BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyûlés! Kedves Képviselõtársaim! Hozzászólásomra készülve, hallgatva ellenzéki képviselõtársaimat, két benyomásom támadt. Az egyik benyomásom az, hogy az ellenzéki képviselõk gyakorlatilag teljes mértékben átvették az Állami Számvevõszék szerepét, sõt hozzászólásaikban olykor-olykor sokkal súlyosabb kritikákat fogalmaztak meg, mint amelyeket egyébként az ÁSZ jelentése tartalmaz. Nyikos László alelnök úr nyilván nagy örömmel hallgatott ennyi potenciális kollégát, sõt megkockáztatom - tekintettel arra, hogy az ÁSZ-elnöki pozíció jelen pillanatban sajnálatos módon nincs betöltve - , ennyi potenciális ÁSZ-elnököt is rég hallottunk a tisztelt Ház falai között. (Derültség a kormánypártok soraiban. - Dr. Kádár Béla tapsol.)
A másik benyomásom az volt, hogy elsõsorban Varga Mihály képviselõtársam nyilván a saját számításaiból indult ki, amikor '96-ot a magyar gazdaság egyik mélypontjának nevezte, tekintettel arra, hogy elõadásába számos tárgybeli tévedés csúszott bele, és ha már a kormány- elõterjesztésnek nem feltétlenül hisz, akkor engedjék meg, hogy a hozzászólásomban idézett számok többségét a Központi Statisztikai Hivatal kiadványából idézzem, ezzel is elõsegítve a tárgyszerûséget.
Tisztelt Ház! Egyetértek azokkal a hozzászólókkal, akik megfogalmazták, hogy a mindenkori költségvetés a mindenkori kormány gazdaságpolitikáját tükrözi, amikor elõterjesztik az Országgyûlés számára. Ezért az errõl a beszámolóról, a zárszámadásról szóló beszámolóról készült jelentés kiváló alkalmat teremt számunkra, hogy az 1996-os gazdaságpolitikát és ennek következményeit tárgyszerûen mérlegeljük, annak eredményeit és árnyoldalait elemezzük; annál is inkább, mert 1996 volt a stabilizációs politika elsõ teljes pénzügyi éve.
Elöljáróban el kell mondanom azt, hogy a pénzügyi stabilizáció a világon sehol sem népünnepély. Magyarországon is áldozatvállalásra kényszerült a társadalom. Néhány szó erejéig érdemes azonban kitérni az alkalmazott pénzügy-politikai eszközökre, ezek ugyanis - mint számos elemzõ rámutatott - nem követték a rigorózus, konzervatív pénzügyérek szemléletét, és sok tekintetben szakítottak az ortodox monetarista hagyományokkal, olyannyira, hogy egyébként a Nemzetközi Valutaalappal ezeket a pénzügy-politikai eszközöket el kellett fogadtatni, ami nem volt könnyû, ellentétben több ellenzéki politikus véleményével: éppen ez történt, és nem fordítva, a Nemzetközi Valutaalap fogadta el ezeket a pénzügyi politikákat, nem pedig a magyar kormány alkalmazta a Nemzetközi Valutaalap eszközeit. Nézzük ezeknek az eszközöknek a következményét általában a világban, és nézzük meg Magyarországon!
Ha figyelembe vesszük az eladósodott országok tapasztalatait, akkor azt láthatjuk - akár Európába, akár Latin-Amerikába tekintünk -, hogy a pénzügyi stabilizáció bizony számos negatív következménnyel járt. Az elsõ ilyen negatív következmény a gazdasági visszaesés, a recesszió. A világon sehol sem sikerült olyan pénzügyi stabilizációt megvalósítani, amely ne járt volna együtt a gazdaság nagy fokú visszaesésével. A másik a vágtató infláció jelensége, amely sok esetben meghaladta a 100 százalékot is. És végül, de nem utolsósorban, két dolgot szeretnék ennek következtében idézni: az egyik a munkanélküliség ugrásszerû növekedése ezekben az országokban, ennek következtében pedig az életszínvonal drámai csökkenése.
