VARGA MIHÁLY (Fidesz): Elnök úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Látszólag egyszerû feladat elõtt áll az Országgyûlés, amikor a T/4101. számú, a vámjogról, a vámeljárásról, valamit a vámigazgatásról szóló '95. évi C. törvény és az ehhez kapcsolódó törvények módosítását tárgyalja. Egyszerû dologgal állunk szemben, hiszen - mint ahogy államtitkár úr expozéjában elmondta - tudtuk 1995-ben, amikor a rövid nevû vámtörvényt elfogadtuk, hogy ennek további módosításaira kerül még sor. Tudtuk azt, hogy olyan jogharmonizációs munkák várnak még az Országgyûlésre, amelyeket az Európai Unióhoz való társulási szerzõdés következtében meg kell tennünk.
A Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai közötti társulás létesítésérõl szóló megállapodást 1991. december 16-án írták alá Brüsszelben és ebben a szerzõdésben Magyarország olyan jogharmonizációs lépéseket vállalt, amelyek idõrõl idõre arra kényszerítik, hogy a vámtörvényt és az ehhez kapcsolódó jogszabályokat az európai uniós normákhoz igazítsa.
A megállapodás döntõ része gazdasági jellegû; mint ahogy már korábban elhangzott, a '94. évi I. törvény, amely kihirdeti ezt a törvényt, a társulási szerzõdést, ez négyötöd részben gazdasági jellegû kérdéseket szabályoz. Elsõsorban az áruk, a tõke, a személyek, a fizetések szabad mozgását kívánja elõsegíteni. Ez szükséges ahhoz, hogy a majdan reményeink szerinti egységes belsõ piac, amely létrejön az Európai Unió és a most még társult országok között, a kereskedelem és a gazdaság lehetõleg minden területét érintse.
A folyamat 1991-ben kezdõdött el, mint ahogy utaltam rá, és mindaddig tartani fog, míg az Európai Unió 1994-tõl hatályos vámkódexét át nem vesszük. A törvényjavaslat tehát ebbe a sorozatba illeszkedik bele, azt hiszem, hogy valamennyiünknek, akik számára fontos az, hogy a magyar gazdaság szervesen illeszkedjen az Európai Unióhoz, ezt a törvényjavaslatot támogatni kell, támogatni lehet. Van azonban néhány olyan dilemma, amelyeknek a felvetésére mindenképpen a vámtörvény és az ahhoz kapcsolódó jogszabályok módosítása kapcsán kell kitérni.
Az egyik ilyen dilemma, hogy mennyire legyen gyors és mennyire legyen a magyar gazdaság érdekeit is szem elõtt tartó ez az úgynevezett vámlebontás; mennyiben tudjuk szabályozni ezeknek a jogszabályoknak az átvételét; és ez milyen módon tud segíteni a magyar gazdaságnak az Európai Unióhoz való alkalmazkodásban.
A szerzõdés fokozatosan teszi lehetõvé a teljes szabad kereskedelmi övezet kiépítését. Ennek megvalósítása azonban nem párhuzamosan történik - ez is már korábban elhangzott - az Európai Unió és Magyarország között. Az Európai Unió gyorsabban nyújtja a kedvezményeket és Magyarország felkészülési idõt kap, és késõbb viszonozza ezeket a leépítéseket.
Ezzel kapcsolatban azonban szeretnék kitérni arra a kérdésre, amely gyakran felmerül, és amit itt a törvényjavaslat vitájának korábbi szakaszában az MSZP vezérszónoka is érintett. Ez a hazai piacvédelem, az importkorlátozás, a túlzottan nyitott gazdaság kérdése. Engedjék meg, hogy egy rövid részt idézzek az MSZP vezérszónokának felszólalásából: "Valóban nyitott a gazdaság, ennek persze elõnyei is vannak. De vannak hátrányai is, hiszen az elõzõ kormány vagy kormányok túl gyorsan liberalizálták a külkereskedelmet. Emiatt súlyos veszteségek érték a magyar gazdaságot. A térség egyetlen országának kormánya sem liberalizálta olyan mértékben és ütemben gazdaságát, mint a '90-94 közötti magyar kormány, lényegében idõ elõtt feladva minden pozíciót, kíméletlen versenynek kitéve az egyébként is piacukat vesztett termelõket. Ennek hatásai és eredményei közismertek."
Tisztelt Ház! Én azt gondolom - szerencsére itt van körünkben Miklós László képviselõ úr, aki ezeket mondta -, hogy a törvényjavaslat kapcsán egy viszonylag korrekt és pontos szakmai álláspontot fejtett ki, de ennél a pontnál talán mintha a politikai elõítéletei elragadták volna. Mirõl van szó? Mi volt 1989-90 táján a magyar gazdaság egyik alapvetõ problémája? Az volt, hogy a térséget ért traumát, a gazdaságot ért traumát, a keleti piacok összeomlását, a fizetésképtelenné váló keleti piacokat tudja-e valamilyen módon a magyar ipar, a magyar kereskedelem és a többi, a magyar gazdaság egyáltalán túlélni.
