DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Mélyen tisztelt Képviselõtársaim! Azt hiszem, minden joganyagot, illetõleg talán lehetne úgy is mondani, hogy minden jelenséget a maga értelmezési tartományán belül kell megvizsgálni, hogy célszerûen és hasznosan tudjuk kielemezni és eldönteni.
(14.50)
Akkor, amikor felmerül az igen tisztelt parlamentben magának a parlamentnek a szerepe - mert tulajdonképpen itt arról van szó, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmánya milyen hatáskörrel és illetékességgel ruházta fel a Magyar Köztársaság parlamentjét, illetõleg a parlamentbe delegált egyes képviselõket milyen feladatok terhelik -, úgy gondolom, hogy célszerû a reális folyamatokkal szembenézni. Hazánk pillanatnyilag egy tanuló demokrácia. Úgy a polgár - tehát a népszuverenitás letéteményese -, mint a szuverenitás képviseletével felruházott képviselõ, egyformán tanulja azokat a feladatokat és azokat az ismérveket, amelyek valójában egy polgári demokratikus rendet jellemeznek.
Ezeket azért bocsátottam elõre, ugyanis szeretném eloszlatni azokat a tévedéseket, amelyeknek a lényege az - amire az általam igen tisztelt Trombitás képviselõtársam is utalt itt közvetve -, hogy egy törvénygyár funkcióval tulajdonképpen elvegyék a parlamenttõl a politikai vita fórumának a lehetõségét.
(Az elnöki széket G. Nagyné dr. Maczó Ágnes,
az Országgyûlés alelnöke foglalja el.)
Tudomásul kell venni azt a sajnálatos tényt, hogy a médiumok nem minden esetben közvetítik rendeltetésszerûen és megfelelõen értelmezve azokat a politikai gondolatokat, amelyeket az egyes politikai pártok képviselõi akár itt ebben a Házban, akár a Házon kívül a nyilvánosság elé tárnak. Ennek következtében mindenképpen célszerû, ha egy tanuló demokráciában legalább egy olyan fóruma van a népszuverenitás közvetlen vagy közvetett kifejezõjének, ahol is korlátozásmentesen kifejtheti azokat a politikai gondolatokat, amelyek az adott szituációban, az adott kérdéskörben relevánsak, tehát fontosak.
A magyar alkotmány 2. § (2) bekezdése határozza meg ezt akkor, amikor azt mondja, hogy a népszuverenitást a képviselõk útján gyakorolja a választópolgár. Természetes, hogy akkor, amikor ennyi, számtalan törvénymódosításra szorulunk, amikor az élet bebizonyítja, hogy az a többség, amelyik egy kézben tartja a törvényalkotást, és saját szuverén elhatározásától függõen, a parlamenti ellenzék törvényes és alkotmányos ellenállása ellenére tulajdonképpen korlátozásmentesen tudja érvényesíteni az akaratát a törvényalkotásban, az élet tényei bebizonyítják, hogy hány esetben végzi célszerûtlenül ezt a munkáját.
Elegendõ utalnom az Alkotmánybíróság számtalan határozatára, amely ilyen vagy olyan formában az egyes törvényeket elerõtlenítette, részben megvonta a törvényerejû következményeiket; illetõleg ez a Ház hány esetben módosította a csupán röviddel elõbb megalkotott jogszabályokat. Tehát hibás az a szemlélet, ami elsõdlegesen a törvénygyári funkciót kívánja érvényesíttetni a Magyar Köztársaság parlamentjével. Helytelen!
Erre több más egyéb megoldás képzelhetõ el, illetõleg körvonalazható, akár úgy, ahogy Trombitás képviselõtársam elõterjesztette, akár számtalan egyéb módon. Ismerjük a világ parlamentjeinek, illetve törvényalkotásainak a rendszerét; lehet adaptálni ezek közül a legcélszerûbbet a jelenlegi reális magyar viszonyokra. Ezzel szemben nagyon fontos feladat az, amit elõbb önök elé tártam: egy nyilvános politikai fórum. Igenis egy átmeneti korszakban élünk, ahol fokozott jelentõsége van, hogy a társadalmon belül meglevõ sajnálatos feszültségek legalább olyan módon kerüljenek feloldásra, hogy közkinccsé tehessük a kritikát.
Nem a jelenlegi ellenzéknek az érdeke, hanem elsõsorban a jelenlegi kormányzó pártoknak, hogy parlamenti, demokratikus eszközökkel, kollegiálisan meghallgathassák azokat az ellenérveket, amikre õk nem gondoltak. Mindannyian emberek vagyunk. Egyikünk sem hordja a tarisznyájában a mindentudás varázskövét. Tévedhetünk. Adassék meg a parlamenti patkó mindkét oldalának a tévedés joga - az emberi tévedés joga -, de ne legyen egyikünk sem olyan gõgös, hogy eleve elzárkózzon az ellenvélemény meghallgatásától.
Azok a formák, amelyek ebben a parlamentben a jelenlegi Házszabály szerint bevezettettek, nemhogy szûkítendõk, hanem bõvítendõk ennek a kérdéskörnek a keretében. Éppen az lenne az érdek, hogy itt, ennek a Háznak a falai között, hogy úgy mondjam, politikusi nyíltsággal, kollegialitási szinten oldódjanak a feszültségek, történjen meg az eszmecsere, és az eszmecserék ne váljanak a Parlament falain kívüli rögeszmecserékké.
Mélyen Tisztelt Képviselõtársaim! Önök, akik most a kormányzó többséget képviselik, kérem, gondolják végig: nem az a feladat, hogy el kell hallgattatni a kritikát, hanem minél inkább lehetõséget kell adni a kritikára, mert a kritikák tisztítótüzében van esély az igazság feltárására, és a helyes út minél elõbbi és célszerû megtalálására. Aki magabiztos, aki tudja, hogy jó szándékú és tárgyszerû, szakszerû, az nem fél a kritikától. Úgy gondolom, az lenne a helyes mentalitás, ha a kormányoldal, amely 72 százalékos többségével úgyis minden elképzelhetõ parlamenti eszköznek a birtokában van, nem szûkítené, hanem tágítaná azt a teret, amelyikben az ellenzék a néptõl kapott felhatalmazás alapján a parlamenti vagy alkotmányos ellenõrzõ, illetõleg kritikai feladatait gyakorolja.
Nagyon köszönöm, elnök asszony.