DR. GYÕRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Mélyen tisztelt Országgyûlés! Az elmúlt idõben ellenzéki képviselõtársaim többször említették, hogy a benyújtott törvényjavaslatok sokszor hasonlítanak ahhoz az eljáráshoz, amikor fából vaskarikát készítenek. A társadalombiztosítás önkormányzatainak igazgatásáról szóló jelen törvényjavaslat ennek tökéletes példája, hogyan lehet olyan demokratikus szervezetet létrehozni, amely a demokrácia érvényesülését alapvetõen csökkenti.
Az eredeti, a társadalombiztosítási önkormányzat igazgatásáról szóló 1991. évi LXXXIV. törvény a társadalombiztosítás igazgatásának új rendszerét építette fel. Ennek a rendszernek a mûködésérõl nyilvánvalóan nem lehetett korábbi tapasztalat, mivel mûködésük akkor kezdõdött, vagyis 1993 májusát követõen, és gyakorlati mûködésük mutatta meg, hogy hol vannak hiányosságok.
Az önkormányzatok mûködésében kétségtelenül jelentkeztek belsõ ellentmondások, amit maga a törvényjavaslat általános indoklása fogalmaz meg. A felmerült, az alapok pénzügyi egyensúlyát súlyosan érintõ problémák oka jórészt a makrogazdasági folyamatokból, a jogi szabályozások elégtelenségébõl és nem utolsósorban abból eredtek, hogy az Állami Számvevõszék rendszeres jelzései, a társadalombiztosítási költségvetések során elhangzott ellenzéki felszólalások sem mûködtek igazán jól a kormányzati ellenõrzéssel együtt, pedig a törvény pontosan meghatározta a kormány mindenkori feladatait.
Ha a társadalombiztosítási önkormányzatok négyéves tapasztalatait akarjuk összegezni, valóban a probléma szélesebb körébõl kell kiindulnunk. A társadalombiztosítási önkormányzatokkal szemben a kormány elégedetlensége alapvetõen az alapok halmozódó hiányából eredt. Ez viszont jórészt a kormány restriktív gazdaságpolitikájának eredménye; a bérek, a jövedelmek visszafogásával a jutalékbevétel (Sic!) növekedése egyértelmûen nem érheti el az infláció mértékét, a költségeket viszont nem lehet adott határon túl csökkenteni, legfeljebb csak elméletben. De ide tartozik az is, hogy az önkormányzatok valójában nem kapták meg a korábban már megígért vagyont.
A kormányzat gyakran nem eléggé átgondolt intézkedései érthetõen ellenkezést váltottak ki a társadalombiztosítási önkormányzatokból. Az elsõ lényeges válaszlépés az volt, hogy a kormány saját hatáskörébe vonta a társadalombiztosítás költségvetésének tervezését, készítését és benyújtását az Országgyûléshez. Ezt követték azután a feltevések, amelyek megkérdõjelezték az önkormányzatok szükségességét, felvetették annak lehetõségét, hogy a társadalmi alapokat a kormányzat saját hatáskörébe vonja. A benyújtott törvényjavaslat végül is más utat választ a demokrácia nagyobb dicsõségére, létrehozva egy olyan társadalombiztosítási önkormányzati rendszert, amely hatásköreit vizsgálva bizony inkább látszatjellegû. Az egyetlen cél, hogy a háttérbõl a kormány erõteljesebben tudjon beavatkozni a társadalombiztosítás ügyeibe.
Az elsõ alapvetõ változás, hogy az 1991. évi LXXXIV. törvény - amelyet az 1993. évi XII. törvény módosított - 8. §-ával ellentétben, amely kimondja, hogy az önkormányzatba a biztosítottak képviselõit a választójoggal rendelkezõ magyar állampolgárok választják, a törvényjavaslat elveti és szimpla delegációvá degradálja az új testületet. Az általános indoklás arra hivatkozik, hogy az 1993. évi választásokra vonatkozó jogszabály csak egyszeri alkalomra volt érvényes.
(18.00)
A választás szabályai a törvénybõl eredõen valóban változhatnak, de a törvény szövege egyértelmûen az, aminek készült. Az, hogy a választás eredményeképp hogyan választják ki a biztosítási tisztviselõket, világos volt. Ez a törvényjavaslat viszont a folyamatot elködösíti, amikor kimondja, hogy a biztosításra jogosultak az Érdekegyeztetõ Tanácsban képviselettel rendelkezõ munkavállalói szövetségek által jönnek létre. Arról szó sincs, hogy ez milyen módon történik, milyen arányok alapján, esetleg a jelenlegi összetételt kívánják konzerválni, vagy a kérdést az Érdekegyeztetõ Tanács hatáskörébe utalják - csak találgatni lehet.
A javaslat természetesen akkor sincs megfelelõen megoldva, ha netán az érdekeltek nem tudnának megegyezni, mert az 5. § kimondja, hogy addig a biztosítási szervek irányítását a kormány látja el. Minden valószínûség szerint a megegyezést az sem segíti, hogy a javaslat az önkormányzati képviselõk számát is drasztikusan csökkenti, 60 fõrõl 36-ra, tehát a korábbinak alig több mint a felére.
