevéllel való mozgás jól segítené nemcsak a piaci élet szereplõinek tevékenységét, hanem ezzel együtt a magyar állam, a magyar nemzetgazdaság fejlõdését is.
Végezetül azt szeretném kérni, hogy az általános vita végén, a részletes vitában próbáljunk meg abban egyetérteni, hogy ez a törvény újabb, magasabb szinten erõsíti meg azokat a törekvéseket, amelyek az ilyen típusú szabadságjogok magyarországi biztosítását jelentik a '90-es évek elejétõl kezdve folyamatosan.
(20.10)
Azt hiszem, ezeknek a jogoknak a minõségileg magasabb szinten történõ, ismételt deklarálása megéri ezt a misét. Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)