DR. SZABÓ ZOLTÁN mûvelõdési és közoktatási minisztériumi államtitkár, a napirendi pont elõadója: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! A magyarországi egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének támogatására vonatkozó, imént körvonalazódott koncepció szükségessé teszi a közoktatási, illetõleg a felsõoktatási törvény néhány ponton történõ módosítását is. A közoktatási törvény módosítását az az Akar államtitkár úr által az imént körvonalazott sajátos konstrukció teszi szükségessé, amely a benyújtott törvényjavaslatokban a kiegészítõ támogatás nevet viseli.
Engedjék meg, hogy megragadjam az alkalmat, és ezzel kapcsolatban egy elterjedt tévképzetet igyekezzek megcáfolni. Elterjedt ugyanis az a felfogás, hogy a közoktatási intézményeket, az egyházi közoktatási intézményeket a törvények hatálybalépését követõen az állam teljeskörûen, tehát százszázalékosan fogja finanszírozni, míg az összes más közoktatási intézményt, beleértve az önkormányzati fenntartású intézményeket is, csak mintegy kétharmad részben finanszírozza.
Ez a híresztelés vagy ez a képzet félreértésen alapul. Mindenekelõtt nem sérül a törvények hatálybalépésével a közszolgálati intézmények finanszírozásának az az alapelve, hogy a közszolgálati intézményeket és ezen belül a közoktatási intézményeket a fenntartó finanszírozza, és ehhez a kiadáshoz az állam normatív módon hozzájárul. Az állam tehát, tisztelt képviselõtársaim, nem finanszíroz közszolgáltató intézményeket, csak azokat, amelyeket õ maga tart fenn, a mások által fenntartottak finanszírozásához csupán hozzájárul.
Ez a normatíva, a közoktatásban fejkvótának is nevezett összeg az 1996. évi közoktatási törvénymódosítást követõen fenntartótól függetlenül azonos.
(8.40)
Minden közoktatási intézményt fenntartónak a költségvetési törvényben meghatározott mértékû hozzájárulás jár, függetlenül attól, hogy a fenntartó önkormányzat, egyház, alapítvány, magánszemély, vállalkozás vagy bármilyen más, az 1993. évi LXXIX. törvényben megnevezett fenntartásra jogosult természetes vagy jogi személy.
Ugyanakkor felmerül az a probléma, hogy az említett normatíva vagy fejkvóta az esetek döntõ többségében nem fedezi a tényleges kiadásokat. Nem fedezi önkormányzati fenntartású intézmények esetében, nem fedezi egyházi fenntartású intézmények esetében, és nem fedezi alapítványi fenntartású intézmények esetében sem. Ezt a hiányzó összeget - a fenntartáshoz hiányzó összeget - az önkormányzatok más irányú jövedelmeikbõl, köztük is elsõsorban a személyi jövedelemadó visszaosztásából származó jövedelmükbõl pótolják, az alapítványok alapítványi befizetésük terhére egészítik ki. Az egyházaknak azonban különféle, jórészt történelmi okokból kifolyólag nincs olyan folyó jövedelmük, amelybõl ezt a normatívát kiegészíthetnék. A konstrukció tehát úgy szól, hogy a normatív támogatás, tehát a közszolgálati tevékenység támogatására szolgáló állami hozzájárulás minden intézményfenntartó esetében azonos, ugyanakkor egy meg nem nevezett célú és jogcímû jövedelmet folyósít az állam az egyházaknak, amely jövedelem mértéke azonban igazodik ahhoz a számhoz, amilyen számú állampolgár a szóban forgó egyház által fenntartott közszolgálati intézmények szolgáltatásait igénybe veszi.
