DR. GYÕRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyûlés! Az elmúlt idõszakban a Mûvelõdési és Közoktatási Minisztérium által benyújtott törvényjavaslatokat sokszor bíráltam. Most azonban el kell ismernem, ez a minisztérium volt az egyetlen, amely a kormány és az Apostoli Szentszék között létrejött megállapodás kapcsán szükségessé vált törvénymódosítások során nem úgy tett, mintha a törvényjavaslatában ezt most fedezte volna fel világmegváltó ötletként, hanem nyíltan megfogalmazta, hogy azokat a módosításokat hajtja végre - idézem -, amelyek "a megállapodással közvetlen összefüggésben vannak vagy abból okszerûen következnek".
További kellemes meglepetés volt, hogy e jogszabálytervezet kidolgozói tényleges komolyan vették a fentieket, és valóban elmélyülten törekedtek a megállapodás értelmezésére, illetve annak vizsgálatára, hogy más egyházak esetén ennek kikötései hogyan és milyen hatással szerepelhetnek. Az egyes paragrafusokhoz fûzött szakszerû indoklásokat olvasva pedig arra gondoltam, mennyivel kellemesebb lenne valamennyiünk élete, ha csak ilyen, nem vitára, hanem mérlegelésre alkalmas törvényjavaslatok kerülnének az Országgyûlés elé.
A törvényjavaslatban foglalt módosításokat értékelve ki kell emelni, hogy a Szentszékkel kötött megállapodás ezen a területen valóban ösztönzõ szerepet töltött be, a korábban, a körülményekbõl eredõen túlzottan államcentrikus oktatás nyomasztó túlsúlya oldódni látszik, az állami, nem állami kategóriák immár jogszabályi szétbontása a magánoktatási és egyházi oktatási intézményekre végre megteremt egy többszínû rendszert. Mindenképpen kedvezõ a szabályozáson belül, hogy hosszú idõ után egyértelmûen rendezõdik az egyházi intézmények helyzete.
A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosítása I. fejezetének 2. cikke rögzíti, hogy az egyház az általa fenntartott közoktatási intézmények után, beleértve az óvodákat, az általános és középiskolákat és diákotthonokat is, ugyanolyan szintû pénzügyi támogatásban részesül, mint a hasonló intézményeket mûködtetõ állami és önkormányzati fenntartó. A megállapodás tehát elvet rögzít, s nem vizsgálja - mint a hitéleti intézmények esetében -, hogy már meglévõ vagy újonnan megalapításra kerülõ közoktatási intézményrõl van-e szó; tekintve, hogy a közoktatási intézmények a megkötött közoktatási megállapodások alapján a normatív támogatást megkapták, a fenntartási, felújítási költségek finanszírozásáról viszont a kiegészítõ támogatás keretében az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeirõl szóló, jelenleg az Országgyûlés elõtt fekvõ T/4924. számú törvényjavaslat rendelkezik. Egyáltalán nem világos, hogy milyen célt is szolgál a jelenlegi törvényjavaslat, amely inkább bonyolítja, mint egyszerûsíti a jelenlegi törvényi rendelkezéseket, egyáltalán nem a Szentszékkel kötött megállapodás szellemében.
(21.20)
A kisméretû törvényjavaslat leglényegesebb ötletét a 2. § tartalmazza. Ennek értelmében az eddigi közoktatási megállapodások megszûnnek, és elégséges, ha az egyházak egy, az önkormányzatnak küldött nyilatkozatban jelzik, hogy az önkormányzat közoktatási feladatvállalásában való részvételt elfogadják. Ez a megoldás valóban egyszerûsítés lehetne, ha nem volnának megkötések. Elõször is ez a megoldás csak azokra az intézményekre vonatkozik, amelyek az 1991. évi XXXII. törvény, tehát a volt egyházi ingatlanok visszaadására vonatkozó törvény értelmében kerültek visszaadásra, illetve amelyek 1998. január 1-jén mint egyházi tulajdonú intézmények mûködtek. Természetesen mindez nem azokra vonatkozik, amelyek a jövõben kerülnek visszaadásra, hanem visszamenõleges hatállyal is.
A javaslat 7. §-a értelmében ugyanis az eddigi közoktatási megállapodások megszûnésével a közoktatási megállapodással gyakorlatilag azonos tartalmú nyilatkozatokat kell az egyházaknak beküldeni. Hogy ennek nyilvánvalóan semmi értelme, azt hiszem, ez mindenki számára világos. Az ötlet továbbfejlesztése ezután már teljesen zavaros helyzetet teremt. A javaslat 2. § (12) bekezdése rögzíti, hogy a mûvelõdési és közoktatási miniszter változatlanul köthet közoktatási megállapodást. A 7. § (1) bekezdés b) pontja értelmében viszont a miniszterrel kötött eddigi megállapodások is megszûnnek. Arról már nem esik szó, hogy ezek megújításával kapcsolatban mi történik.
