DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Alapszerzõdés a kapaszkodópont - hallottuk ma. Az is elhangzott, hogy esetleg valamiféle kötekedés volna, sõt, hogy szidjuk a szlovák rendszert. Azt hiszem, ha ez így érthetõ, akkor különösen le kell szögezni azt, hogy a bajokat igenis meg kell nevezni, és el lehet ítélni ezzel kapcsolatosan, vagy módosításra felszólítani a magyar kormányt. Ha mi vitázunk és szemben állunk valamivel, az a magyar kormány viselkedése elsõdlegesen, hiszen abban vagyunk illetékesek. Egy tényt azonban le kell szögeznünk: sajnos Szlovákiában az alapszerzõdést követõen a magyarellenes hangulatkeltésben igenis eszkaláció következett be. Itt már bemutattam a parlamentben magyarellenes uszító plakátot, melyet a Szlovák Köztársaság kulturális minisztériuma a Pro Slovakia Alap kisebbségi kultúrákra fordítandó összegébõl fizetett - vagyis a szlovákiai költségvetésnek a kisebbségi kultúrákra szánt pénzébõl.
Volt olyan, hogy történelmünket meghamisító ellenséges propagandakönyvet kapott Szlovákia minden magyar általános iskolája, a szlovák nemzeti bank nagylelkû támogatásával. Friss még az emlékezet, hogy az 1100. éves ünnepünk emlékmûveivel mi történt. Zselizen, Rimaszombaton, Leleszen, Krasznahorkaváralján. Igenis meg kell nevezni a hétköznapok problémáit is. Mert azért ennek a közegnek és ennek a magyar kisebbséget körülvevõ hangulatkeltésnek a következménye az, amikor igenis fizikai támadás ér angyalbõrben levõ vagy civilben járó magyar fiatalokat. Ugyancsak apróságnak tûnik talán, de az a bürokratikus huzavona, ami gyakorlatilag a hatósági ellenállást fejezi ki akkor, amikor Pozsonyban Erkel Ferenc fiának, a város jelentõs zenetanárának nem lett emléktáblája; ez is azt az üzenetet közvetíti az ottani magyarság felé, hogy másodrendûek, hogy ilyen egyszerû dologban sem tudnak célt érni, ilyen egyszerû dologban sem tudják a saját kifejezésüket megteremteni.
Az ország közigazgatási átszervezésére már hivatkoztak. A területi átszervezés '96. március 22-ei keltezésû törvényes intézkedés, a szlovák államnyelvrõl szóló pedig '95. november 15. Mindkettõ az alapszerzõdés megkötése utáni lépésre utal. Az ország közigazgatási átszervezésére hivatkozva történt a magyar tannyelvû iskoláknak kiadott új alapítólevelek sokasága, amelyekbõl már hiányzik az oktatás nyelvének megjelölése. Ehhez kapcsolódik a kétnyelvû bizonyítványok megszüntetése. Tehát szinte egymásra épülõ - ezért mondtam én az eszkaláció szót - lépcsõként fogalmazhatók meg a sérelmek sorozatai.
Arról is szó volt, hogy 17 magyar képviselõbõl az átalakított körzetek alapján lehet, hogy csak három vagy négy tud maximum bekerülni a parlamentbe. De nemcsak a parlamenti jelenléttel van gond, a hivatali létszámcsökkentésekkor mindenütt érezhetõ volt a magyarok fokozottabb elbocsátása. A központi szervekben 1-tõl 3 százalékig terjed a magyar nemzetiségûek jelenléte. Nincs magyar nemzetiségû járási vezetõ. Szó esett arról, hogy szlovák nemzetiség szerint bírálják a tanárok munkába lépését. 1995-ben leváltották a körzeti magyar nemzetiségû hivatalvezetõket is. Egy 1995. évi április 25-ei tömegtiltakozás után felmentették a tanügyi hivatal egyetlen magyar vezetõjét, a módszertani központ két munkatársát, 11 iskola magyar igazgatóját. Ezek olyan tények, amikrõl nem szabad hallgatni, amit inkább többször, mint kevesebbszer kell mondani. Egyre több alkalom keletkezik a kisebbségellenes fellépésre, az államnyelvrõl szóló törvény érvényesítése kapcsán. Tudjuk, '97-ben érvénybe lépett a büntetésre vonatkozó 10. § is, ennek következményeirõl már többször szóltunk itt. Nyilvánvalóan ez is az anyanyelv használatának egy nagyon drasztikus visszaszorítását jelenti.