E jövedelem mértékmeghatározásánál a közoktatási intézmények - mind az Apostoli Szentszék által megkötött megállapodás értelmében, mind pedig az egyház-finanszírozási törvényjavaslat értelmében - azokra az egyházi fenntartású közoktatási intézményekre vonatkoznak, amelyek a megyei, illetve fõvárosi fejlesztési tervben szerepelnek. Ez a tény tette tehát szükségessé azt, hogy a közoktatási törvény intézkedjék arról, hogy mely intézmények és milyen módon szerepelhetnek, illetõleg kötelezõ szerepeltetni õket a megyei, illetve fõvárosi képzési tervben. A közoktatásról szóló törvény jelenleg hatályos rendelkezései ezt ugyanis nem teszik meg. A javaslat ezért általánosan minden, a nem helyi önkormányzatok által fenntartott közoktatási intézményre kiterjedõen ezt a kérdést rendezi. A javaslat szerint az érintett közoktatási intézményeket figyelembe kell venni a fejlesztési terv elkészítésekor abban az esetben, ha közremûködnek a helyi önkormányzatok törvényben elõírt közoktatási feladatainak végrehajtásában.
A feladatellátásban való közremûködés elõfeltétele, hogy a fenntartó vállalja ezt a kötelezettséget. A feladatellátásban való közremûködés vállalása kétféle formában valósulhat meg: közoktatási megállapodás megkötésével vagy egyoldalú jognyilatkozattal. Az egyoldalú jognyilatkozat kivételes forma, amellyel kizárólag azok az egyházi jogi személyek kapcsolódhatnak be a helyi önkormányzati feladatellátásba, amelyek a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezésérõl szóló törvény rendelkezései alapján visszakapták óvodájukat, iskolájukat, kollégiumukat.
Az intézményfenntartó egyházi jogi személy mérlegelheti, hogy részt vesz-e az önkormányzatok törvényben elõírt közoktatási feladatainak ellátásában, és amennyiben igen, egyoldalú nyilatkozattal vállalhatja ezt a feladatot. E nyilatkozattal automatikusan bekerül a közoktatási intézmény a fejlesztési tervbe, és ezáltal jogosulttá válik a már említett kiegészítõ hozzájárulásra. A nyilatkozat megtételével az egyházi jogi személy arra is kötelezettséget vállal, hogy az általa fenntartott közoktatási intézményben a szolgáltatásokat ugyanolyan anyagi feltételek mellett biztosítja, mint a helyi önkormányzatok. Minden olyan esetben tehát, amikor a közoktatásról szóló törvény rendelkezései értelmében a gyermek, a tanuló, illetõleg a szülõ ingyenesen vagy térítési díjért vehet igénybe óvodát, iskolát vagy kollégiumot, ezekben az intézményekben sem kérhetõ ellenszolgáltatás, illetve tandíj. Ha az egyházi jogi személy nem kíván ilyen nyilatkozatot tenni, nem kíván részt venni az önkormányzati feladatellátásban, továbbra is megkapja a közoktatási törvény hatályos rendelkezései értelmében a normatív költségvetési hozzájárulást, és óvodában, iskolában vagy kollégiumában tandíjat kérhet az oda beiratkozóktól.
A javaslat annak érdekében, hogy biztosítsa az egyházi jogi személyek által fenntartott nevelési-oktatási intézményekben a zavartalan munkát, a törvény hatályalépése elõtti idõszakban az egyházi jogi személyek fenntartásába került közoktatási intézményeknél nem vizsgálja a fenntartói jog megszerzésének jogcímét. Minden intézményre nézve vélelmezi, hogy a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezésérõl szóló törvény rendelkezései alapján került az egyházi jogi személy fenntartásába. Ennek megfelelõen a törvény hatálybalépésének napján az egyházi jogi személyek fenntartásában mûködõ valamennyi közoktatási intézmény bekerül a megyei, fõvárosi fejlesztési tervbe, amennyiben a fenntartó egyházi jogi személy a kötelezettségvállalásra vonatkozó nyilatkozatát eljuttatja a székhely szerint illetékes települési önkormányzat részére.
