IVÁNYI TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Kedves Képviselõtársaim! Néhány dolgot szeretnék összefoglalva elmondani; lehet, hogy sok újat nem tudok mondani, hiszen egymás érveit folyamatosan megismerjük, és idõnként visszatérnek az érvek és a válaszok. De mégis szükségesnek tartok leszögezni néhány olyan fontos elvet, amelynek az újbóli és újbóli fölvetésétõl nem tudunk eltekinteni.
(21.30)
Sok szó esett ma itt már az egyház és az állam szétválasztásáról, és azt hiszem, hogy ennek az elvnek a fontosságáról - különösen az oktatás területén - nem kellene hosszú vitát folytatnunk. Nyilván mindannyian egyetértünk ennek az elvnek a fontosságában, és abban, hogy mind az államnak, az önkormányzatoknak, mind pedig az egyházaknak - nem történelmieknek és történelmieknek, akár olyan körben is, ahogy azt Árgyelán képviselõtársunk nagyon helyesen felvetette - egyaránt érdeke az állam és az egyház szétválasztása.
Hogy miért olyan fontos ez éppen az oktatás területén - hadd tegyek egy kitekintést ma már majdnem történelmi távlatokra, hiszen mindannyian emlékszünk arra, hogy a rendszerváltás elõtti évtizedekben az állam nem volt egyáltalán semlegesnek tekinthetõ ideológiai, vallási értelemben. Semlegessége legfeljebb abban merülhetett ki ebben az idõben, hogy mindenfajta vallásos tanítást elutasított, és tudatosan ateista álláspont közvetítését várta el az iskoláktól, sõt - emlékszünk rá - retorziókat is foganatosított a hitüket, vallásukat nyíltan megvalló diákokkal szemben. Ma hála istennek, mondhatjuk, nem ilyen problémákkal kell megbirkóznunk, de azért van bõven tennivalónk.
Az teljesen helyes és korrekt dolog, hogy a közoktatási normatíva önkormányzati, egyházi, alapítványi, magániskolák számára egyaránt rendelkezésre áll. Tudjuk persze mindannyian, hogy ez a normatíva csak körülbelül kétharmad részben fedezi az oktatás költségeit, és a hiányzó részt a fenntartónak valamilyen forrásból fedeznie kell. Felvetõdik a kérdés, hogy miért lenne aggályos az, ha az állam ígéretet tesz az egyházi iskolák teljes körû finanszírozására. Itt problémaként vetõdne fel - de meggyõzõdésem szerint nem a legfontosabb problémaként -, hogy a teljes körû finanszírozó vajon milyen követelményeket támaszthat a finanszírozottal szemben, mit kérhet számon, és mennyire szólhat bele a tanítás tartalmi részébe.
Nem hiszem, hogy itt ez volna az igazi probléma, hanem az, ahogyan ezt már sokszor elmondtuk: a nehéz finanszírozási helyzetben lévõ önkormányzatok - szabadulni akarván a legnagyobb kiadási tételüket jelentõ, nehezen finanszírozható intézményeiktõl - abban válnak érdekeltté, hogy a teljes finanszírozás ígéretét bíró egyházaknak adják át mûködtetésre az iskoláikat.
Könnyen megválaszolható kérdés, hogy egy ilyen folyamat valakinek is az érdekében állhat-e. Nyilvánvaló, hogy hosszú távon semmiképpen sem érdeke ez sem az önkormányzatoknak, sem az egyházaknak, hiszen az önkormányzatokon a kincstár, a költségvetés elõbb-utóbb mindenképpen megkeresné az egyházi iskola pluszfinanszírozásának a költségvetéseit, nem beszélve arról, hogy az önkormányzat elveszítené a lehetõségét annak, hogy beleavatkozzék a polgárai igényeinek megfelelõ oktatás kialakításába. Természetesen az egyházaknak sem érdekük, hogy finanszírozási gondokkal küszködõ intézményeket szabadítsanak a nyakába, esetleg úgy, hogy ott, adott helyen és idõben nincs is valós igény egy egyházi intézmény mûködtetésére.
A fenti problémával kapcsolatban a törvényjavaslat tulajdonképpen kármentésre vállalkozik, külön kezelve a kárpótlás során átadott iskolák finanszírozását. Itt újra felvetõdik egy kérdés, kedves képviselõtársaim, hogy jó-e vajon az, ha az állam különbséget tesz egyházi és más egyházi iskola között finanszírozás szempontjából; különbséget tesz egy kárpótlás során visszaadott egyházi iskola finanszírozása és egy újonnan létrejött egyházi iskola finanszírozása között. Nem beszélve arról, hogy jó-e az, ha különbséget teszünk egyházi és önkormányzati vagy magán-, vagy alapítványi iskolák finanszírozása között. Vajon egy finanszírozási szempontból egyre kuszább rendszer - amely bizonyos típusú iskolákat kiemelten finanszíroz - megfelel-e az állam világnézeti semlegessége iránt támasztott követelményeknek? Egyenlõ esélyeket biztosít-e így az állam a minél színvonalasabb oktatást megcélzó intézmények versenyében? A szabad iskolaválasztás, az esélyegyenlõség elve vajon milyen szinten valósul meg egy ilyen esetben?
