BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselõtársaim! Egy fontos törvényjavaslatot tárgyalunk második napja. Harmadik alkalommal tárgyalja ez az Országgyûlés a privatizációs törvényt. Mint tudjuk, elsõ ízben 1994 novemberében nyújtotta be a kormány a maga új privatizációs törvényjavaslatát, amelybõl '95 májusára lett törvény. És ez a második alkalom, hogy az Országgyûlés ennek a privatizációs törvénynek a módosításával foglalkozik.
Az elsõ alkalom az volt, amikor három szabaddemokrata képviselõ - én voltam az egyik - javaslatára az Országgyûlés a hatályos privatizációs törvényt 1997 februárjában végül is módosította. Ennek a javaslatnak az volt a célja, hogy szabályozottabbá, átláthatóbbá, ellenõrizhetõbbé, tisztábbá tegyük a privatizációt, amit végül is az eredeti törvényjavaslat alapján módosításokkal az Országgyûlés kormánypárti többsége megszavazott, ez kétségkívül valóban ezt a célt szolgálta, és valamelyest javította ebbõl a szempontból a privatizáció feltételeit. Az egy részleges módosítása volt a hatályos törvénynek.
Itt most egy másik részleges módosításról van szó. Koncepcionális kérdésekben, a privatizáció szabályozását illetõen ez a törvényjavaslat nem nyúl hozzá a hatályos törvényhez - helyesen is teszi, hiszen nem lenne helyes néhány hónap elteltével újra hozzányúlni a törvényhez -, hanem a privatizációs folyamat elõrehaladása miatt módosítja a tartós állami tulajdon körét, alapjában véve szûkíti, és ennek a szûkítésnek az érdekében határozza meg a szavazatelsõbbségi részvény tartalmát, hogy mi is a tartalma annak, ha a tartós állami tulajdonnál szavazatelsõbbségi részvényben határozzák meg az állam tulajdonrészesedését.
Szeretném nagyon világossá tenni mindjárt az elején, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége támogatja ezt a törvényjavaslatot. Ezt csak azért kell mondanom, mert a tegnap esti vitában elhangzott, hogy senki sem támogatja - az SZDSZ támogatja. Természetesen vannak észrevételeink, nekem is lesz észrevételem, de támogatjuk ezt a törvényjavaslatot, mert helyesnek tartjuk. Helyesnek tartjuk azt, hogy alapjában véve nem változtat a privatizációs törvényen, hiszen magát a hatályos törvényt is alapjaiban helyesnek tartjuk, és helyesnek tartjuk azt is, hogy a privatizáció elõrehaladtával, annak folytatása érdekében lehetõvé teszi a tartós állami kör további szûkítését.
Ennek a törvényjavaslatnak a vitája jól érzékelhetõen két részbõl áll. Van egy komoly része, és van egy komolytalan része. A komoly részét hallhattuk itt tegnap este, és az egy komoly vita volt; és gondolom, ahogy elnézem a jelenlévõket és a hozzászólók listáját, fogjuk hallani ma este is. A komolytalan részét az imént hallottuk. Mert Torgyán József képviselõtársunk - különösen hozzászólásának elsõ részében - olyan megállapításokat tett, aminek ehhez a törvényjavaslathoz nem sok köze van, de a magyar privatizációhoz sem sok köze van. Mert például az az állítása, hogy nincs privatizációs koncepció, egy téves állítás, hiszen 1994 novemberében a kormány a privatizációs törvényjavaslattal együtt benyújtotta a kormány privatizációs stratégiáját is, amirõl az Országgyûlés ugyan nem szavazott, de odatette a kormány a törvény mellé, ezt az Országgyûlés tudomásul vette, és a kormány privatizációs tevékenysége ezen a privatizációs stratégián alapul.
Tehát szeretném világossá tenni, hogy a kormánynak van privatizációs koncepciója megalakulása óta. Ezt az Országgyûlés, legalábbis azok a képviselõk, akik nem félanalfabéták, tehát nemcsak beszélnek, hanem olvasnak is, azok a képviselõk ismerik a kormánynak ezt a privatizációs koncepcióját. Tehát nem mondhatnak olyat, hogy nincs a kormánynak privatizációs koncepciója.