A javaslat hatálybalépése után azonban már vizsgálni kell, hogy milyen módon kerül az egyházi jogi személy fenntartásába a közoktatási intézmény. Amennyiben a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezésérõl szóló törvény elõírásai alapján továbbra is lehetõség nyílik arra, hogy egyoldalú nyilatkozattal a közoktatási intézmény bekerüljön a megyei, fõvárosi fejlesztési tervbe. A javaslat azonban világossá teszi azt is, hogy amennyiben a helyi önkormányzat megállapodás alapján olyan közoktatási intézményt ad át egyházi jogi személy fenntartásába, amely nem tartozik a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezésérõl szóló törvény hatálya alá, akkor a biztonságos mûködéshez szükséges további feltételekrõl, tehát a kiegészítõ támogatás folyósításáról az átadó helyi önkormányzatnak kell gondoskodnia. Az egyházi jogi személy kérésére ugyanis az átadó helyi önkormányzat köteles közoktatási megállapodást kötni az egyházi jogi személlyel. E közoktatási megállapodás alapján pedig az átadó helyi önkormányzat gondoskodik arról, hogy a normatív költségvetési hozzájáruláson felül külön törvény alapján a hitéleti és közcélú tevékenységhez biztosított kiegészítõ támogatás megfelelõ részét az egyházi jogi személy megkapja.
Abban az esetben, ha az egyházi jogi személy saját erõbõl új közoktatási intézményt hoz létre, ennek fenntartásáról és mûködtetésérõl a normatív költségvetési hozzájárulás folyósítása mellett saját magának kell gondoskodnia. Nyilvánvalóan fennáll ekkor is annak jogi lehetõsége, hogy közoktatási megállapodást kössön a feladatellátásért felelõs helyi önkormányzattal. Ilyen esetekben azonban a közoktatási megállapodás megkötése a felek szabad akaratán múlik.
A javaslat az egyházi jogi személyek által fenntartott közoktatási intézmények mûködéséhez szükséges feltételek megteremtésén túl elõírásokat tartalmaz arra vonatkozóan is, mi a teendõ abban az esetben, ha a helyi önkormányzat oly módon akarja megszüntetni az általa fenntartott közoktatási intézményt, hogy e döntésénél figyelmen kívül hagyja a megyei, fõvárosi fejlesztési tervben foglaltakat. A közoktatásról szóló törvény hatályos rendelkezései alapján közoktatási intézmény akkor szüntethetõ meg, fenntartói joga akkor adható át, ha az adott tevékenységrõl, szolgáltatásról a helyi önkormányzat a továbbiakban is megfelelõ színvonalon gondoskodik, és a szolgáltatás igénybevétele a gyermekeknek, tanulóknak, szülõknek nem okoz aránytalan terhet.
E kérdések eldöntéséhez - tehát hogy megfelelõ színvonalon gondoskodik-e a továbbiakban is, illetve okoz-e aránytalan terhet - a helyi önkormányzatnak be kell szereznie a fõvárosi, megyei önkormányzati fejlesztési tervre épített szakvéleményt. E szakvéleményben foglaltak a helyi önkormányzatokat nem kötelezik. Attól eltérõ döntéseket is hozhatnak, annak ellenére, hogy ezáltal például valamely feladat az adott területen ellátatlan marad, illetõleg igénybevétele az érintettek részére jelentõsen megnehezül. A javaslat elfogadása esetén ezért a jövõben az ilyen döntések meghozatalához minõsített többségre van szükség, ami annyit jelent, hogy a megválasztott képviselõk több mint 50 százalékának igennel kell szavaznia.
Tisztelt Ház! A közoktatási törvény javasolt módosítása hozzájárulhat ahhoz, hogy stabil intézményrendszer alakuljon ki a közoktatásban, és ezáltal segítséget nyújthat ahhoz is, hogy a közoktatás intézményrendszere hosszabb távon alkalmas legyen feladatainak megoldására.
Ami most már a felsõoktatási törvény szükséges módosítását illeti, ezt egyfelõl az az imént körvonalazott elv tette szükségessé, hogy az egyházi fenntartású intézmények a törvénycsomag hatálybalépését követõen mindenben az állami, önkormányzati fenntartású intézményekkel azonos módon finanszírozott kategóriába kerüljenek.