(11.40)
Ha megnézzük, hogy az alkalmazott pénzügypolitika milyen következményekkel járt Magyarországon, akkor az elsõ, amit megállapíthatunk, hogy Magyarországon nem járt gazdasági visszaeséssel a pénzügyi stabilizáció. S ha ezzel kapcsolatban Varga Mihály nem hisz kormánypárti képviselõknek, hadd hivatkozzam Lámfalussy Sándor professzor úrra, aki egy elõadásában a következõket mondta: "Amit jómagam a leginkább figyelemre méltónak találok, az az, hogy az erõforrásoknak a külsõ felhasználásra történt átterelése, mely összegben 2,5 milliárd dollárt tett ki, elérve a GDP mintegy 7 százalékát, recesszió nélkül ment végbe, ami egy ilyen léptékû váltásnál szokatlan, ráadásul mindezt a GDP kisméretû emelkedése kísérte." Tehát ez volt az elsõ fontos különbség, amelyet a magyar kormány stabilizációs politikája felmutatott más országok stabilizációs politikájához képest.
A másik és nagyon fontos társadalmi következmény pedig az, hogy Magyarországon a foglalkoztatási színvonalat sikerült megõrizni, a munkanélküliség nem emelkedett sem ugrásszerûen, sem kis mértékben.
Magyarországon is elkerülhetetlen volt egy nagy, de még kezelhetõ mértékû infláció. Tény, hogy ez a negatív következmény a társadalomra is negatív következményekkel járt. Mindezek eredõjeként Magyarországon sem kerülhettük el a reáljövedelmek 2 százalékos csökkenését, s ennek következtében a fogyasztás 3-4 százalékos visszaesését.
Azt mondhatjuk - hogy más közgazdász professzorokra hivatkozzam -, hogy a lakosság a foglalkoztatási színvonal megõrzése érdekében hozta meg ezt az áldozatot. Feltehetjük a kérdést, kedves képviselõtársaim, hiábavaló volt-e ez az áldozatvállalás. Az én válaszom az, hogy nem volt hiábavaló, és a továbbiakban ennek alátámasztására szeretnék néhány érvet, tényt elmondani.
Az elsõ változás, az elsõ érv, hogy ha megnézzük, mi történt a munka világában, akkor megállapíthatjuk, hogy csökkenõ reálbérek mellett, de a termelékenység ugrásszerûen nõtt. Ha 1996-ot 1989-cel összehasonlíthatjuk, akkor azt tapasztaljuk, hogy a termelékenység mintegy 20 százalékkal, drasztikusan, pozitív mértékben növekedett. Ezzel természetesen együtt járt a gazdaság versenyképességének növekedése is, s nem utolsósorban ennek köszönhetõ a mûködõ tõke ilyen mértékû beáramlása, amelynek az elmúlt években tanúi lehettünk.
A másik: fontos törekvésünk volt, hogy csökkentsük az állam újraelosztó szerepét. Mi a választások idején olcsó államot ígértünk, márpedig olcsó államot anélkül megvalósítani, hogy ezt az újraelosztó szerepet ne csökkentsük, nem lehet. Arról volt szó, hogy újra kellett gondolnunk a polgár, a gazdaság és az állam viszonyát, és mi arra helyeztük a hangsúlyt, hogy nagyobb önállóságot adunk a polgárnak, a gazdaságnak több lehetõséget, és ezzel párhuzamosan visszaszorítjuk az állam szerepét. Nos, 1994-ben a bruttó hazai termék 60,9 százalékát tették ki az állami kiadások, 1996-ra ezt sikerült 50,9 százalékra csökkenteni. Két év alatt tehát 10 százalékpont a javulás, tisztelt hölgyeim és uraim, amely nagymértékû javulás, de azt kell mondanom, hogy ezt a tendenciát a jövõben is folytatnunk kell, hiszen ha megnézzük a fejlett országok átlagát, akkor ott ez valahol 40 százalék körül mozog. Természetesen ezt csak fokozatosan lehet megtenni, hiszen a polgár, a vállalkozások világa és az állam közötti szerepek újraértelmezése nem mehet végbe egyetlen év alatt.
Az újraelosztó szerep csökkentése mellett is voltak kiemelt területek. Az idõ rövidsége miatt csak egy területet szeretnék ezek sorából kiemelni, ez pedig az agrártámogatások kérdése. Az elõirányzat 60,8 milliárd forintot szánt erre a célra, de ha megnézzük a módosító elõirányzatot, amely 69 milliárd forintot tett ki, akkor is azt tapasztaljuk, hogy 1996-ban ténylegesen 72,3 milliárdot fordítottunk ezekre a célokra. Döntõen mezõgazdasági és élelmiszer-ipari exporttámogatásra, valamint reorganizációs támogatásra mentek ezek a pénzek. Tudjuk, hogy ez kis lépés a mezõgazdaság válságának kezelésére, de egy fontos lépés. Idõ hiányában nem térek ki azokra a törvényekre, amelyek jelenleg az Országgyûlés asztalán fekszenek és a jövõt alapozzák meg a mezõgazdaság világában.