(10.00)
Ekkor a vita arról folyt, hogy a fizetésképtelenség után elõálló helyzetet hogyan tudjuk gazdaságpolitikai eszközökkel is akár befolyásolni, ezt a kellemetlen idõszakot túlélni. Többször elhangzott egyébként - csak egy zárójeles megjegyzésként idézem föl - akkor, amikor a fizetésképtelenség már nyilvánaló volt, hogy próbáljunk meg barterkereskedelmet létrehozni ezekkel a volt keleti országokkal, elsõsorban az akkor meglévõ Szovjetunióval. Köztudott azonban, hogy a barterkereskedelem nem ment - erre a magyar vállalkozók többször fölhívták a figyelmet -, egyszerûen azért, mert azt, amire a magyar gazdaságnak szüksége volt - nyersanyagok, alapvetõ energiahordozók - nem adta az orosz fél barterben, ezekért õ is készpénzt szeretett volna kapni. Tehát volt az erõs fizetésképtelenség helyzete, és a magyar gazdaságnak ebben kellett megtalálni olyan pontokat, amikor az addig döntõ mértékben kelet felé történõ kivitelben valamilyen változás áll be.
Szeretnék fölidézni egy példát: 1985-ben még a magyar kivitel 62 százaléka ment - most már úgy nevezzük, hogy - volt szocialista országokba, és egy jóval kisebb hányada ment olyan országokba, amelyek piacgazdasági körülmények között mûködtek. Hogy ez a hatás megváltozzon és 1994-re a kivitel 78,9 százaléka kerüljön olyan országokba, amelyek korábban az Európai Unió, az EFTA, USA és Japán országcsoporthoz tartoztak, és csak 23 százaléka volt szocialista országokba, ehhez bizonyos döntõ lépéseket kellett meghozni 1989-tõl, '90-tõl az akkori magyar kormányoknak. Az egyik ilyen lépés volt: ahhoz, hogy mi az európai uniós és az EFTA-piacokra be tudjunk jutni, a magyar külkereskedelmet is liberalizálni kellett. Hiszen a valamit valamiért elv mûködött ezekkel az országokkal szemben, ráadásul a magyar gazdaságban tõkehiány, technikai, technológiai lemaradás volt, amely mindenképpen indokolttá tette ezt a fajta liberalizációt.
Másrészt, azt hiszem, azt sem sem szabad elfelejteni, hogy a magyar gazdaság már ekkor is nagy mértékben függött különbözõ nemzetközi pénzintézetek jóindulatától. Emlékezzünk vissza, 1989-90-ben jó néhány nemzetközi pénzintézet magyarországi képviselõje kérte, követelte a magyar kormánytól, hogy lehetõleg minél hamarabb liberalizálja a külkereskedelmét. Ennek nyilvánvalóan az volt az oka, hogy a magyar államadósság egy fõre számítva az európai összehasonlításban a legmagasabb, az elsõ helyet éri el. Tehát akkor, ha a magyar állam finanszírozhatóságát, a magyar államadósság törlesztését fönn akartuk tartani, nyilvánvaló, hogy ezeknek a nemzetközi pénzintézeteknek a jóindulatára szükség volt. Tehát mindenképpen azokat a követeléseket, amelyeket megfogalmaztak az országgal szemben - a deregulációt, a külkereskedelem liberalizálását, a vámleépítést és a vámszabályok fokozatos leépítését -, bárki lett volna akkor kormányon, hadd tegyem hozzá, ezeket a lépéseket meg kellett volna lépnie.
Az megint csak egy zárójeles megjegyzés, hogy paradox módon az MSZP vezérszónoka éppen azért teszi felelõssé az elõzõ kormányt, amiért az MSZP elõdpártjai tehetõk nagyrészt felelõssé, hogy a magyar államadósság olyan mértéket ért el 1989-90-re, amely megakadályozta, hogy a magyar gazdaságpolitikának másféle útkeresése legyen, mint ami, mondjuk, hozzánk hasonló szomszédos országoknál fönnállt.
Tisztelt Ház! Visszatérve a törvényjavaslatra, úgy gondolom, hogy a társulási szerzõdés aláírásával, kihirdetésével ez a folyamat, ez a külkereskedelmi liberalizáció visszafordíthatatlanná vált, és ha csatlakozni akarunk az Európai Unióhoz, be kell tartanunk azokat a szabályokat, amelyeket vállaltunk. Mégis az a kérdés, amelyet MSZP-s képviselõtársam megfogalmazott, hogy akkor milyen eszközökkel, milyen módon próbáljuk a hazai ipart, a hazai kereskedelmet védeni, jogos.