Annak biztosítását, hogy az így létrejövõ társadalombiztosítási önkormányzatok valóban látszatszervezetek legyenek, a törvényjavaslat még két úton kívánja elérni. Egyrészt az önkormányzatok közgyûlési hatáskörének és jogkörének csökkentésével, másrészt a felügyelõbizottság, a tényleges ellenõrzés leválasztásával.
A közgyûlés hatáskörének csökkentése - a 9. § módosításait figyelembe véve - elsõ közelítésre fel sem tûnik. Ha viszont a szétszórt módosításokat összefüggéseiben vizsgáljuk, rendkívül ellentmondásos kép alakul ki. A fõbb ellentmondások a következõképpen foglalhatók össze:
A törvény 9. § (1) bekezdése változatlan d) pontjának értelmében a közgyûlés bizottságokat hoz létre. Korábban a közgyûlés egyes hatásköreit átruházza az alapszabályban foglaltak szerint. A módosított 4. § ezt már nem teszi lehetõvé, amit megerõsített a 13. § is. Nyilvánvaló, ha minden kérdésben csak a közgyûlés dönthet, az operatív munka összezsugorodik és lelassul.
Az eredeti törvényszöveg értelmezésében az önkormányzat az elnökség útján irányította a hivatal szervezetét, ellenõrizte a hatósági ügyintézést, bár hatósági ügykörben nem adhatott utasítást. Most az irányítást a központi hivatali szerv vezetõje útján végezheti, de nem ellenõriz, csak beszámoltat. Míg korábban a szervezeti egységek létrehozásáról, összevonásáról, megszüntetésérõl dönthetett, addig most csak a központi szerv szervezeti és mûködési szabályát hagyhatja jóvá. Persze kérdés, hogy erre mikor kerül sor, mert ezt a szervezetet értelemszerûen maga kezdeményezi.
A törvény értelmében a közgyûlés egyetértési jogot gyakorol a társadalombiztosítást érintõ kormányrendeletek megalkotásában. Ezek után nem egészen érthetõ: a 9. § (2) bekezdésének módosítása hogyan alakul? Hangsúlyozni kell ugyanis, hogy a kormányrendelet vonatkozásában egyetértési és nem véleményezési jogról van szó - tehát nem az a kérdés, hogy a kormány egyetért-e a közgyûlés nézeteivel. Ha komolyan vesszük a törvényben foglaltakat, a kormány ilyen esetben csak tárgyalhat és szükségtelen levelezést folytathat.
Az önkormányzati jelleg gyakorlati háttérbe szorítását szolgálja az önkormányzattól függetlenné váló felügyelõbizottság létrehozása. Itt már teljesen eltûnik a munkáltatók, munkavállalók közötti feladatmegosztás. Az ÉT- nek megfelelõ paritásos alapon a kormány is delegál tagokat. Így alakult ki a tripartit rendszer.
Gyakorlatilag a teljes ellenõrzés, tehát mind a gazdálkodási-pénzügyi, mind az igazgatási-eljárási ellenõrzés a felügyelõbizottság kezében van. A felügyelõbizottságnak - a javaslat szerint - nincs a közgyûlésen beszámolási kötelezettsége, a jogellenesen mûködõ szervezet függetlenül és közvetlenül szólítja fel a jogszerû mûködés helyreállítására. Furcsa fordulata a tervezetnek, hogy amennyiben a felszólított szerv erre nem reagál, a felügyelõbizottság a közgyûléshez fordul, holott annak semmiféle ráhatása sincs az egyes szervekre, kizárólag a központi szerv vezetõjén keresztül.
Hasonlóan a felelõsség elkenését szolgálja a tervezet 11. § (1) bekezdése, amely szerint a kormányszintû ellenõrzés által feltárt jogsértõ mûködés esetén elsõ fokon nem a felügyelõbizottság az illetékes, amelyben ott ülnek a kormány képviselõi is, hanem a meglehetõsen tehetetlenné változott és változtatott közgyûlés.
A törvényjavaslat számos ellentmondása közül még kettõt szeretnék megemlíteni. Az elsõ a javaslat 3. §-ában foglalt módosítás, ahol a biztosítási önkormányzatok törvényességi felügyeletét gyakorló Országgyûlés szerepel, illetve a kormány mellé most besorolták az Állami Számvevõszéket is. Ennek pedig egyértelmûen az ellenõrzés a feladatköre, ami már korábban is konkrét megfogalmazást nyert.
A másik az Országgyûlés felügyeleti jogkörének a javaslat 13. §-ában foglalt megváltoztatása. A törvénynek megfelelõen a javaslat tartalmazza az önkormányzatok alapszabályainak országgyûlési jóváhagyását, holott máskor a részszabályzatok - mint például a vagyongazdálkodási szabályzat - az alapszabály mellékletét képezik; a javaslat viszont különös módon szétválasztja ezeket. Az alapszabály csak általános szabályozást tartalmazzon, a részletes szabályzatot majd a kormány hagyja jóvá.
Az elmondottak alapján a Független Kisgazdapárt véleménye szerint a törvénymódosítás nem a társadalombiztosítási önkormányzatok korszerûsítését, fejlõdését, illetve a demokrácia teljesebb érvényesülését szolgálja. Ezért jelen formájában számunkra elfogadhatatlan. Több módosító javaslatot tettünk ezzel kapcsolatban. Remélem, hogy ezek meghallgatásra találnak.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az FKGP padsoraiban.)