A másik állítása Torgyán Józsefnek, aminek semmi köze a magyar privatizáció gyakorlatához, az az unos-untalan ismételt állítása, hogy itt a vagyon 80 százaléka valamivé átalakult, aminek semmi köze a termeléshez, a gazdasághoz, hanem luxusjachtokhoz és villákhoz meg egyebekhez. Ezt olyan képviselõ, aki - mint mondtam - nemcsak beszél, hanem olvas is, nem állíthatja, mert hiszen a kormány benyújtotta az Országgyûlésnek a '94-es meg a '95-ös, és hamarosan benyújtja a '96-os privatizációról szóló részletes elszámolást. Ezt az elszámolást például a gazdasági bizottság megtárgyalta, megvitatta, és ebbõl világos, hogy mi történt az állami vagyonnal, hova tûnt az állami vagyon. Tûnt! Mi történt a privatizációra került állami vagyon minden egyes elemével?
Talán arra is emlékeznek képviselõtársaim, hogy a legnagyobb falat, a '95-ös nagy privatizáció bevétele az államadósság csökkentésévé alakult át, többek között a Független Kisgazdapárt szavazataival. Tehát a Független Kisgazdapárt, amikor úgy szavazott - egyébként a többi ellenzéki párt is -, hogy fordítsuk ezt a bevételt államadósság csökkentésére, akkor pontosan tudta, hogy a privatizált vagyonból a magyar állampolgár terheinek csökkentése lett. Mert a magyar államadósság csökkent, ami azt jelenti, hogy a magyar költségvetés adósságterhe csökkent, tehát minden magyar állampolgár adóterhe csökkent ezáltal. Tehát pontosan tudjuk, hogy mi történt a privatizált vagyonnal. Ezt azért tartottam fontosnak, hogy itt elmondjam, mert unos-untalan azt halljuk, hogy eltûnt a vagyon 80 százaléka, ami egyszerûen nem igaz!
No, elég ennyi a vita komolytalan részérõl, és áttérek a vita komoly részére.
Azt gondolom, tisztelt képviselõtársaim, a törvényjavaslat arról szól, hogy szûkítsük tovább a tartós állami tulajdont, a tartós állami tulajdon körét. Arról szól alapjában véve, hogy a privatizációs törvény mellékletében felsorolt társaságok listája módosul - mint ezt az elõterjesztõ miniszter is elmondta -, alapjában véve szûkül, és ennek a szûkülésnek az a módja, hogy néhány vállalat kikerül, a többinél pedig, a többségnél csökken a kötelezõ állami tõkerészesedés, hol 50-rõl 25-re, de a leggyakrabban 25-rõl egy szavazatelsõbbségi részvényre.
Hogyan ítéljük meg ezt a dolgot? Örüljünk ennek vagy búslakodjunk fölötte? Úgy gondolom, ez a kérdés attól függ, hogy mit értünk azon, hogy állami tulajdon, állami tõkerészesedés; mit értünk azon, hogy tartós állami tulajdonban marad egy gazdasági társaság, egy vállalat, kicsi, nagy, közepes? Ez azt jelenti, tisztelt képviselõtársaim, hogy az államnak azokra a gazdasági folyamatokra tulajdonosként is van befolyása. Mert az államnak nagyon sok más módon is van befolyása. Például az energetikai vállalatok árszabását az állam az árak szabályozásával is tudja befolyásolni, és alapjában véve úgy befolyásolja, tehát törvényekkel, egyéb szabályozásokkal; de emellett, ha a tulajdonában van, például 100 százalékos tulajdonában van egy vállalat, akkor rá is parancsolhat az állam, mint a társaság 100 százalékos vagy többségi tulajdonosa, rá tud parancsolni, hogy mit szabad csinálni egy vállalatnak.
(19.50)
Ha nem többségi tulajdonos, akkor nem parancsolhat rá. Ez az egyik dolog.
