DR. GOMBOS ANDRÁS (SZDSZ): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselõtársaim! Hölgyeim és Uraim! A kormány T/4756. számon beterjesztette a parlament elé az agrárgazdaságról szóló törvényt, mely törvény a német mezõgazdasági törvény mintájára készült: hozzá hasonlóan ez is kilenc paragrafusból áll; rövid törvényrõl van szó. Rövidsége ellenére, úgy gondolom, a törvényjavaslat rendkívüli jelentõséggel bír. Ha jól használjuk, ha jól alkotjuk meg, akkor mérföldkõ lehet a magyar agrárgazdaság szempontjából.
Ennek a viszonylag rövid törvényjavaslatnak - mint az elõbb is hallottuk a miniszter úr expozéjában és másoktól is - hosszú évekig tartó szakmai vita elõzte meg a beterjesztését, mely vita több szálon futott, és talán bizonyos mértékig a mai nap is fut.
Az egyik szál arról szól, hogy egyáltalán szükség van-e ilyen törvényre. Aki ellene érvel, azt állítja, hogy nincs, mert elegendõnek tartják a megfelelõ szakmai és ágazati törvényeket, az azok mentén alkotott kormány- és miniszteri rendeleteket, és ezen jogszabályoknak megfelelõen gondolják szabályozni, irányítani és helyzetbe hozni az agráriumot. Körülbelül ezt a gondolatmenetet hallottuk az ellenzéki kisebbségi véleményben, amit Bogárdi Zoltán volt szíves megfogalmazni, amely álláspont számomra egy kicsit megdöbbentõ volt már a bizottsági ülésen is és most is, a parlament plenáris ülésén, mert ez egy vadonatúj álláspontja az ellenzéknek.
A másik szál: a szakma döntõ többségével együtt magam is úgy gondolom - ha szerényen képviselhetem ezt az álláspontot -, egyetértek vele, hogy szükség van egy átfogó, és hangsúlyozom, keretjellegû agrártörvényre. Szükség van rá azért, hogy a társadalomban határozzuk meg az agrárgazdaság helyét, jelentõségét, a gazdaságon belüli súlyát, feladatait, megvalósítandó céljait, és ami nagyon fontos: az ezekhez szükséges eszközrendszert és ennek az eszközrendszernek a tagoltságát. Viszont a tagolást, a felhasználást a kormány hatáskörébe utalja a törvény szelleme és betûje is, mert hiszen egy rendkívül változó körülmények között mûködõ agrárgazdasággal állunk szemben a magyar gazdaság esetében, és szükséges a folyamatos, akár éven belüli változtatás is. Gondoljunk csak arra, hogy a különbözõ piacok visszaszerzése, a különbözõ intervenciós technikák alkalmazása esetén idõnként éven belül is változtatni kell ezeken a szabályokon! Ennek a törvényi bebetonozása, úgy gondolom, nem volna egészen szerencsés dolog.
A vita másik területe a törvény milyenségérõl szól. Ha megvizsgáljuk a világ hasonló jellegû törvényeit és a fõbb jellemzõiket összehasonlítjuk, általában két lehetõség kínálkozik. Az egyik: a már emlegetett amerikai egyesült államokbeli Farm Bill, amely bizonyos értelemben a mai francia gyakorlathoz is hasonló, és ez egy nagyon teljes, részletes - a legapróbb részletekig terjedõ - szabályozást ír elõ több száz paragrafusban, több száz oldalon. Ez a gyakorlat egy több száz éves jogrendben és joggyakorlatban mûködõképes tud lenni; pláne, ha az a mezõgazdaság a világ legerõsebb, döntõen meghatározó mezõgazdasága, akkor természetes dolog, hogy képes mûködni és jól mûködni. Bár szeretném megjegyezni azt, hogy az Amerikai Egyesült Államokban is ezt a rendkívül részletes, aprólékos szabályozást az elmúlt évtizedekben már majdnem hússzor - ha jól emlékszem, tizenkilencszer - kellett módosítani.
Ezt a jogrendet követni a részünkrõl akkor lenne lehetséges, ha a mi agráriumunkat szerves részévé, kiszolgálójává szeretnénk tenni ennek a gazdaságnak, és a magyar gazdaságban stabil, kialakult agrárstruktúra, tõkeerõs, versenyképes vállalkozások mûködnének. Sajnos azonban a magyar mezõgazdaságban nincs ilyen helyzet: a mi agrárgazdaságunk egy politikai jégverés utáni állapotban van, amely jégverés során a történelmileg, politikailag elkerülhetetlen és szükségszerû kárpótlás anyagi, strukturális, és úgy gondolom, ne szégyelljük kimondani: morális terheit is döntõen az agrárgazdaságnak kellett viselnie. Nem kizárólagosan, de többek között ez is az egyik döntõ ok abban, hogy a mezõgazdaságban körülbelül 500 milliárd forint tõke- és vagyonvesztés alakult ki az elmúlt néhány évben.