Milyen volt ennek a stabilizációs politikának a gazdaságra gyakorolt hatása? Nos, a rekordok könyvében, azt hiszem, az egyik fejezet a Budapesti Értéktõzsde lesz, ha 1996-ot nézzük. A Budapesti Értéktõzsdén elképesztõ forgalomnövekedés következett be. 1996-ban a forgalom többszöröse volt a korábbiaknak, és a Budapesti Értéktõzsde indexe egyetlen év alatt háromszorosára nõtt, tehát 300 százalékos volt a bõvülés.
A másik gazdaságra gyakorolt hatás, amit szeretnék megemlíteni, az pedig az, hogy túljutottunk a stabilizációs csomag inflációgyorsító hatásán. Az igaz, hogy 1996 elsõ hónapjaiban az infláció üteme nagyobb volt, mint amit mi szerettünk volna és terveztünk, de fõleg az év második felében ez örvendetes csökkenésnek indult, és ha megnézzük 1996 és 1995 decemberét, akkor azt tapasztaljuk, hogy 9 százalékponttal sikerült csökkenteni az infláció mértékét.
Nézzük meg, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy a vállalkozások számára milyen hatást gyakorolt ez a gazdaságpolitika. Ezzel kapcsolatban szeretnék egy megjegyzést tenni. Évek óta ismert tény az, hogy elsõsorban az egyéni vállalkozók között egyfelõl sok a kényszervállalkozó, akit munkáltatójuk kényszerít vállalkozási formába, másfelõl a vállalkozások világában nagyon sok évek óta nem mûködõ, felszámolás alatt lévõ vállalkozás van, amelyet a statisztikák évrõl évre tartalmaznak, de a tényleges gazdasági vérkeringésben nem vesznek részt. Nos, 1996-ban a jogszabályok szigorodásával a munkáltatók munkavállalókra kényszerített vállalkozói szerepét sikerült visszaszorítani, és ennek, valamint más szigorító intézkedéseknek a következtében elmondhatjuk, hogy tagadhatatlan, hogy az egyéni vállalkozások száma 791 ezerrõl 745 ezer vállalkozásra csökkent.
De ugyanakkor azt is el kell mondanunk, hogy más társasági formákban viszont örvendetes javulás következett be. A betéti társaságok '95-ben 107 ezerre tehetõ számával szemben 1996-ban már 127 ezer volt az ilyen formában mûködõ vállalkozások száma. Ha pedig a kft.-k állományváltozását nézzük, akkor megállapíthatjuk, hogy az 1995. évi 102 ezer kft.-vel szemben 1996-ban már 122 ezer kft. mûködött az országban. Tehát elmondhatjuk, hogy összességében a vállalkozások számára is pozitív hatást gyakorolt az alkalmazott gazdaságpolitika.
A beruházások tekintetében az elképzeléseink felemás módon valósultak meg. Itt egy furcsa megoszlás volt az évben. Az év elsõ háromnegyed évében a beruházások kis mértékben csökkentek, illetve a harmadik negyedévben szinten maradtak. És igaz, hogy 1996 utolsó negyedévében a beruházások megindultak - kicsit késve, ezt a hatást gyorsabbnak gondoltuk - és 6 százalékos növekedést produkáltak, de összességében még így is 2 százalékkal csökkent a beruházások volumene 1996-ban ennek a késleltetett hatásnak a következményeként. De még egyszer szeretném azt aláhúzni és hangsúlyozni, hogy 1996 utolsó negyedévében a beruházások örvendetes módon gyarapodásnak indultak. Ennek természetesen következménye van a gazdaság egészére is, és ha az ipart, s ezen belül a gépipart nézzük, amely egykor szebb napokat látott, akkor el kell mondanunk, hogy ez a húzóágazatnak tekinthetõ nemzetgazdasági ágazat '96-ban örvendetes és impozáns fejlõdésrõl tett tanúbizonyságot, hiszen 1995-höz képest egyetlen év alatt a gépipar teljesítménye 23 százalékkal növekedett.