A másik dolog, hogy ha õ a tulajdonos, akkor a személyi döntéseket is õ hozza. Tehát ha például állami tulajdonban van egy vállalat, akkor oda helyezhet egy országgyûlési képviselõt felügyelõbizottsági tagnak, hacsak nincs összeférhetetlenségi törvény. Most már van, úgyhogy országgyûlési képviselõt már nem helyezhet oda, de bárki mást oda helyezhet. Ha nem állami tulajdonú a vállalat, akkor nem õ befolyásolja a döntéseket.
A harmadik dolog viszont - és ezt se felejtsük el -, ha állami tulajdonban van a vállalat, az azt jelenti, hogy az államé a nyereség, de azt is jelenti, hogy az államé a teher. Amilyen mértékben az állam tulajdona a vállalat, olyan mértékben az állam pénzébõl, a költségvetésbõl, az adófizetõk pénzébõl kell finanszírozni a vállalat fejlesztését, adott esetben a vállalat veszteségeit. Ha magántulajdonban van és amilyen mértékben magántulajdonban van a vállalat, olyan mértékben nem az államnak, nem az adófizetõknek kell fedezni a veszteséget, nem az adófizetõk pénzébõl kell a fejlesztéseket biztosítani, hanem az új magántulajdonos pénzébõl. Errõl szól tulajdonképpen az egész privatizációs folyamat, hogy az állam, a költségvetés, az adófizetõk megszabaduljanak ettõl a kockázattól, ettõl a felelõsségtõl, ezektõl a terhektõl.
Mit jelent az a döntés, hogy csökkentjük a kötelezõ állami részesedést ezekben a társaságokban? Azt jelenti, hogy tehermentesítjük az államot, a költségvetést, az adófizetõket azoknak a vállalatoknak a fejlesztési terheitõl, esetleges veszteségterheitõl, amelyeknél az állami részesedést csökkentjük. Éppen ezért azt gondolom - és kilenc-tíz évvel ezelõtt minden jelenlegi párt programjában az volt -, hogy magántulajdonon alapuló piacgazdaság kell, és mindenki egyetértett azzal, hogy privatizálni kell az állam vállalkozói vagyonát. Ez a kormány nem tesz mást, mint ezt. Amikor 1995-ben elõször megszületett a privatizációs törvény, akkor volt egy listánk, egyfajta elképzelésünk arról, hogy hol maradjon tartós tulajdon, és most, hogy a privatizáció elõrehaladt, másfél év után azt mondjuk, ez az elõrehaladás lehetõvé teszi, hogy tovább szûkítsük az állami tulajdont. Szerintem azt kell indokolni, ha valahol valamilyen meggondolásból mégis fenn akarjuk tartani az állami tulajdont, és nem azt, hogy miért csökkentjük az állami tulajdon részesedését.
Hadd hozzak erre egy példát, amivel világossá teszem ezt a gondolatot. Van egy apró pontja ennek a javaslatnak, ahol emelni akarja az állami tulajdonrészt, amivel én nem is értek egyet, és módosító javaslatot is teszek, hogy ez ne legyen benne. Azt mondja ez a javaslat a listában, hogy három kis hadiipari vállalatot, az MM Speciális Rt.-t, a FÉGARMY Fegyvergyártó Kft.-t és az MFS Magyar Lõszergyártó Kft.-t, amely eddig nem szerepelt a listán, most behozza 50 százalék plusz egy szavazattal, és ezt azzal indokolja az elõterjesztés készítõje, hogy a társaság besorolását a honvédelmi érdekek érvényesíthetõségének biztosítása indokolja.
Tegyük fel magunkban a kérdést: tényleg? A honvédelmi érdek azt indokolja, hogy egy magyar kis hadiipari cég állami tulajdonban legyen? Tényleg a tulajdon eszközeivel kell ezt biztosítani?
