DR. SZABAD GYÖRGY (MDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Ritkán, az indokoltnál és szükségesnél ritkábban szólunk azokról, akik tevékenysége révén ismertté válik, ismertté válhat az, aminek az Országgyûlés tevékenysége, munkája során az ország számára ismertnek kell lennie. Gondolok itt a gyorsírók tevékenységétõl a rádiótudósítók, a tévétudósítók, az újságírók munkáján át egészen a fotográfusokig.
A napirend elõtt elhangzó felszólalásokban ritkán szoktunk dicsérni, sokkal inkább panaszt emelünk. Megvan ennek az oka, indokoltsága. Legyen szabad most nem a panaszemelõ hangján szólni, inkább arról beszélni, hogy az Országgyûlésben mûködõk miért tartják-tarthatják fontosnak ezt a munkát, milyen követelményeket támasztanak, és látnak-e lehetõséget arra, hogy itt a törvényhozók kívánalmai és a tudósítók munkája valami módon a jelenleginél közelebb kerüljön egymáshoz.
Mik a követelmények? Vannak történelmi elõzmények - szívesen szólnék róluk, különösen a nagy alakról, Kossuthról, akinek az Országgyûlési Tudósításai teljesen nyilvánvalóan politikai tudatszintemelõ jelentõséggel bírtak a maguk idejében, és nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a reformkor csodái megszülethettek. De a máról szeretnék szólni.
Mi az, ami a tudósítóra vár? Mindenekelõtt az, hogy a tudósítandók számára áttekintést nyújtson. Áttekintést egy ülésnap egészérõl. Ne fordulhasson elõ, hogy ilyen-olyan okoknál fogva, néha a házbizottság felülbírálható döntése nyomán késõ estére szoruló nevezetes kérdések nevezetes vitájáról nemcsak a kormány van távol - néhány ügyeletes államtitkár kivételével -, hanem gyakorlatilag az ország sem értesül ezekrõl a jelentõs vitákról, mert bizonyos értelemben a tudósítók is távol maradnak.
Másfelõl - s ez is ide tartozik - tudnunk kell, hogy jelenlegi rendszerünk mellett a hallgatónak-nézõnek nincs képe arról, hogy az a rész, amivel az adott ülés foglalkozik, hogyan kapcsolódik a törvényalkotó munka egészébe. Tehát szükség van felvezetésre, amelyik világossá teszi, hogy az adott mozzanat hogyan kapcsolódik a törvényalkotás egészébe.
Kell azután az, hogy megfelelõ legyen - hiszen mindent nem adhat a tudósító - a szelekció. Mire helyezi a súlyt? Mégpedig - talán meglepetés - tartalmilag mire helyezi. Ehhez kell társulnia egy elfogulatlanságnak, amelyik - nem egyszerûen a pártok részarányát véve tekintetbe, hanem a tematikai mozzanatokat is - a vitákat érvek és ellenérvek tüzében mutatja be. És kell az, hogy az elõadás olyan legyen - nem egyszerûen nyelvhelyességi szempontból, hanem a magyar nyelv általános követelményei szempontjából -, hogy stilárisan követhetõ, értékelhetõ legyen, és ne pusztán arra törekedjék, hogy minden mondata mint egy páncélos vitéz minden irányba fedezze a megfogalmazót, és azután a bonyodalomban elvész a lényeg.
Kevesen teljesítik ezt.
Most legyen szabad - talán szokatlanul - egy olyan tudósítóról szólnom, aki tapasztalataim szerint ezt teljesítette. Közel nyolc éve tudósít Kerekes András az Országgyûlés üléseirõl - most is jelen van, de nem szembedicséret az, ami elhangzik - a rádió számára. Utalok erre abból az alkalomból, hogy tudomásom szerint most utoljára tudósít ebben a minõségében; más területre megy át. Köszönjük neki, hogy példát adott munkatársainak, példát adott - reméljük - az õt követõknek abban, hogy ezeket a követelményeket nemcsak kell, hanem lehet is teljesíteni.
Köszönöm. (Taps.)
(9.10)