(8.50)
Ismeretes, hogy a felsõoktatási törvény tavaly nyáron életbe lépett módosítása intézkedik errõl mind az egyházi, mind a nem állami, nem egyházi fenntartású felsõoktatási intézmények esetében, de csak azokra a hallgatókra vonatkozóan, akik tanulmányaikat 1997. szeptember 1- jével kezdik meg a szóban forgó intézményekben. Annak érdekében, hogy e törvénycsomag hatálybalépésével valamennyi egyházi fenntartású felsõoktatási intézményben tanuló, állami finanszírozású hallgatóra ez az elv érvényessé váljék, a felsõoktatásról szóló törvényt módosítani kellett. Módosítani kellett ezen túlmenõen az Apostoli Szentszékkel kötött megállapodás azon rendelkezéseibõl kifolyóan is, amelyeket értelemszerûen a többi egyház által fenntartott felsõoktatási intézményekre is alkalmazni kell, amelyek arról szólnak, hogy az egyházi intézmények részesedése az államilag finanszírozott felsõoktatásból ne süllyedjen az 1997/98-as tanévben érvényes részarány alá.
Az Apostoli Szentszékkel kötött megállapodás felsõoktatást érintõ része ezen túlmenõen különbséget tesz a világi és a hitéleti képzések között. A világi képzés esetében - a jelenlegi létszámarányok fenntartásának feltételével - igényli az azonos képzési normatívát, plusz annak 50 százalékát létesítményfenntartás címén; a hitéleti képzések keretében pedig egy bizonyos egyoldalúan meghatározott létszámmaximum keretei között arról rendelkezik, hogy mely normatíva szerint kell finanszírozni a hallgatókat. Ezen igényeknek a törvénybe történõ szó szerinti belefogalmazása viszont az egyházi intézményekhez képest az állami intézmények hátrányba kerülését eredményezné.
Az egyházi fenntartású felsõoktatási intézmények stabilitásra való törekvése természetesen érthetõ, de az egyházi intézmények esetleges privilegizált helyzetbe kerülése bizonyosan ellentmond az államháztartási reform célkitûzéseinek, és nem felel meg a versenysemlegesség követelményeinek sem. Az az alkotmányos tétel, amely a pozitív diszkriminációt nem tiltja, konkurál a versenysemlegesség elvével, amely a versenyben kedvezõbb feltételek állami eszközökkel történõ megteremtését nem tûri meg. Ennek megfelelõen tehát a szentszéki megállapodásban foglaltak nem szó szerinti, hanem értelem szerinti belefogalmazása volt szükséges a törvénybe.
A jelzett megfogalmazás ezt az ellentmondást feloldja. Az elsõ szövegvariációk azonban a leginkább érintett egyházi felsõoktatási intézmények számára is elfogadhatatlanok voltak, pénzügyi kihatásaik túlzott mértékûek voltak, az egyházi intézmények számára kikötött kvóta érvényesítésével pedig a hallgatók felvételi eljárásában minõségi engedményekre késztették volna a rendszert. Ennek megfelelõen tehát az önök elõtt fekvõ szövegváltozat immáron nem az elsõ, hanem a sokadik szövegváltozat. A törvényjavaslat szövegébe ezzel olyan rendelkezések kerülnek, amelyek ugyan a finanszírozást nem érintik közvetlenül, de garantálni kívánják azt, hogy a felsõoktatás stabilitásának biztosítására való törekvés a felsõoktatás egész rendszerének minõséggarantáló törekvéseivel ne fusson szembe. Ez a 8. u a felvételi eljárással, a 11. § (1) bekezdésének utolsó mondata pedig az akkreditációval kapcsolatban épít be ilyen garanciákat.