Ezen folyamatok eredõjeként szeretnék visszatérni az egyszer már elmondott, de nem eléggé hangsúlyozott tényre, hogy a bruttó hazai termék - amely szintén két ellentétes félévet produkált: az év elsõ felében némi csökkenést mutatott, és az év második felében lódult meg, nem utolsósorban a már említett hatásoknak köszönhetõen - összességében 1 százalékos növekedést produkált, ami - hogy még egyszer idézzem a közgazdász professzorokat - ilyen stabilizációs pénzügyi politika mellett szinte példátlan az egész világon.
Nézzük a szûken vett pénzügyi stabilizáció pénzügyi eredményeit! Ha megnézzük az államháztartás kiadásait, hogy milyen arányt képviselnek a bruttó hazai termékhez képest, s megnézzük ezek tendenciáját, akkor a változás, a fejlõdés egyértelmû. Míg 1994-ben az államháztartás hiánya 8,4 százalékát tette ki a bruttó hazai terméknek, 1996-ra ezt az arányt sikerült 3,2 százalékra leszorítani. Ha ezen belül megnézzük a kamatkiadások nélküli egyenleget, a költségvetés úgynevezett elsõdleges egyenlegét, akkor azt láthatjuk a statisztikai adatokból, hogy 1994-ben ez is még mintegy 2,7 százalékos hiányt mutatott a bruttó hazai termékhez képest.
(11.50)
Ugyanez a szám, hölgyeim és uraim, 1996-ban 4,4 százalékos - de nem hiány, hanem többlet. Ez az elsõdleges egyenlegben megmutatkozó többlet, amely a kormány szigorú takarékos pénzügyi politikáját dicséri, tette lehetõvé, hogy az adósságspirálból végre megpróbáljunk kilábalni. Ennek következtében a költségvetés adósságállománya az 1994- es 85,9 százalékról 1996-ra a bruttó hazai termék 74,1 százalékára csökkent.
Itt szeretnék kitérni a privatizációs bevételek kérdésére. A tényleges adatok a következõk: a költségvetés 100 milliárd forintos privatizációs bevétellel számolt, ezzel szemben 1996-ban 200,6 milliárd forint volt a privatizáció bevétele. A '96-os döntés következtében ezt elsõsorban, döntõen az adósságállomány csökkentésére fordította a magyar kormány. És tekintettel arra, hogy ez párosult egy exportorientált gazdaságpolitikával, ez a nemzetközi pénzügyi egyensúlyban is komoly és pozitív következményekkel járt.
A folyó fizetési mérleg hiánya 1994-ben 3,9 milliárd USA-dollárt tett ki, 1996-ban sikerült drasztikusan 1,6 milliárd USA-dollárra csökkenteni. Ez természetesen nem öncélú folyamat. Ennek volt köszönhetõ, hogy a bruttó adósságállomány az 1994-es 28,5 milliárd USA- dollárról 1996-ra 27,6 milliárd USA-dollárra csökkenjen.
Ha megnézik a nettó adósságállomány csökkenését, akkor a változás még örvendetesebb, hiszen '94-ben ez az adósságállomány 18,4 milliárd forint volt, amely 1996-ban mindössze - a mindössze szót azért itt szeretném idézõjelbe tenni - 14,2 milliárd USA-dollárt tett ki.
Végezetül, kedves képviselõtársaim, talán hozzászólásomban sikerült néhány tényt és érvet felsorakoztatni amellé, hogy az az áldozat, amelynek mi sem örültünk, s amelyet a magyar társadalom meghozott, nem volt hiábavaló. 1990-ben és 1994-ben a két akkor kormányra lépõ politikai erõcsoport egy helyzetben azonos volt, nevezetesen: mind a kettõ súlyos adósságot örökölt. 1994-ben is igaz volt tehát, hogy a Horn-kormány és ezzel együtt az ország egy elzálogosított jövõt örökölt elõdeitõl. Ellentétben viszont az elõzõ kormányokkal, az 1996- os pénzügyi évben elõször, a jövõt elkezdtük kiváltani a zálogból. Ez volt az 1996-ban követett gazdaságpolitika legfontosabb eredménye, és ez tükrözõdik a zárszámadásban is.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)