Amikor az agrártörvény milyenségérõl döntünk, azt is figyelembe kell vennünk, hogy a magyar agrárium a strukturális, a tulajdoni és tulajdonviszonyok átrendezõdése alatt áll, tehát egy folyamatosan változó gazdasági ágazatról van szó, és ezek nagyon sok esetben kialakulatlanok is. De azt is figyelembe kell vennünk, hogy mi az Európai Unióba akarunk jutni, és ennek az Európai Uniónak van egy agrárszabályozása, mely agrárszabályozás döntõen az 1955-ben megalkotott és a mai napig is hatályban lévõ és jól mûködõ német mezõgazdasági törvényen alapszik. Ebbõl természetes logikával az következik, hogy a mi agrártörvényünknek is a német alaptörvény mintájára kell elkészülnie. A kormány ezt tette, és megítélésünk szerint helyesen tette.
A kormányt ebben a döntésében jelentõsen segítette az 1990 tavaszán, az agrárprogram vitája során kialakult szakmai katartikus állapot. Ez az össztársadalmi vita, amely jelenleg is tart, nagyon komoly szellemi, politikai, morális hozadékkal bírt: világossá tette a társadalom többsége elõtt azt, hogy az agrárgazdaság nem csupán egy gazdasági ágazat a sok közül, hanem lényegesen több annál; több egyszerû ágazatnál, mert hiszen az agrárium termékei, azok minõsége, hozzáférhetõsége, ára valamennyi állampolgárt érintik. Viszont a megélhetést jelentõ fõ- vagy mellékjövedelem megszerzése szempontjából a statisztikai adatok szerint minden negyedik állampolgárt - beleértve a csecsemõt is - valahol valamilyen módon érint az agrárgazdaság.
Ezen túlmenõen egy újabb fontos szempont, amit figyelembe kell vennünk, amikor ennek a törvénynek és magának az agráriumnak a fontosságáról beszélünk, az az, hogy Magyarország olyan kivételezett helyzetben van, hogy a területének több mint 70 százaléka mezõgazdaságilag mûvelhetõ terület - ez egy hatalmas elõny! De ezen túlmenõen szíves figyelmükbe szeretném ajánlani azt is, vegyük figyelembe, hogy ennek az agráriumnak - a gazdasági okokon és a szerepein túlmenõen - szociológiai, szociális, munkaerõ-piaci és kitüntetetten vidéklakosság-megtartó feladatai is vannak, és ezt is figyelembe kell vennünk.
A társadalmi vitában világossá vált, hogy a társadalom többi szférájában viszonylag jól mûködõ közgazdasági-pénzügyi tõkefolyamatok az agrárgazdaságban ugyanolyan mechanikusan nem képesek mûködni, mert itt a biológiai törvényszerûségek minden más ágazatnál nagyobb kockázati tényezõt jelentenek. De a piaci kockázaton túlmenõen figyelembe kell vennünk azt is, hogy a tõkemegtérülési idõ a viszonylag alacsony jövedelemtermelõ képesség miatt lényegesen hosszabb, sokszor többszöröse más ágazatokénak.
Ez utóbbi igazolására legyen szabad idéznem a német mezõgazdasági miniszternek az 1995. évi beszámolójából, illetve a német parasztszövetség '94. évi helyzetjelentésébõl a következõ adatot: a német gazdaságban '93-ban - tehát már az egyesülés után - egy mezõgazdasági munkahely megteremtéséhez 450 ezer német márkára, míg a gazdaság más ágazataiban 250 ezer német márkára volt szükség.
(11.50)
Úgy gondolom, hogy arányaiban Magyarországon is hasonlóak lehetnek a viszonyok; nincs okom feltételezni, hogy Magyarországon ez másképp mûködne.
Ezen felismerések az ez év áprilisában tartott agrárkerekasztal résztvevõinek azt a konszenzusos álláspontját eredményezték, hogy igenis szükség van egy német típusú agrártörvényre. Az agrárkerekasztal-tárgyalásokon az SZDSZ javaslatára az itt megalakult és azóta is mûködõ koordinációs bizottságban részt vevõ valamennyi parlamenti párt - tehát az ellenzéki pártok is, az agrár- érdekképviseletek képviselõi, az oktatás, a kutatás, a tudomány és a kormány képviselõi, összesen 33 fõs volt ez a grémium - egyetértett abban, hogy egy német típusú átfogó agrártörvényre van szükség. Számomra értelmezhetetlen az ellenzék jelenlegi álláspontja, amikor azt állítják, hogy nem volt konszenzus, amikor azt állítják, hogy nem erre a törvényre van szükség, amikor azt állítják, hogy egy sokkal részletesebb törvényre van szükség, amikor azt állítják, hogy talán tulajdonképpen nincs is erre szükség. Ez áprilisban nem az õ véleményük volt, vagy nem azok a képviselõk ültek akkor a pártok képviseletében ezen a kerekasztal-tárgyaláson, akik ma ezt az álláspontot képviselik.