Természetesen ezek a követelmények nem csupán az egyházi fenntartású, hanem valamennyi felsõoktatási intézményre vonatkoznak, és fõként a hallgatók számára jelentenek megfelelõ biztosítékot abban a tekintetben, hogy diplomájuk minõségben is megüti az állami elismerhetõség mértékét. Tulajdonképpen arról van szó, hogy az egyházi intézmények által garantált részarányt a törvény egy bizonyos kvótának tekinti, amely kvótát az intézmények jogosultak feltölteni abban az esetben, ha olyan jelentkezõkkel tudják feltölteni, akik az országos átlag minõségi színvonalát elérik. Ellenkezõ esetben a jogosultság, a kvóta ugyan megmarad, de az intézmény ezt a kvótát nem töltheti fel. Ez a rendelkezés nemcsak egyházi, hanem valamennyi felsõoktatási intézményre érvényes.
Néhány szabály megállapítására a javaslatban azért került sor, hogy egyes jogosultságok, amelyekkel eddig csak az állami intézmények, illetõleg azok hallgatói élhettek, ezentúl a nem állami intézményekre is kiterjedjenek. A 4. § a tandíjkedvezményt és a személyi jövedelemadó-kedvezményt, a 9. § pedig a normatív kutatástámogatást terjeszti ki a nem állami felsõoktatási intézményekre is.
A felsõoktatási törvény 114. §-ának újjáformálására azért volt szükség, hogy a hitéleti, hitélettel összefüggõ, illetõleg az egyházi intézmények által folytatott világi képzéseket a hatályos szabályozásnál világosabban különítse el egymástól. Meg kellett oldani az Apostoli Szentszékkel kötött egyezménybõl adódó azon problémát is, hogy a létszámkvóta érvényesítésére milyen eljárási rendben kerüljön sor. Minthogy a kormány csak a hallgatói összlétszámról dönt, az egyetlen lehetséges megoldás az volt, hogy ez a feladat a miniszter azon jogkörébe kerüljön, melyben dönteni jogosult a hallgatói létszámok intézmények közötti megoszlásáról - ez a javaslat 12. §-a.
A létszámarányok érvényesítésének részletesebb menetét az újonnan beiktatandó 114/A. § szabályozza. A javaslat kiterjeszti a miniszter törvényességi felügyeleti jogkörét a nem állami intézményekre. E jogkör nem jelent az egyházi intézmény belügyeibe való beavatkozást, hiszen nem egyházi jogi személyre vonatkozik, s minthogy nem jelent többet, mint megsemmisítési jogkört a jogellenes intézményi döntésekkel szemben, és minthogy a miniszter ilyen döntései bíróság elõtt megtámadhatóak, kellõ garanciája van annak, hogy az intézményeket egy, a belügyeikbe való érdemleges beavatkozástól megóvja.
A javaslat egy többek által vitatott paragrafusa a hallgatók világnézeti szabadságának biztosítására vonatkozik - ez az 5. §. Úgy gondolom, ennek a tételnek a kimondása annak ellenére fontos, hogy az alkotmány ezt amúgy is biztosítja. Ha ez az alkotmányos tétel nem nyerne itt hangsúlyos kiemelést, a hallgatók legfeljebb egyénekként fordulhatnának az Alkotmánybírósághoz, ha valamely intézményi döntés e jogokban sértené õket. Márpedig, tisztelt Ház, ilyenekre volt példa az elmúlt idõszakban. A legkritikusabb felvételi vizsgák esetében a miniszter is felléphetne a törvénysértõ intézményi döntéssel szemben.
Itt tartozom felhívni a tisztelt Ház figyelmét egy, a benyújtott törvényjavaslatban található sajtóhibára. Az 5. § eredeti bekezdése a felsõoktatási törvény 32. § új (4) bekezdését a következõ szöveggel állapította volna meg: "a hallgatók világnézeti szabadságához fûzõdõ alkotmányos jogát egyetlen felsõoktatási intézmény sem korlátozhatja, a vallásos vagy világnézeti meggyõzõdés a tanulmányok megkezdésének vagy folytatásának feltételéül nem szabható". Az egyházakkal folytatott tárgyalás ugyanakkor azt is világossá tette, hogy ez a követelmény illuzórikus és nevetséges a hitéleti képzésben részt vevõkkel szemben, hiszen nyilvánvalóan nem várható el egy intézménytõl, hogy ne támasszon vallási, lelkiismereti feltételeket egy olyan személlyel szemben, akit papnak kíván képezni. Ennek a kivételnek a megfogalmazására került az általam sajtóhibásként említett mondat a törvénybe, amely úgy szól, hogy nem esik korlátozás alá hitéleti képzés esetén a hallgatók világnézeti elkötelezettsége. Természetesen nem a hallgatók világnézeti elkötelezettségérõl, hanem ennek megkövetelésérõl van szó, hiszen a hallgatók világnézeti elkötelezettsége semmilyen képzés keretében nem eshet korlátozás alá.
