KUNCZE GÁBOR belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Tisztelt Képviselõ Úr! Ahogy több alkalommal itt a Házban is és más fórumokon is elhangzott, magam is hiányolom az önkormányzatok gazdálkodásának megfelelõ ellenõrzését; bár hozzáteszem, ebben egyetértenek velem például az önkormányzati érdekképviseletek is. Éppen ezért folyik az önkormányzatok gazdálkodási-gazdasági ellenõrzését lehetõvé tevõ rendszeresítõ törvény elõkészítése, amellyel a parlament feltehetõen még ebben az évben találkozni fog. Bevezetése egyébként ennek következményeként 1999. január 1-jétõl lesz lehetséges. Az Állami Számvevõszék jogosítványai fognak olyan módon bõvülni, hogy ezt a rendszeres gazdasági ellenõrzést, illetve a gazdálkodás célszerûségére vonatkozó ellenõrzést elvégezhesse.
Itt persze megjegyzem, hogy az ön által említett korrupciós ügyben maga a fõváros, a fõváros vezetése tette meg a feljelentést a rendõrség felé, amikor ez az ügy a tudomására jutott. Ilyen korrupciós ügyek ellen egyébként semmilyen gazdasági vagy gazdálkodási ellenõrzés természetesen nem véd. Egyébként a kormány ebben a ciklusban több intézkedést is tett az önkormányzatok gazdálkodásának ellenõrzésére, hiszen '94 óta képesített belsõ ellenõrnek kell végeznie a belsõ ellenõrzést, '96 óta pedig a nagyobb önkormányzatok esetében kötelezõ könyvvizsgálót is megbízni.
Ami a közbeszerzési törvényt illeti, ettõl az ügytõl teljesen függetlenül folyik vizsgálata, az eddigi mûködés tapasztalatainak feldolgozása, és amennyiben szükséges, javaslat készül a módosítására.
Ami meg az önkormányzati képviselõi összeférhetetlenséget illeti, a kormány a törvényjavaslatot már elfogadta, és hamarosan benyújtja az Országgyûlés részére. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az SZDSZ padsoraiból.)