Valamennyien tudjuk, hogy Magyarország vadászrepülõgépek vásárlására készül. Ezeket a vadászrepülõgépeket a világ négy legnagyobb vadászrepülõgép-gyártójának valamelyikétõl készül megvenni - ha megteszi - a magyar kormány. Ez a négy vezetõ repülõgépgyártó cég: két amerikai, a Lockheed és a McDonald Douglas, egy francia, a Mirage repülõgépeket gyártó Dassault cég, és egy svéd, a Wallenberg- csoport. Az amerikai cégek nyilván az amerikai honvédelmi érdekeket biztosítják, a francia cégnél, a Dassault-nál a francia honvédelem érdekeit kell valahogy biztosítani, a svéd cégnél pedig a svéd honvédelem érdekeit. És mit gondolnak, a négy cég közül hánynál biztosítja az állam tulajdonosi eszközökkel a honvédelmi érdekek érvényesülését? Egynél sem! Csupa tiszta magáncég!
Csak azért mondtam el ezt a példát, hogy érzékelhetõvé tegyem: a honvédelmi érdekek meg általában az állami célok biztosításához általában és elvileg nincs szükség arra, hogy ehhez az állam tulajdonos legyen. Megrendelésekkel és állami szabályozással lehet ezt biztosítani.
Azt hallottuk az imént, hogy a magyar nép számára különösen fájdalmas, hogy az Országos Takarékpénztárnál 25 százalék plusz egy szavazatról a javaslat szerint egy szavazatelsõbbségi részvényre megy le az állami tõkerészesedés. Megkérdezném Torgyán Józsefet - ha nem távozott volna el azonnal, amint befejezte a felszólalását -, miért fáj a magyar népnek az, ha az Országos Takarékpénztár mint kereskedelmi bank nem lesz 25 százalékban állami tulajdonú cég. Miért fájdalmas ez? Nekünk az a fontos, hogy ha betesszük a pénzünket az OTP- be, ott az biztonságban legyen és kamatot kapjunk utána, és ha hitelt akarunk felvenni az OTP-tõl vagy bármely kereskedelmi banktól, akkor azt elõnyös feltételek mellett gyorsan megkapjuk. Hogy ez a cég milyen tulajdonban van, ebbõl a szempontból közömbös a magyar polgár számára. A kereskedelmi bankok nem szoktak állami tulajdonban lenni! Ahol még ott voltak, ott általában eladják és privatizálják õket. Szeretném, ha valamikor választ kapnék arra a kérdésre - ha majd jelen lesz Torgyán képviselõtársunk -, hogy miért fáj a magyar népnek, ha a magyar bankok magánbankokká válnak.
Azt gondolom tehát, tisztelt képviselõtársaim, hogy a törvényjavaslatnak azzal a törekvésével, hogy ahol csak lehet, csökkenjen a tartós állami tulajdonú rész, csak egyetérteni lehet, a gazdasági racionalitás egyértelmûen ezt kínálja. Szívesen hallanék racionális érveket azoktól, akik ezt ellenzik, hogy miért, de eddig - se a tegnapi vitában, sem ma - ilyet nem hallottam.
Azt is szeretném hozzátenni, nem lévén agrárszakértõ és a dolog állami gazdasági részével nem akarok foglalkozni, de azért ott sem igaz az a feltételezés, hogy ha az állam valamit ott akar csinálni, akkor azt tulajdonosként kell csinálnia.
Egyetlenegy kérdéssel szeretnék még foglalkozni - ami tegnap a legnagyobb vitákat váltotta ki -, az úgynevezett aranyrészvény kérdésével, a szavazatelsõbbségi részvénnyel. Gondoljuk végig, tisztelt képviselõtársaim, akiknek kételyeik voltak ezzel kapcsolatban, hogy mit is jelent ez! De mielõtt végiggondolnánk, egy dologban egyet kell értenem a bírálatokkal. Azzal egyetértek, hogy a jogalkotásnak az a normális módja, elõbb a társasági törvény tisztázza rendesen, hogy ez mit jelent, tehát mit jelent az, hogy a részvénytársaságnál van szavazatelsõbbségi jog; és ha ezt tisztázta, akkor a privatizációs törvény - ha vannak annak olyan szabályai, hogy bizonyos társaságoknál ilyen szavazatelsõbbségi részvényt elõír - azt mondja meg, hivatkozva a társasági törvényre. Én ezzel egyetértek. Egyetértek azzal az elvvel, amit tömören úgy lehet megfogalmazni, hogy nekünk nem egyszerûen jogszabályokat kell alkotni, hanem jogrendet kell kiépíteni, és a jogrend kiépítéséhez a jogalkotásnak egy logikus, tiszta menete tartozna hozzá. Ezzel egyetértek.