A beterjesztett törvényjavaslat megítélésünk szerint jól rögzíti az agrárgazdaság helyét, szerepét, súlyát, fontosságát, célrendszerét, feladatait, az ezek eléréséhez szükséges eszközrendszert.
Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy ebben az agrártörvényben megjelenik az SZDSZ-nek egy nagyon fontos álláspontja, amit régóta képviselünk és hangoztatunk, nevezetesen az, hogy az agrárgazdaságban a támogatást ketté kell választani. Azokat a szereplõket, akik piaci szereplõi az agrárgazdaságnak, piaci eszközökkel, pénzpiaci eszközökkel kell támogatni. Szeretném mindjárt hangsúlyozni és hozzátenni azt, hogy megteremtve azokat a törvényi, szervezeti és tulajdoni feltételeket, amelyek lehetõvé teszik a gazdaság ezen szereplõinek, hogy igenis részt tudjanak venni a pénzpiaci technikákban és a támogatásokban; utalnék itt például a földtörvény módosítására.
A másik része ennek a kettéválasztásnak az, hogy azokat a szereplõket, akik nem piaci szereplõk, hanem elsõsorban a saját maguk ellátására, saját családjuk ellátására termelnek, ezeket a szereplõket a lakosságmegtartás, a vidékfejlesztés szempontjából más technikákkal, szociális jellegû technikákkal, munkaerõ-piaci alapok forrásainak bevonásával kell támogatni, azért, hogy õk helyben maradjanak, hogy ott boldoguljanak, hogy megélhetésük biztosított legyen. És amennyiben kellõképpen szorgalmasak, amennyiben jól gazdálkodnak, meg egy kicsit szerencséjük is van, akkor képesek legyenek átkerülni egy másik csoportba, az elõbb vázolt piaci szereplõk, a vállalkozók csoportjába. Úgy gondolom, ez a 4. § (2) bekezdése nagyon fontos pontja ennek a törvényjavaslatnak.
Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a mindenkori kormányt beszámolási kötelezettség terheli a felhasznált pénzeszközök hatékonyságának, eredményességének tekintetében. Ennek érdekében megfelelõ tesztüzemeket, információs rendszert kell kiépítenie a kormánynak. Ez rendkívül fontos dolog. Az elmúlt idõszakban nagyon sokszor érezte hátrányát maga a parlament is annak, de fõleg a magyar mezõgazdaság, hogy ez nem mûködött.
Nagyon fontosnak tartjuk a 8. §-ban megfogalmazottakat, nevezetesen azt, hogy a termelõ, aki közpénzekre, tehát támogatásra tart igényt, köteles a jogszabályokban foglaltak szerint adatot szolgáltatni, kvázi el kell számolnia a közpénzekkel. Ez nagyon fontos lépést jelent az agrárgazdasági folyamatok átláthatósága irányába.
Az elõbbiekben felsorolt sok pozitívum mellett azonban frakciónkban kritika is megfogalmazódott. Nevezetesen az 1. §-ban megfogalmazott vidékfejlesztõ célokat talán szerencsésebb lett volna jobban, pontosabban körülhatárolni. Indokolják ezt a feltevést, illetve pontosítást az 1997. évi költségvetési törvény végrehajtása során szerzett tapasztalatok.
Szeretném emlékeztetni képviselõtársaimat: az 1997. évi földtörvénynek van egy olyan passzusa, hogy az agrárérdekeltségû, mezõgazdasági érintettségû pénzeszközök felhasználásánál a földmûvelésügyi miniszterrel egyeztetnie kell az egyéb tárcák, az illetékes tárcák minisztereinek. Sajnos ez nem történt meg, mert hiszen a területfejlesztési pénzeszközök sok esetben elmentek az agrártámogatások mellett, azért, mert egyszerûen az agrártámogatásokat márciusban, a biológiai törvényszerûségeknek megfelelõen kellett meghirdetni, holott a területfejlesztési pénzeszközök csak késõbb, augusztusban kerültek meghirdetésre. Ez egy nagyon szerencsétlen gyakorlat, és fontos az, hogy ez egy ilyen törvényben rögzítésre kerüljön.
A Szabad Demokraták Szövetsége úgy gondolja, hogy ilyen korrekciókkal, finomításokkal, csiszolásokkal ez a törvény képes szolgálni a magyar mezõgazdaság, jelesül az egész ország érdekeit, ezért mi megfelelõ csiszolások, javítások után támogatjuk ennek a törvénynek az elfogadását, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez a törvény minél elõbb hatályosulni tudjon.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)