Ugyancsak meg kell említsem azt, hogy Dusan Slobodnik, a szlovák külügyi bizottság elnöke milyen türelmetlenséggel, a magyar sajtóban is megjelenõ módon szidalmazta a szlovák ellenzéket, és egy nemzetközi nem kormányzati, úgynevezett NGO-szervezetet, a FUEN-t, mivel annak a memoranduma kimutatta, hogy Szlovákia nem teljesíti az Európa Tanácsi feltételkor elfogadott vállalásait és kötelezettségeit, ahogy ez a Slovanska Republika '97. évi május 19-ei számában olvasható Slobodnik tollából.
(21.20)
Ugyancsak ilyen tapasztalatokra kell hivatkoznom akkor - és ez már kézzelfogható és anyagi, zsebbe vágó kérdéseket is érint -, amikor például a pénzügyi támogatás megvonása volt a Csemadok kulturális egyesülettõl; vagy a színházak, múzeumok összevonásának említett esete; az alternatív oktatás ügyében folyó megújuló támadások, amelyek ellen a magyar iskolák, ha védekeznek, azt teljes türelmetlenséggel fogadja a többségi kormányzat - nem tekintve azt a tényt, amely talán megint nem teljesen közismert, hogy 130 olyan, magyar többségû község van, amelyben egyáltalán nincs magyar tannyelvû iskola, és a magyar gyermekek több mint egynegyede nem tanulhat anyanyelvén Szlovákiában, nincsenek meg az adottságok, a lehetõségek számukra.
A kisebbség hátrányos megkülönböztetése gazdasági, pénzügyi téren is rendkívül erõteljes. A magyaroktól a második világháború után elvett földek állami földalapba kerültek, Csallóközben ez a földeknek körülbelül 80 százalékát jelenti, s onnan privatizálják elsõdlegesen. Az a kormány, amely nemzeti türelmetlenségrõl tesz tanúbizonyságot, természetesen számára megfelelõ új tulajdonosokat próbál erre keresni.
Ugyanezen a területen, amely gyakorlatilag Szlovákia éléskamrájának tekinthetõ Csallóközben, veszteséges a termelés. De tudni kell ehhez azt, hogy 3 millió korona feletti hitelt csak a központi bankfelügyelet egyetértésével lehet kapni. Mit jelent ez? Ki bírálja el? Hogyan bírálják el ezt? Ismervén a mechanizmusokat, világos, hogy itt magyar vállalkozó, magyar kezdeményezõ nemigen juthat semmiféle hitelhez. És ebbõl következik - s ez kõkemény tény, kérem, gondoljunk bele -, hogy ezeken a magyar területeken a munkanélküliség 22-30 százalék között mozog. Ezek a tények így függnek össze.
A magyar-szlovák alapszerzõdés mellett tehát a legfõbb kormánypárti érv az volt, hogy így számon kérhetõvé válik az abban foglalt kisebbségvédelem. Kovács László itt, az Országgyûlés színe elõtt mondta '97. február 10-én: "Az alapszerzõdés ugyanis a legfontosabb eszközünk abban, hogy mindazt, ami történik, ezeket a jogsértéseket tetten érhetõvé és számon kérhetõvé tudjuk tenni." Kérdezem én: de hogyan? Mert például a bizonyítványháborúban, amirõl itt már volt szó, a magyar kormány nem foglalt állást. A választ leginkább és talán legõszintébben Horn Gyula miniszterelnök adta meg, most nemrégiben is, de még korábban is, még lengyelországi látogatása kapcsán, majd a múlt héten ismételten, november 20-án nyilatkozott így például: "Magyarországnak elhatározott szándéka, hogy nem avatkozik be egyetlen ország belügyeibe sem, függetlenül attól, hogy ott mekkora létszámú nemzeti kisebbség él."
Az ilyen kijelentések egy rendkívül téves megközelítésbõl fakadnak. Hiszen beavatkozásnak veszünk vagy vesz a miniszterelnökünk olyasmit, ami pedig az alapszerzõdés 15. cikkelyében egyértelmûen tisztázva van, hogy ez nem tekinthetõ egy ország belügyének. Mit mondhatunk erre? Az ember már azon töpreng, ilyen gondolatok jutnak eszébe, hogy elõre a meiari úton, éljen és virágozzék az alapszerzõdés. Valahol ez a gondolatkör. Mi az, hogy belügyek ebben az ügyben?
Ez a hazug helyzet számunkra elfogadhatatlan. Hazugságra ne bólintsunk, képviselõtársaim! Ennek van jelentõsége. Ezért nem csökkenthetõ a kihirdetés tényének a jelentõsége, s ezért ragaszkodunk a parlamenti szavazás jogához. Bízunk egy demokratikus Szlovákiának az egyszeri lehetõségében. Szeretnénk is ezt elõsegíteni. Nemzetközi kapcsolatainkban is ebben az irányban dolgozunk. De ennek a jelenlegi kormánynak nem tudunk semmiféleképpen még közvetett módon sem bizalmat adni.
Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiban.)