Az is igaz, hogy a jelenlegi hatályos társasági törvény csak egy olyan általános megfogalmazást tartalmaz 234. §-ának (2) bekezdésében, hogy törvény vagy felhatalmazás alapján az alapszabály eltérõ tagsági jogokat biztosító részvények kibocsátását is elrendelheti - ugyanis ezt csinálja ez a törvény. Jobb lenne, ha már meglenne az új társasági törvény, aminek a tervezete már a kormány tájékán van valahol, és az tartalmazza ennek egy világosabb meghatározását, és akkor az egész eljárás tiszta lenne. De miután az új társasági törvény még nincs meg, és nem vagyok biztos benne, hogy ebben a naptári évben meglesz, a privatizáció folytatásához viszont erre a szabályozásra szükség van, ezt a szépséghibás megoldást - ami azonban egy hasznos megoldás - nyugodtan elfogadhatjuk.
S most túl ezen a jogalkotáselvi kitérõn, rátérnék arra, mit is jelent az, amit a törvény a szavazatelsõbbségi részvénnyel kapcsolatban mond. A törvény célja az, hogy ott, ahol azért, mert a jelenlevõk többsége kívánatosnak tartja - például az OTP-nél vagy a gáztársaságoknál -, tulajdonosi alapú állami befolyás a jövõben is legyen. Én például nem ragaszkodnék ehhez, tehát elfogadhatónak tartanám, hogy az OTP-nél nullára menjen le az állami részesedés, de tudom, hogy a jelenlevõk többségének a szíve fájna - mint ahogy ezt sokan megfogalmazták tegnap is meg ma is -, tehát valami tulajdonosi állami befolyást akarnak.
(20.00)
Az a kérdés, hogy ahhoz, hogy az államnak ez a tulajdonosi befolyása meglegyen, meg kell-e tartani a többségi állami tulajdont - tehát nem egyszerûen 25 százalék plusz 1-et, hanem 50 százalék plusz 1- et -, vagy sem.
Az elõzõ kormány legnagyobb privatizációja, a Matáv privatizációja úgy nézett ki, hogy kisebbségi tõkerészt adott el az akkori kormány, és ehhez többségi jogokat biztosított az új külföldi tulajdonosnak. Tehát ott a magyar államnak kevesebb joga volt, mint amennyi tõkerészesedése. Nagyon szükség volt erre a megoldásra, és hasonló esetek azóta is voltak, de ez volt a lényege.
Ez a megoldás, amit a kormány javasol, ennek a fordítottja: a külföldi tulajdonosnak nagyobb tõkerészesedése van, tehát több pénzt kell betennie, nagyobb kockázatot vállal az esetleges veszteségbõl, és nagyobb részt kell vállalnia a jövõbeni fejlesztésekbõl, mint amennyi beleszólása van, mert a magyar államnak egyetlenegy részvény mellett egy vétójogszerû részesedése marad a döntésekben.
Azt gondolom, azoknak a képviselõtársainknak, akik nem lelkesednek igazán a kormány radikális privatizációs politikájáért, lelkesedniük kellene ezért a megoldásért. Akik szeretik az állam tulajdonosi szerepvállalását - én nem tartozom közéjük -, azoknak lelkesedniük kellene azért, hogy ez a kormány nem azt csinálja, amit az elõzõ kormány, hogy több jogot ad oda a külföldinek, mint amennyi pénzt kér tõlük, hanem az ellenkezõjét: kevesebb jogot ad oda, több jogot tart meg az államnál, mint amennyi pénzzel az állam benne marad az üzletben. Ezért lelkesedniük kellene azoknak, akik kritizálják a kormány privatizációs politikáját.