Mint említettem, a nyilatkozat csak egyes, a visszaadott intézményekre vonatkozik, egyéb esetben változatlanul a közoktatási megállapodás megkötése kötelezõ, a törvény egyéb részei viszont éppen azt kívánják megakadályozni, hogy lehetõleg ne szaporodjon az ilyen intézmények száma. Azaz a törvény alapján kötelezõen visszaadott intézményeken kívül az önkormányzatok lehetõleg ne adjanak át az egyháznak közoktatási intézményt akkor sem, ha mûködésükrõl nem tudnak gondoskodni. Ennek megfelelõen a javaslat értelmében minõsített többségre van szükség az önkormányzati döntéseknél, melyek az átadásról szólnának, illetve az önkormányzat a kiegészítõ támogatást a saját bevételeibõl kell hogy fizesse.
Az eddigi módosításokat tulajdonképpen kötözködésnek is lehetne tekinteni, de mindez a csúcspontját a 6. §-ban, a közoktatási törvény 118. § új (9) bekezdésében éri el azzal, hogy az elõbbiekben ismertetett megkötéseket az egyház által jövõben létesítésre kerülõ közoktatási intézményekre is kiterjesztik. Így tehát az újonnan létesített egyházi közoktatási intézmény esetében a korábbiaknak megfelelõ közoktatási megállapodást kell kötni, és a kiegészítõ támogatást az önkormányzat finanszírozza. Mindez alig egyeztethetõ össze a Szentszékkel kötött megállapodással, de a T/4924. számú törvényjavaslattal sem. Hiszen nyilvánvaló, hogy az önkormányzatok szûkös anyagi lehetõségeik mellett menekülni fognak minden olyan kötelezettségtõl, ami megterheli õket.
A felsõoktatási törvényjavaslat kapcsán tulajdonképpen csak néhány kérdés merül fel. A törvényalkotók, úgy látszik, nem tudnak megszabadulni attól, hogy az egyházak a nem hitéleti képzést végzõ felsõoktatási területeken vissza fognak élni lehetõségeikkel, és válogatni fognak a leendõ hallgatók között világnézeti meggyõzõdésük szerint. Ez az aggodalom azért humoros, mert hiszen közel negyven éven át éppen az ellenkezõje érvényesült a magyar felsõoktatásban. Különös módon most, amikor a rendszerváltást követõen lassan feledésbe merülnek az agresszív ideológiai elkötelezettségek, nem egészen Brthetõ, hogy miért kell ezt a kérdést törvényben szabályozni.
A 6-7. §-okban meghatározott, a mûvelõdési és közoktatási miniszter törvényességi felügyelete az egyházi és magán-felsõoktatási intézmények felett végsõ soron annak a jele, hogy valóban egyenrangúnak tekinthetõk az intézmények. Helyes az az eljárás, hogy amennyiben a miniszter felügyeleti jogkörében bármilyen szabálysértést észlel, errõl haladéktalanul informálja az intézmény fenntartóját is, hiszen, különösen az egyházi intézmények esetében, maguk az egyházak is meg akarnak akadályozni minden visszaélést és jogsértést.
A javaslat vége felé azonban már érvényesültek a jogszabály kidolgozójánál a fáradtság jelei. A 10. § (2) bekezdésében kimaradt a törvény azon megkötése, hogy a miniszter az egyetemi és fõiskolai tanárok kinevezésére vonatkozó javaslatát, illetve elõterjesztését a köztársasági elnök felé a fenntartóval egyetértésben teszi meg. Az indoklás arra hivatkozik, hogy a vonatkozó törvényi rendelkezés hibás volt, mivel az idevonatkozó törvényi szakaszok kizárólag az állami felsõoktatási intézményekre vonatkoznak. A törvény szövegét vizsgálva azonban egyértelmû, hogy az a nem állami felsõoktatási intézményekrõl is intézkedik, ezért nem egészen indokolt a változtatás.
Hasonló módon visszalépést jelent a 11. §-ban az új 114. § (3) bekezdése. A tavaly bevezetett módosítás értelmében a világi szakismeretekre épülõ, de a hitéletben is felhasználható tárgyak akkreditálási folyamatába a MAB az egyház által delegált tagot is bevon, biztosítva ezzel a szükséges információkat. A most benyújtott módosítás szerint "az akkreditálási folyamat során a MAB az egyház speciális követelményeit figyelembe veszi". Nyilvánvaló, hogy a korábbi változat mindenképpen hatékonyabb volt, hiszen az információk érdemi felhasználása nem csupán a jó szándék kérdése.
Némi fogalmazási probléma látszik a 12. § (3) bekezdésében. A hitéleti, illetve a hitélettel összefüggõ képzésben részesülõ és államilag finanszírozott hallgatók maximális létszámát a Katolikus Egyház esetében a kormány és a Szentszék közötti megállapodás pontosan meghatározta. A törvényjavaslat az egyéb egyházak esetében csak az egyházakkal való megállapodások szerinti felsõ létszámhatárról beszél. De azt nem tisztázza, hogy a határidõk betartása érdekében ezek a megállapodások hogyan jönnek létre. Feltétlenül szükségesnek tartom e kérdés tisztázását a törvényben szabályozni.
Az elmondottakat összefoglalva: a Független Kisgazdapárt úgy látja, a fenti apró módosítások után ezek a törvényjavaslatok elfogadásuk esetén jól fogják szolgálni a hazai oktatás ügyét, és a párt elfogadja az ezzel kapcsolatos törvényjavaslatot.
Köszönöm szépen. (Taps.)