A magunk részérõl mi egy olyan finanszírozási rendszert tudunk elképzelni és támogatni, ahol az egyház nem abban érdekelt, hogy a kiegészítõ normatíva után kelljen futnia, hanem amelyben az egyház szabadon dönthet arról, hogy a rendelkezésére álló anyagi erõforrásokból milyen intézményt kíván mûködtetni; oktatásit-e, és ha igen, akkor hányat, vagy szociálist, vagy esetleg hitéleti feladatok finanszírozását tartja-e fontosabbnak. Ehhez természetesen az egyházat olyan anyagi helyzetbe kell hozni, amely egy valós választási lehetõséget kínál számára. A Szabad Demokraták Szövetsége szívesen támogat olyan megoldást, illetve javasol olyan megoldást, amely részint nagyobb pénzösszegeket kínál az egyházak számára, másrészt egy szabadabb gazdálkodást tesz lehetõvé az egyházak számára a rendelkezésükre álló ingó és ingatlan vagyonnal.
Folyik vita arról, hogy egyáltalán jók-e az egyházi iskolák vagy sem. Nem hiszem, hogy ezt a vitát el kellene döntenünk. Az én tapasztalom az, hogy a meglehetõsen megmerevedett, berozsdásodott magyar iskolarendszer megújításában jelentõs szerepet játszottak az egyházi iskolák, és játszanak ma is, új színt hoztak a magyar oktatásba az egyházi iskolák, és az új keret nagyon sok esetben nagyon jó, új tartalommal telt meg. Azt hiszem, hogy nagyon sok jól mûködõ és magas színvonalon oktató egyházi iskolát ismerhetünk. Vannak persze kevésbé sikeres próbálkozások is.
Az a fontos, hogy minden olyan egyházi iskola létrejöhessen, amelyre egyrészt valós igény van, másrészt a fenntartó egyház biztosítani tudja a mûködés személyi és anyagi feltételeit. Ha valós igény van egy egyházi iskolára, akkor létre kell hozni természetesen akkor is, ha ott korábban nem mûködött iskola, és ha a szülõk, nagyszülõk és dédszülõk nem jártak ott paticsfalú iskolába, de mindenkit lebeszélnék egy olyan intézmény mûködtetésérõl, amelynek egyetlen indoka, hogy évtizedekkel korábban valamikor létezett.
Példaértékû számomra az a - ha jól emlékszem - gyõri példa, ahol az adott egyház nem akarta mindenáron visszakaparintani a város elit gimnáziumát, hanem helyette inkább az új lakótelepen hozott létre egy valós igényeknek megfelelõ, és egyébként az önkormányzat által helyeselt és támogatott új intézményt mindenki közös örömére. Természetesen rossz példákat is tudnánk citálni, de nem hiszem, hogy itt este tíz óra környékén ezzel kellene untatnunk egymást.
Általában véve az egyházi iskolákkal kapcsolatban - ha tehetek egy ilyen megjegyzést - két szélsõséges álláspontot érdemes elkerülni: az erõszakos ellenzést és az erõltetett hajszolását a dolognak. Ha itt már Sasvári képviselõtársam idézte Jézus egyik mondását, akkor hadd utaljak magam is arra, hogy az a Jézus, aki megrótta túlbuzgó tanítványait, mondván nekik, hogy "engedjétek hozzám jönni a gyermekeket", vélhetõen hasonlóképpen ellenezte volna azt, ha erõnek erejével cipeltek volna hozzá bárkit is.
(21.40)
Én biztos vagyok abban, hogy megfelelõ rendszerben, finanszírozási struktúrában az önkormányzatok, az egyházak és egyéb iskolafenntartók, és természetesen nem utolsósorban az iskolahasználó gyermekek és szülõk képesek olyan megállapodásokra jutni, amelyek egy valós igényeknek megfelelõ, a választás szabadságát biztosító, a gyermekek oktatását-nevelését leginkább biztosító oktatási rendszer létrejöttét eredményezik. Ehhez természetesen mind az önkormányzati, mind az egyéb iskolafenntartók számára biztosítani kell a mûködés feltételeit.
Én azt hiszem, téved az - mintha Sasvári Szilárd képviselõtársam korábbi felszólalásából ilyet éreztem volna ki -, aki azt hiszi, a vita abban van, hogy az államnak kell-e rendeznie az egyházak anyagi helyzetét. Azt hiszem, abban mindannyian egyetértünk, hogy természetesen rendeznie kell az államnak az egyházak anyagi helyzetét. Amiben a mi javaslataink általában eltérnek és többet kínálnak más javaslatoknál, nézetem szerint az az, hogy ennek az anyagi rendezésnek egy olyan rendszerben kell megvalósulnia, amely rendszerben felsejlik annak az esélye, hogy hosszú távon elvezet az egyház és az állam valóbani szétválasztásához.
Mi a magunk részérõl nem mondhatunk le arról, hogy ezt a szempontot újra és újra felvessük.
Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)