Mert mit is jelent tulajdonképpen a törvénynek az a rendelkezése, hogy azoknál a társaságoknál, ahol 1 százalékos szavazatelsõbbségi részvény az állam részesedése, ezt elõírja? Ez annyit jelent, hogy a privatizáció folyamatában arra kötelezi az állami privatizációs és vagyonügynökséget, hogy olyan szerzõdést kössön az új tulajdonossal, hogy az új társaság alapszabályában benne lesznek az államnak ezek a jogai az egy részvény alapján. Ez nem ellentétes a hatályos törvényekkel, és nem ellentétes szerintem semmilyen értelemben az alkotmánnyal sem, mert hiszen a törvény lehetõvé tesz olyan alapszabályt, ahol egyes részvényekhez bizonyos különleges jogok tapadnak. Tehát a szavazatelsõbbségi részvényt lehetõvé teszi a hatályos társasági törvény is, csak a törvény révén a parlament nem bízza az ÁPV Rt. szabad belátására, hogy milyen szerzõdést fog kötni a privatizáció során, hanem kötelezi az ÁPV Rt.-t, hogy olyan szerzõdést kössön, ahol ezeket a jogokat kiköti egy részvénnyel az állam számára. Ismétlem, azoknak, akiknek fontos az állam tulajdonosi részesedése, örülniük kellene, hogy a törvény ilyesmit tartalmaz.
Azt gondolom tehát, hogy a privatizáció elõrehaladtával ez egy hatékony, jó és üdvözlendõ eszköze annak, hogy a maradék, még ma is szükségesnek tartott tulajdonosi befolyást, kompetenciát az állam megõrizze, és közben minél több tõkét, hazai és külföldi magántõkét vonjunk be a gazdaság, a bankszektor, az ipar, a mezõgazdaság, a gázszolgáltatók, az energetikai vállalatok fejlesztésébe. Ez az oka annak, tisztelt képviselõtársaim, hogy én a magam részérõl és a Szabad Demokraták Szövetsége támogatjuk ezt a törvényjavaslatot, ennek a listára vonatkozó részét, meg a szavazatelsõbbségi részvényre vonatkozó részét.
Csak függelékként jegyzem meg, hogy ott viszont, ahol a törvényjavaslat eltér a saját elveitõl, ahol szerintünk indokolatlanul megemel állami részesedést, például a Kopint-Datorg esetében, ami egy állami kutatóintézet, egy gazdaságkutató intézet, a négy gazdaságkutató intézet egyike - a többi teljesen magánszektor, magántulajdonú -, ennél az egynél eddig is volt egy állami tulajdon, és még föl is akarják emelni. Tessék mondani, miért? Van-e ennek valami racionális oka? Szerintem semmilyen racionális oka nincsen, ellentétes a versenysemlegességgel.
Hogy csak visszautaljak az elõzõ felszólalásra, az, hogy egy államnak fontos a kutatás, nem azt jelenti, hogy tulajdonban kell tartani a kutatóintézeteket. Azokban az országokban, ahol a kutatás jelentõsen fejlett - Amerikától a legtöbb nyugat-európai országig -, a jelentõs kutatóintézeteket nem feltétlenül állami tulajdonú, hanem alapítványi tulajdonú s a többi intézetek érik el, és az állam megrendeléssel támogatja ezeket az intézeteket. Ma is ad az állam megrendelést a Kopint-Datorgnak, a Gazdaságkutató Intézetnek és a többi intézetnek is, ehhez nincs szükség tulajdonban tartani ezeket. Ha tulajdonban tartja, tehát beleszól a vezetõ kinevezésébe, a kutatási terv meghatározásába, ez mindig a kutatás szabadsága sérelmének a veszélyét is jelenti, tehát ezt nem tartom szerencsésnek. De, mondom, ettõl és néhány hasonló apróságtól eltekintve - ezeket a módosító javaslatokban is megfogalmaztam már - melegen támogatom a törvényjavaslatot.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)