A benyújtott javaslat egyház-finanszírozási szempontból leglényegesebb rendelkezései a 3. §-ban találhatóak. Az egyházi intézményeket érintõ rendelkezés jelen formájában szó szerint tartalmazza a négy történelmi egyház azon javaslatát, melyet a törvénymódosítás elõkészítése során a Miniszterelnöki Hivatalhoz juttattak el. Ez, bár eltér tõle, de nem ellenkezik a vatikáni megállapodás szövegével, és azt az elvet követi, hogy az egyházi intézmények az államilag finanszírozott hallgatók tekintetében az állami intézményekkel mindenben azonos támogatásban részesüljenek. Alapjában véve ugyanez az elv érvényesül a magánintézmények tekintetében is, természetesen azzal a különbséggel, hogy itt nincs létszámkvóta az államilag finanszírozott hallgatói létszámra, továbbá hogy itt a törvény által kilátásba helyezett támogatás felmenõ rendszerben kerül bevezetésre.
A javaslat ennek megfelelõen kettéválasztja a nem állami felsõoktatási intézményeket, és így külön beszél egyházi és magán- felsõoktatási intézményekrõl. Ezt az új szóhasználatot követve a magánintézmények tekintetében több dologról kell említést tenni: az egyik az, hogy az egyházi felsõoktatási intézményekre vonatkozó szabályozást nem lehetett rájuk automatikusan kiterjeszteni, mivel ennek költségvetési vonzatai vállalhatatlanok lettek volna.
(9.00)
Ezért szükséges, hogy a törvény kifejezetten megjelenítse, hogy az egyházi felsõoktatási intézmények azonos mértékû támogatásának idõ elõtti bevezetése, továbbá a létszámkvóta kárpótlási jelleggel is bír. Egyébként nem lenne alkotmányos indoka az egyházi, illetõleg magánintézmények közötti bármilyen különbségtételnek.
A másik lényeges dolog a magánintézményekkel kapcsolatban az, hogy ezen intézmények - ahhoz, hogy eredményesen mûködhessenek -
gazdálkodási, adózási könnyítésekre szorulnak. Ezért a javaslat elõkészítése kapcsán felvetõdött és meg is fogalmazódott, hogy a magán felsõoktatási intézmények bekerülhessenek a közhasznú szervezetekrõl szóló, becenevén nonprofittörvény hatálya alá, amit a tervezetbõl végül is azért voltunk kénytelenek kihagyni, mivel a parlament ezt a törvényt még nem fogadta el. Remélem, hogy a felsõoktatási törvénybe e paragrafus esetleg mégiscsak bekerülhet a nonprofittörvény elfogadása nyomán.
Ez beleillene abba a koncepcióba is, amelyet a Világbank szorgalmaz, hogy tudniillik a magán-felsõoktatás - az õ felfogásuk szerint ebbe az egyház is beletartozik - finanszírozásából az állam fokozatosan vonuljon ki, ám biztosítson ennek az intézménytípusnak olyan egyéb kedvezményeket, amelyek mûködésüket a piaci követelményekhez rugalmasan alkalmazkodni képessé tehetik.
Tisztelt Ház! Ennyi a közoktatási, illetõleg felsõoktatási törvény módosítására benyújtott törvényjavaslat. Kérem a tisztelt Házat, a javaslatokat vitassa meg, és az elõterjesztéssel összhangban fogadja el.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)