A tegnapi ülésnap folyamán egy vita alakult ki arról, hogy az 1993-as külkereskedelmimérleg-romlás vajon hasonló-e vagy hasonló lehet-e majd ahhoz a folyamathoz, amely most a gazdaság növekedésével, egy élénkülõ importtal esetleg '97-98-ra megismétli magát. Nos, azt hiszem, hogy a külkereskedelmi mérleg romlását igazából egyetlenegy átalakuló kelet-európai országnak sem sikerült megakadályozni. Tehát van egyfajta törvényszerûség abban, hogy ezek az átalakuló gazdaságok, ha a belsõ keresletet élénkítik, akkor is; ha a gazdasági növekedés beindul, akkor is a külkereskedelmi mérleg valamiféle pozícióromlásával számolhatnak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a magyar kormánynak feltett kézzel kell várnia ennek a folyamatnak a megismétlõdését.
Úgy gondolom, figyelembe lehet venni olyan eszközök alkalmazását, amelyeket a korábban csatlakozó országok, többek között Portugália, Spanyolország is megtett az európai uniós integráció során. Azért is figyelemre méltó e két ország példája, mert nagyjából hasonló körülmények között kell nekünk is csatlakoznunk az Európai Unióhoz. Spanyolországban, Portugáliában is egyszerre történt a politikai demokrácia és a piacgazdaság kiépítése, a fejlettségi szint is nagyjából hasonló volt még a nyolcvanas évek közepén, végén, mint most Magyarországon. S úgy gondolom, ez a két ország is olyanfajta társulási szerzõdésen keresztül alkalmazkodott az európai uniós elõírásokhoz, mint most Magyarország.
Az egyik részérõl - amit már nem lehet alkalmazni - már szó volt. Ez pedig az importliberalizáció játéktere. Ez rendkívül szûkké vált, 1989-91 között a korlátozás alá nem esõ termékek aránya az import terméklistáján 40 százalékról 93 százalékra nõtt, az ipari termékeknél 40 százalékról 70 százalékra. Ez a játéktér tehát a magyar gazdaságpolitika számára már nem adatik meg.
Van azonban olyanfajta eszköz, amelyet többek között mind Portugália, mind Spanyolország alkalmazott, ez az úgynevezett nem vámjellegû eszközöknek az alkalmazása. A nem vámjellegû eszközök közé tartozik többek között a most törvényjavaslat által is érintett eredetmegjelölési szabályok átvétele vagy különbözõ szabványok, minõségi elõírások, tanúsítványok elfogadása. Hadd tegyem mindjárt hozzá, hogy Magyarország számára ezek, sajnos, nehezen járható utak ezeknél az eszközöknél. Hiszen mi pont arra törekszünk, hogy olyan szabványokat és minõségi elõírásokat vegyünk át, amelyek egy fejlettebb ország, fejlettebb régió elõírásai.
Két olyan területet emelnék ki, ahol azonban mindenképpen volna módja a magyar kormánynak hathatósabb föllépésre. Az egyik az állami megrendelések, közbeszerzések területe. Köztudott, hogy a magyar Országgyûlés elfogadott egy közbeszerzési törvényt, azonban úgy tûnik, hogy a közbeszerzési törvénynél még elég kevés alkalommal kerül sor magyar vállalkozások támogatására. A francia kormány tagjai emberemlékezet óta Renault-val vagy Citronnel járnak, mégsem merült fel egyetlen német vagy olasz autóipari cégben sem, hogy ezt diszkriminatív lépésnek tekintse. Magyar közbeszerzési pályázaton a magyar gyártókapacitással rendelkezõ Opel cég többek között el sem indulhatott, és az alacsonyabb kategóriában is a Suzuki - ahol már egy jelentõs magyar beszállítói hányad van - semmilyen lehetõséget nem kapott. Ebbe a körbe sorolnám a társadalombiztosítás területét is. Egy olasz példát hadd említsek föl: Olaszországban közlik elõre, hogy milyen belföldi gyógyszerek helyettesítenek külföldi gyógyszereket, és az orvosoknak meg kell magyarázni, igazolniuk kell, ha a drágább külföldi gyógyszert írják föl a beteg számára. Ez a hazai ipart támogatja mindenféleképpen.
A másik pedig a dömpingellenes eszközök és az antidömping-szabályozás lehetõsége. Az alkalmazás feltételei részben már kiépültek Magyarországon, de még nem tudok vagy nem hallottam olyan esetrõl, amikor a magyar fél antidömping-szabályozási eljárást alkalmazott volna külföldiekkel szemben. S itt olyan eszközökrõl, mint a "vásárolj magyar árut!" lehetõsége, még nem is beszéltem, hiszen tudjuk jól, hogy aki magyar árut vásárol, az csökkenti a külkereskedelmi mérleg hiányát és belföldi hazai vállalkozót támogat.
Tisztelt Ház! Összefoglalva az elõttünk fekvõ törvényjavaslat mindenképpen egy fontos lépés abban a folyamatban, amely az európai uniós integrációhoz segít bennünket, ezért a Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciója ezt a törvényjavaslatot támogatja. Köszönöm szépen. (Általános taps.)
(10.10)