DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Tisztelt Országgyûlés! Az eddig elmondott napirend elõtti felszólalásaimhoz mindig igyekeztem jelentõs mennyiségû háttéranyagot összegyûjteni, és a választott tárgy országos jelentõségét, rendkívüliségét és halaszthatatlanságát igazoló bizonyítékok bármikor visszakereshetõk és számon kérhetõk. Most azonban egy "Muszáj privatizálni" címû hír okozta félelem késztet a napirend elõtti felszólalásra. Beismerem, hogy a halaszthatatlanság miatt rendelkezésre álló rövid idõ nem volt elengedõ a részletes tájékozódásra és a bizonyítékok összegyûjtésére, ezért már elöljáróban elnézést kérek az esetleg elkövetett tévedésekért, és nagyon megnyugtatna a félelmem alaptalanságáról elhangzó válasz.
Általánosságban megint a kultúráról van szó, amely ijesztõen és folyamatosan áruvá válik, rossz értelemben véve piacosodik és éppen a legfontosabb értékei kerülnek veszélybe. Lassan már legfeljebb a vájtfülûeket érdekli, hogy mi történik a színházi világban, milyen gondokkal küzdenek európai hírû zenekaraink, s manapság hogyan szakadnak az írók. Annak viszont már visszhangosnak és hírértékûnek kellene lennie, hogy privatizáció néven milyen közvetlen veszély fenyegeti a magyar filmarchívumot, illetve jelentõs mennyiségû magyar filmet. Nyolcszázharminc magyar film - ennyi készült el a második világháború utáni esztendõktõl 1987-ig - sorsa most a vita tárgya.
Jó magyar szokás szerint ebben a csatában is kialakultak a szekértáborok. Egy tucatnyi rendezõ hangosan privatizációpárti, és legnyomósabb érvük a filmforgalmazás után elvárható jogdíjak összege. De az érv mögött valójában az érdekeltek mintegy kétszáz filmje húzódik meg, és nincs válasz a többi, félezernél több alkotásra. Oscar- díjas rendezõnk a másik táborhoz tartozva szerencsére filmvagyonpárti, és érthetõen úgy vélekedik, hogy a Szépmûvészeti Múzeumból sem lehet csak úgy egyszerûen privatizáció címen kiemelni az Esterházy Madonnát.
A privatizáció áttekinthetetlen labirintusában elkallódhat a mû. Ugyanakkor a filmszakma szervezetei valójában egyetértenek abban, hogy az említett idõpontban készült magyar filmkincs közvagyon, a nemzeti kultúra szerves része, értékét pénzben szinte ki sem lehet fejezni, ezért kereskedelmi kisajátítása szinte lehetetlen. Privatizáció helyett célszerûbb lenne a nemzeti vagyon megõrzése érdekében az összes filmjogot talán egy létrehozandó közhasznú társaság tulajdonába adni, illetve a Magyar Filmintézet kezelésében hagyni.
Emlékezzünk rá, hogy egyszer már sikerült a privatizátorok falánkságától megmenteni a Magyar Televízió és a Magyar Rádió roppant gazdag archívumait. Figyelmet érdemelne az ORTT ötlete is egy nemzeti audiovizuális központ létesítésére. Csak valahogy kerüljünk el egy önös, anyagi érdekbõl vezérelt, lázas gyorsasággal végrehajtott és jelentõs kulturális értéket veszélyeztetõ privatizációt! Elrettentõ példaként jó lenne visszagondolni a magyar könyvkiadás meggondolatlan privatizációjára és annak visszatérõen, szinte naponként jelentkezõ súlyos következményeire.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiból.)